"Egy nap beutazom a világot!" – Írja saját fészbúkos blogján a szenvedélyes utazó, Medve Enikő (28 éves), aki egy palóc faluból, Óbástról származik, és kora ellenére hatalmas döntést hozott: megválik régi énjétől, és új életet kezd. Egy hátizsákkal a vállán bolyong a világban, és keresi az útját. Nem szívesen beszél múltjáról, úgy gondolja, téves úton járt, és félresiklott életét próbálja rendbe hozni. Elmondása szerint azért változtatott az életén, mert a tükörben olyan nőt látott, aki csak a külsőségekkel foglalkozik, a lehető legmenőbb ruhákban jár, önző és egoista. Régi énjének „köszönhetően” számos lehetőséget, állásinterjút, kasztingot elmulasztott, amit nagyon sajnál. „Önmagam árnyékává váltam, mínusz önbecsüléssel” – vallja magáról Enikő.
– Hogyan lett a régi Enikőből világutazó?
– A mindig nagyvárosi életre vágyó Annie (az én lennék, mindenki így nevez) Kassán élt, távúton végezte el tanulmányait a biztonsági menedzser szakon, a Kassa–Prága közötti gyorson stewardess volt, kaszinóban krupiéként dolgozott. Most épp Ausztria egyik legszebb síparadicsomában, Obertauernben lakom. Nagy utazás az életem. Az egész 2011-ben kezdődött, a Budapest–Bamako rallyval, melyre az akkori párom is benevezett. Az utazás mellett nem feledkezett meg az ottani mélyszegénységről sem, úgyhogy adománycsomagokat is készítettünk. Nagyon megható, felemelő volt a szeretet- és a mosolymennyiség, amit akkor viszonzásul kapott az adományban részesült gyermekektől. Ennek hatására rájöttem, mennyire fontos értékelnünk azt, amink van. Fordulóponthoz értem. Elhatároztam, hogy megszabadulok az akkori énemtől. Az amazonasi utazásom során kezdett kirajzolódni előttem a kép: utazni, új kultúrákat megismerni, érintetlen tájakat megcsodálni, feltöltődni, civilizációtól elzárt vidékeket felfedezni és az ott élő őslakosoktól tanulni.
– Mikor vágtál bele a nagy utazásba?
– Hét évvel ezelőtt kezdtem bele életem nagy kalandjába. Brazíliába, Rio de Janeiróba utaztam, hogy részt vegyek egy négynapos amazonasi túrán. Nagy álmom volt ide eljutni. Ez volt az első olyan utam, ahová teljesen egyedül mentem.
– Fel tudod sorolni, hol fordultál már meg utazásaid során?
– Európa szinte minden országában. Amerikában már kétszer jártam, beutaztam az Újvilág nyugati és keleti partvidékeit, a Bahamákra is eljutottam. Brazília, Zanzibár, Fülöp-szigetek, ezek voltak a kitűzött úti célok, melyeket kipipálhatok. Az a helyzet, hogy erre rá lehet szokni, mint bármi másra, s most már kijelenthetem, hogy utazásfüggő lettem. Mihelyst hazaérek, már kezdem tervezni a következő kalandos utat.
Az egyik legkedvesebb talizmánom. A Kőrösi Csoma Sándor emlékparkban szereztem be, azóta mindig velem van. Ősi indiai, tibeti jel, amely megvéd a negatív hatásoktól, és megpróbálja megtartani az emberben a lelki harmóniát. Ha az ember hisz valamiben, akkor működik is. Én hiszek benne, és úgy érzem, hogy segít is
– Évenként hányszor mész „világgá”?
– Egy évben általában két nagy utat tervezek be. Nem hordok magammal sok dolgot: vállamra dobom a hátizsákot, és utazok a nagy rengetegbe. De amit sose hagyok otthon, az a fényképezőgép, a víz alatti kamera és a jegyzetfüzetem, na meg az ottani kultúrához mért megfelelő öltözet. Az utazótáskát adományokkal pakolom tele, és megajándékozom az ottani rászorulókat. A fülöp-szigeteki kirándulásom során is így tettem, s üres táskával tértem haza, boldogan.
– Szívesen visszautazol olyan helyekre, ahol már jártál?
– Szeretem felfedezni a világot, úgyhogy mindig irányt váltok. London a kivétel, oda mindig szívesen visszatérek. Londonnak szerintem megvan a maga varázsa. Sokan hideg helynek tartják, de engem feltölt, ha London utcáin sétálok.
– Mesélnél az utazásaidról? Milyen volt az amazonasi túra?
– Az Amazonasnál töltött napjaim alatt teljesen átadtam magam a természetnek. El tudtam volna képzelni ott az életemet is. Teljes megnyugvást adott. Nincs internet, áram, telefon. Nem hiányzott a nagyvilág zaja. Itt tapasztalta meg az ember, mi az igazi csend. Az Amazonas partján egy kunyhóban éltünk, szerény ellátással. Bizony előfordult, hogy a kunyhóba váratlan vendég érkezett, madárpók is. A madárpókok szinte mindennapos látogatók voltak. Bár rettegek a pókoktól, de amit első nap megtanultam, az az volt, hogy itt mindenki tiszteli a természetet, nem ölnek, nem pusztítanak… És ha tiszteletben tartjuk a természetet, akkor ő is tisztelni fog minket. Ez az életben maradás első számú alapszabálya. Az idegenvezető, Joshua nagy hatással volt rám. Ő volt az a személy, aki megmutatta a helyes utat, s azt, hogy nem vagyunk egyedül a Földön. Elmesélte, milyen körülmények között nőtt fel, egyfajta lelki terapeuta is volt számomra. Fantasztikus érzés volt az ottani bennszülöttek életét megismerni, megérteni. A turistáknak kézzel készítik a különböző emléktárgyakat, hogy azokat értékesítsék, s így fenntartsák a törzsüket. Sajnos a pénz már itt is utat tört magának…
– Már Afrika keleti partján is jártál. Milyen volt Zanzibár?
– Zanzibárban is sok kedves barátra leltem, és tanzániai maszájokkal is megismerkedtem. Turistaszezonban átjárnak Zanzibárba, hogy a kézzel készített emléktárgyaikat eladják. Ők nem élnek primitív életmódot, mint az Amazonas menti törzsek, nincsenek elszigetelve a világtól, mobiltelefonjuk, sőt, internetük is van. Próbálom fenntartani a barátságot azokkal az emberekkel, akiket utazásaim során megismertem. Az egyik fülöp-szigeteki hostelben egy 50 éves ausztrál férfi volt a szobatársam, aki nem mellesleg Vietnamból származott. Ő is egyedülálló világutazó. Vele aktívan tartom a kapcsolatot. Ha Európába utazik, mindig felkeres. Tavaly Budapesten találkoztunk. Az utazásaimról nemcsak emléktárgyakat hozok haza, hanem barátságokat is.
– Voltál már veszélyben az utazásaid során?
– Igen. Mai fejjel visszagondolva nem biztos, hogy olyan merész lennék, mint hét évvel ezelőtt Rio de Janeiróban. A közlekedés kaotikus. Hajnali 4-kor felszálltam egy buszra azzal a céllal, hogy megnézem a Krisztus-szobrot, és egy túrán veszek részt. A buszsofőr nem volt tisztában vele, mit is keresek. Megmutattam neki a térképen, hová szeretnék eljutni. Rábólintott, hogy elvisz. A busznak nem volt megállója, csak mentünk végtelenül. Aztán egyszer csak megállt velem egy elhagyatott helyen a koromsötétben. Azt se tudtam, hová menjek. Nem volt telefonom, GPS-em, semmim. Elfogott a félelem, hogy egyedül vagyok semmi nélkül Rióban. Szaporán szedtem a lábam, mögöttem fiatal srácok fütyörésztek utánam. Elfogott a pánik, s ahogy mentem, megláttam az egyik utcaszakaszon egy rendőrautót. A rendőrök útbaigazítottak, és elkísértek a Krisztus-szoborhoz. Bizony, hálát adtam neki, hogy nem történt velem akkor semmi rossz. A Fülöp-szigetekre 2017 decemberében utaztam. Kalandos kirándulás volt, már azért is, mert a tájfun idején érkeztem, és szó szerint ott ragadtam. Az időjárás miatt törölték a járatokat. Attól tartottam, karácsonyra nem érek haza, de aztán az égiek megkegyelmeztek. Minden utazásnak megvan a maga veszélye. Utazás előtt ajánlatos feltérképezni az adott térséget, a szokásokat, milyenek az emberek, és nem utolsósorban az öltözködési stílust. Zanzibárban többségében muszlimok élnek. Olyan ruhákat viseltem az ott-tartózkodásom idején, melyek teljesen elfedték a vállamat és a térdemet. Szerintem tiszteletben kell tartani az ottani kultúrát, és annak megfelelően öltözködni, viselkedni.
A csörgőt az Amazonasról hoztam. Egy helyi törzstől vettem. Mindig arra emlékeztet, hogy ez a szegény, minden luxustól mentes, civilizációtól elzárt törzs mennyire boldogan él. Minden tagjának mosoly ült az arcán, egyikük sem volt szomorú
– Mennyire költségesek ezek az utazások?
– Aki a luxust nem keresi, a kényelmetlenséget elviseli, annak nem drága mulatság. Én hostelekben szállok meg. Egy szobában 6-12-en lakunk, az ára pedig reggelivel 6-10 euró között mozog. Óriási tévhit az, hogy az utazás vagyonokba kerül. A repülőjegy kifizetése után – ha ügyesen gazdálkodik az ember, olcsó helyeken száll meg, a helyiek ételét fogyasztja, luxusra nem költ – hónapokig elél pár száz euróból. Én is minden napra beosztom a pénzem. Ezenkívül vannak olyan lehetőségek is, hogy dolgozhatsz a hostelben a szállásért cserébe (a Fülöp-szigeteken lett volna erre lehetőségem), vagy akár vállalhatsz házőrzést – szintén ingyen – a szállásért cserébe. A házőrzés azt jelenti, hogy valakinek a házára kell vigyázni és az állatokról gondoskodni a tulajdonos távollétében. Ezért nem jár fizetés, de a házban lakhatsz.
– Hová vezet a következő utad?
– A közeli terv: Egyiptom és Kolumbia.. A Fülöp-szigeteken rendkívüli élmény volt megcsodálni az ottani víz alatti világot. Egyiptomba kimondottan a cápák kedvéért utazom, búvárkodni szeretnék. Testközelből szeretném szemügyre venni a tengeri harcosokat. Kolumbia a kávé miatt is kitűzött úti cél. Imádom a finom kávé illatát, zamatát. Meg szeretném nézni a kávéültetvényeket, és persze megismerni a színes kolumbiaiakat. De gyűjtök egy tibeti és egy dél-afrikai útra is.
– Végezetül nem hagyhatom ki azt a kérdést sem, hogy miként vélekedik a családod erről a hóbortról, ha nevezhetem így.
– A családom kezdetben természetesen nagyon aggódott értem, de mindig mindenben támogattak. A szüleim értékekre neveltek engem és az öcsémet is. Arra, hogy a világjárás ellenére kötődjek a gyökereimhez, szeressem és tiszteljem a környezetemet, az állatokat és a természetet. Én is ezt szeretném majd továbbadni a gyermekeimnek. Engem tényleg boldoggá tesz az utazás. Egy-egy kalandozás alkalmával olyan impulzusok érnek, amikből aztán hosszú ideig táplálkozom. Hálás vagyok, hogy van szerencsém látni az elképesztő tájakat, állatokat, és mindezek mellett hétköznapi hősöket van szerencsém megismerni. Az utazásaim során tapasztalt élményeket pedig a Facebook-blogomon és a vilagutazo.net oldalon osztom meg az érdeklődőkkel.
– Hogy érzed, miben változtál meg a korábbi önmagadhoz képest?
– Hálás vagyok. Hálás vagyok az életemért, azért, hogy van hol aludnom, van mit ennem, és hálás vagyok az embereknek, akikkel az élet összehoz.
Varga Henrietta * fotó: Schnelczer Zoltán
