Fiatalok, akik szoronganak

Egyre több fiatal szorong, és szenved pánikrohamoktól. Nekik talán még jobban hiányzik az elveszett élet édessége, mint az idősebbeknek, hiszen ők még alig éltek. Mit tudunk a pánikrohamról? Hogyan lehet elkerülni?

A pánikroham hirtelen tör ránk, minden bevezetés nélkül, a legváratlanabb pillanatban. Mint egy lopakodó ellenség. Elér mindenkit, friss kismamát, szorongó feleséget, munkamániást – s most már a fiatalokat is, akik nehezen tűrik a Covid árnyékában beszürkült életünket és a monotonitást.

Korunk túlontúl bonyolult, s még jobban összezavarja az elnyúló vírusjárvány. A régi állandó, kiszámítható, EGYSZERŰ és EGYÉRTELMŰ világ helyett egy változó, BIZONYTALAN, ÖSSZETETT és kétértelmű világgal kell szembenézni. Egy kaotikus, csupa stresszel teli világ vesz körül bennünket. Csak az a biztos, hogy semmi nem biztos. Nem csoda, ha sok ember nem találja a helyét, vagy nem találja a kapaszkodókat. A magány különben nem rossz, szükség is van rá, de csak kicsiben adagolva. Az ember ugyanis társas lény, érzelmekre, kapcsolatokra, figyelemre és szeretetre van szüksége. Ha ez mind megvan, a lélek egészséges marad, és jó lesz az életminőségünk is.

Dóra meséli

"Pánikrohamom volt. Azt éreztem, hogy perceken belül meghalok. Már reggel óta furcsa volt a közérzetem, de azt hittem, hogy az alacsony légnyomás az oka. Hirtelen lehűlt az idő. Késő délután ki akartam menni sétálni a barátnőmmel, de amikor elkezdtem öltözködni, hirtelen lecsapott rám.

A szívem iszonyúan kalapált, szinte belefájdult a mellkasom. Nem tudtam levegőt venni sem az orromon, sem a számon keresztül, úgy éreztem, hogy menten megfulladok. Aztán megszédültem, a szemem előtt elsötétült a világ. Láttam magamat élettelenül feküdni a földön.

Amikor megmerevedett a karom és a lábam, megrémültem. Egy gondolat járt a fejemben: ütött az utolsó órám, most meghalok. Szemem előtt lepergett az eddigi életem. Nem értettem semmit. Mi történik velem? Hiszen eddig egészséges voltam, mint a makk. Felhívtam a gyorsmentő számát, majd az anyukámat, hogy azonnal jöjjön, mert végem van. Pár percen belül megérkezett a mentő. Az orvos infúziót adott, vitaminokat és magnéziumot, megmérte a vérnyomásomat, EKG-t csinált. Adott egy nyugtatót. Nekem, aki mindig nyugodt voltam és vidám! Igen, látszólag ilyen voltam, de belül a lelkem dolgozott. A mentőorvos egyórás megfigyelés után megadta a diagnózist: tetániával kombinált pánikroham. Amikor megkérdeztem, miért történt ez velem, egy rövid választ kaptam: nem én vagyok az egyedüli, aki így járt. Minden második fiatal lelki zavarral küszködik. Ideje lassítani."

Egy új világjárvány  

"A mentőorvosnak igaza volt: nem én vagyok az egyedüli. Amikor ismerőseimnek elmondtam, mi történt velem, megtudtam, hogy ugyanez megesett a volt osztálytársnőmmel, Lindával is, egy távolabbi barátnőmmel, Magdával és egyik kolléganőmmel is a személyzeti osztályról. A mai kor nagy próbatétel mindenki számára, minden második ember depressziós, lelki bajai vannak, mind gyakoribbak a súlyos szorongásos állapotok – sőt, a fiatalabb korosztályoknál még jellemzőbb" – mondja Dóra.

Ne hagyjuk, hogy a pánikroham győzzön! Ne harcoljunk a félelem ellen! Ne akarjuk kikerülni azzal, hogy előbb még jól voltunk, most meg rosszul. Lélegezzünk és érezzünk! A roham kellemetlen, de ne kapkodjuk a levegőt. Őrizzük meg lélekjelenlétünket, és keressünk valamit vagy valakit, aki megnyugtat bennünket. Lehet az egy szeretett személy vagy egy szép zene.

A szakemberek nevet is adtak a szorongásos tünetegyüttesnek: fiatalokat sújtó világjárványról beszélnek. Tágabb viszonylatban a szorongás a stresszre adott első reakció. Félni kezdünk, de nagyon. Szorongást válthat ki egy érzelmi sokk, a mérgező családi légkör vagy egy belső konfliktus, esetleg a kudarctól való félelem, a feszült lelkiállapot, érzékenység a kritikára, önbizalomhiány. És nem utolsósorban: a karantén, vagyis a hónapokig tartó bezártság. Belebetegszünk abba, hogy elvették az életünket.

Ha azonban nincs semmi konkrét oka a rosszullétnek – akkor itt az ideje, hogy pszichológushoz forduljunk. A szorongásos zavar kórképe több tünetből áll össze. Fejfájás, verejtékezés, erős szívdobogás, szédülés, nehézlégzés, szájszárazság, általános rosszullét, izomfeszülés, dezorientáltság társulhat hozzá. A pánikbetegség olyan, mintha egy elátkozott kör közepén állnánk. Az embernek számos ijesztő tünete van. Rossz a közérzete – és amikor kicsúcsosodik a szorongás, úgy érzi, hogy most meg fog halni. Közel érzi magához a halált, és harcol az életéért. S ami a legrosszabb benne: az állapotromlás nagyon gyorsan és váratlanul következik be, épp ezért nagy sokkot okoz. (Ahogy azt előbb Dóra is mesélte.)

A szorongás következő szintje a páni félelem! A betegség első jele általában a szorongás. Aki ezt félvállról veszi, könnyen meglepheti a még nagyobb lelki zavar. A pánikroham előzmények nélkül szokott lecsapni. A legváratlanabb pillanatban. A roham nesztelenül osonó ellenség.

Mikor pihenünk, akkor csap le ránk!

A pánikot mindig a lelki stressz okozza. Sokszor nem is vesszük észre, hogy stresszes állapotban vagyunk! A legnagyobb kockázatot a krónikus stressz jelenti, ami észrevétlen marad. Hiszen mindig velünk van, lassan súlyosbodik csak az állapotunk – az évek során valahogy megtanulunk vele együtt élni. A szervezetünk viszont soha nem fog hozzászokni! Érdekes, hogy a heves szívdobogás, a mellkasi nyomás nem stresszhelyzetben jelentkezik, hanem akkor, amikor pihenünk, és pont jól érezzük magunkat. Mert a stressz ekkor is jelen van, velünk van, csak épp nem veszünk róla tudomást. Nem érezzük, a szívünk viszont szenved tőle – és egyszeriben megjelenik a félelem.

"Rettegünk, a szívre nagy lelki teher nehezedik, és a szív teljes erővel reagál rá” – írja le a folyamatot egy pszichológus. "A szakemberek szerint a pánikroham nagyon kellemetlen és gyakran sokkoló élmény, de nem olyan veszélyes, mint amilyennek látszik. A betegek gyakran megkérdezik, lehet-e gyógyítani a pánikbetegséget? Néha azt mondom, hogy lehet, máskor azt mondom, hogy a pánik nem betegség. A pácienseimnek először meg kell érteniük, hogy mi történik velük."

Igyekezzünk nem elájulni! Maradjunk talpon, vagy helyezkedjünk el a lehető legkényelmesebben. Tereljük el a figyelmünket, gondoljunk valami kellemes dologra.

Fel kell ismerni a saját szerepünket abban, hogyan jutottunk idáig, hisz rajtuk is múlik, hogy ide jutottunk. A pánik igazából egy érzelmi állapot – mikor az ember elveszti az uralmát a saját teste felett, egyszerűen nem tud bánni a saját testével.

Miért a fiatalok betegsége?

Mindenkiben felmerül a kérdés: honnan bújt elő ez a különös betegség, és miért éppen a fiatalabb évjáratokat veszi célba? Több tényező játszik közre a kialakulásában. Egy kis genetika, hajlamosító vérmérséklet – és a megváltozott világ. A mai fiatalokat megelőző nemzedék életpályája pontosan ki volt mérve. Egy vagy két sín futott előttük, nem volt nagy választási lehetőségük. A mai tinédzserek előtt rengeteg sín fut, a pályát lehetetlenség belátni, utazhatnak, neves iskolákba járhatnak, százféle lehetőségből választhatnak. Ám a bőség zavara nyomasztja őket, szorongást kelt bennük, mert nem tudják, hogy mikor választanak jól. Szenvednek.

Emellett a mai fiatalok mindenben tökéletességre törekszenek. A szüleik is afelé szorítják őket, hogy sikereket kell elérni, bizonyítani kell, mert ha lemaradsz, kimaradsz! A fiatalok egyik része többet vállal, mint amennyi egészséges, másik része pedig csak lazsál, mert már rég feladta, hiszen akkora a tolakodás a pályán. Érdekes módon mindkét hozzáállás, mindkét attitűd megbetegíthet.

A mai fiatalok sokszor elérhetetlen célokat tűznek ki maguk elé, és ha sehogy sem sikerül elérniük ezt a célt, csalódottak. A kudarc hatalmas stresszt generál. A közösségi háló pedig nem segít, hanem csak ront a helyzeten. A mai serdülők, sőt, a harmincévesek is napi 24 órában online vannak, a hét minden napján.

Minden információhoz hozzájutnak, lehetőségük van rá, hogy összehasonlítsák magukat a többiekkel, és ebből leszűrjék, hol tartanak ők, mit sikerült megszerezniük, mit nem: kik ők és mik ők valójában. A közösségi média által adagolt hamis képek alapján szerzik ismereteiket a világról. Se ez az eléjük kivetített film, se az énképük nem lesz reális. Egyik csalódás éri a másikat, és innen már csak egy lépés a mély szorongás.

Most mi legyen?

Egyszer, kétszer, háromszor jön a pánikroham, megvan a nagy ijedelem, azután az ember lassan hozzászokik. Mit tehetünk ellene? Mi az, ami biztosan használ?

1. A rendszeres mozgás. A mozgás jót tesz a szívnek, ellátja oxigénnel.
2. A nagy adag magnézium és a vitaminok. Ha ránk tör a pánikroham, igyekezzünk mélyeket lélegezni. Szívjuk tele a tüdőnket tiszta levegővel, három másodpercre tartsuk vissza, aztán lassan lélegezzük ki. Ha jön a roham, és karunk és lábunk is zsibbadni kezdett, a szervezetünk sokkban van – következik a kapkodó, felszínes légzés. Ilyenkor segíthet a zacskólégzés, ugyanaz, mint amikor a repülőben rosszul leszünk, és a szánk elé kapjuk a nejlonzacskót. Ebben az állapotban a vérben túl sok az oxigén, ettől kell megszabadulni. A zacskólégzés folyamán szén-dioxid kerül a vérbe.
3. Kritikus esetekben az antidepresszáns-kúra is sokat segíthet. El kell találnia az orvosnak a megfelelő gyógyszert, be kell állítani az adagot – és utána hosszabb ideig ajánlatos szedni. A depresszió elleni szerek csak hosszabb szedés után fejtik ki a hatásukat. Pánikbetegségre kifejlesztett gyógyszereket azért is ajánlatos szedni, mert ezek képesek megelőzni a rohamot.
4. A nyugtatók is semlegesíteni tudják a szorongást – de ezek csak a tüneteket nyomják el, a problémát nem oldják meg. A zilált idegeket nem könnyű rendbe hozni. A szorongás és a pánikroham nem gyógyíthatatlan betegség, inkább csak lelki egyensúlyzavar. Minden emberben van kisebb-nagyobb hajlam a depresszióra, stresszre és más negatív reakcióra. És ez nem természetellenes, épp ellenkezőleg! A jó stressz bele van kódolva az emberbe, másként nem rohanna el lélekszakadva, mikor a kardfogú tigris közelít hozzá. Az ember néhanap így – stresszesen vagy épp félelemmel elteve – reagál a környezetére, amiben élni kénytelen.

Ám pont ezért nagyon fontos megtanulni, hogyan reagáljunk a félelemre, vagyis hogyan vehetjük fel vele a harcot! Végül egy jó tanács olyasvalakitől, aki maga is harcolt ezzel a betegséggel. Gondolkozzunk el, mi az, amire igazán vágyunk, amire valóban szükségünk van. Figyeljünk oda a belső hangra, lassítsunk a tempón, ne foglalkozzunk a negatív gondolatokkal.

Keressünk támogatókat! Magunkban, az emberekben, az okos gondolatokban, az emlékeinkben, a hitben, a természetben. Tisztítsuk meg a testünket, a gondolatainkat, a minket körülvevő tereket. Távolítsunk el életünkből mindent, amit fölöslegesnek vagy tehernek érzünk. Ne hozzunk gyors döntéseket, használjuk az eszünket és a logikánkat. Jelöljük ki, mi az, ami igazán fontos az életünkben. A környezet hatással van ránk. Olyan emberekkel töltsük az időt, akik szeretnek minket. Őszintén tekintsünk magunkba, hogy mit várunk az életünktől. Értékeljük magunkat! 

Hagyjuk magunk mögött a múltunkat, toljuk félre komor emlékeinket, amelyek lassan elemésztenek bennünket – és kizárólag a mára, a jelen pillanatra fordítsuk a figyelmünket.

Tanuljuk meg kezelni a félelmet. Ne küzdjünk a szorongással, ne hívjuk elő, ne nyomjuk el! Gondoljunk arra, hogy minden ember sebezhető. Egyezzünk ki ezzel a gondolattal. Elevenítsük fel magunkban azt, ami szép és jó az életben vagy a világban – főleg az erős szorongások idején – , és ebből merítsünk erőt.

Ne stresszeljünk szüntelen, mert semmi a világon nem ér annyit, hogy örökösen ezt a semmit, az elérhetetlent hajszoljuk. S hogy mi lenne, ha soha többé nem kerülnénk olyan helyzetbe, hogy a gyorsmentőt kelljen hívni? Egyszerűen csak jobb lenne.