Kivételes helyzetben van az újságíró, aki most, a 21. század elején még élő népszokásra akad. És kivételes az a közösség is, amely nem hagyta, hogy szép szokásaiból csak pár színes oldal maradjon egy nagy könyvben. Karácsony közeleg, s mi a bősi erőmű által elzárt három falu egyikében, Bodakon jártunk – és ma is élő szokásokat láttunk!
A hatvanas években még majd minden csallóközi faluban mendikáltak. A gyermekek szenteste csapatostul járták a házakat, és jó kívánságokkal, versikékkel, karácsonyi dalokkal köszöntötték a ház lakóit. Cserébe almát, diót, aszalt gyümölcsöt, később filléreket kaptak. (Fotó: Dömötör Ede)
A mendikálás a haranglábnál, egy dalocska eléneklésével kezdődik.
A falubeli idősek lelkes csapata büszkén, egymás szavába vágva meséli, hogyan maradt fel a mendikálás szokása Bodakon. „A vízlépcső megépítése előtt Felbárhoz tartoztunk. Oda jártunk templomba is. Egyszer a felnőttek összegyüttek, és kitalálták, hogy köllene gyűjtenyi a templom javára. Megbeszélték, hogy a gyerekek után ők is elmennek mendikálni. Öt órakor, amikor leszállt az este, elkezdték a falu szílinél, és elmentek minden házhoz. Mindenki adott pénzt, annyit, amennyit a lehetőségéhez képest gondolt. Aztán a felnőtt mendikások elgyalogoltak Felbárra – akkoriban mindenki így közlekedett –, és az éjféli mise előtt átadták a pénzt a papnak.” Abban az évben (és azóta is!) a Bodakiak gyűjtötték a legtöbbet.
Történt mindez fél évszázaddal ezelőtt, 1954-ben, a legvadabb kommunizmus idején. Méltán büszke nép a bodaki!
A házakat az idősek két csoport járja. Minden háznál megállnak, és rázendítenek a következő dalra (mendikára):
Leszállt az éj dicső királya,
Leszállt az éjnek hajnalán.
Jászojba fekszik rongyruhában,
Ki mennyet s földet alkotá.
Légy üdvözölve, szent karácsony,
Mert földre hoztad az eget,
Kiben múlik a bűn homálya,
Mert Te az üdvöt hirdeted.
A házakban már messziről lesik, várják a mendikálókat – meg is sértődnének, ha valakit kihagynának. Aprósüteménnyel és pálinkával kínálják őket.
A bodaki gyerekek ma már azért nem járnak mendikálni, mert nincsenek – pontosabban: kevesen vannak. A vízi erőmű megépülése után a fiatalok nem kaptak építési engedélyt, de a falu amúgy is nagy elszigeteltségben él. Nincs itt se iskola, se óvoda, az utazás pedig nehézkes: a komp hol működik, hol nem. A gázt azóta sem vezették be, már nem is fogják, a helyiek szénnel vagy fával fűtenek. Szóval: Bodak nem éppen egy kisgyermekeseknek való hely.
Aki legény volt a gáton, igyekezett elköltözni innen: a lakosság száma utóbbi húsz évben 780-ról az 250-re csökkent! Az üres portákat pozsonyi szlovákok vásárolják fel, némelyek nyaralónak, mások át is költöznek. De hogy a témánál maradjunk: a betelepültek pártolják a szép karácsonyi szokást, és örülnek neki. – És magyarul énekelnek a szlovákoknak?
– Hát persze! Mink nem tudunk másképp énekelnyi! Azok, akik összeférnek velünk, jó néven veszik, és kérik is. Sőt, ha nincsenek otthon, akkor utólag adják oda a pénzt.
Az idősek borúsan látják a helyzetet. Úgy vélik, a falu sorsa meg van pecsételve, a magyarság és szokásaik velük együtt kihalnak.
A képen látható fiatalasszony, Szalay Éva sokkal optimistább.
– Most, hogy ismét kapunk építési engedélyt, a velünk egyidősek kezdenek visszaszállingózni a faluba, illetve sok fiatal pár itt marad. Igaz, sok szempontból kényelmetlen az élet, ugyanakkor a szép környezet és az összetartó közösség sok mindenért kárpótol. A kisebbik fiam, Levente Vajkára járt óvodába: az apja reggel elvitte az ottani mamához, aki elkísérte az oviba, majd délután az óvónők feltették őt a buszra. Iskolába pedig Bősre írattuk, most harmadikos. Csak az első két nap kísértük el, attól fogva önállóan közlekedik!
Ki-ki annyi pénzt ad a templom javára, amennyit gondol, amennyi lehetőségében áll.
Az adományt Szabó Ilonka néni, a mendikálás egyik szervezője és e riport megírásának egyik fő segítője veszi át. Az ő gyermekei szintén elköltöztek a környező városokba, falvakba, de hétvégén visszajárnak, sőt, a mendikálásból is kiveszik a részüket.
Az utolsó énekszó az új bodaki templom előtt hangzik el, az éjféli mise előtt.
A bodakiak mély hite meghozta gyümölcsét: 1985-ben sikerült a faluban is felépíteni egy kis templomot. Mondjam-e, hogy elsősorban a falubeliek adományaiból, amelyben oroszlánrészt vállalt a volt polgármester, Lukovits László.
Vajon ez évben mennyi adomány gyűlt össze?
A mendikálók aztán az éjféli mise előtt közlik a plébánossal a gyűjtés összegét. A pénz a pénztároshoz kerül, ebből fizetik a templom fenntartásának költségeit, illetve vásárolnak kegytárgyakat, újítanak föl ezt-azt. Így hát a mendikálásnak van praktikus oldala is.
Az aprószentek
„Míg a mendikálás az öregek, addig az aprószentek a fiatalok mulatsága” – árulták el a bodakiak. Kíváncsian vártam – és egy nagyon vicces szokásra bukkantam (amelyben, csak félve merem ugyan bevallani, de én nem igazán találtam szentekre).
Az aprószentek ünnepét az ötödik századtól tartja az egyház, mégpedig december 28-án. E napon a heródesi gyilkosság gyermekáldozataira emlékezünk.
A Csallóközben mindig nagy kultusza volt az aprószenteki vesszőzésnek. Bodakon december 28-án a legények megkorbácsolják (megpaskolják) a nőket a rontások ellen. És ekkor kerül sor a legényavatás szertatására is, ami itt azt jelenti, hogy az idősebb „keresztapák” bevezetik az újdonsülteket az ivás és a kocsmai verekedés rejtelmeibe. Hiszik, hogy a korbácsolással kiűzik a betegségre való hajlamot a szervezetből.
A hagyomány menete a következő: a nőtlen legények a legénybíró vezényletével végigjárják a házakat. Beköszöntenek:
Dícsértessék az Úr neve,
Elmondanánk egy szép verset,
Ha meg volna engedve.
A ház lakói ezt felelik: Tessík.
Ekkor bemennek: Adjon Isten bort, búzát, békességet, Holtunk után örök üdvösséget. Ezután vesszőből font korbáccsal megpaskolják a lányokat, asszonyokat, nehogy a következő évben kelés jöjjön ki rajtuk. Közben ezt mondják: „Egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal, kelés soha ne legyen a hátadon!” A hajadonok szalagot kötnek a korbácsra.
A korbácsot aztán – régebben – koszorú alakúra kötötték, és átadtak a kocsmárosnak. „Ha akarta, ha nem, meg kellett vennie”, és ki kellett tennie a mestergerendára. – A koszorú egész évben kint maradt – meséli Szabó Ilonka néni. – A legszebb szalagot adott lányt kérték fel elsőként a bálokban, utána következtek a többiek.
A kocsmába érve megkezdődik a férfivá avatás szertartása. Az ajtóban megállnak a férfiak, és eléneklik: Elérkezett aprószentek estéje, ezeket a Heródes megölette. Ezek vért ontottak ártatlanokért, és nyertek a mennyországban tiszta bért.
Ekkor azok a fiatalok, akik most töltötték be a 18-at, átbújnak az ajtó elé tett asztal alatt, amíg a többiek megveregetik a hátsójukat a korbáccsal. A 18 év fontos korhatár! Addig ugyanis nem ihattak szeszes italt a falubeli legények. Tehát ebből a szempontból még „szüzek”.
A fiatal fiúknak ki kell kérniük egy fertál (5 liter) bort, majd keresztapát választanak, aki megvédi őket a kocsmai verekedésekben. Világi Tamás már választott is: a legénybíró, azaz Kovács Zoltán személyében. Kovács Zoltán néhány éve vette át a stafétát saját keresztapjától, aki már kiöregedett ebbéli szerepéből. Na és meg is nősült – márpedig legénybíró csak legényember lehet!
– A szokások idővel változnak – mondja Zoltán. – Fontosnak tartom, hogy a szokás fennmaradjon, ne haljon ki. Egy időben, amíg a munkám miatt nem laktam a faluban, elmaradt az aprószentezés. Hiszem, kár lenne ilyen jó mókát kihagyni, ezért megfontam a korbácsokat, és összehívtam a többieket. Azóta mindenki örül, hogy újraélesztettük ezt a jókedvű szokást.
A 18 éves Erős László (Síp) pedig Tóth Lajost (azaz Tüllüt – a Csallóközre jellemzőek a ragadványnevek, ezeket használják a faluban) választotta védelmezőjéül.
Tüllü komolyan veszi a feladatát: jól nyakon önti keresztfiát a szenteltvízzel, akarom mondani – borral. Elvégre valahogy meg kell szentelni a komaságot. (Nem hagyhatom ki, hogy ne soroljak fel még pár „hangzatos” bodaki ragadványnevet: Kiszsaru, Kistalpas, Meni Feri, Tyurpi, Puli Joska, Faszagyerek, Csecsepopó…)
Tamás (Kiszsaru) már túljutott a keresztségen.
Nehogy azt gondoljuk, hogy az egész fertál bor végül egymás fején landol. Jobb helye is van annak: végül közös erővel elfogyasztják. Kell-e mondani, hogy a mulatozás ilyenkor egészen hajnalig tart.
