Amikor elgyönyörködünk egy-egy szép kovácsoltvas kapuban, erkélykorlátban vagy kerítésben, nem mindig jut eszünkbe: ezek a darabok ugyanolyan műtárgyak, mint egy szobor vagy egy festmény. Művészet ez, nem is a legkönnyebb fajtából való.
Hol lehet megtanulni a vasmegmunkáló szakmát, hogyan lehet variálni, továbbfejleszteni úgy, hogy szép is legyen, hasznos is legyen, és elkerüljük a stílusficamokat? A gútai Reicher János díszműkováccsal beszélgettünk a vas szépségéről.
– Hol lehet megtanulni a szakmát?
– Sok helyen tanítják már a vaskovács szakmát, például Körmöcbányán, de magániskolákban is, mert jelenleg nagy kereslet van a kovácsoltvas tárgyakra. A legjobb darabok azokban a műhelyekben készülnek, amelyekben már a többedik generáció dolgozik. Ahol például a kézművességnek olyan hagyománya van, mint akár Csehországban, ahol a családi tradíciók erősek, és már a harmadik nemzedék dolgozik a vassal. Ők azok, akik kiugróan megelőzik a többi mestert.
Reicher János díszműkovács
– Nálunk sok a kontár. Ha a fiú a nagyapjától és édesapjától megörököl szerszámokat, formákat, az mindenképpen megmutatkozik, mert a megoldások egymásra épülnek. Ezt rögtön észre lehet venni. Én magam is harmadik generációs vaskovács vagyok, már a nagyapám is ügyes díszműlakatos volt. Például sok csikósparheltot készített. S hogy a csikósparhelten mennyi apró kézi munka volt! Egyszer egy kocsimúzeumban jártam Magyarországon, legalább negyven szekér volt ott kiállítva. A kocsivasalásokról föl lehetett ismerni, hogy melyik faluban készült a kocsi. Vagy vegyük például a rálépőket. Gyönyörű, míves darab mindegyik. Napokig el lehetett csodálni őket.
Csehországban nagy becsülete van a szakmának, a fiatal kovácsok „pane mistře“-nek szólítják a mestert.
– Milyen mesterdarabokat szokott készíteni?
– A skála széles: kovácsoltvas ágyak, kerítések, erkélykorlátok, lépcsőkorlátok, köztéri szobrok, domborművek, rézdomborítások, plasztikák, csillárok, lámpák, borospince-tartozékok, kandallókészletek, kandallórácsok, kinti asztalok, székek. Bármilyen berendezési tárgy elkészíthető fémből. A gondot gyakran a megrendelők hozzá nem értése jelenti: például a megrendelt kerítés nem illik a házhoz. Ha illik egymáshoz az épület és a kovácsoltvas kiegészítők, akkor a vasmunka egybeolvad a többi tárggyal, és az ember jól érzi magát a házában.
– Maga tervezi, maga kivitelezi a munkákat?
– Igen. Előfordul, hogy a megrendelő kész tervekkel érkezik, de mindig kiderül, hogy az nem kivitelezhető. Ez az eset állt fönn Komáromban is, amikor az Európa udvarban dolgoztunk. Megterveztek például egy toronydíszt, de a tervező nem tudta, hogy húsz méter magasban mit kell ahhoz csinálni, hogy lentről azt a képet lássa, amit a rajzasztalnál elképzelt. Változtatni kellett az anyagvastagságon, a struktúráján, a méreteken, a kiképzésen. Ezért a megrendelőnek azt szoktam javasolni, hogy ne rajzoljon, hanem inkább beszéljük meg szóban, mit kíván.
– Mi a divat manapság a vasmintázásban?
– A mai minták, formák nagyon változatosak. Divat a parasztbarokk, de ha görög mintát tesznek hozzá, akkor valami szörnyűség jön ki belőle, hiszen a stílusokat nem lehet keverni. Egy modern épülethez modern kaput és kiegészítőket kell készíteni, hogy a két „műremek” egy hangnemben legyen hangszerelve. Én magam mindig a meglévőhöz próbálok idomulni. Ha a megrendelővel nem tudunk közös nevezőre jutni, akkor nem vállalom el a munkát.
– Mennyi ideig tart, mondjuk, egy kapu elkészítése?
– Az attól függ, mennyire munkaigényes. A tervezéstől a kivitelezésig általában két-három hétig tart a munka. Igyekszem úgy irányítani a munkát, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzam, mert így mindig csak arra az egyre gondolok: elképzelem a megoldásokat, gazdagítom a mintákat… Sokszor napokon keresztül csak ülök és tervezek, elakadok, aztán továbblendülök…. Nálam minden darab egyedi darab.
– Honnan meríti a motívumokat?
– Állandóan olvasom a szakirodalmat. Javarészt Németországból szerzem be a könyveimet, ezekből is veszek ötleteket.
De főleg azért olvasgatom őket, hogy tudjam, hol tart a szakma. Ugyanis nincs időm arra, hogy egyik mestertől a másikhoz járjak, pedig érdekes lenne, mert mindenkinek más a stílusa. A stílus országonként is változik, mert a hagyományok különbözőek.
– Sok növényi motívum szerepel a művein. Szereti a növényeket, a tekergő, mozgó vonalakat?
– Tisztelem és szeretem a természetet. A Kis-Duna partján nőttem föl, a természetben éltem, mint gyerek mezítláb jártunk a nefelejcsligetekben, az erdőkön, almáskerteken keresztül. Ezt ma sem felejtem. Inspirál a természet, de maga az egész környező, akár urbánus világ is. Nem maradok egy stílusnál, mert azt vallom: mindig változtatni, fejlődni kell!
