„Bal lábbal keltem ki az ágyból” – az ember azt hinné, hogy ez csak egy üres frázis, esetleg kifogás, pedig van benne valami. Egy hónappal ezelőtt volt egy reggel, amikor alig bírtam kimászni az ágyból. Végül kilenc körül gurultam ki a takarók alól. Ennek egy fáradt és döcögős nap lett az eredménye, amit még rosszabbá tett, hogy aznap semmilyen feladatot se tudtam befejezni, ráadásul két poharat is eltörtem. Akkor döntöttem úgy, hogy száműzöm az életemből a bal lábas napokat.

Kutakodni kezdtem. Alvási tippeket kerestem, ám közben rájöttem, hogy nem magával az alvással van gond (az, köszönöm szépen, prímán megy), sokkal inkább az ébredéssel. Ekkor bukkantam rá egy cikkre, amely a szigorú reggeli rutin előnyeit taglalta. Az utóbbi egy hónapban pedig ki is alakítottam a saját reggeli rutinomat. Engem is meglepett, de az eredmény egészen elképesztő.

reggeli_rutin_kezdo.jpg
(© Heidi Berton)

A home office árnyoldala

Tulajdonképpen azért akartam valami változást vinni a napjaimba, mert mostanában nem haladtam úgy a munkával, ahogy szerettem volna. A lusta reggeleket lusta napok követték, és lássuk be, így a home office csak egy végeláthatatlan nyári szünetnek tűnik, amit egy felnőtt ember nem engedhet meg magának.

Ahhoz, hogy a home office mesterei lehessünk, szükségünk van egy helyre, ahová zavartalanul elvonulhatunk, és az sem árt, ha szigorú főnökei vagyunk magunknak, tehát elvárjuk a produktivitást. Az otthoni környezet azonban elég trükkös, legalábbis, ha tényleg szeretetteljes otthonunk van, hiszen rengeteg olyan hatás ér minket, ami elvonja a figyelmünket a munkáról. Jé, ott egy könyv, amit átlapoznék; jaj, poros a pult, le kell törölnöm; hú, átrendezném a nappalit; a mindenit, de szép idő van, kimennék a kertbe... És még számtalan, a munkamorálunkat kíméletlenül torpedózó dologba ütközhetünk a nap folyamán.

Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a jó munkavégzés és a tiszta gondolatok megkövetelik a minőségi alvást, és amikor rájövünk, hogy a napunk alakulására már az rányomja a bélyegét, hogy milyen hangulatban lépünk ki reggelente a hálószobából, nos, az eléggé kétségbeejtő tud lenni.

A jó alvás is fontos

A jó alvás titka az, hogy zárjuk ki a kütyüket a hálószobából, mert a fényük ébren tart. Semmi tévé, semmi táblagép, semmi telefon, sőt még a világító órákat se javasolják. Ezek helyett fárasszuk el a szemünket és lassítsuk le a gondolatainkat egy jó könyvvel vagy magazinnal. Minden este ezt csinálom, és tényleg működik: nyugodtabban és könnyebben alszom el. A bárányok számlálása se akkora hülyeség, mint amilyennek hangzik, de hatékonyabb, ha például imádkozunk. A monoton ismétlés gyorsan kiüti az embert, mindemellett az ima, ha nem vicceljük el, akkor utánozhatatlan lelki békességet adhat.

Bár a következő tipp ellentmond az első és legfontosabb alvási szabálynak, miszerint száműzzük a hálóból a kütyüket, néha kell a modern technika deus ex machinája az alváshoz. Ilyenkor segítségünkre lehetnek a különféle, alvást segítő meditatív zenék vagy különféle hangulatvideók. Van, aki a zombiapokalipszis háttérzajára szeret elaludni; van, aki egy, a viharos tengert szelő kalózhajó hangjára tud lazítani; és van, aki a kissé visszafogottabb esőhangot részesíti előnyben.

Szóval a jó alvást kipipáltuk, már csak a jó ébredés maradt hátra. Tudják, a jobb lábas.

elofizetes_uj_no.png

A reggeli rutin

Elszántak vagyunk, változtatni akarunk az életünkön! A részévé akarunk tenni valami olyat, ami egyszerre fejleszti és frissen tartja az agyunkat, ugyanakkor boldoggá is tesz minket. Erre a legalkalmasabb időpont a reggel, mert egyrészt olyankor van időnk, másrészt még túl korán van ahhoz, hogy ránk rakódjanak a sokszor fárasztó napok történései.

Itt jön a képbe a reggeli rutin kialakítása, ami nem más, mint a számunkra fontos tevékenységek beiktatása a mindennapjainkba. Ne keverjük össze a hobbival, mert azt akkor csináljunk, amikor éppen a kedvünk tartja. A rutint szigorúan időhöz kell kötni, különben csak hobbi lesz belőle a szertartás helyett. És milyen ünnepélyesen hangzik ez a szertartás szó, ugye? Olyannak, amit lelkesen várunk, így az ébredésnek is más lesz a hangulata.

Érdemes figyelembe venni, hogy hosszú távon csak akkor tudjuk betartani a reggeli rutinunkat, ha olyan tevékenységet iktatunk be, amit tényleg szeretünk, és illeszkedik a természetünkhöz. Én, aki csak akkor futna, ha egy baltás gyilkos vagy egy medve üldözné, nyilván nem a futást fogom előnyben részesíteni. Még akkor sem, ha történetesen a mozgást is szeretném becsempészni a reggeli rituáléba.

Tehát, amikor úgy döntünk, hogy szeretnénk beiktatni az életünkbe a reggeli rutin szokását, akkor olyan tevékenységeket válasszunk, melyek idomulnak a természetünkhöz. Ellenben hamar elveszítjük érdeklődésünket, és a várva várt reggelből csak teher lesz.

Érdemes belevágni

Miután eldöntöttem, hogy belevágok, készítettem egy listát azokról a dolgokról, melyek mindig feltöltenek és boldoggá tesznek. Csupa apróság, amit akkor is meg tudok csinálni, ha éppen nem vagyok otthon. A lista alapján elképzelt reggelem végül így festett: ébredés 6-kor, zenehallgatás és torna 6.20-ig, 6.30-ig teakészítés, közben olvasás, 6.30-tól 7.15-ig teázás, jegyzetek készítése, illetve az előttem álló nap átgondolása. Semmi eget rengető tevékenység, de az, hogy hétköznap reggelenként szigorúan tartom magam az időrendhez, megváltoztatta a napjaimat. Azóta, amióta kialakítottam a reggeli rutinomat, nyugodtabb, energikusabb, összeszedettebb lettem. Jobban megy az összpontosítás, és a home office sem tűnik már hosszú nyári szünetnek, hanem inkább örömteli alkotásnak.

bal lábas napokat – mert azokra is szükség van – pedig meghagyom hétvégére. Akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lustulhatok.

Király Anikó
Cookies