Kedves Emese! Azért írok Önnek, mert sokszor olvasom rovatát és tanácsait. Lehet, hogy nekem is tud segíteni, mert azt hiszem, engem megátkoztak! Legalábbis minden jel erre utal.

Van nekem egy kis üzletem, és benne egy elárusítónőt szoktam alkalmazni. Mindenfélét árulunk, amolyan kis vegyeskereskedés.

elatkoztak-ezo-kezdo.jpg
(© Ziqian Liu)

Párszor észreveszem, hogy ez-az hiányzik. Amikor felhozom, az alkalmazott mindig azt mondja, biztosan ellopták. Úgy van, hogy akinél ellopják, az beleteszi az ellopott áru árát a kasszába. De a végén általában elengedem, mert sajnálom őket. Nem szokott az olyan nagy összeg lenni. Ám a mostani eladómnál egyre gyakrabban fordul elő ilyesmi. Mi tagadás, kifigyeltem. Úgy csináltam, mintha elmentem volna a mellékhelyiségbe. Több héten keresztül cselezett. Sajnos, a gyanúm beigazolódott.

Amint kimentem, belecsúsztatott valamit a táskájába, zsebébe, retiküljébe. Szörnyen rosszulesett, hiszen megbíztam benne. És jól keresett nálam.

Először nem is tudtam, mit tegyek. Aztán több heti gondolkodás után úgy döntöttem, lesz, ami lesz, szembesítem a lopással.

Elbújtam a függöny mögött, és vártam. Nem kellett sokáig várni! Gyorsan lekapott pár csokit a polcról. Éppen abban a pillanatban léptem be, amikor a táskájába akarta tömni. Rám nézett, és elvörösödött. Én meg felindulva kitálaltam, hogy figyeltem őt, és tudom, mennyi mindent elcsórt tőlem. Most szépen kifizeti az ellopott áruk árát, vagy lefogom a fizetéséből. Erre meg őneki állt följebb: hogy így meg úgy, mit képzelek magamról! Ő nem szokott lopni, ő egy tisztességes ember, most azonnal felmond. Mondtam, hogy én is így gondoltam, de előtte fizesse ki az ellopott árut.

Elkezdett cirkuszolni, hogy ezt még megbánom, tönkreteszi az életemet, mindenkinek elmondja, hogy ilyen meg olyan vagyok. Összeszedte a cuccait, és elment. Persze az elején nem vettem komolyan az átkozódását, de most már kezdek félni. Ez az eset úgy egy éve történt. Azóta csőstül jön hozzám a baj. Azóta kétszer elestem, kezemet, majd lábamat törtem. Karamboloztam az autómmal, mindenféle nyavalya gyötör, elvesztettem az aranyláncomat, amely még az édesanyámé volt. Sorra romlanak el az elektronikai gépek az üzletben. A szerelők azt mondják, ilyet ők még nem láttak. Haragosom nincs a faluban, sokan járnak hozzám az üzletbe. Kivéve persze a volt alkalmazottat, aki azóta se köszön, s ha meglát, kaján vigyor ül az arcán. Lehet, hogy tényleg megátkozott?

Zsuzsa

elofizetes_uj_no_0.png

Kedves Zsuzsa!

Sajnos, rossz hírem van. Nagyon is lehetséges, hogy így van. Még akkor is, ha az elárusítónő hirtelen felindulásból átkozódott. Szavai azonban tele voltak haraggal, gyűlölettel. Lehet, hogy hazament, és utána elszállt a haragja – de a sok negatív energia ott maradt. Engedje meg, hogy elmagyarázzam.

Az emberek egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy a szavaknak energetikailag is „súlyuk van”. A mindennapok felőrlik az emberek idegeit – és sajnos, egyre többen csúsznak el. Egyre többen átkozódnak, és beszélnek „rossz kívánság okából”. Manapság sokan hárítanak, és másokat hibáztatnak, ahelyett, hogy mélyen magukba néznének. Pedig mindenki elsősorban saját magáért felelős, mindenkinek vállalnia kell egyszer cselekedetei és szavai következményeit. Az az igazság, hogy ma az átkok, szitkok, rossz kívánságok, acsarkodások, irigykedések fénykorát éljük. Ez a sok negatív gondolat pedig negatív energiákat termel. Vannak olyanok, akik attól sem riadnak vissza, hogy elmenjenek egy „hozzáértőhöz”, akinek aztán fizetnek, hogy az átok hasson, és kárt tegyen.

Ezek a fizetett átkok sok ember életét megkeserítik. Ez a sok negatív energia rátapad a megátkozott energetikai területére (aurájára), és elkezdi romboló hatását. Lehet tőle az ember „peches”, nem sikerülnek a dolgai, bosszúságok érik. Sőt, meg is betegedhet a végén.

Vannak olyan emberek, akikre viszont ezek a negatív energiák, átkok, szitkok nem hatnak. Ezek azok az emberek, akik kiegyensúlyozottak, szeretetben élnek, vidámak és optimisták, segítőkészek. És nem utolsósorban: nagy az Istenbe vetett hitük. Vajon ezekre az emberekre miért nem hat a rossz? A válasz egyszerű: mert az ő rezgésük pozitív, magas frekvencián mozog. S az átok, mint a falról a labda, lepattan róluk, és sok esetben visszatér a „feladóhoz”. Az emberek java része azonban nem pozitív. Ideges, stresszes, testi-lelki nyavalyája van, veszekszik, és végtelenül pesszimista, nem beszélve a depressziósokról. 

Náluk igazi táptalajra talál a rosszindulatú pletyka (a pletyka is az átok, a szitok kategóriájába tartozik). S ez is alacsony rezgésű energia. Ez azt jelenti, hogy az ideges embernek sérült, szakadozott az energetikai rendszere. Nem nehéz kitalálni, mi történik, ha az átok, szitok célba talál. Most felteheti a kérdést: mi lesz azzal, aki ezeket a rossz kívánságokat küldi? Mindenképpen rosszul jár. Majd egyszer felelni fog a sok rosszért, amit okozott, nem beszélve arról, hogy az elküldött átok visszapattan rá. Kedves Zsuzsa, ha az Ön esetében tényleg átokenergiáról van szó, akkor jó lenne, ha minél hamarabb felkeresne egy szakembert, aki meg tudja tisztítani az energiamezőjét. Ha ez sikerül, élete a régi kerékvágásba kerülhet.

Dráfi Emese
Cookies