Nemrégiben olvastam egy meghökkentő felmérést arról, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekek boldogabbak. Ez még nálam is kiütötte a biztosítékot.

Szerencsére a cím csalóka. Mindössze annyiról van szó, hogy a melbourne-i egyetemen készítettek egy felmérést, és e szerint az azonos nemű szülők a házimunka elosztását oldják meg ügyesebben. Hogyan? Ugyanis nem a hagyományos nemi szerepek szerint osztozkodnak, hanem aszerint, hogy ki mihez ért jobban, miben jobb. Nahát, ehhez nem kell megbuktatni az anya-apa családmodellt. Ki-ki nyugodtan teheti azt a családon belül, amihez a legjobban ért. Vagy mégsem?

szex-kivegzes-kezdo.jpg

Igaza van a cikk írójának? A nő maradjon a fakanálnál, a férfi pedig legyen a ház ura, s ne mosogasson, főzzön? Mint volt régen, anyáink, nagyanyáink idejében... (Megint) a nők a bűnösek abban, hogy a mai férfiak nem találják a helyüket a világban?

Családi munkamegosztás

Sokan vagyunk kénytelenek beosztani a nap minden percét, ha minden egyes dolgunknak szeretnénk idejében a végére járni. Ilyenkor születnek a családi táblázatok arról, kinek mi a dolga aznap. A családi munkamegosztást meg lehet tervezni ötven-ötven százalékosra, de ugyanez az elv (sajnos) nem működik az ágyban. Lehet, hogy régimódinak tartanak, de egyáltalán nem vagyok híve a nemi szerepcserének – mindenben. Persze az tetszik, ha egy pasi tud főzni, ha mást nem, legalább egy jó kávét. Az sem rossz, ha foglalkozik a gyerekekkel, amíg én megpihenhetek, vagy éppen vasalok.

A közös bevásárlásokat ellenben nehezen viselem, mert más a stratégiánk – és ezért életem párja folyton dirigál. Szerintem ez nem helyes! Elvégre az ő dolga a vadászat, az enyém meg a gyűjtögetés volt – és a nagybevásárlás inkább gyűjtögető akció. A konyha pedig az én birodalmam, bármennyi szuperszakács pasi villoghat a tévéműsorokban! A férfi szakácsok az éttermekbe valók, ahol van, aki mosogasson utánuk. Emellett szívből remélem, hogy nem akarja majd, hogy én tisztítsam ki a kazánt vagy az esőcsatornát.

Bízom benne, hogy ő lesz az, aki majd összeszedi az egereket az egérfogóból, és a vízvezetékkel kapcsolatos problémákkal sem engem terhel. Az igazi, férfias izmok szerintem a munkában edződnek – és nem a konditeremben.

Egy nő végezhet férfimunkát, na de hogy néz ki egy férfi kötényben?

Egyik kedvencemet cseh szomszédainknál egy katalógusban láttam: férfikötény „Tady jsem pánem já!“ (Itt én vagyok az úr!) felirattal. Az ilyen konyhatündérek sok-sok nő álmát válthatják valóra, hiszen e kötény azt sugallja, hogy apa minden házimunkát elvégez. Na de itt a bökkenő! Minden férfi rémálma, hogy odahaza „papucs“ legyen. Kigúnyolják a haverok, és – mi tagadás – az asszony is könnyen kiszeret belőle. Egy amerikai felmérésből kiderül, hogy azok a párok, amelyeknél a hagyományos férfi- és női szerep a leosztás, bizony 1,5-szer többet szexelnek hetente, mint az ötven-ötven százalékos munkamegosztás hívei. Minthogy egy átlagos pár heti egy-két alkalommal van együtt (és az átlagot éppen ezek a hagyományos párok javítják), könnyen kikövetkeztetjük, hogy a tökéletes munkamegosztás megöli a szexet. Amíg a férfiak őrült szexinek tartják a karcsú, fiatal nőket különböző fúrókkal, sarokcsiszolókkal felfegyverkezve, a középkorú, csatornatisztító feleség látványa elől inkább elmenekülnek.

Ahogyan elmossuk a nemek közti különbséget a házasságon belül – úgy hamvadnak el a vágyak. Nem férfi és nő áll egymás mellett, hanem (jó esetben) két jó barát, akik igazságosan elosztják a feladatokat. Csak éppenséggel a házimunka útvesztőiben nemcsak a szekrényekről törölték le gondosan a port, hanem az ágyvégről is sikerült letörölni a szerelem varázslatos hímporát – szárnyaszegett pillangók lettek mind a ketten. Persze a dolog korántsem ennyire egyszerű. A férfiak elveszítették régi szerepeiket. Keresik az új férfi új arcát. Csak közben a nők felébredtek – és a férfiszerepekben is helytállnak. Bebizonyítják, hogy semmi szükségük a fiúkra. Mi ez, ha nem potenciarombolás!!! Az így félreállított férfiak pedig nem találják a helyüket a világban.

hirlevel_web_banner_2_302.jpg

Nappal egyenrangúság van, de ki a domináns az ágyban?

Egy barátnőm megvalósította a tökéletes munkamegosztást. Mindig pontosan tudják, ki viszi le a szemetet, és ki fogja sétáltatni a kutyát. Engem viszont nem győztek meg. Mintha két testvért látnék – és nem egy házaspárt. Egyforma színösszeállítású melegítőben kocognak a parkban, és én úgy érzem, mintha egy nem túl izgalmas filmsorozat egyik epizódját nézném. Sosem lehet tudni, mikor fordul majd ellenünk ez a „modern” gondolkodás. Egy ismerős házaspárral történt, hogy mikor a gyerekük született, a nő megegyezéses alapon amint lehetett visszament a munkahelyére, és a férj maradt gyermekgondozási szabadságon, mert reklámgrafikusként otthonról is tudott dolgozni. Napközben ő volt a gyerekkel, este az anya. Hamarosan jött a sok szemrehányás, hogy anyu keveset van a gyerekkel. Az anyát is bántotta a lelkiismeret. A férj már unta a biliztetést, a feleség nem tudta magát kipihenni a munka után. Végül elváltak – senki sem tudja pontosan, miért.

A szexológusok véleménye szerint a nők többnyire nem szeretnek kezdeményezni a szexben, arra vágynak, hogy a kedvesük legyen az ágyban a domináns fél. De hogyan legyen domináns, ha nappal meg egyenjogúság van?

Augusztusban nem lesz szex, és szeptemberben sem!

Nem szerencsés a férfiak és nők közti határok teljes eltörlése. Az amerikai, norvég és brit férfiak többsége úgy tapasztalta, hogy azzal, hogy magukra vállaltak némi házimunkát, javult a kapcsolatuk a feleségükkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemi szerepeket teljesen fel lehet cserélni anélkül, hogy a dolognak hátulütője ne lenne. Régen a szex házastársi kötelezettség volt. Nem mondta a feleség, hogy most nincs kedvem. Egyébként az aktus a vallások többsége szerint csak gyermeknemzés céljából engedélyezett, de bizony a pap is megfeddte azt a házasfelet, aki nem tett eleget házastársi kötelezettségének. Az nem baj, hogy valaki őszintén megmondja, ha nincs kedve a szexhez. Az a gond, amikor visszaél a helyzettel, hónapokon át megvonja a szexet a házastársától. (Ha nem szereti már, inkább vallja be. Ha szeretője van, akkor is jobb, ha tiszta helyzetet teremt.) A „Most nincs kedvem, édes!“ nem tiszta helyzet.

Popper Pétertől olvastam régebben egy történetet arról, hogy egy férj büszkén mondta, mennyire szeretik egymást, hiszen évek óta nem szexelnek a feleségével – és még ezt is kibírta a házasságuk. Majd néhány alkalom után rájött, hogy ez bizony nem házasság. Az ember áltathatja magát, de a szexualitás szorosan hozzátartozik a házassághoz. Gyakran lehet a dolgokon segíteni: egy kis parfüm, gyertyafényes vacsora, nem a megszokott rutin – máris csodákat művel. A pasikat gyakran a parancsolgató asszony, akinek semmi sem elég jó, riasztja el az együttléttől. Ne csodálja, ha nem mernek vele ágyba bújni!

szex-belso.jpg

Szex vagy munkamegosztás?

Minden egyes család más és más. Nem lehet minden szabályt mindenkire egyaránt alkalmazni. Megeshet, hogy a házimunkában, köténykében a feleség számára unalmassá vált pasit egy másik nő majd őszintén értékeli. Akkor viszont már késő! Addig is következzen néhány jó tanács.

Az élet igazságtalan

Bárcsak úgy lenne, hogy mindenből éppen annyi energiát kapnánk vissza, amennyit beleöltünk! Így van ez a házimunkával is. Nem lehet centire meghatározni, melyik családtag tesz többet a háztartás menetéért. Leginkább az anya az, aki ezt bevállalja és koordinálja. Ne centizze hát, hogy családtagjai mennyivel kevesebbet dolgoznak otthon, mint ő. Ne hajtsa agyon magát, de van egy egészséges középút. Ha állandóan elégedetlen, az lesz a családja is. A rendmánia nem egészséges, minden szöszön nem kell kiakadni!

Ha szívesen főz, főzzön!

Minél ízletesebb ételeket készít, annyival könnyebben fogja rávenni a családtagokat, hogy a főzés után ők tegyenek rendet a konyhában. Ha a férje főz szívesen, és ön a tökéletes konyhatakarító, azt is be lehet vállalni.

Ha főzni mindketten szeretnek, akkor főzzenek együtt, és akkor könnyebben elviselik a közös takarítás nehézségeit is. Ha kikergeti a gyerekeit a konyhából, ne csodálkozzon, hogy nem tanulnak meg főzni, és a takarítást is szívesen elbliccelnék!

Férfimunka – női munka

Ha szeret szerelni, akkor se törekedjen arra, hogy odahaza minden férfimunkát megcsináljon. Vannak ügyes nők, akik nagyon könnyen elhitetik, hogy ők az ilyesmihez nem értenek, és feltétlenül szükségük van ehhez egy férfira! Nekik van igazuk! Gondoljuk csak el, mennyivel büszkébb a férjük, hiszen erre a teljesítményre (csapszerelés) csakis ő volt képes. Ismerős persze az a helyzet is, amikor mi, nők már annyit kértük életünk párját, hogy javítson meg ezt-ezt, hogy végül megunjuk, és megtesszük mi magunk. Mert máskülönben sohanapján lenne kész. (Figyelem, kedves urak, ez komoly figyelmeztetés! A nő nem érzi igazán nőnek magát a párja mellett.)

A papucsférj nem szexi

Az a pasi, aki mindenben követi a felesége (azt megelőzően az anyja) utasításait, a nők többsége számára teljesen elveszti a vonzerejét. Kis kötényben, portörlővel lehetőleg egyetlen férj se szaladgáljon, inkább vállalja be a család körüli teendők férfias oldalát (és itt nem a horgászásra és kocsmázásra gondolok). Az intézkedő, szerelő, erős férfi a nők jelentős hányadának jobban bejön, mint a házitündér. Norvégiában, ahol a férfi- és női szerep közt egyenjogúság van, és a háztartási munkákat is tökéletesen megosztják egymás közt, igen sok a válás. A jó házasság titka ezek szerint mégsem egészen a munkamegosztásban rejlik.

Varga Klára
Cookies