Bizonyára sokan hallottunk róla, amikor a katolikus egyház pár évvel ezelőtt boldoggá avatta Salkaházy Sárát. Ki volt valójában Sára testvér?
Salkaházy Sára nem olyan volt, mint ahogy általában elképzeljük a szent életű embereket. Energikus, tetterős, mélyen érző asszony volt. A szó mai értelmében vett, ízig-vérig modern nő, nem túlzás azt állítani, hogy feminista, aki tudott és mert gondolkodni, tetteiért felelősséget vállalni – aki tudott szeretni és áldozatot is hozni. Nem véletlen hát, hogy a katolikus egyház éppen őt választotta ki erre a – valószínűleg minden magyart büszkeséggel eltöltő – megtiszteltetésre.
Salkaházi Sára 1899-ben született Kassán, osztrák családban. (Családi neve eredetileg a Schalkház volt.) Édesapja Sára kétéves korában halt meg. Ezután a család eltartásának gondja, valamint a három gyermek, Lipót, Sára és Jolán nevelése az édesanyára hárult. És ő dolgozott is reggeltől estig: az apai nagyapa által építtetett Schalkház Szálló igazgató tanácsában, amely ebben az időben a felvidéki magyar kultúra egyik fellegvára volt.
Apai nagyapját, bár egy szót sem tudott magyarul, annyira megérintette a szabadságharc, hogy szellemiségét magyarrá változtatta. Sára apját már ebben a szellemiségben nevelte. Sára édesanyja szintén csak törve beszélte a magyar nyelvet, de férjének tett ígérete szerint gyermekeivel magyarul beszélt. Sára így emlékszik erre az időre: „Ott ülünk a kályha előtt mi, testvérek: három kisgyerek és egy fekete ruhás, nagyon szép és nagyon jó, a legjobb és legszebb asszony a világon. Ott ül mellettünk, és mesél, mesél kifogyhatatlanul. Kicsit kerékbe töri a magyar szavakat, kicsit összekeveri a kifejezéseket… És vajon mi, gyerekek észrevesszük-e, hogy ez az osztrák anyanyelvű asszony éppen így szerzi meg számunkra a magyarsághoz tartozandóság szent jogát?”
Sára 13 éves korában (© Forrás: salkahazisara.com)
Kislánykori karakteréről a leghitelesebb képet bátyja, Lipót rajzolta meg: Sára fiús temperamentumú, erős akaratú gyermek volt, aki a fiúk játékaiba kapcsolódott be a legszívesebben. Egyik iskolatársa s egyben barátnője mókás természetűnek, szellemes tréfacsinálónak ismerte, de megemlíti mélyen érző lelkét, hűséges természetét is. A már tizenéves korában színdarabokat író Sárát esténként szobájába be-benyitogató családtagjai gyakran találják arcát kezébe temetve, térdepelve imádkozni.
A mai (magyar) embernek bizony nagy szüksége van a jó példaképekre. Lassan ugyanis elhiszi, hogy az a sztár, aki bugyikat gyűjt, aki hat feleséget fal föl, vagy aki épp most szabadult a börtönből… Az egyház Sára testvér életével szeretne más példát felkínálni. Rámutatni arra, hogy az igazi értékek máshol vannak. Minket pedig külön büszkeséggel tölthet el Salkaházy Sára kassai és komáromi múltja – és nőmozgalmi munkája.
Tanulmányait Kassán végezte, tanítónői diplomáját is itt szerezte meg. Fiatal éveit meghatározta a magyar lányok klubélete, amelynek egyik vezéralakja volt, illetve a Kassai Színház eseményei. Egy évig tanít egy külvárosi iskolában. Trianon után nem hajlandó letenni a szlovákok által megkövetelt hűségesküt, ezért elbocsátják munkahelyéről. És a szíve is más pálya felé húzza. A magyarokat fokozatosan visszaszorítják az értelmiségi pályákról, bátyját elbocsátják a bankból. Betiltják a március 15-i megemlékezéseket.
A fiatalok egy csoportja mégis találkozik a Dómban Rákóczi koporsója körül. Ezen az összejövetelen Sára beszél: „Majd én tartottam rövid beszédet; szólva arról a megváltozott időről, hogy a földalatti sírokba jövünk ünnepelni, de mégis ünnepelnünk kell.”
A Schalkház Szálló Kassán (© Forrás: salkahazisara.com)
Húszévesen bekapcsolódik a kisebbségi irodalmi és politikai életbe. Hírlapírói pályafutását a kassai Esti Újságnál kezdi, cikkeit Syphax álnéven jelenteti meg. A név inkább küldetéstudatának kifejezője: Syphax a karthágóiak szövetségese volt a rómaiak ellen. Sára pedig azt a missziót vállalja fel, hogy a felvidéki magyarság szószólója legyen. 1926-tól három éven át a Keresztény Szocialista Párt újságját, a NÉP-et szerkeszti. Ugyanebben az évben megjelenik első novelláskötete, a Fekete furulya, melyet Babits Mihály is figyelemre méltat...
Sára egyáltalán nem volt jámbor ember, sőt! Ebben az időszakban a művészek, újságírók könnyed, mozgékony életét éli. „Önállóság, cigaretta, kávéház. Csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...” – írja naplójában életmódjáról. Néhány hónapig eljegyzett menyasszony. Vőlegénye gazdatisztnek tanul, Sára azonban hamarosan ráeszmél, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldi a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezik a szívében egy belső, hívó hang is, az éledező „hivatásé“... Ő maga így ír erről naplójában: „És ha az úristen foglalt le magának?... Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő. Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál... Talán a foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz, talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek szétoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be.”bEz a harc éppen tíz évig tartott Sára testvér életében.
Sára 1927-ben ismerkedik meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel, akikkel eleinte sokat vitatkozik. Aztán mégis elvégzi az általuk szervezett tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb kerül hozzájuk. Végül „háztűznézőbe” megy a budapesti anyaházba, ahol kissé furcsállják modern, cigarettázó stílusát, de nem vágják el útját a Társasághoz.
Sára pedig belátja: változnia kell. Kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokik a dohányzásról, és lemond imádott munkájáról, az újságírói élet kínálta szabadságról. Ekkor már úgy érzi: Isten végérvényesen elhívta őt…
Sára szociális testvérek társaságában (© Forrás: salkahazisara.com)
Elfogadják jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába, első fogadalmát 1930 pünkösdjén teszi le. Két évvel később Komáromba helyezik, ahol felügyel a gyerekkonyhára, hitoktatást vállal, szerkeszti a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezet, felügyel a szegények menházában, családokat látogat. Megbízzák a szlovenszkói magyar nők szövetségének megszervezésével. Eszterházy Lujzával létrehozza a Katholikus Nőszövetséget, amelynek egészen 1937-ig országos vezetője.
Kurzusokat szervez, beutazza a Felvidék és a Kárpátalja városait. A végén már igen kimerült állapotban van. Ekkor a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kérnek missziós munkára – és benne komoly vágy ébred, hogy misszionárius legyen. A főelöljáró, Slachta Margit (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadja meg e kérést. Azonban, hogy mindez valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kell válnia...
A Szociális Testvérek Társaságát Slachta Margit alapította 1923-ban Budapesten. Idézet első szabályzatából: „A Szociális Testvérek Társasága a szerzetesek életét utánzó nők szervezete, akik részint közösségben, részint azon kívül élnek, lélekmentésen és társadalmi bajok megoldásán dolgoznak.“
Ezért 1937-ben végleg elhagyja Kassát, és Budapestre költözik. Időközben azonban kitör a második világháború, így a brazíliai misszió lehetetlenné válik. „Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent” – írja naplójában.
1942-ben megkezdődik a szlovákiai zsidók deportálása. Báró Weiss Edit (Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája) felkeresi Slachta Margitot, és segítségét kéri. Margit testvérnek késlekedés nélkül kész a terve: a zsidó gyerekeket a semleges Törökországba akarja kijuttatni. De Slachta Margit – a testvérekkel együtt – minden más lehetséges eszközt is megragad, hogy harcoljon a fasizmus ellen. 1944 márciusában Hitler megszállja Magyarországot. Az itteni deportálások májusban kezdődnek meg. A Szociális Testvéreknél számtalan menekült kér oltalmat, amelyet meg is kapnak… Mintegy ezer ember köszönheti az életét nekik, közülük közel százan kimondottan Sára testvérnek. A Társaság budapesti és vidéki házai tele voltak hamis papírokkal ellátott zsidó bújtatottakkal – amivel természetesen a testvérek hatalmas kockázatot vállaltak.
(© Forrás: salkahazisara.com)
Sára testvér ebben az időben a Dolgozó Lányok és Nők (DLN) mozgalmának központi vezetője, valamint ennek lapjának, a Katholikus Dolgozó Nő című újság szerkesztője. A mozgalom keretében megalapítja a Munkásnő-főiskolát, valamint öt új otthont, közel háromszáz férőhellyel. Állandóan utazgat, tanulmányi és lelkinapokat tart, gyűléseket szervez. A vezércikkeiben határozott katolikus hangon szólal meg a fasizálódó közszellem ellenében. Munkatársai szerint olyan ember volt, akivel öröm együtt dolgozni – és aki képes elfogadni a kritikát. A szociális testvérek úgy jellemezték, hogy értelmes, szenvedélyes, mindig tudott újra kezdeni.
A megaláztatások alatt nem tört össze, felhasználta a perceket, erő, lendület, szolgáló szeretet volt benne. „Rá mindig lehetett számítani” – emlékszik rá vissza az egyikük. A budapesti Bokréta utcai lányotthon 1944 végén kerül a DLN tulajdonába. A lányok olyan emléket őriznek Sára testvérről, hogy kivette részét a fizikai munkából is. Tudott akár tizen- vagy huszonéves fejjel is gondolkodni. A Bokréta utcai ház a zsidóknak és más menekülteknek is otthont adott. Egyik menekítettjét idézzük: „Kitűnően szervezett, szeretettel, szigorral. Tudatosan vállalta a veszélyt. Jókedvű, szerető lény. Nehéz és veszélyes helyzetekben mindig jelen volt. Életemben nem éreztem annyi szeretetet és jóindulatot, mint amikor Sára menekítettje voltam.”
Közben egyre jobban ég benne a vágy, hogy felajánlja életét a Társaság többi tagjáért. Ehhez azonban nehezen megszerezhető elöljárói engedély volt szükséges. Nagy nehézségek árán sikerül elérnie, hogy megkapja – és ezzel az imádsággal ajánlja fel életét: „Fölséges Szentháromság!…én ma a Társaság és a Testvérek iránti hálából és szeretetből felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát, azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a Testvérek üldözése következne be…“
1944. december 27-én valaki beárulta Sárát, és a nyilasok körülzártak a Bokréta utcai munkásnőotthont. Zsidók után kutattak. Sára aznap éppen nem tartózkodott a házban. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette.
Mikor rájött, mi történt, bement a házba, és felelősséget vállalt. Mint az otthon vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap, öt más személlyel együtt – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Vértanúsága beteljesedett.
A nyilas terror Dunába lőtt áldozatainak emlékhelye
Sára testvér a Társaságért ajánlotta fel életét. Vajon miért éppen őértük? Hiszen annyi embert segített, szeretett: a menekülteket, a zsidókat és dolgozó nőket. Talán, mert a Társaság tagjaként a testvérré válás horizontja tárult fel előtte: megértette, hogy nem az az elsődleges, hányfelé szolgál, hanem hogy milyen mértékben adja át önmagát. Az antifasiszta és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása, egyetlen testvér sem vesztette életét.
