Aki gyerekkorában megszereti az olvasást, később sem fogja elhagyni. Ezer szorongató kérdésére a könyv segítségével választ talál. Az olvasás maga az időtlenség, az öröm, az álom – és az élet kapaszkodója.
Azt mondják, a mai ember keveset olvas. Vajon igaz-e ez? Erre kerestük a választ, mikor megkérdeztünk egy olvasásszociológust.

A múlt század elején Kosztolányi Dezső hosszú értekezést írt az olvasás védelmében. A féltett könyvet a XX. század friss találmányaival vonja párhuzamba. Az írás akár ma is születhetett volna: „Tudom, a könyv nem divatcikk ma, a jelen más egyebet bámul. Inkább kilométerekkel és mérföldekkel viaskodik. Az emberiség részegen és megbűvölten vágtat előre a földön, vízen, levegőben: tudja, még mindig nem érkezett el a végső határig, a gépek, az iram még szédületesebb lehet. Egyszer azonban ennek is vége szakad.
Akkor az ember egy kicsit megdöbben majd. Mivel látja, érzi, hogy már mindent láthat és hallhat, amit óhajt, s hogy mindenhová eljuthat az eddiginél sokkal rövidebb idő alatt, észreveszi, hogy a célt összetévesztette az eszközzel, s nem az a fontos, hogy valamit miképpen lát és honnan hall, hanem az, hogy mit lát és mit hall. S eszeveszett rohanásában hirtelen gondolkodni kezd azon, hogy hová, miért siet ennyire. Ekkor majd magába száll, és tűnődik útjáról, rendeltetéséről. Választ is keres erre a kérdésre parlagon hagyott, elkérgesedett lelkében. De egyelőre nem talál. Erre felel majd a könyv. A könyv, amelyet lenézett és sutba dobott.“
– 1977-ből vannak az első pontos adataink. Akkor a férfiak átlagosan napi 31 percet olvastak, 2000-re viszont 20 percre zsugorodott az átlag. Nagyon érdekes, hogy a nőknél nem mutatható ki csökkenés: húsz évvel ezelőtt 20 perc, ma 21 perc az „átlaguk“. Ami egyértelműen jelzi, hogy a nők – ebben az olvasástól elforduló világban – sokkal jobban ragaszkodnak a betűhöz, mint a férfiak. Átlagban azonban egyre kevesebbet olvasunk.
Persze iskolai végzettség, foglalkozás és a többi szerint óriási különbségek vannak. A fizikai dolgozóknál például húsz éve 6 perc volt, ma már csak 2 perc a napi olvasási átlag. Talán a középiskolások adatai a legijesztőbbek, akiknek a létformájuk kellene, hogy legyen az olvasás. Ők a hetvenes években naponta 30 percet töltöttek képeslapok, könyvek olvasásával, ma viszont már csak (fiúk) 13 és (lányok) 17 percet.
– Főleg milyen könyveket olvasunk?
– Növekszik az ismeretterjesztő irodalom, az életvezetéssel foglalkozó kiadványok, szakácskönyvek, fogyókúrás receptek iránti érdeklődés. Ennek egyik oka, hogy gyakorlati tanácsok segítségével meg akarjuk könnyíteni az életünket. A szépirodalom visszaszorulása sok mindennel összefügg. Amíg diktatúrában éltünk, a feszültségek kimondhatatlanok voltak, csak versben, novellában mondhattuk ki őket. Nagy Gáspár nevezetes „nekünk nem szabad feledNI/ a gyilkosokat néven nevezNI“ sorai a tiltott beszéd kiváló példái. Az emberek olvastak, mert keresték a sorok mögé bújtatott igazságot. Az olvasás a közéletben való részvételt is jelentette. Ma már nem kell verset írni azért, hogy kimondjuk a véleményünket.
– És mi a helyzet a szövegértéssel? Mert az egy dolog, hogy olvasunk, de megértjük-e azt, amit nekünk címeznek?
– Magyarország a PISA 2000 vizsgálatban (amely a 15 évesek tudását vizsgálta) 31 ország közül nagyjából a 21. helyen, a mezőny harmadik harmadában végzett. 41 országban végeztek vizsgálatokat. Magyarország ebben a mezőnyben a 27., Szlovákia a 31. helyen áll. Elgondolkodtató, hogy minden szövegértési vizsgálatban Finnország áll az első helyen. Az illetékeseknek utána kellene járni, vajon miért tudnak a finn gyerekek sokkal jobban olvasni. Bár a magyar gimnazisták a finneket is megelőzik. Viszont a szakmunkásképzőkbe járók a legutolsók között vannak. Őket kellene felzárkóztatni. Már az általános iskolában észre kellene venni, hogy a gyerekek egy része tragikusan lemarad a szövegértéssel. Ez aztán összefügg a gyengébb előmenetellel, hisz a tanulás legfontosabb eszköze az olvasás.
– Mi a család szerepe az olvasási készség fejlesztésében?
– A közoktatás egyik legégetőbb kérdése, hogyan lehetne a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolarendszerben felzárkóztatni. Hiszen egy sor kulturális hátránnyal indulnak. Nyilván egy negyedik generációs értelmiségi családban felnövő gyerek teljesítményét nem tudják megközelíteni. De vizsgálatok bizonyítják, hogy az óvodának van felzárkóztató hatása. Például azok az iskolázatlan roma szülők gyerekei, akik hároméves koruktól járnak óvodába, jobban boldogulnak az iskolában. Viszont azok, akik csak ötéves koruktól látogatják az óvodát, sokkal nagyobb valószínűséggel speciális iskolába kerülnek. Vagyis az óvoda még segít a hátrányok leküzdésében, az általános iskoláról ezt kevésbé lehet elmondani.
– Ezek szerint, amit a család elmulasztott, a későbbiekben már nem lehet pótolni.
– Minden adatunk arra utal, hogy a családi indítás a legfontosabb. Meghatározó, hogy a leendő édesanya felveszi-e a magzattal a szóbeli kapcsolatot. Ha 5-6 hónapos várandós korától kezdve a gyermekét megszólítja, megsimogatja, énekel neki, mondókákat mond, a szülés utáni hetekben, hónapokban sokkal könnyebben szót tud majd vele érteni. Annak, aki rendszeresen mesét hall, a későbbiekben nem lehet gondja Móricz, Gárdonyi, Móra, Jókai, Mikszáth szövegének megértésével.
A pedagógusok azt panaszolják, hogy ezeket a szerzőket már nem értik a gyerekek. Aki a szöveg nélküli rajzfilmeken nevelkedik, annál ez igaz. A sok-sok mese, beszélgetés, mondóka, ének, játék mind-mind előkészítik a gyerekeket, hogy a klasszikusokat megértsék. A meséknek köszönhetően gazdagodik a szókincs, és érzelmi megnyugvást, feloldódást adnak a gyereknek.
Mindig is érdekes, hogy mely regények, szerzők a legkedveltebbek. Magyarországon márciustól zajlik a Nagy Könyv program, amelynek eredményeként – a lakosság szavazatai alapján – kialakult a regények toplistája. Rajta zömmel klasszikusokat találunk. Úgy látszik, az iskolában mégsem tanítják hiába az irodalmat! Elgondolkodtató, hogy a 12 legjobb között ott van Orwell 1984 című műve is, pedig ez nem tömegolvasmány. A következő érdekesség: egyetlen olyan mű van (a Száz év magány), amelyből nem készült film. Vagyis a televízió mára kulturális nagyhatalom!
Amit a televízió sugároz, az az emberek döntő többségéhez eljut. Ha egy regénynek megjelenik a filmváltozata, ezeket a műveket elkezdik keresni. Sőt, olyan filmsorozatokból, amelyek mögött nem állt irodalmi alkotás, utólag írtak könyvet, mert igény volt rá. S milyen tanulságot lehet ebből levonni? Hallatlanul fontos lenne, hogy a közszolgálati televíziócsatornák ne csak vetítsék a megfilmesített könyveket, hanem maguk is vigyenek filmre egy-egy klasszikus vagy kortárs értékes irodalmi alkotást. Két-három évenként kellene, hogy jusson erre pénz! Tudomásul kellene venni, hogy a képi kultúra mellett létezik egy „írott“ európai kultúra, amelyet ha kitörlünk az emlékezetünkből, akkor megszakad a folytonosság. Nem fogjuk megérteni a múltunkat!
Az, hogy a magyar tévé műsorába az olvasás témája is bekerült: jó jel. A reklámrészben viszont zavaróak a „Most jól beolvasunk!“ és a „Veszekedni sok mindenen lehet, de jól összeveszni csak egy jó könyvön“ szlogenek. Az olvasó ember nem mond ilyet. Az olvasás megbékít. Önmagammal és a másikkal is. Megértőbb leszek, töprengőbb, elnézőbb. És nem dühös. A jó könyv nem tesz agresszívvé!

Top 12 nagy könyv
- Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita
- Fekete István: Tüskevár
- Gárdonyi Géza: Egri csillagok
- Jókai Mór: Az arany ember
- Gabriel García Márquez: Száz év magány
- Alan Alexander Milne: Micimackó
- Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
- George Orwell: 1984
- Joanne Kathleen Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
- Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg
- Szabó Magda: Abigél
- John Ronald Reuel Tolkien: A Gyűrűk Ura










