Minden úgy indult, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Halk zene, Ákos minden rezdülésemre figyelt. Kívántam őt: mindennél jobban vágytam rá, hogy megtörténjen. Ám ahogy közeledni kezdett, megdermedt az alsótestem. Próbáltam ellazítani, nem ment. Nem volt „elegendő hely” odalent...
Dóri (25) életét több mint két évig keserítette meg a fájdalmas szex. A lány mindvégig azt hitte, hogy valami testi fogyatékossága van. Hosszas nyomozás után jött rá, hogy bajának a neve: vaginizmus.
A vaginizmus a hüvely alsó harmadának kontrollálatlan összehúzódása. Elsősorban pszichológiai eredetű, gyakorisága nem magas. A testi elváltozások kizárása végett először célszerű a nőgyógyászt felkeresni. A vaginizmusban szenvedő nő nem tudja megfelelően használni a hüvelyét; behatoláskor vagy nőgyógyászati vizsgálatkor – sőt, van, akinél az állapot konstans – a gát és a hüvely izomzatai görcsös állapotba kerülnek. Ennek következtében a hüvelybemenet beszűkül, ergo lehetetlenné (vagy nehézkessé) válik a szex.
A probléma gyökerét legtöbbször a korai tinédzserkorban, vagy még ennél is korábban kell keresni. (Hacsak nem valamiféle traumatikus élmény: például fájdalmas műtét vagy szülés, esetleg szexuális bántalmazás váltotta ki.) Ha valaki például gyermekkorban folyamatos stressz alatt áll, a görcsösség válhat a természetes állapotává: így később sem a testét, sem a medencéjét nem tudja ellazítani. Kiváltó ok lehet még a hosszabb ideig tartó vizeletvisszatartás (például iskolai tanórák alatt), aminek következtében a kislány szintén kénytelen befeszíteni az izmait. A helytelen szexuális nevelés ugyancsak nagy szerepet játszhat: ekkor a szexualitáshoz a szégyenérzet stigmája tapad.
Sokan félnek attól, hogy valami a vaginájukba kerül; és a viszolygás fóbiává válik. Persze, az oka mindig összetett, soha nem egyetlen eseményben keresendő. Jó hír azonban, hogy terapeuta segítségével a vaginizmus az esetek többségében végérvényesen megszüntethető.
Dóri a szerkesztőségben látogat meg bennünket. Mosolygós, csinos lány kellő öntudattal: első blikkre senki sem gondolná, hogy milyen rögös út áll mögötte. „Miért mesélek erről?” – kérdezi. „Mert nekem a világot jelentette volna, ha valaki elém áll, és azt mondja: Nyugodj meg, nem veled van a baj.” Majd mesél, mesél és mesél...
Kései „ártatlanság”
Viszonylag későn, húszévesen vesztettem el a szüzességemet. Egyszerűen csak szerettem volna, ha olyasvalakivel történik meg, aki „különleges”. Különben bulizós tini voltam: fiúim is akadtak, de valahogy egyikük mellett sem éreztem úgy, hogy készen állok a szexre. (Volt, aki azért hagyott el, mert nem feküdem le vele.) Az egyetemen a szüzességem egyre nagyobb teher lett. A sztorizgatós estéken én voltam az egyetlen, aki csak csendben nézett ki a fejéből – a csajok többsége legalább 3-4 éve élt nemi életet. Aztán a huszadik szülinapom előtt, egy koncerten megismertem Ákost. Első ránézésre tapasztalt, komoly srácnak tűnt, hét évvel volt idősebb nálam. Randi randit követett, kisvártatva sülve-főve együtt voltunk. Két hónap elteltével már a szüleinek is bemutatott: ekkorra kétségem sem volt afelől, hogy ő az, akire vártam. Első együttlétünk mégsem volt jó élmény.
Baj van velem!
Pedig olyan volt, amilyennek elképzeltem. Egymásra hangolódtunk, pillangók röpködtek a gyomromban. Mire az aktushoz értünk, már a fájdalomtól sem féltem, mert vágytam rá, hogy végre megtörténjen. Ám mintha begörcsölt volna az alsótestem: hiába próbáltam ellazítani magam. Persze, ő azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben – nem volt „elég hely” odalent. Rögtön megkérdezte, hogy abbahagyja-e, ám én makacsul tiltakoztam. Pedig nagyon fájt! Egy ponton túl teljesen elveszítettem a tűrőképességem: elsírtam magam. Legalább fél órán át ültünk egymás mellett szótlanul. Ákost végtelenül bántotta, hogy fájdalmat okozott nekem, én pedig nem értettem, mi a baj. Miért nem működik „normálisan” a testem?
„Behajtani” tilos...
Kezdetben reménykedtem, hogy a kontrollálatlan görcsölés nem fog megismétlődni. Hiába szántunk hosszú időt az előjátékra, hiába kívántuk egymást, a behatolás továbbra is iszonyú fájdalommal járt – sőt, voltak alkalmak, amikor egyáltalán nem ment. Ákos újra és újra felajánlotta, hogy inkább hagyjuk, maradjunk az örömszerzés egyéb módozatainál. Én viszont hajthatatlan voltam.
Azt hittem, egy idő után megszűnik a görcsölés... Hiszen szeretem őt! De nem így lett. Pár hónap elteltével rájöttünk, hogy bizonyos pózokban elviselhetőbb a fájdalom (mondjuk úgy, a 10-es skálán 7-es), s olykor 2-3 perc „kínlódás” után már relatíve élvezni is tudtam az együttlétet. Ekkorra viszont már nem rólunk szólt az aktus. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy „sikerüljön”... Ma már tudom, hogy mit érezhetett, mikor újra és újra azt kértem tőle: okozzon fájdalmat nekem!
Egy kis bor segít!
Közben a Google-t böngésztem de egyik „webbetegben” sem ismertem magamra. A barátnőim sem tapasztaltak hasonlót. Egyikük „viccesen” megjegyezte: biztos a 20 évig tartó önmegtartóztatásomnak köszönhetem a görcsöt. Legnagyobb reményem a nőgyógyászom volt, ám vele sem jutottunk dűlőre – azon kívül, hogy kizártuk a testi okokat. Nincs semmi testi fogyatékosságom. A nőgyógyászati kivizsgálás nem volt egy pazar élmény. Ismét jelentkezett a görcs és a fájdalom. Az orvos a végén csak annyit mondott: érzi, hogy görcsölök. Lazuljak el! Illetve megkérdezte, nincs-e probléma a síkosítással, esetleg nem irreálisan nagy méretű-e Ákos nemi szerve. Azért búcsúzásképp odabökte: legközelebb igyak egy kis bort, mielőtt belekezdenénk. Az majd ellazít.
Visszatekintve, tudom, hogy ez a legrosszabb, amit egy vaginizmusban szenvedő nőnek tanácsolni lehet. Hisz a stimulánsok nem segítenek. A bökkenő az volt, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, hogy vaginizmusom van... Azt sem tudtam egyáltalán, hogy létezik ilyesmi.
Külön utakon
A szeretkezéseink Ákossal egy idő után ritkulni kezdtek. Nem tudtam ellazulni, gátlások nélkül élvezni a szexet. Már előre szorongtam a fájdalom miatt. Ákos lelkesedése is lankadt. Hisz melyik férfi jön izgalomba attól, hogy szenvedés vele a szex? Én meg szinte megfeledkeztem arról, hogy ez a játék kétszemélyes! Libidóm az önbizalmammal együtt csökkent: elkönyveltem magamban, hogy „rendszerhibás” vagyok. És hogy kudarcot vallok nőként. Magamba zárkóztam, és ettem, csak ettem, ennek köszönhetően tíz kilót magamra szedtem. Két év után Ákossal az együttléteink teljesen elmaradtak. Akkor már rengeteget veszekedtünk. Kijelenthetjük, hogy az intimitás hiánya ölte meg a kapcsolatunkat.
Az ocsúdás órája!
Hidegzuhanyként hatott rám a szakítás: fájt a veszteség, ugyanakkor kijózanító hatással volt rám. Tudtam, ha teljes életet szeretnék élni a jövőben – amihez a szexualitás is hozzátartozik –, akkor sürgősen változtatnom kell. Minden eddiginél tüzetesebb kutatásba kezdtem a neten, éjt nappallá téve a webdoktorokat bújtam. Mígnem egy külföldi portálon rábukkantam egy írásra a hüvely alsó harmadának kontrollálatlan összehúzódásáról. Nem vagyok az öndiagnosztizálás híve, mégis tudtam: Heuréka, megtaláltam! A cikk rólam szól, megvan a „gyerek neve”: vaginizmus. Kiderült, hogy nem vagyok egyedül. Sőt, olyan nők is vannak, akiknél a közösülés szóba sem jöhet..
Ahogy a nőgyógyászati vizsgálat és a tamponfelhelyezés sem. Ehhez képest máris szerencsésnek éreztem magam – és hirtelenjében megértettem, miért ódzkodtam mindig is a tampontól. (Hallani sem akartam arról, hogy felhelyezzek a hüvelyembe valamit, ami aztán órákon át a testemben van.) A vaginizmust a cikkíró gyógyíthatónak mondta, kezelésére pedig a pszichoterápiát ajánlotta. Így hát a következő lépés az volt, hogy felkerestem egy terapeutát.
A gyógyulás útján
Nem fogok hazudni: a lelki munka felkavaró volt, egészen a gyökerekig kellett visszamenni. Nyilvánvalóvá vált, hogy az elmém rengeteg stigmát társít a nőiségemhez, valamint sok negatív élményt. Persze, ezek többségét elzártam a tudatalattimban. Egy példa: az első menstruációm szinte sokkolt. Úgy éreztem, minden szem rám szegeződik, a fiúk egyszer meg is találták a vattát a padomban... Égett az arcom, másnap nem mentem iskolába.
Találtam egy ismerős kineziológust, akivel dolgozni kezdtünk a blokkok feloldásán. Akkor már tudtam, hogy a hüvelyizomzatomat majd fizikálisan is „tréningezni” kell. Végül a MedMarket nevű webshopon – az oldal orvosi eszközök forgalmazásával foglalkozik –, találtam egy otthon is használható, inkontinenciakezelő készüléket. (Kifejezetten vaginizmus kezelésére ajánlották.) Ugyanazt az eredményt ígérte, mint a Kegel-gyakorlatok, de a készülék intenzívebben stimulálja az izmokat, így rövidebb időn belül remélhető a változás. Életem egyik legjobb befektetése volt. Pár hónap után eljutottam oda, hogy tudatosan el tudtam lazítani a medencémet.
Megint szex!
Háromnegyed év után talált meg újra a szerelem. Az első szeretkezés Andrással kicsit olyan volt, mintha másodjára is elveszítettem volna a szüzességemet. Ám ekkor már sokkal tudatosabb voltam. A terápiának köszönhetően teljes értékű nőnek éreztem magam, akinek a teste képes örömöt kapni és adni.
Történetem a sok megpróbáltatás ellenére hepienddel zárult, lassacskán három éve élek fájdalommentes, örömteli szexuális életet.
Nem szégyen!
Ha a sorstársaimnak egyetlen dolgot tanácsolhatnék, azt mondanám: Ne dugjátok homokba a fejeteket! Ne törődjetek bele abba, hogy nem működik a szex! Mindenkinek joga van a fájdalommentes szeretkezésre. A vaginizmust – noha kevés forrásból tájékozódhatunk róla – nem kell szégyellni. Ha bárki hasonlót tapasztal, először mindenképp keresse fel a nőgyógyászát. S ha mindent rendben talál, ne féljünk felkeresni egy terapeutát! Egy jó szakember útmutatásával énképünket magasabb szintre emelhetjük.
Ezerarcú rendellenesség
A vaginizmusban szenvedő nők sokszor a behatolásmentes nemi élet variációival kísérleteznek. A rendellenesség olyan nőknél is jelentkezhet, akik már szültek – ezt másodlagos vaginizmusnak nevezzük. Mögötte nem egyszer negatív szülésélmény, az újbóli teherbeeséstől való rettegés állhat. A gyulladás ellen használt hüvelyi gyógyszerek, antibiotikumok szintén idézhetnek elő olyasfajta irritációt, amelyek előhívják a védekezési izomreflexet, akárcsak a különféle orvosi beavatkozások – például hólyagtükrözés.
A partner hozzáállása szintén kulcsfontosságú. A túlzott agresszivitás, valamint a tapasztalatlanság és a szexuális kulturálatlanság kiválhatja, és rögzítheti a betegséget. A vaginizmus – akárcsak a fájdalmas közösülés – partnerspecifikus: előfordulhat, hogy a behatolás csak egy konkrét személlyel nem működik.
