Sokat tanulhatunk a kertekről szóló könyvekből, de nem elég tanulni: látni is kell. A fényképeken nem jön át a látvány mélysége, nem lehet megszagolni a virágokat, nem lehet lehajolni egy különleges levélért, nem lehet rácsodálkozni a káposztafejekkel beültetett parterre-ekre (ahogy Villandryban)! Káposzta és sárgarépa a virágágyásban, hát ilyet is lehet... Egy félórás látogatás Villandryban vagy a Villa d’Este csodálatos szökőkútjai közé többet ér az összes könyvnél.
A híres kertekben pompás látvány várja a látogatót, ájuldozhatunk minden harmadik tőnél a rózsák illatától. Az angol kert zöld pázsitjával hódít és szabálytalanul ráhulló virágtengerével, a francia kert a szabályosra nyírt bukszusaival, az olasz kert a szobraival. Soós Ádám (31, Nagybodak) is ezért igyekszik végigjárni a világ nagy kertjeit, hogy lássa a forrást.
Soós Ádám
Aki megismeri a kertstílusokat, az nagyobb biztonsággal mozog majd a saját kertjében. Ádámot egészen kiskorától érdeklik a virágok. Gyermekkorában, ha édesanyjától pénzt kapott születésnapjára, azt új növényekre költötte, melyeket a sziklakertjében ültetett el. A kertészkedés a hobbija, de állítjuk: többet tud a kertépítésről, mint sok tanult kertész. Sokan láttak már szépet, de ő látta a szebbet is.
Évek óta rajongással gondozza kertjét és udvarát, szívét-lelkét belerakja; sajnos, a munka gyümölcsét alig élvezi, hisz a kert gondozása sok idejét elveszi. Ám amikor késő délután hazaér (Pozsonyban dolgozik vezető cukrászként), mindig túlcsordul a szíve, mikor körülnéz a portáján.
– Hogyan kerültél közel a növényekhez, virágokhoz?
– Gyermekkoromban volt egy gyűjthető magazin, a Kertvarázs. Hát én ebből a magazinból építettem meg első sziklakertemet, akkor még csekély hozzáértéssel. Inkább a megérzésemre hagyatkozva ültettem ezt ide, azt oda. Viszont ezzel kezdődött el egy, az életemet máig meghatározó tevékenység, a kertészkedés szeretete. Akkor még csak az újságokból, internetről tájékozódtam. Ellenben mindig is szerettem volna a saját szememmel látni más országok híres kertjeit.
Versailles, ahol minden szabályos és formára nyírt.
– Miért fontos, hogy lássuk a híres kerteket?
– Ihletet meríthetünk. Mikor megálmodjuk a saját kertünk egyes részleteit, a nagy kerttervezők vezetni fogják a kezünket. Mi persze itthon más korban, pici léptékben dolgozunk, de az utazás segít a tisztánlátásban.
– Melyek azok a kertek, melyeket érdemes megnézni?
– Először is az olasz kerteket, mert azok könnyen elérhetőek. Mi pár éve 11 napot töltöttünk az országban: Milánótól kezdve Firenzén keresztül egészen Rómáig eljutottunk. A régi olasz kertekben ma sokszor csak babérlevél és bukszus van, a legtöbb helyen pusztulni hagyták a liliomokat és egyéb virágféléket. Egyszóval ezek a kertek régen sokkal-sokkal díszesebbek voltak, mint most. De így is nagy hatással vannak az emberre. A legrégebbi botanikus kert Padovában van, ez az Orto Botanico. De például Milánóban is van egy régi botanikus kert, viszont azzal nemigen törődnek.
– Az olasz mentalitás része, hogy nem kell mindennek puccosnak lennie. Annyi épített és egyéb szépség veszi körül az olaszokat, hogy nem zavarja őket a kevésbé tökéletes. Kérdeztük például, hogy miért nem működik a szökőkút, mire azt felelték: azért, mert a víz tönkreteszi a szökőkutat. Na, kérem! Viszont Milánóban láttam az egyik legszebb függőkertet, a Bosco Verticalét: az egész toronyház fákkal és bokrokkal volt borítva...
Firenzében pedig az egyik legszebb reneszánsz kertet néztük meg, a Villa Medici kertjét. Ezt néhány évvel ezelőtt rekonstruálták, visszaállították a régi állapotába – e tekintetben hasonlít a francia Villandry kertjéhez.
– S kis érdekesség: Luccában láttunk egy növényekből épült színházat, 1664-ben kezdte építeni az Orsetti család. Akkoriban bevett szokás volt, hogy zöld „elemekből” húzzák fel a szabadtéri színházat, nyírt sövényekből vannak a színfalak, a színpad egy pázsit, a nézők pedig fűvel benőtt földlépcsőkön üldögélnek... Ez a legrégebbi teatro di verzura Európában, később még Paganini is játszott itt.
Színpad növényekből Luccában. Paganini is fellépett itt...
– A gondozatlan kertbe is bele lehet képzelni a régi pompát?
– Általában igen, hisz a struktúra adott. Az egyik leghíresebb olasz kert Róma mellett fekszik, Tivoliban: a Villa d’Este kertje. A szobrok jó része mára letöredezett, moha borítja őket, de a Villa d’Este ma is a szökőkutak kertje. Annak idején az Anio folyót elterelték, és mérnöki bravúrral megkomponált vezetékeken jut el a víz a szökőkutakhoz. Víziorgonáján a víz ereje szólaltatja meg a sípokat: Liszt Ferencet annyira megihlette, hogy darabot írt a kert ciprusairól és szökőkútjairól.
Villa d’Este: a leghíresebb olasz kert Tivoliban.
– Ez a villa egy kardinálisé volt, Lucrezia Borgia fiáé, aki egyben a nem éppen szent életű VI. Sándor pápa unokája volt, s aki maga is pápa szeretett volna lenni, ámde nem választották meg. Hogy megidézze Rómát, 1549-ben elkezdte építeni a kertjét, s hozzá a márványköveket Hadrianus római császár nyári rezidenciájából hordatta át. A „100 szökőkút utcácskája” stílusosan Róma felé vezet – sajnos, csak egy része maradt fenn az utókornak. Amúgy a kertben összesen kétszáz szökőkút volt, a benső csarnokokban is, de azok már nem működőképesek; a falon, a folyosókon mindenhol kutak voltak, a kert témája a víz körül forgott. Különben aki rendezett kertekre vágyik, annak érdemes végigjárni a Comói-tó partján fekvő villák szebbnél szebb kertjeit. Az egyik legkülönlegesebb az Isola Bella: ez egy tenyérnyi sziget a Lago Maggiore tóban: sokak szerint ez Olaszország legszebb pontja. Egy tíz teraszból álló csodás barokk kert alkotja a szigetecskét grottával, vagyis mesterséges barlanggal, szobrokkal és egzotikus növényekkel, melyeknek kedvez a mikroklíma. Az egyetlen olasz kert, amit majdnem mindenki ismer, a Boboli.
Rácsos lugas Versailles-ban
– Ott is jártatok?
– A Boboli-kert Firenzében a Pitti-palota mögött terül el, de felnyúlik a Boboli-dombra. Cosimo Medici kezdte építeni 1550-ben a felesége kérésére. Hatalmas, mértani pontossággal kialakított kert, tele szökőkutakkal, szobrokkal – és ma rengeteg bukszussal és babérlevéllel. Bejárása három órát vesz igénybe, egy nagyobb és egy kisebb tó is található benne, a közepén van egy ókori római kád és egy obeliszk... Mély benyomást tesz mindenkire a grottója, melynek falain a cseppkövek, a sziklák, a kagylók mintha életre kelnének: a téma a káosz, ami később renddé, harmóniává alakul át. Ám barátommal nem csupán az észak-olasz kerteket jártuk be, délre is elzarándokoltunk. Nápoly piszkos város, tagadhatatlan, de szertelenségén átsugárzik a szépség.
Itt a királyi kertet néztük meg, melynek szintkülönbséggel megépített hatalmas medencéi lélegzetelállítóak voltak. S mindezt műromok karéjában csodálhatjuk meg: a barokk korban nagy divat volt műromokat helyezni a kertekbe, hogy azt higgyék az emberek, valódi ókori épület romjait látják. A Bourbonok, akik építeni kezdték ezt a királyi palotát, Nápoly Versailles-ának szánták...
– Gondolom, az igazit is láttad.
– Igen, Párizsban is eltöltöttünk egy hetet, s Versailles-t is bejártuk, még az egykori királyi állatkert romjait is láttuk. Tudjuk, hogy a Napkirály, XIV. Lajos, aki még a nap fényét is el akarta homályosítani, olyan palotát és kertet épített, aminek az egész világ a csodájára járt. Utána mindenki ilyet akart, még a legporosabb településeken is kis Versailles-okat építettek. Versailles-ban nyáron rendezik meg „a király szerenádját”: épp aznapra esett a rendezvény, mikor ott járunk. Olyankor beindítják az összes szökőkutat, sőt fényműsor is van, a végén tűzijátékkal és lángjátékkal. Megvettük a drága belépőjegyeket, de egész nap esett az eső, s mi vártunk, csak vártunk és szomorkodtunk. Aztán nyolc óra előtt öt perccel szertefoszlottak a felhők, és sütni kezdett a nap. Hatalmas élmény volt: Versailles-ban ugyanis a szökőkutakat ritkán indítják el, mert túl sok vizet fogyasztanak, a legnagyobb szökőkutakat is csak 5-5 percre nyitják meg a szezon alatt. Annak idején még a királyt is szó szerint „átverték”: mikor sétálni indult, a kertészek előre futottak, s megnyitották a kutat, de utána azonnal elzárták. Versailles-ban öröm volt látni, hogy a kert mellett a kastélyt is felújítják, helyiségről helyiségre.
Versailles szökőkútjai működés közben.
– Versailles mellett a játszókertet is megnéztük: a király oda vonult el az udvar zajától, nem Trianonba; itt is voltak szökőkutak, játszókertek, külön pavilonok, de ezeknek már csak a romjait láthatjuk. Versailles után a Loire menti kastélyokat néztük meg. Nem túlzás, hogy ott minden faluban van egy kastély... A legtöbb helyen a kastély és kert egy részét megnyitja a tulajdonos a látogatók előtt, ez esetben az állam hozzájárul a fenntartási költségekhez. Sok kastélyt láttuk, de a legszebb kétségkívül a reneszánsz Villandry. Itt a francia geometria tobzódását láthatjuk: még a konyhakert, a káposzták is díszes ágyásokat kapnak... Úgy is hívják a kertet, hogy a franciák kertje, akik mindent megszabályoztak, ugye, még a fákat is geometriai alakzatokra nyírták. Bár már a reneszánsz olasz kertekben is nyúlformára nyírták a bukszusokat...
Villandry konyhakertje. A francia művészi konyhakertek, az ún. potagerek Le Nôtre kedvencei voltak – az ágyásokba ültetett lila káposztafejeket egyszerűen nem lehet elfelejteni...
– Mi a következő terved, hova készülsz?
– Tervben van egy angliai út is, hiszen az angoloknál is nagy hagyománya van a kertrendezésnek. Közbejött a Covid, de ami késik, az nem múlik.
Az angolkert: a virágok ráomlanak az útra, és semmi nem szabályos.
– Mit tudsz átvinni ezekből a kertekből a saját kertedbe?
– Elemeket vagy részleteket. El tudom képzelni, hogy kialakítok egy barokk sétányt rózsalugassal... Mikor a nagy kerteket járom, mindig felmerül bennem a kérdés: hogyan tudták gondozni ezeket? Hisz abban a korban még fűnyíró sem volt, semmilyen elektromos kerti szerszám. Csak és kizárólag az emberi munka tette széppé a korabeli kerteket. Tervben van nálam egy dzsungelszerű, egzoti-kus kert kialakítása is indiai pavilonnal. A másik részét szárazkertnek képzelem el, kaktuszokkal, agávéval (lándzsás levelű, pozsgás sivatagi évelő – a szerk. megj.).
Az auricula, a mutatós virágcseréptartó.
– Melyik kerttípus a kedvenced?
– A francia kertek tetszenek, mert szabályos a kivitelezésük, s mert olyan növényeket honosítottak meg a kertjeikben, mint például a citrusfélék. Már nálunk is divatba jött a citromfa, bár kevés helyen marad meg, mert nem jó a növénynek, hogy télen beviszik a melegbe. Hat fokban érzi ugyanis a legjobban magát, öntözni is alig kell... A franciák ezt is megoldották: erre szolgált régen az orangerie, magyarul pálmaház. Minden kastély mellett volt egy ilyen, ide vitték a citrom- és narancsfákat télen, a francia neve is innen származik.
Ádám s. k. üvegháza (a narancsfáknak és a kaktuszoknak) és kertje
– A te udvarodat is díszíti egy oranzséria...
– Igen, tulajdonképpen ez egy télikertféle. A 19. században ezek az építmények vasból készültek, kupolával, a fűtést pedig alulról kapták a növények. Először mi is a hegesztett változaton gondolkodtunk a barátommal, aztán megépítettük fából. A kőműves október végére fejezte be a falazást, 2021-et írtunk ekkor, s nem lehetett sehol gerendát kapni... Esett az eső, hullott a hó, mikorra elkezdhettük lefesteni a deszkákat. Begyújtottunk egy hordóba, hogy száradjanak, de akkor meg szállni kezdett a perje... Egyszóval kalandos története van az én üvegházamnak.
– Egyébként nagyon tetszik nekem a „nyitott kertek” mozgalma, mikor a tulajdonosok megnyitják a kertjüket, s jelképes belépőért cserébe büszkén megmutatják a kincseiket: én sem lennék ennek ellene... A vendégek teát, kávét, aprósüteményt kapnak a háziaktól, és akár egy új növénnyel is hazatérhetnek a kertlátogatás után. Az Instagramon követni lehet ezeket: van egy angol hölgy, akinek a kertje úgy néz ki, mint egy kis sivatag. Ősszel kis üvegházakat épít az agávék fölé, no nem a hideg miatt – a sivatagban is lemegy fagypont alá a hőmérséklet –, hanem hogy ne kapjanak se csapadékot, se havat. A hölgy ezt azután találta ki, miután egyszer szinte az egész kertje tönkrement. Biztató, hogy Magyarországon már létezik hasonló, „nyitott kertes” mozgalom – hátha hozzánk is begyűrűzik...
