Fenntarthatóság ,,Górától"

Milyen sokáig kerestünk egy igazi biofarmot! Aztán egyszer csak itt volt előttünk, Ipolyszalka végében, mészfehér istállóban a mangalicák, és kint, a szürke esőben a galloway marhák.

Íme, így gondolkodik egy biogazda, aki egy olyan gazdálkodást indított el, ami nem szokványos. Az ipolyszalkai Biopack ökológiai farmon szőke mangalicák, galloway és angus marhák élik mindennapjaikat teljes harmóniában. Az állattenyésztéshez filozófia is társul: a természettel összhangban létezés. Erről maga a tulajdonos, Góra Róbert mesél nekünk.

Góra Róbert

Góra Róbert úgy kezdte, ahogy bárki más. A mezőgazdasági egyetem elvégzése után állattenyésztőként kezdett dolgozni a szalkai szövetkezetben. Fehér disznókat tenyésztettek, szlovák tarka fajta tehenet fejtek – ahogy a legtöbb gazdaságban. Róbert mezőgazdász és állattenyésztő a szó legnemesebb értelmében. Szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Szeretettel beszél róla, ahogy csak az ember tud szólni az imádott asszonyról: ahogy Páris királyfi beszélhetett Helénáról, vagy miként Ady mesélt Lédáról. Róbert számára ipolyszalkai farmja és állatai, az őket körülvevő természet a mindenséget jelentik.

Már nevük van a régióban, termékeik nagy sikert aratnak a rendezvényeken, a séfek ma már keresik a szalkai mangalicát. Övék Szlovákia első biovágóhídja! Húsaik és termékeik kivételesek és sikeresek egy olyan világban, ahol mindenki az olcsó húst keresi – és igazából senkit nem érdekel, hogyan kerül az asztalra.

Góra Róbert mindent másképp csinált, mint ami a hagyományos szövetkezeti kultúrában megszokott volt. Mint mondja, a nyitrai mezőgazdasági főiskolán megtanították minden nem fontos dologra:

– Például arra, hogyan lehetünk türelmetlenek. Hogyan akarjunk mindig többet, szebbet, jobbat, gömbölyűbbet. Az egyetem után hazajöttem, és a szalkai szövetkezetben helyezkedtem el. Nagyon fiatalon, 27 évesen lettem szövetkezeti elnök – s igazából besorakoztam, mindent úgy csináltam, mint a többiek. Mégis, bárhogy igyekeztünk, hiába volt a jelszavunk a szüntelen gyarapodás, csak azt láttam, hogy nem javítjuk a tejhozamot, csak a veszteséget halmozzuk. Minél többet akartunk kihozni az állatokból, annál kevésbé ment. A tehén természetes körülmények között 8-12 liter tejet ad, mi itt kitenyésztettük azokat a teheneket, amelyek akár napi 60 liter tejet is adnak. Ehhez minőségi, koncentrált takarmányra volt szükség, ami sok pénzbe került. A tej ára viszont nagyon lent volt, ezért eladósodtunk.

Mangalicák dagonyáznak

A tönkrement gazdaságból sokan elmentek, sokakat el kellett bocsátani. A 127 emberből végül maradt 22. S akkor jött el az a pillanat, mikor Góra Róbert azt mondta: „Itt a lehetőség, hogy megvalósítsam az álmomat. Próbáljunk meg létrehozni egy ökofarmot, ami a természetes körülményeket képezi le!“ Elhatározták, hogy nem használnak vegyszereket a növénytermesztésben, és új állatokat hoznak. Tudta, hogy modern növényekkel, túltenyésztett állatokkal az út nem vezet sehova.

Régi fajtákat kell választani, mert ezek nem kényesek, és igénytelenek. Igaz, a hektárhozam kisebb, a súlygyarapodás is alacsonyabb. Viszont megelégednek azzal, amit a természet a maga harmóniájában képes „kitermelni” és nekik ajándékozni.

– Tudtam, hogy rengeteg vegyszert használunk ma a mezőgazdaságban. Az őszibarackfáimat tönkrevágták a levéltetvek, és a levelek zsugorodni kezdtek. Kimentünk a családdal a határba, szedtünk vagy ezer katicabogarat, és otthon szabadon engedtük őket. A katica ugyanis levéltetvekkel táplálkozik, százat is megeszik naponta. A kertben kialakult az egyensúly, a természet rendbe rakta az aránytalanságokat.

Góra Róbert filozófiája

– A mai napig nagyon közel állok a természethez – mondja. – Tisztelem, és szeretem megfigyelni. Állandó harc folyik a túlélésért. Minden egyes résztvevő, az állatkák, a növények nap mint nap keményen küzdenek az életben maradásért. Ennek ellenére harmónia uralkodik a természetben: és ez számomra az élet csodája. A küzdelemnek az a kicsúcsosodása, hogy a végén megvan az egyensúly. Ez a csoda motivált engem – és a mai napig ez motivál. Biofarmunkat is úgy szervezem, hogy a lehető legtöbb feladatot ráhagyom a természetre: oldja meg ő a problémákat.

– Egy olyan világra nyitottam kaput, ami nem mindennapos – és jócskán ellene megyek a kialakult megoldásoknak. Nem azt csinálom, amit a többség csinál ebben a világban, hanem annak pont az ellenkezőjét teszem. Így az embertársaimnak, illetve a munkatársaimnak sok minden újszerű, nehezebben tájékozódnak az ökorendszerben, ám ebbe is bele lehet tanulni.

A kevésbé termékeny területeken nálunk fű nő, máshol lucerna, hogy legyen az állatoknak takarmány. Skót marhát tenyésztünk, ennek nincs szarva, ezért nem veszélyes, és jól tűri a ridegtartást. Csak télre megy be a karámba. Nálunk nem eszik az állat szóját, silót. Vegyszermentes táplálékot kap, ezért csak napi 60-70 dekát gyarapodik – a nem biotartásban bizony a két kiló a norma. A biomangalica pedig búzát, tököt, lucernát eszik, és egész nap a sárban dagonyázik.

Még jobbat!

Góra Róbert figyelte a harcot a szűz természetben, a küzdelmeket.

– Mert nekünk, embereknek mindenünk megvan, hiszen bemegyünk a boltba, levesszük a polcról, amit szeretnénk, kifizetjük, és a miénk. Az állatok és a növények között azonban állandó harc folyik. Minden napomat ez irányítja, a jónak és a rossznak a megismerése: és ha ezt valaki egyensúlyba tudja állítani, az a világ legboldogabb embere. A természet is így működik. Minden egyes pillanatban küzd, próbálkozik, felügyeli azt, hogy a harmónia meglegyen. És ez mindenhol így van a világban. Az iskolában sok érdekes dolgot is tanultam, például azt, hogy a dolgok mélyére lássak – amennyire csak egy ember mélyre láthat.

– Mindemellett mindig elégedetlen, még jobbat szeretne, a tökéleteset. Valahogy ez minden emberben benne van, kiben jobban, kiben kevésbé. A növénytermesztés a legjobb példa erre: hiszen amit ma elérek, az holnap már kevés, még többet akarok, még magasabb terméshozamot, még szebb termést. Ez nem jó, mert a végén nem a harmónia vár ránk. A szüntelen törekvés és haladás egy idő után már rombolni kezd. Ezért nem akarok gyarapodást azonnal, holnap vagy már holnapután. Azt szeretném, hogy az állatok természetes körülmények között gyarapodjanak és létezzenek.

– Ezért is próbálom a pillanatokat megélni – folytatja Róbert. – Mint minden ember életében, nálam is vannak olyan pillanatok, amelyek nagyon jók és szépek, amiket jó megélni, jó bennük létezni: én ezeket szeretném megőrizni, vigyázni rájuk. Azért is szeretem a természetet, mert minden nap más és más kihívások elé állít: de ezek egyértelmű és tiszta problémák. Sok embernek úgy tűnik, hogy az egész természet egy nagy katasztrófa. Pedig dehogy: csoda inkább, a harmónia csodája.

Az első biovágóhíd Szlovákiában!

A hús egy részét helyben dolgozzák fel, s erre biovágóhidat nyitottak. Ez kényszerűség is volt, hisz a nagy vágóhidakon, melyekből tizenkettő egy tucat, nem szeretik a „különlegességeket”, hogy ezeket a mangalicákat természetes tartásban nevelik, a húsuk hozzáadott értéket képvisel. Góráék vágóhídja azért is különleges, mert egyszerre csak egy állatot fogad.

– Mikor ide kerül a malacka, elbúcsúzunk tőle, s egyszerre csak egy állattal foglalkozunk. Nincs sivalkodás, mert nem szalagon dolgozunk (a mangalica a másik segítségére siet, ha bajban van). Igyekszünk humánus módon eljárni. A tőkehús mellett készítenek kolbászt, pástétomokat, szalámival is próbálkoznak – van egy takaros kis üzletük a farm mellett.

Céljuk egy olyan biofarm kiépítése, ahol a vevő megnézheti, hogy élnek az állatok, elbeszélgethet a dolgozókkal, s megkóstolhatja a termékeket. Szorítunk nekik, hogy sikerüljön, és sokan kövessék a példájukat. (Fotó: Dömötör Ede)