Legszívesebben agyoncsapná a csemetéjét, mégis nevetnie kell.
A pedagógiának lőttek. Mit tegyen a szülő ilyen helyzetekben?
Minden szülővel előfordul, hogy a gyermeke elkövet valamit, de a szidáskor olyan grimaszt vág, hogy a szülő nem állja meg nevetés nélkül. Hiába próbálja visszafojtani, kitör belőle a hahota. A gyerek meg tovább grimaszol, mintha azt mondaná: Ne küldj a sarokba, ne mondd, hogy mars, leckét írni... A szülő ide néz, oda néz, mégsem tudja azt mondani, amit akart („százszor megmondtam már, hogy rakd el a játékaidat, a ruhádat, tanuld meg a verset”). Mi legyen most?

Nyugodtan nevessen
A szülő tanácsot kér egy pszichológustól. És mi történik? A pszichológus nevet. Majd megpukkad, pedig neki is két gyereke van. Aztán a szülő is vele együtt nevet. Időbe telik, míg megnyugosznak. „Nincs mit tanácsolni – mondja a pszichológus. – Igazán nincs. Ha humoros a helyzet, és a gyerek nem valami égbekiáltó, alattomos gonoszságot követett el, nevessen nyugodtan a szülő. Nincs ebben semmi rossz. Ezzel még nem megy tönkre a szülői tekintély. Annak is megvan a varázsa, ha a szülő nem tud uralkodni magán (sőt, nevelői hatása is van). A szülő vállalja önmagát – a gyerek látja, és eltanulja a mintát. Sőt azt is, hogy a szülő is ember, szabad egyéniség, aki szigorú prédikátorból jókedvű ember lesz, és el tudja fogadni a saját és a másik gyengeségeit.” 
 
De hol itt a nevelés?
„Nagyon is nevelünk ilyenkor – mondja a pszichológus. – Itt érvényesül az a szabály, hogy akkor is nevelünk, amikor nem nevelünk. A gyermek látja, hogy érezzük a helyzet komikumát, és látja azt is, hogy a nevetés a nagy feszültséget is feloldja. Megérti a humor erejét. Ez nagyon értékes tapasztalat.”
 
Mint az indiánok
Jó, jó, ma elnevette a szülő a tanításra való alkalmat. De mi lesz, ha holnap ugyanez történik? „Megint nevetni fog – von vállat a pszichológus. – De ugyanaz kétszer nem szokott megtörténni. Olyan ez, mint amikor indiánosdit játszunk. Fejünkre indián homlokpántot kötünk, lábunkra mokaszint húzunk, és lelkesen játszunk egész délután. Aztán este levetjük a kellékeket, és másnap eszünkbe sem jut újra beléjük bújni. Nem is értjük, min szórakoztunk olyan remekül múlt délután.” S ha legközelebb gyermekünk nem akar elrakodni, már semmi nevetségeset nem fogunk látni benne. Akkor elmondhatjuk neki, amit múltkor akartunk mondani, és megtörténik a „nevelés”. 
Mert az egyik nap nem olyan, mint a másik. Hogy miért? Mert borús az ég, mert felment a cukor ára... A gyerek ebből megérti, hogy egyik nap ilyen a hangulatunk, másik nap olyan. Amit megengedhet magának egyik nap, nem engedheti meg másnap. Nagy tanulság.
S hogy a gyerek látja, hogy hangulatunk ingadozó? Hogy ettől talán semmivé foszlik a tekintélyünk? „Nem vészes a helyzet – mondja a pszichológus. – Elég annyit mondani a kis kíváncsinak, hogy tegnap vicces nap volt, ma meg nincs vicces nap. Van ez így.”
Végül a pszichológus egy jó tanáccsal is ellátja az aggodalmaskodó szülőt: „Nevessen jókedvűen és gyakran. És ne törje a fejét mindenen. Végül úgyis helyére kerülnek a dolgok. Csak sose veszítse el a humorát.”
–varga–