– Ne haragudj – nézek Szilvire vörösre duzzadt szemekkel, majd egy újabb csomag papír zsebkendőért nyúlok. (A másodikért, alig fél óra alatt.) Ki tudja, hány hét, talán hónap telt el azóta, hogy utoljára sírtam, ám ott, a kezelőm kanapéján végre fellazul a mellkasomra nehezedő nyomás.

– Ne viccelj, hisz ezért vagyok. Nagyon szépen haladsz – mosolyog bátorítóan. – Most pedig próbáld meg leírni, mi a legnagyobb célod! – biztat, s a kezembe nyom egy tollat. Hogy túlélő üzemmódból végre élőbe kapcsoljak... – vésem a papírra.

elni-vagy-tulelni-kezdo.jpg
(© Tanaka Tatsuya)

A kineziológia tárgya az emberi és állati mozgás

Az alkalmazott kineziológia alternatív gyógymód, amely az ember energiarendszerének a kiegyensúlyozásával foglalkozik. Korrekciókra van szükség, hogy energiáink egyensúlyba kerüljenek. Alkalmazói a manuális izomteszteléssel foglalkozó terapeuták, akik energiablokkokat oldanak fel. Az egyik kolléganőnkkel, aki korábban karambolozott, többször is előfordult, hogy elájult. Végül kineziológushoz fordult, aki szó szerint „feloldotta” benne a negatív élményt.

A kineziológiát One Brain (Egy Agy) módszernek is nevezik...

...ugyanis a két agyfélteke működésének összehangolását segíti elő.

Az elnevezés azon az elméleten alapul, hogy a jobb és a bal agyfélteke az életünk más-más területeit irányítja. Ha stresszhatás ér minket, a bal agyféltekében bekapcsol az „Üss vagy fuss!” reakció.

Stresszgyökereink a fogantatástól számított első 7 évben alakulnak ki, s főként az agy tudat alatti tartományában találhatók meg.

Egy jó kineziológus olyan, akár egy hibakereső készülék: a negatív hatásokat egészen kora gyerekkorból, de akár magzatkorból is képes előhozni. Sőt, vannak transzgenerációs blokkok, amelyeket az őseinktől hozunk...

minden_reggel_ujno.sk_0.png

OLDÁS ÉS KÖTÉS KÁDÁR SZILVIÁVAL

Mikor nemrégiben megkérdeztük egyik neves pszichológusunkat, hogy baj esetén fordulhatunk-e segítőkhöz – hiszen nálunk kevés a jó pszichológus, egy kezünkön meg tudjuk őket számolni –, ő nagy meglepetésünkre azt mondta: Igen. S forrón ajánlotta a kineziológusokat, akik fel tudják oldani a görcseinket és blokkjainkat. Kádár Szilvi fontosnak tartja, hogy folyamatosan új módszerekkel bővítse eszköztárát, ezért rendszeresen képezi magát. Jelenleg egy hároméves személyiségfejlesztő akadémiát végez. „Olyan neves pszichoterapeutáktól tanulhatok, mint L. Stipkovits Erika” – meséli Szilvia mosolyogva.

oldas-es-kotes-kadar-szilvia.jpg

Kádár Szilvia (43) Ekecsen működik – Magyarországon született, a csallóközi nagyközségbe pedig a férje révén került. „Problémád van? Menj el a Szilvihez” – mondogatják már-már szállóigeszerűen a környékbeliek, ő pedig lámpásként vezeti a hozzá fordulókat. (Nem véletlen, hogy a naptárában már hónapokkal előre nincs is szabad hely.) Vajon mit csinál a kineziológus? – kérdeztük tőle.

– Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy stresszoldással foglalkozik. Az emberek többsége egy nagy zsákot cipel a hátán, melybe az évek során egyre több súly rakódik. Én abban segítek, hogy le tudják tenni ezt a terhet. Az ülések során feltárjuk a testi-lelki problémák okait; igazából a múlt emlékeivel dolgozunk.

– Miért olyan nehéz az okokat megtalálni? Miért nem sikerül magunknak?

– A cselekedeteinket és a gondolkodásunkat 95%-ban a tudatalattink irányítja, csupán 5%-ukat befolyásolja a tudatos elme.

Ma már tudjuk, hogy a felhalmozódott stressz testi-lelki tüneteket okozhat. Miután a kineziológus rájön, hogy mi váltotta ki a stresszt, megpróbálja „kioltani” a hozzá kapcsolódó negatív érzelmi töltést. Ezt nevezik energiablokk-oldásnak. Az emlékek persze ezután sem tűnnek el, ám azzal, hogy megszűnnek a negatív érzéseink, nem okoznak több elakadást.

– Mondanál egy példát arra, hogyan képes hatni a jelenre a múlt?

– Például gyerekkorunkban szemtanúi voltunk egy autóbalesetnek, amiért felnőttként ingerel bennünket a benzinszag, vagy épp rettegni fogunk a vezetéstől. S ehhez még csak az sem kell, hogy emlékezzünk a stresszre. Az agy ugyanis sokszor éppen úgy próbál megvédeni bennünket, hogy a traumatikus élményeket elraktározza a tudatalattinkba. Itt megtalálható minden egyes emlékkép, illetve a hozzájuk kapcsolódó negatív érzéseink is. Amikor stresszhelyzetbe kerülünk, agyunk visszanyúl a múltba. Mindig azt keresi, amit már ismer.

Olvass tovább: Oldás és kötés Kádár Szilviával

Olláry Ildikó
Cookies