A férfiak korábban halnak

Azokban a társadalmakban jellemző a korai halálozás a férfiakra, ahol erős a fogyasztói szemlélet, az önértékelésben döntő szempont az anyagi helyzet, a társadalmi státusz – ezenkívül gyengébb a közösségi érzés.

A férfiak korábban halnak. Ez tény. Szomorú tény. Kezdjük talán a nők­kel: az ő életkilátásaik vajon miért jobbak, mint a férfiakéi?

(© Pelle Åberg)

Mint tudjuk, a nők számára a leg­fontosabbak az emberi kapcsolatok. Fér­jükkel, családjukkal, barátnőikkel, munka­társaikkal. Őket az veszélyezteti, ha ezek­ben boldogtalanok, ha nincs bizalmasuk, akivel megbeszélhetnék a gondjaikat. Eh­hez képest a férfiak számára az általános bizonytalanság, s azon belül a munkahelyi bizonytalanság a fő veszélyforrás. Valamint a demoralizálódás, a kiszámíthatatlan jövő, az élet értelmébe vetett hit hiánya.

A fel­mérések szerint azok a férfiak, akik bizony­talannak érezték a munkahelyüket, három­szor gyakrabban haltak meg. A férfitól azt várja a társadalom: tartsa el a családját, teljesítsen, mutasson fel eredménye­ket. Ha ebben akadályoz­va érzi magát, akkor ala­kul ki a krónikus stressz, ami miatt össze­omlik az immunrendszer, és alakulnak ki a daganatos betegségek, a szív­és érrendsze­ri problémák, jön az alkohol, az agresszió.

S ami a nagyon nagy baj: kevés fér­fi fordul orvoshoz. Egyrészt, mert ez nem fér össze az önképükkel, másrészt, mert félnek kiesni a munkából. De ha fordulnának, akkor sincs nálunk erre megfelelő hálózat, ahol elsősorban pszichote­rápiával segítenének átformálni a gondol­kodásukat, erősíteni a megküzdési képességüket. Ki kell mon­dani, hogy a krónikus stressz okozta de­pressziós állapotnak azt a következményét, hogy abba bele lehet halni, még mindig nem ismerik fel nálunk.

És ez nem csupán egészségügyi kérdés! Svájcban például, amely egy igen biztonsá­gos ország, kiszámították, hogy a munka­helyi stressz okozta megbetegedések révén a GDP egy százalékának megfelelő összeget veszítenek el évente. Az Európai Uni­óban már több éve kiadtak egy direktívát, mely szerint a munkahelyi vezetőnek köte­lessége foglalkozni a munkatársak testi és lelki egészségével, csökkenteni a stresszt.

Mi védi még a férfiakat?

Pél­dául a házasság. Ez egyértelmű. Három­szoros védettséget jelent! Azok a férfi­ak pedig, akik úgy érzik, nagyon erősen számíthatnak a feleségükre, ötször kisebb eséllyel halnak meg korán. Érdekes, hogy a férfiak amúgy is nagyobb arányban tart­ják jónak a házasságukat, mint a nők, és az is, hogy ez a védőfaktor csak a házas­ságra vonatkozik, az élettársi kapcsolatok­ra már nem. (Ezt mutatják a nemzetközi adatok.)

Valószínűleg a férfiak, akik sze­mélyes kapcsolataikban bizonytalanab­bak, mint a nők, és érzelmi intelligenciá­juk általában gyengébb – azt az egy ko­moly kapcsolatot (a házasságot) fontos­nak tartják. Véd a család, a sport, a hit és a közösségek is. És a magasabb iskolai végzettség is, de érdekes módon csak a férfiak eseté­ben. A magasabb végzettségű férfi jobb házasságot köt, megtanulja megolda­ni a nehezebb helyzeteket, és a sok isko­latárs, a több személyes kapcsolat is se­gítség. A nőknél a végzettség sokszor a munka és család közötti megosztottság miatt inkább gondot okoz – és nem je­lent védelmet.

Gyurgyík László szociológus, a Selye János Egyetem okta­tója

– Milyen hazánkban a nemek közti arány a születés és az elhalálozás tükrében?

– Ebből a szempontból bizony az erő­sebbik nem a gyengébb. Az újszülöt­tek között a fiúgyermekek aránya né­mileg magasabb ugyan (51,5%), mint a lányoké (48,5%), de a fiúk halandó­sága magasabb. Ez már az újszülöttek­nél is megfigyelhető: egyéves kor után a halandóság szempontjából egyfajta aranykorba lépnek a gyermekek, ami­kor igen alacsony a halandóság, majd kamaszkorban lassan, nagyon lassan is­mét emelkedni kezd. Ez leginkább bal­esetek, fiatalkorban megjelenő daga­natos megbetegedések rovására írható. Negyvenéves korig a halálozások száma igen lassan emelkedik, de ettől kezdve már számottevő növekedés mutatkozik.

A hetven év feletti népességen belül a férfiak és a nők aránya igencsak eltérő: a férfiak 40, a nők 60 százalékát teszik ki az idősek eme csoportjának. Így aztán ebben az életkorban már többszörösen magasabb az özvegyasszonyok aránya, amihez hozzájárul az is, hogy a házas­társak közt általában a férfi néhány év­vel idősebb. Hazánkban egy nőre sta­tisztikailag 10­-12 év özvegység vár.

– Ez a múltban is így volt?

– A helyzet egészen más volt. A kö­zépkor egyes szakaszaiban a férfiak vár­ható élettartama volt a magasabb, an­nak ellenére, hogy a mindenkori lokális háborúk szép számmal szedték áldoza­taikat. A nők rövidebb élettartamát az okozta, hogy a szülésbe, illetve a szülést követő szövődményekbe nagyon so­kan belehaltak. Tulajdonképpen évszá­zadokon át a termékeny korú nők köré­ben az egyik leggyakoribb halálok a terhességgel, szüléssel volt kapcsolatos. A modernizációs folyamatok az életszín­vonal emelkedéséhez is hozzájárultak, ami együtt javult az egészségügyi ellá­tás színvonalával. A várandós nők éle­te csak lassan változott, hiszen még a századforduló táján sem részesültek kü­lönleges törődésben. Rendszerint a szü­lés megindulásáig kivették a részüket a nehéz házimunkából. A 20. században a szociális gondoskodás felerősödésével a nők élettartama jelentős mértékben meghosszabbodott.

Gyurgyík László szociológus, a Selye János Egyetem okta­tója (© Somogyi Tibor / Új Szó)

– Mennyire jellemző az özvegyekre az újraházasodás?

– Jó néhány évtizeddel ezelőttig még erősek voltak a rokoni szálak, és az egyéb kötődések. Az özvegyen ma­radt nő számára a rokoni kör támoga­tást nyújtott. A falusi és a városi környe­zetben élők sorsa közt azonban már ak­kor is eltérés mutatkozott. A falun élők ritkábban kötöttek új házasságot – rész­ben attól tartván, ha újra megházasod­nak, akkor a gyerekeik hátrányosabb helyzetbe kerülnek az örökösödéskor. Amennyiben új párkapcsolatot létesítet­tek, azt mindenképpen megpecsételték házasságkötéssel. Ennek az egyik oka a vallásosság: igyekeztek megfelelni az egyház és a falusi világ szigorúbb erköl­csi normáinak is. Városon némileg más volt a helyzet. A városi világban kevésbé (voltak) zártak a családi kötelékek, így egy megözvegyült nő inkább érezhette, hogy nincs mellette senki, tehát kevés­bé hatottak a tradicionális normák. Ma pedig érdekes dolog figyelhető meg: a házasságkötés nélkül együtt élők aránya gyakoribb azoknál, akik előzőleg már éltek házassági kapcsolatban, de idővel elváltak, illetve megözvegyültek.

– Miért veszélyezteti a stressz jobban a férfiakat?

– A családokon belül az évszáza­dok során kialakult egyfajta tradici­onális munkamegosztás, ami azt je­lentette, hogy a férfi a családfenntar­tó, a nő viszont a családi tűzhely őrző­je. Csak az utóbbi évtizedek változásainak, a nemek közti különbségek csök­kenésének köszönhető, hogy a nők is kiveszik a részüket a család anyagi hát­terének megteremtéséből. A háztartási munkákra, a gyermeknevelésre ez már nem áll – ebből a szempontból más módon él egy férfi, és más módon egy nő. Mind a mai napig a fiatalok gon­dolkodásában is benne van, hogy a fér­fi fő feladata a család anyagi eltartá­sa, de kevésbé vesz részt a család belső életében.

Viszont egy olyan elidege­nedett világban, mint amilyenben ma élünk, a munkanélküliség, a munkahe­lyek bizonytalansága a férfiak önbecsü­lését jelentősen megtépázza. Az érzés, hogy nem tudom eltartani a családo­mat, a férfinál akár önsorsrontó visel­kedés kialakulásához is vezethet.

– Egyes tanulmányok szerint a házasságban élő férfiak élettartama hosszabb, mint az egyedül élőké.

– Igen. A jól sikerült párkapcso­lat segíti a társadalmi stressz leve­zetését. Egy családi közösség annál harmonikusabban működik, minél több mindent csinálnak együtt a családtagok. Ha belegondolunk, egy száz évvel ezelőtti falusi táradalomban a férj és feleség szinte mindent együtt csináltak, a teheneket, állatokat együtt gondozták, együtt szántottak-­vetettek. Minél több mindent végeztek együtt, annál jobban kiegészítették egymást, annál jobb volt a kapcsolatuk, ami a stressz elkerülésében sokat segített.

– Ez fordítva, a nőkre miért nem érvényes?

– Több vizsgálat kimutatta, hogy a férfiak és a nők másképpen állnak hozzá a párkap­csolathoz. A nők igyekeznek férjhez menni, míg a fér­fiak nehezebben szánják rá magu­kat a házasodásra. Ha viszont jól mű­ködik a házasság, az hosszú távon előnyt jelent a férfi számára. A házas­ságon belül a férfi évszázadok óta ál­talában „full servist” kap, ami a nőtől eltérő szocializációt eredményez. S ha egyedül marad, elsősorban ez hiányzik neki, nem képes magát ellátni – ezért is igyekszik új társat találni. A nőkkel szemben az özvegy férfiak esélye az újraházasodásra sokkal nagyobb, hi­szen őket nem köti annyira a család, a gyerekek. Az özvegy nőnek másak az elvárásai – a fizikai, anyagi segítség mellett nagyobb mértékben vágyik lel­ki támaszra, megértésre, meghallga­tásra, mint az özvegy férfi. A férfiak vi­szont pontosan erre nincsenek szocializálva!

(© Pelle Åberg)

– Helyes életvitel, megfelelő családi állapot mellett még mi befolyásolja az egyén élettartamát?

– Az átlagélettartam a társadalmi körülményektől is függ. A foglalkozá­si hovatartozás függvényében az értel­miségi rétegeknél sokkal magasabb a várható élettartam, mint azoknál, akik mindvégig fizikai munkát végeztek. A különbség akár tíz-­tizenkét év is lehet. A nehéz körülmények között dolgozó munkások egyrészt sokkal jobban ki­zsákmányolják saját szervezetüket, ke­vésbé figyelnek oda a vészjelekre. Jel­lemzőbb rájuk, hogy megkésve men­nek orvoshoz. De nem szabad megfe­ledkezni arról a tényről sem, hogy az alacsony végzettségűek, segédmun­kások, illetve munkanélküliek között az alkoholfogyasztás is magasabb. Sajnos a szlovákiai magyarság iskolázott­sága rosszabb, mint a szlovákoké, töb­ben élnek falvakban, ebből adódó­an az egészségi állapotuk is rosszabb. Ezekből is következik, hogy a szlová­kiai magyarság élettartama rövidebb, mint az országos átlag.