Mária a gyermekkel. A legnagyobb öröm, ha gyermeket várunk. Egyre gyakoribb, hogy a nőt a legnagyobb öröm közepette magára hagyják. Leírni is nehéz, hogy az ilyen megtörténhet! És mégis.
Miután kiderül, hogy jön a baba, az apa bepánikol, és nyúlcipőt húz. Vagy éppen szeretőt talál magának. Felfoghatatlan, de igaz. Egyedül maradunk a gyerekkel. Riportunkban anyák vallanak nekünk arról, hogyan birkóztak meg a terhesség alatt őket ért legnagyobb traumával.
M S Mester: Vizitáció (1500-1510 között)
Mi lesz velünk?
Amikor a nő élete első gyermekét várja, tele van félelemmel. Milyen lesz a gyermek után az élet? Valóban minden meg fog változni? Mi mindenről kell majd lemondani? Jó anyuka leszek? Normális esetben a nő társa minden aggályt és kétséget eloszlat. Együtt majd mindent megoldunk! Bár még nem tudják elképzelni, mi vár rájuk, ott vannak egymásnak, és összekapaszkodnak. Ezzel szemben a magára maradt anya millió rémisztő kérdéssel találja szembe magát. Mi lesz velem? Mi lesz velünk? Képes leszek egyedül felnevelni a gyermekemet? Ki fog nekem segíteni? A nő kilátástalannak és ijesztőnek érzi a jövőt. A kérdések (Hogy történhetett ez meg pont velem? Mi lesz velünk ezután?) sokáig nem hagyják nyugodni az anyát. Arról nem is beszélve, hogy az egzisztenciát ezután is neki kell majd megteremtenie. Miből, hogyan?
Marcsit (43) a negyedik hónapban hagyta el az élettársa, azzal az indokkal, hogy még nem készült fel az apaságra.
– Nem akartam hinni a fülemnek, hiszen ketten döntöttünk a baba mellett. Mégsem tudtam megállítani őt. Elment. Egyedül maradtam, és nem csináltam mást napokig, csak sírtam. Aztán arra jutottam, hogy a gyermekem érdekében erősnek kell maradni. A munkatársaimnak csak fél év múlva mondtam el, hogy nincsen apuka. Addig nem tudtam róla beszélni.
Marcsi egészséges kislányt hozott a világra, aki azóta is anya szeme fénye. A gyermek azonban nem ismeri az apját, aki bár gyermektartást fizet, de a lányát azóta se látogatja.
– Erre nincs magyarázat – teszi hozzá Marcsi, akit a szülei nem csupán lelkileg, de anyagilag is támogatnak.
Mit mondok a gyermekemnek?
Még meg sem születik a baba, de az édesanya már szorong. Zsófi (33) nap mint nap azon töpreng, hogyan fogja majd elmondani gyermekének azt, hogy cserben hagyták.
– Négy évig voltunk együtt Zolival, majd amikor kiderült, hogy jön a baba, elhagyott. A mai napig nehezen tudok beszélni a sérelmemről.
Mit fogok majd mondani a gyermekemnek, hogy hol az apja? Ő már úgy jön a világra, hogy a környezete rögtön beskatulyázza: Ő az a gyerek, akinek nincsen apukája! Ember legyen a talpán, aki az ilyet kezelni tudja! Nem vigasz számomra, mikor azt mondják, hogy egyre több az egyedülálló anya...
Az anya és a gyermek egészsége
Ha sérelmi szituációban találjuk magunkat, az első és legfontosabb, hogy magunkra és a gyermek egészségére fókuszáljunk. Félre kell tenni a fájdalmat. Ugyanis a test magára veszi a lélek fájdalmát. Gyakran előfordul, hogy ilyenkor a nő elveszíti a magzatot. Vagy sérült baba születik. Éppen ezért az egyedülálló anyuka sok odafigyelést igényel. Hiszen a terhesség alatt rengeteget változik a test, és a hormonok is más irányt vesznek. S aki mellett nem áll szerető család és megannyi jó barátnő, annak az anyának a realitásérzéke is torzulhat. Nem egy anyukát a kilátástalanság terhe alatt öngyilkos gondolatok kísértik meg. Vagy bosszút esküszik az apa ellen, s erre teszi fel az életét, és a gyermekét is bosszúra neveli. A vége mindenképpen tragédia lesz, mert a gyerek olyan légkörben nevelődik, hogy ő más, ő nem lehet olyan, mint a többi gyerek. Olyan is van, hogy az anya a gyermekébe kapaszkodik, ő lesz az élete értelme. Ennek sem lehet jó vége, mert a gyermek egyszer elhagyja a szülőjét, és a szülőnek útjára kell őt engedni. Az is megesik, hogy az apa jelentkezik (mikor már nagyobb a gyerek). Pénzzel, ajándékokkal a maga oldalára állítja a fiát, mondván: ő készen áll a házasságra, csak az anya nem akarja, hogy egyesüljön a család. (Ez is valós történet.)
Barbit (35) egy másik nő miatt hagyta el a párja, terhessége harmadik hónapjában.
– Rémálommá változott az életem. Ha akkor nem állnak mellettem a szüleim, tragédia lett volna a vége – meséli Barbi, aki négy éve neveli gyermekét a szülei segítségével. – Rengeteget sírtam. Bevallani is szörnyű, de nem tudtam, hogy tényleg akarom-e egyedül a babát. Aztán szépen lassan megértettem, hogy már szülő vagyok, felébredtek bennem az anyai ösztönök. Kilábaltam a depresszióból. Ám ma sem értem azt a nőt, aki ellopta a páromat. Hogyan tud nyugodtan aludni?
Nem egy áldott állapotában magára maradt nő súlyos pszichés tüneteket produkál. Titkolózni kezd, mert nem akarja, hogy bárki értesüljön arról, milyen megalázó dolog történt vele. Vagy az örökbeadást latolgatja, mert azt gondolja, nem feltétlenül tud majd megbirkózni a gyermekneveléssel és a lelki sérelmekkel.
Joachim Patinir: Rest on the Flight into Egypt (c. 1515)
Az anyukák nagyon nehezen nyílnak meg a trauma után. Íme, Alíz (38) története!
– Engem közel tízéves kapcsolat után, a terhességem első heteiben hagytak magamra. Már nagyon szerettem volna egy kisbabát, és úgy éreztem, kifutok az időből. Ádám is benne volt, megfogant a gyermekünk. Az a pillanat volt életem legeslegboldogabb pillanata, mikor megpillantottam a két csíkot a terhességi teszten. Alig vártam, hogy elmondjam Ádámnak. Amikor közöltem vele a nagy hírt, nem mondott semmit. Ismertem őt, nem lepődtem meg. Biztos voltam benne, hogy csak megijedt a nagy felelősségtől. Eltelt egy hét, és lassan kezdett megváltozni. Nem tudtam, mit vétettem, mit csináltam rosszul, szinte félni kezdtem tőle, mert durva lett. Nyomát sem láttam rajta annak az örömnek, amit én legbelül megéltem. Még a szüleinek sem akarta elmondani, hogy jön a baba. Nagyon szenvedtem. Mikor már nem bírtam, mondtam neki, hogy inkább tegyünk pontot a mondat végére. Nem gondolkozott rajta sokat, fogta magát, és elment. A szüleim voltak azok, akik a segítségemre siettek. Ők és a baba tartották bennem a lelket.
– Magamba zárkóztam. Amikor kérdeztek, semleges válaszokat adtam. Nem bőghetek, nem siránkozhatok, nem árthatok a kicsinek: csak erre gondoltam! Meg fogom oldani egyedül is. Aztán Ádám a terhességem végén felbukkant, eljárt velem a terhesgondozásra, bár az egész csak színház volt. Úgy csinált, mintha egy boldog család lennénk. Megkérdeztem tőle, mi volt az oka annak, hogy kifordult magából. Azt felelte, hogy megijedt. Közben kiderült, hogy mikor anno nekem arról beszélt, gyereket akar, már barátnője, barátnői voltak. Ma már máshol tartunk. A baba születése óta rengeteget változtam, keményebb lettem. Már tudok nemet mondani. Az emberekbe vetett bizalmam azonban megingott. Most az a legfontosabb, hogy a gyermekemet a körülményekhez képest egészségben fel tudjam nevelni. Az biztos, hogy én Ádámnak már egy szavát sem hiszem el. Heti egyszer eljön hozzánk, és a kicsivel van, így egyeztünk meg. Ha valaki régebben azt mondja, hogy ilyesmi megtörténhet, nem hiszek neki. Azóta ez a mottóm: Sose tudhatod! S bár úgy érzem, túl vagyok ezen az egészen, azt a szót, hogy „apa”, nem tudom kimondani...
– Az eset döbbenetes! – mondja dr. Gašpar Alica pszichiáter, akit arról kérdeztünk, mit tehet egy nő, akit a terhesség ideje alatt hagynak magára.
Áldott állapotban a nő sokkal érzékenyebb. Felerősödhetnek a terhességgel járó kellemetlen testi tünetek. A magzat a méhben átveszi az anya rezgését. Érzi, hogy valami rossz dolog történik velük. Ezért kell az anyának megerősödni. Egyszemélyes szülőnek lenni nem könnyű. A kismama nemcsak a pici testét táplálja, de a lelkéért is felelős.
– Hogyan lehet egy ilyen erős lelki traumát gyermekkel a szívünk alatt feldolgozni? Mi a teendő, a következő lépés?
– Ilyenkor meditációs gyakorlatokat javasolnék. Az anyuka elképzelheti a kisembert, az egyes szerveit, ahogy fejlődnek és nőnek. Ha már tudott a neme, képzeletben fel lehet öltöztetni, játszani vele, a nevén szólítani, meséket olvasni neki, zenét hallgatni vele. Az anya nyugodtan elmesélheti a magzatnak, mi történt, miért maradtak apa nélkül, biztathatja a picit, hogy minden rendben lesz, minden megoldódik. Ezzel a leendő anyuka saját magát is kezeli, illetve felkészíti magát az egyedülálló anya szerepére. A lényeg, hogy ne a balsorsra készítse fel magát és a születendő gyermeket. Ha egyedül nem megy, segítséget kell kérni pszichológustól, vagy beszélgetni hasonló sorsú anyukákkal.
– Előfordulhat, hogy felerősödik a szuicidogén hajlam?
– Ilyenkor szükséges a pszichoterápiás kezelés, a nehezebb eseteknél a gyógyszeres kezelés. Ez utóbbit csak akkor alkalmazzuk, amikor már tényleg nem látunk más megoldást, és a terhes anyuka veszélyezteti a saját és leendő gyermeke életét is. Szerencsések azok a cserben hagyott anyukák, akiknek megértő a családjuk. Tudok olyan esetekről, amikor a szülés után megjelenik az elkóborolt apuka, felébred a lelkiismerete, és törődni kezd a picivel.
Sok olyan eset is van, amikor az elhagyott terhes anyuka találkozik az igazival, akivel megszeretik egymást, és a férfi átveszi a biológiai apa szerepét, nevét és szeretetét adja a pici jövevénynek...
Kinyitják a koponyádat
Egyik barátnőm egyszer úgy fogalmazott: a terhesség olyan, mintha kinyitnák a koponyádat. Mindent ezerszer erősebben érzékelsz. Ezért olyan nagy trauma egyedül maradni a terhesség alatt. A gyermekvállalás felelősség, szóval minden elismerésünk azoké az anyáké, akik egyedül maradnak (szerető társ nélkül), és kitartanak. Azokkal a férfiakkal pedig, akik vannak olyan gyávák (s még finoman fogalmaztam), hogy a nőt áldott állapotban magára hagyják, inkább nem foglalkozunk. Hogy miért? Mert még arra sem méltóak, hogy említést tegyünk róluk. Elmenni akkor tisztességes, mikor a nő a szülés után testileg, lelkileg magához tér. Akkor az élet viharait képes már ép lélekkel kiállni. (–néva–)
