Egyik kedves olvasónktól kaptunk ajándékba egy régi könyvet, amelyet 1940-ben adtak ki Budapesten. Háztartási tudnivalókat, tanácsokat tartalmaz fiatal lányok számára. Érdekességként időről időre bepillantunk a megsárgult lapokba, mert nagyon sok hasznosat tanulhatunk belőle mi is. Kezdjük a húsokkal!
„Tanuljuk meg hát, hogyan bánjunk a húsokkal, hogy változatos, egészséges és könnyű ételekkel örvendeztethessük meg családunkat és magunkat!” – írja a könyv.

VETRECE
A főtt marhahús gyakran rágós, száraz, vagy a fogyasztók foga már nem alkalmas a rágáshoz. Ilyenkor a főtt húst kis szeletekre vágjuk, lábasban hagymás, paprikás vagy borsos zsírt készítünk, és beletesszük a húst. Fél órán át fedő alatt pároljuk. Levébe tehetünk tejfölt és egy kevés ecetet is, ízlés szerint. Zsemlegombócot vagy burgonyaköretet készítünk hozzá.
MARHAHÚS CURRY ZÖLDSÉGGEL
Az első napon zöldséges rizst készítünk. Másnap mossuk meg a 15 dkg marhabélszínt hideg vízzel, és töröljük szárazra konyhai papírtörlővel, majd metéljük vékony csíkokra. Pucoljunk meg 1 fej vöröshagymát, és vágjuk apró kockákra. 2 evőkanál olajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és kavargatva pirítsuk benne erőteljesen a húst, egészen rövid ideig. Ezután habkanállal szedjük ki a serpenyőből, és tegyük a helyére a hagymakockákat. A hagymát takarékon dinszteljük.
Időközben pucoljunk meg 1 kis gerezd fokhagymát, és préseljük a serpenyőbe. Utána szórjuk meg fél kávéskanál curryvel, valamint 1 kávéskanál liszttel, és kicsit pirítsuk együtt az egészet. Az előző napi zöldséges rizst és egy kis húslevest tegyünk a hagymához, jól keverjük össze vele, és forraljuk fel. Adjuk hozzá a húst, és ízesítsük alaposan sóval, borssal meg egy kevés őrölt gyömbérrel.











