A lovasíjászat mint sport nem olyan régen jelent meg Magyarországon. Alapítója Kassai Lajos, akinek köszönhetően mára három kontinens hét országában működnek lovasíjászcsapatok. A Csallóközben négy törzs van: a Bíró-kánság, a Sereghy-törzs, a Varga-törzs és a Vermes-törzs. (Bővebben: Horsebackarchery.com)

Én, Kucsora Kristóf a Varga-törzs tagja vagyok. Vezetőnk, Varga Sándor Virt határában építi lovasíjászedzésekre alkalmas központját. A szlovákiai országfő Vermes István, neki 14 tagból álló törzse van a Gúta melletti Csergőn. A két törzs között szoros kapcsolat alakult ki. Rendszeresen részt veszünk egymás versenyein, a különböző várnapokon, városi és vidéki rendezvényeken közös bemutatókat tartunk.

egy_lovasijasz_vallomasa_fekvo00007.jpg

A lovasíjászat a kívülről szemlélődő számára hagyományőrző sport, ahol a versenyzők egy 90 méter hosszú pályán (ami három 30 m-es szakaszból áll), 3 különböző céltáblára (előre, oldalra és hátra fordulva) vesszőket lőnek ki vágtázó lovaik hátáról. Erre 18 másodpercük van. Egy verseny 3 bemelegítő és 12 versenyvágtából áll. Ha valaki lövéseivel nem szerez pontot, vagy a lova nem fér bele az időkorlátba, a futam érvénytelennek számít. 

De ez csak egy darabkája annak, ami a lovasíjászat.

egy_lovasijasz_vallomasa_allo00003.jpg
Képeinken Vermes István országfő és családja látható Csergén.

Szerintem a lovasíjászat életforma, ami megváltoztatja a gondolkodást a természetről, az állatokról. A túrázások, az edzések, a szabadban, értelmesen eltöltött idő tiszteletet ébreszt bennünk a körülöttünk lévő világ iránt. Megtanítja észrevenni és megbecsülni az élet igazi értékeit.

Csodálatos érzés például szabadon vágtázni a térdig érő vízben vagy a fákkal körülvett mezőn. És igazi áldás, amikor kapcsolat teremtődik ló és ember között.  

Ugyanakkor a lovasíjászat játék, amit élvezettel, barátok között játszhatunk. Emellett fejleszti az összpontosítást, a kitartást, és mivel a lovasíjászatot jól, élvezettel űzni csak belső békében lehet, megtanítja lecsendesíteni a gondolatokat, irányítani az érzéseket. Persze kell hozzá technikai tudás is. Lovasíjászat közben nem szabad sem a lóra, sem a töltésre figyelni, mégis mindent uralni kell. A tekintetnek pedig egyfolytában a célt kell követnie. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehessen, el kell érni egy szintet lovaglásból és íjászatból is. A legkisebb feszengés, düh vagy idegesség is elég arra, hogy az összhang felboruljon. Ezenkívül le kell küzdenünk a versenyeken az izgulást, de úgy, hogy azért a természetes bizsergéssel járó izgalom megmaradjon. 

A lovasíjászat lehetőséget nyújt arra, hogy ha valaki szeretné, elkezdhesse felszínre hozni és fejleszteni rejtett vagy addig csak kevésbé ismert képességeit. 

Az edzések törzsek szerint különböző időpontban, de általában 8-9 óra körül kezdődnek, másfél-két órás munkával. Ilyenkor lovardát, karámot építünk, takarítunk a környezetünkben és a lovak körül. Alapos bemelegítéssel, futással, majd formagyakorlatokkal folytatjuk. Ezek az íjászat és a lovasíjászat gyakorlatai íjak nélkül. Segítenek begyakorolni a helyes tartást és mozgást, ugyanakkor – mivel a gyakorlatokat egyszerre hajtjuk végre – önfegyelemre és a másokra való odafigyelésre tanít.

Íjászat közben 3 alapvető összetevőre figyelünk: a technikára, a gyorsaságra és a pontosságra, de ugyanúgy kell ügyelnünk saját magunkra, mint lovasíjászat közben. Külön gyakoroljuk azt is, hogy ne zavarjon, ha mások néznek.

Ebédszünet után lovasgya-korlatokkal folytatjuk. Ezek: kardozás, birkózás, mindenféle lovasjáték és lovasvizsga. Utóbbiban alakzatokat (szlalom, kör, négyzet) járunk be ügetésben; kettesével besorakozva, még mindig ügetésben zsákokat dobálunk egymásnak; az egyik gyakorlatban pedig lovainkat helyből kell vágtába ugrasztanunk, majd vágtából megállítanunk.

Ezek után akik olyan szinten vannak, elmennek lovasíjászatot gyakorolni, a többiek pedig segítik őket, hogy a lehető legjobb eredményüket hozhassák.

Végül (a kisebb esti munkák elvégzése után) közösen beülünk a jurtába, és a tűz meg, persze, egy pohárka bor mellett kiértékeljük a mögöttünk hagyott napot, és még sokáig énekelünk a füstkarikán át beszűrődő csillagok fényében.

hirlevel_web_banner_1.jpg

–varga–
Cookies