Az egyik leggyakoribb betegség az emlőrák, melynek megjelenési gyakorisága az életkorral párhuzamosan nő. A jelenlegi „trend” szerint minden 9-10. nő számíthat arra, hogy emlőrákban betegszik majd meg. Az (emlő)rák keletkezésének pontos okát nem ismerjük, így nincs lehetőség – ezen ok kiiktatásával – az ún. elsődleges megelőzésre.
Mód van azonban a másodlagos megelőzésre, azaz az emlőrák minél korábbi felfedezésére és e „kis lelet” kezelésére. A korai felismerésnek legígéretesebb módja a szűrővizsgálat: panasz- és tünetmentes nők vizsgálata olyan emlőelváltozások felismerése végett, melyek később – lehet, csak évek múlva – végzetes kimenetelűek lennének.
A szűrővizsgálat legkorábbi formája, az emlők önvizsgálata (önszűrése) ma sem teljesen elvetendő módszer, de hatásosságára nincs bizonyíték. Az önszűréssel ugyanis csak a már 1-2 cm átmérőjű „csomó” fedezhető fel az emlőben, s ez már korántsem nevezhető korai felismerésnek. Ezzel szemben a mammográfia, azaz az emlők lágyrész-röntgenvizsgálata képes már az 5 mm (!) átmérőjű rákos elváltozást, tehát a még rejtetten növekvő, nem tapintható „csomót” is felfedezni. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a szakemberek véleménye szerint az ultrahangos (szono) vizsgálat emlőszűrésre nem alkalmas.
A szűrési mammográfiát végző szakember „tűt keres a szalmakazalban”, ezért a vizsgálatot csak a minimális elváltozások felismerésére is képes, gyakorlott szemű orvos végezheti az arra specializálódott szűrőállomáson.
E feltétel biztosítását is szolgálja az Egészségügyi Minisztérium irányelve, amely többek közt kimondta, hogy negyvenéves kortól kezdve minden nőnek joga van kétévenként részt venni – térítésmentesen – emlőszűrésen.
S hogy azt a bizonyos „tűt” könnyebb legyen megtalálni, a mammográfiás röntgenleletet két orvosnak kell – egymástól függetlenül – megtekintenie.
Ki adhat beutalót a szűrési mammográfiára? A nőgyógyász, ill. a háziorvos (körzeti orvos). E beutaló birtokában a vizsgálat költségét a vizsgált személy egészségbiztosítója állja. A szűrőállomás természetesen felkereshető beutaló nélkül is, ez esetben azonban a szűrés költségei a vizsgált személyt terhelik.
Sajnos, a törvény adta lehetőség önmagában még nem hoz áttörést az emlőrák korai felismerésében, ill. az emlőrák okozta halálozás csökkentésében. Egy, az emlőszűrés 2006-os magyarországi helyzetével foglalkozó tanulmányban olvasható: „A népesség egészségkultúrája fogyatékos: a szűrőprogram fontossága még nem épült be az emberek tudatába.” E megállapítás arra utal, hogy az első szűrési ciklusban a szűrésre írásban meghívott nőknek csak alig 40 százaléka jelent meg.
Attól tartunk, nálunk sem jobb a helyzet. Csak remélhetjük, hogy az említett miniszteri rendelet nyomán javul a szűrőhelyek elérhetősége és hozzáférhetősége is, magyarán: csökken a várakozási idő a mammográfiás vizsgálatra. S ez majd meghozza a „tudati” változást is: egyre több 40 év feletti hölgy kér majd beutalót az emlőszűrésre.
