Tisztelt szerkesztőség! Harmincéves gyesen lévő anyuka vagyok, két kisgyermekkel. A nagyobbik fiam hatéves, a kisebbik pedig kettő és fél.
Kitanult könyvelő vagyok, de amióta megszületett az első kisfiam, nem gyakorlom a szakmámat, hiszen otthon vagyok. Háromszobás lakásban élünk egy kisvárosban.

A férjem műszakokra jár, és sokszor túlórázik, hiszen szükségünk van a pénzre. Tehát elég keveset van velünk. Tudom, hogy nagyon fontos számára a család, imádja a gyerekeit, de azt hiszem, van valakije.
Egy ideje észrevettem, hogy többet foglalkozik a gyerekekkel, és kevesebbet beszélget velem. Sokszor félbeszakít, amikor elkezdem mesélni a napi történéseket. Többször sírtam már, hogy biztosan nem szeret. Megvigasztalt, és azt mondta, szó sincs ilyesmiről. De egyszer, reggelizés közben megszólalt a mobiltelefonja, SMS-t kapott. Amikor megkérdeztem, ki volt az, azt válaszolta, hogy a barátja, akivel horgászni szoktak. Tudtam, hogy nem mond igazat.
A női megérzés nem csal. Ezért aztán, amikor felügyelet nélkül hagyta a mobilját, megnéztem az SMS-eit. Találtam is két üzenetet egy ismeretlen mobilszámról. Kedves hangú SMS-eket, és biztos vagyok benne, hogy nő küldte neki.
Nem akartam cirkuszolni, így nem hívtam fel a számot, de megmondtam a férjemnek: valljon színt. Azt válaszolta, nem csal meg, szereti a családját, sose tenne ilyet. Az üzenetről pedig csak annyit mondott, hogy a kolléganője küldte. Azért én résen maradtam, és továbbra is figyeltem a telefonját. Többé nem találtam egyetlen elmentett esemest sem. Erre megnéztem a ki- és bejövő, valamint a hívott számok listáját. Itt megtaláltam ugyanazt a számot, amelyikről azokat az SMS-eket kapta.
Jelenetet rendeztem, hiszen teljesen kiborultam, mert milyen dolog az, hogy egy nős férfinak nem a felesége a barátnője, hanem egy idegen nő?! Erre azt válaszolta, fantáziálok, találjak magamnak valami elfoglaltságot. Egész nap otthon vagyok, takarítok, mosok, főzök, vasalok, gyereket nevelek, és még nekem nincs tennivalóm?! Mit tegyek? Hívjam fel azt az idegen nőt?
Kérem, segítsenek!
Kedves Olvasó!
Igen, ez már féltékenység. És mint tudjuk, a féltékenység az önbizalomhiányra vezethető vissza. A másik állandó gyanúsítgatása vagy ellenőrzése pedig lassan aláássa a párkapcsolatot, vagy teljesen elviselhetetlenné teszi az életet. (Ne hívja fel az idegen számot – nőt –, annak igazán semmi értelme! Csak rontana a helyzeten.)
A lélekismerők szerint a féltékenykedő embernek vagy túl sok a szabadideje, vagy nem tudja magát elfoglalni. Önnek természetesen sok dolga van, de ez a munka egyhangú. Ráadásul egész nap a négy fal közt van, kisgyerekekkel, kevés külső kapcsolat és inger nélkül. A férje ugyanakkor a „kinti” világban mozog, sok minden történik vele. Ráadásul napi kapcsolatban van más, „idegen” emberekkel – férfiakkal és nőkkel. Valójában jó tanáccsal látta el önt: mégpedig azzal, hogy foglalja el magát. A pszichológusok is ezt ajánlják: ne szűküljön be, hanem keressen, találjon olyan hobbit, foglalkozást, ami érdekli!
Munkába is állhat (hiszen a kisebbik gyermeke is elég nagy már az ovira): ez igazi kihívás, érdekes változás lenne az életében! A legnagyobb hiba, amit a kismamák elkövetnek, hogy leépítik a baráti körüket, bezárkóznak, nem törődnek magukkal, önfeláldozóan csak a családnak élnek, vagy a szappanoperák világába menekülnek. Azt gondolják: ennyi a házasság. Pedig dehogy! Mindennap ugyanazt mesélik a férjnek (hiszen nem történik velük semmi érdekes), minden nap szemrehányásokkal árasztják el, amiért alig van otthon – és a férj egy idő után már unja a beszámolót.
A házasság nem ketrec, hanem változó kapcsolat – nemcsak kifelé, hanem befelé is. És bizony dolgozni kell rajta! (Mint ahogy magunkon.) Mégpedig úgy, hogy nyitottak maradunk, és nem hagyjuk, hogy megálljon velünk az idő. Tehát keressen magának elfoglaltságot, új barátnőket vagy barátokat (!)! Hagyja néha a gyerekeket a párjára, és menjen el egyedül (vagy bárkivel) moziba, butikba, kávéra!
Ami pedig az SMS-eket illeti: meg kell tanulni együtt élni a mobillal! Az emberek sok mindenre használják a telefont. Például flörtölésre. A flört pedig, mint tudjuk, segít kondícióban tartani a nőiességet/férfiasságot. Nagyon sokan vannak köztünk (házasok), akik üzengetnek, telefonálgatnak más, „idegen” férfiakkal és nőkkel – de ennél tovább nem mennek, mert ennyi elég a fent említett kondícióhoz. Ha majd kilép a nagyvilágba, egész biztos önnek is szüksége lesz erre (mint ahogyan máris szüksége lenne), és megtapasztalja, milyen tág a horizont.
Póda Erzsébet










