Ki ismeri Slachta Margit nevét? Pedig Kassa szülöttje volt, az első nő a magyar parlamentben.
Világi szerzetes volt, egy apáca, aki politizált, vagyis keresztény feminista. A tízparancsolatot szerette volna érvényre juttatni a politikában. Margit az USA-ban, Buffalóban halt meg, oda kellett menekülnie a meg nem értés elől, s alakja majdnem a feledésbe veszett. 1920-22 között volt a parlament tagja, voltak sikerei, sőt; majd jelöltségei rendre furcsa körülmények között meghiúsultak (egyszer formai hibát tartalmazó űrlapjára hivatkoztak). Neve mára méltó helyére került. (Nemrégiben például konferenciát szerveztek a tevékenységéről Kassán.)

Slachta az ország szétdarabolása, a gazdasági válság közepette is írt és harcolt a nők jogaiért. Hitt a nők ügyességében, erejében, többször felszólalt a női választójog mellett, hitt az elesettek felemelésében. Érveit úgy tálalta, hogy azokat a férfiak is megértsék. Számokkal, gazdasági mutatókkal támasztotta alá. Így kért a nők számára fizetett szabadságot, munkavédelmet, betegsegélyző-pénztárt, évente kétheti fizetéses szünetet.
„A dohánygyárban dolgozó munkásnők gyermekei közül négy éven alul meghalt 36,17%, négy éven felül 6,8%, koraszülött 1,90%, elvetélés 8,15%, beteges a megmaradt gyermekek közül 20,28% – összesen tehát elvész a nemzet számára 72,59%, marad egészséges gyermek pusztán 27,4%.” Slachta nemet mondott a fasizmusra és a kommunizmusra, rendházaiban többezer embert bújtatott a német megszállás alatt. A szlovákiai zsidók deportálását XII. Pius pápa az ő közbenjárására állíttatta le 1943-ban.
„A nő sok mindent másképp lát, mint a férfi, és sok mindent meglát, ami a férfi figyelmét elkerüli ” – írta Slachta Margit.
Miért aktuális az üzenete ma is?
Slachta Margit javaslatai a női szempontot tették hozzá a törvényalkotási folyamathoz – s ez az, ami a mai politikusnőknél hiányzik. Férfiasabbak akarnak lenni a férfiaknál, s a speciális női jogokért nem állnak ki. Pedig a nő nem ugyanolyan, mint a férfi: hisz csupán a nő tud szülni, s érzékenysége folytán kicsit másként működik, mint az erősebbik nem.
Egy egyszerű példa
Az egyik településen azt kérték az anyák, hogy a játszótérre rakjanak ki számukra padokat. A csupa férfiból álló önkormányzat meg is szavazta a javaslatot, s a férfi karbantartók a padokat az utcára nézve állították fel. Így az anyák nem láttak rá a csemetéikre (de az apák sem, mert azért egy-két apa megfordult a játszótéren); ez a szempont a csupa férfi testület fejében meg se fordult.
A keresztény aktivisták a század elején az észre és az érzelmekre hatottak nőjogi követeléseikkel, ezzel szemben a mai nők időnként a meztelen női testet használják fegyverként, hogy felhívják a figyelmet a női elnyomás finomabb módszereire (például, hogy a szexipar korrupció.). A femen csoport ezt a taktikát „szextrémizmusnak” nevezi, és a sokkolóerőre épít. A topless a nő test feletti önrendelkezését is szimbolizálja. A nő akkor vetkőzik, amikor ő akar.










