Nem is olyan rossz ez a dzsem – szoktam vigasztalni magam, miközben beleharapok a „bolti lekvárral” megkent pirítósomba. Közben magam előtt látom nagyim békebeli, zamatos sárgabaracklekvárját vagy a fekete, éppen hogy csak kenhető szilvalekvárját.
Ahány régió, annyi szokás – lehetne a válasz arra a kérdésre, mi kerül a svájciak ünnepi asztalára. Munkatársunk, Jády Mónika Svájcban él, s egy kis karácsonyi „fazékba” betekintőt hozott a fa alá.
A szupermarketek polcai tele vannak selejtes áruval, pedig csak a minőségi étel táplál. Ma azt mondják, hogy a jó étel a szegények luxusa, mert ők maguk termelik meg a húst és a zöldséget. Őseink még tudták, mit és mikor egyenek, változatos étrendjük számunkra manapság fel sem fogható.
Vajon mit remél az ember, amikor egy pazar előadó estjére jegyet vált? Mit remél, mihelyt megillatozza, majd ajkához emeli a poharába töltött aranyszínű bort? Élményt remél…
"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."