A Gömörből mindig kijártak az emberek dolgozni. Régebben a mesteremberek ingáztak. Most kéthetente asszonyok ezrei indulnak útnak, hogy Ausztriában ápolónőként keressék meg a kenyérrevalót.

Lassan mi gondozzuk fél Ausztriát! A legtöbb ápolónő Szlovákia középső és keleti régióiból érkezik az osztrák családokhoz. A Rozsnyói járásban a munkanélküliség még mindig majd háromszorosa az országos átlagnak (16-18 százalékos). Ezért sok-sok nő vállalja kényszerűségből a vendégmunkássorsot.

gondozok-kezdo.jpg

Mint az egyik gondozónő mondta

Még most is hihetetlen számára, hogy ő, aki eddig ki se tette a lábát kis falujából, neki mert vágni az ismeretlennek.

– 45 éves voltam, amikor elbocsátottak. Nyolc évig csak alkalmi munka, helyettesítés jutott. Bármit elvállaltam volna, de mindig elutasítottak, hogy már öreg vagyok! Végül elvégeztem egy három hónapos ápolói tanfolyamot. Túl az ötvenen, silány német nyelvtudással, de kötélidegekkel indultam útnak. Akkor is kibírom! Ráadásul Stájerországban olyan dialektusban beszélnek, amit időnként ma sem értek. Nem volt egy sétagalopp, de igyekeztem.

Munkanélküliből vállalkozó!

Ausztriában bizony nem a gazdagok keresik a mi gondozónőinket. Hétköznapi családok fogadnak idős vagy beteg hozzátartozójuk mellé képzett gondozónőt. Az osztrák jóléti állam még támogatást is ad ránk. A lányok, asszonyok ügynökségek útján, máskor ismerősök közvetítésével kerülnek a családokhoz. Kéthetes „turnusokban” váltják egymást. A statisztikák szerint legtöbbjük középkorú, érettségizett nő. Vannak közöttük egészségügyi nővérek, diplomás nők, de fiatal, levelezőn tanuló egyetemisták is.

– Volt olyan, aki két botra támaszkodva szállt ki az autóból. Istenem, gondozni jön, pedig ő maga is gondozásra szorul! – gondoltuk magunkban. Akadnak férfiak is, akik többnyire férfiakat ápolnak. Ami a státuszukat illeti: kötelezően osztrák vállalkozóként dolgoznak, a járulékuk egy részébe belepótol a család is, és ők fizetik az útiköltségüket is. Az adóbevallásukat az ügynökség vagy az egyik családtag készíti el, de előfordul, hogy az asszonyok egymásnak. A napi bruttó bér 50-70 euró, függ a helytől (a falu és Bécs is másként fizet), a beteg állapotától, és attól is, hogy az ápolónak esetleg hány pluszszemélyről kell gondoskodnia. Aki eléri a nyugdíjkorhatárt, osztrák nyugdíjat igényelhet. Nagy a konkurencia: pár éve megjelentek a román, szlovén, horvát asszonyok, akik kevesebb pénzért is vállalják a munkát. A család kevesebb útiköltséget fizet a román ápolónőknek, akik egyhuzamban három hónapra is kijönnek, vagy a horvátoknak, akik saját autóval, ingajáratban érkeznek.

Kelet-Szlovákiából nagyrészt fuvarozó cégekkel utaznak Ausztriába az ápolónők. Átszállással, háztól házig viszik őket. Aki szerencsés, Rozsnyó környékéről 5-7 óra alatt Bécsbe ér, de a Graz vidékére ingázók 12-14, vagy akár 16 órát is utaznak a célig. Ha pedig nem Gömörből indulnak, hanem az ország keleti csücskéből, akkor még tovább tart a zötykölődés.

Türelem és szív!

A munkavégzést az ügynökséggel kötött szerződés szabályozza, a „szabadúszók” meg egyenest a családdal egyezkednek. A munka változatos.

– A legutóbbi helyemen 94 éves volt a bácsi. Társalkodónő voltam csak, bejártam hozzá a kórházba, néha sétálni vittem – meséli a várhosszúréti Gebe Angelika (42). Angelika előtte varrónőként dolgozott, négy éve jár ki, gyermekei közben felnőttek. Eddig hat páciense volt, köztük egy demenciában szenvedő meg egy kerekesszékes beteg. A várhosszúréti Zsoldos Eleonóra (56) majd harminc évig egészségügyi nővérként dolgozott. Öt éve döntött az osztrák munka mellett. Első gondozottja egy 75 éves férfi volt, akit emelgetni kellett.

– A mostani betegem egy idős hölgy, járóbeteg. Egy háromszobás lakásban él Bécsben, pedikűröshöz, fodrászhoz, orvoshoz kísérem. A főzés, a takarítás is az én dolgom.

A krasznahorkaváraljai Prékop Lászlóné (67) közel tíz éve van kint.

– Utolsó betegem egy házaspár volt. A járóképtelen, Alzheimer-kórban szenvedő néni meghalt, mire a váltótársamat elbocsátották. Most a bácsiról, aki már 94 éves, a fiatalabbik lányával felváltva gondoskodunk. Szerencsére még jó egészségnek örvend.

A gondozónő feladata a beteg ellátása vérnyomásmérés, a gyógyszerek beadása, sebkezelés, manikűr, pedikűr, borotválás, fürdetés, sétáltatás – és a napi házimunka. Nem ritkán a háziak megkövetelik a heti nagytakarítást, a kerti munkát vagy a gyerekfelügyeletet. Néha az egész családot a gondozónő szolgálja ki, netán a házi kedvencekről is ő gondoskodik. (Egyik riportalanyom süteménnyel kedveskedett a betegének. „Aha, tehát tudsz sütni? Remek.” Azontúl minden vasárnap úgy jártak hozzá a felnőtt gyerekek, mint a cukrászdába.) A tapasztalt ápolónők azonban kikötik: csak azt a munkát csinálják meg, ami a szerződésükben szerepel. Ha többet elvégeznek, mint ami a dolguk, azzal sokszor visszaél a család.

gondozo-illusztracio.jpg

– Mi nem vagyunk egészségügyi nővérek. Egy injekció beszúrásához orvosi engedély szükséges, a család hiába erősködik. Baj esetén mindig az ápolónőn csattan az ostor – mondja egyikük. Az ápolás bizalmi feladat, és néha fura kötődéseket eredményez, hisz a gondozó több időt tölt a gondozottal, mint a saját családjával. Ezért ehhez a munkához, ahogy egy másik riportalany mondta, szív is kell. (Sajnos, ebből kifolyólag a szívügyek sem kizártak. Az idős ápolt beleszerelmesedik virgonc ápolójába, vagy a szemrevaló ápolónő a hatvanon túli „mérnök úrnak” gyereket szül...)

Cseléd vagy családtag?

– Kimenőnk van, naponta 1-től 3-ig. Ilyenkor a „korzón” találkozunk a többiekkel, és mindenki mondja a magáét: ki mit főzött, mi újság a beteggel – meséli Mária. Kávézni mennek egymáshoz, fagyira. Kalauzolják az újakat. Figyelmeztetik egymást az akciós termékekre, hozzák haza a jobb minőségű vajat, édességet, kávét, mosóport, ruhát.

Otthon sokan irigylik az ápolónőket, pedig az ápolói munka nem 8, hanem 24 órás, és állandó készenlétet igényel. A pszichés kimerültség a legrosszabb. Sokan honvággyal küszködnek, amire rátesz egy lapáttal, ha a betegük agresszív vagy kezelhetetlen.

– Elszomorító, hogy a családunk nem jutott előbbre. Annak idején a nagyanyám cseléd volt, és most én is az lettem – mondta keserűen az egyik idős riportalany. Mert bizony van rá példa, hogy a család cselédként bánik az ápolóval.

Aggasztó hírek jelentek meg arról, hogy egyes ügynökségek előnytelen szerződést íratnak alá az asszonyokkal, és a közvetítésért előre elkérik a pénzt. Ha pedig a gondozó elhagyja az ügynökséget, „lelépési” pénzt fizet. Az ápolónők többségének azonban tisztességes ügynöke van, és kényelmesebb, ha ügynök intézi a papírmunkát, az utaztatást, ő egyezteti a családdal a fizetést, a munkakörülményeket. Az ellenszolgáltatás változó.

A gondozónők néha rémtörténeteket osztanak meg egymással rideg padlásszobáról, kiirthatatlan egértanyákról. Sőt, szexuális zaklatásokról.

– Egyszer váltáskor mi is kiszálltunk az autóból, és megcsodáltuk a kastélyszerű házat, ahova kolléganőnk érkezett. Ám a visszaúton kiábrándított bennünket: ebben a szép, tornyos házban az ápolónő nem zuhanyozhat, csak lavórban melegített vízben mosakodhat, és azt sem minden nap! A ruháit pedig tilos kimosnia, haza kell vinnie. Vacsorára a krumpli ki van mérve, egy darab, ebédre szerencsére kettő. Egy ápolónőt azért rúgott ki a család télvíz idején, mert túl fiatal, ezért „nem érthet az ápoláshoz”. Egy másikat meg azért, mert nem ismerte az osztrák ételeket.

– Fél évig voltam egy helyen, ahol két hétig alig hunytam le a szememet. Lopva, öt perceket aludtam – meséli Angi. – Nem tudott járni az öreg, de azért minduntalan ki akart kelni az ágyból. Vannak agresszív betegek is, ilyenkor a legjobb konzultálni az orvossal, mert valószínűleg nincs jól beállítva a gyógyszer. Bizony, sokszor tűrni kell.

Természetesen bővében vagyunk a jó példáknak is, ahol szinte családtagként bánnak az ápolóval: kirándulni viszik, vendéglőbe, koncertre, megajándékozzák.

– Az ápolónőnek meg jólesik, ha a család és a beteg hálás, megköszöni a törődést.

Hallunk olyat, hogy belépéskor 4-500 eurót kell fizetni a közvetítésért, esetleg minden turnus után egy napi bért. Mások évente, félévente fizetnek az ügynökségnek vagy magánszemélynek (mert aki ügyes, az a társain is keres).

Spagetti a karácsonyi asztalon

A gömöri asszonyok ugyancsak nagyot néznek a puritán osztrák konyha láttán. Úgy tapasztalják: bár „itthon kevesebbet keresnek az emberek, a mi asztalunkra bőséges étel kerül”. Sógorék szerényen ünnepelnek, ott nincs dínomdánom húsvétkor, karácsonykor, mint mifelénk. Bár elismerik, hogy gyakran egészségesebben táplálkoznak, mint mi. A legtöbb helyen spórolnak, kis adagokat főz(et)nek, néha félkész ételeket. Előfordult, hogy a favágás után tejbegríz volt a gondozónő ebédje. Pedig az állam a családnak átutalja a napi 10,50 eurót az étkezésre. – Mégis ritkán lakunk jól – mondják a bőséges étkezéshez szokott asszonyok. Sokan egy táska élelemmel felpakolva érkeznek.

– Voltam olyan családnál, ahol az étteremből egy porciót rendeltek, azt ettük hárman – mondja Angelika. – Ám volt olyan helyem is, ahol megmondták, főzzek, amit akarok, amennyit akarok. Bécsben egy százéves néninél nem tudtuk, hogy karácsony van. Spagettit ettünk, mint bármelyik másik napon. Még karácsonyfa se volt.

Mária ugyanazt főzi ott is, mint itthon.

– A bácsika az első perctől kezdve elfogadta a gömöri ételt.

Nóra azt tartja szokatlannak, hogy nincs meleg vacsora, és az osztrákok több húst esznek és kevesebb köretet, mint mi. Tetszenek neki a saláták, és megszerette a tökmagolajat. Mivel „nénije” édesszájú, gyakran kell Sacher-tortát sütnie. Egyes helyeken a család veszi meg az élelmiszert, másutt 150-200 € konyhapénzt hagynak, és az ápolónő abból gazdálkodik a két hét alatt, majd gondosan elszámoltatják. Az asszonyok azon is elcsodálkoztak, hogy sok család jobban törődik a kerttel, mint a lakással, rengeteget költenek a karácsonyi csilivili dekorációra, ám az ünnepi vacsora legfeljebb egy hidegtál.

gondozo-belso.jpg

Mindeközben itthon

A leszakadó régiókban gyakran a lányok, asszonyok tartják víz felett a családot. Az erős nők ideje járja Gömörországban! Míg anyuka elvan, addig otthon a férj vagy a nagymama gondoskodik a családról és a háztartásról. A gyerekek persze megsínylik az anyuka távollétét.

– Nálunk is egyre több az idős ember. Mi azonban nem tudunk ápolónőt fogadni – mondja egyik riportalanyom.

– A családtagok megoldják, ahogy tudják. Van, hogy az ápoló kijár Ausztriába, a saját anyukája meg otthonban van.

Persze sok férj van, aki nem is igyekszik munkát találni. Minek, eltartja őt az asszony. Inkább otthon üldögél a fotelban, vagy éppen vígan költi a feleség pénzét. A gondozónők telefonon vagy Skype-on tartják a kapcsolatot a szeretteikkel. Sokszor lemaradnak a fontos családi eseményekről, ünnepekről, iskolai szereplésekről, ha nincs megértő váltótársuk, aki helyettesítené őket. 

– A feleség anya is, aki sajgó szívvel hagyja itthon a gyerekeit. A férj meg jó dolgában barátnőt keres, akivel a közös családi házban turbékol. Nem egy ilyen eset van. Az egyik kolléganő hamarabb végzett, mert meghalt a betege. Otthon egy fiatal nőt talált az ágyában.

De a hűtlen feleség sem ritka! Egy túlbuzgó kollegina nem csupán az idős bácsit, hanem az agglegény „fiát” is odaadóan gondozta. Végül terhes lett, kiköltözött Ausztriába, négy gyermekét meg itthon az apa gondoskodására bízta. A távolság sokszor a stabil párkapcsolatokat is kikezdi. Sok házasság tönkremegy a távollét miatt, a házaspár elidegenedik egymástól, a család meg széthull. Mára az öntudatos gömöri asszony szoknyája semmit nem takar el. A nőknek a kemény munkával megkeresett pénz biztonságot ad. A férjeket meg az frusztrálja, hogy a nő vette át a családfenntartó szerepét, esetleg, hogy a feleség többet keres.

A több éve kint dolgozó ápolónők köszönik, jól vannak!

Két hét munka után két hetet töltenek itthon. Idejüket gondosan beosztják. Pótolják az elmaradt házimunkát, a gyerekeiket ellátják, az idős szülőket segítik, orvoshoz, fodrászhoz mennek. A keresetből nem nagyon lehet félretenni: nem sok marad, mire kifizetik a számlákat, törlesztik a hitelt. Aki megteheti, kirándulni jár, mások a ház felújítására (ablak-, tetőcsere, új bútor) költik az osztrák fizetést. A többség köszöni, jól van. Aki meg nem bírja a kiszolgáltatottságot, a kemény, néha lélekölő munkát, az feladja. A többség azonban nem bánta meg. Azt mondják, minden rossz jó valamire, a munkájukat kint megbecsülik. És különben is, ha itthon maradnak, még ennyire se jutottak volna.

hirlevel_web_banner_1_16.jpg

Prékop Ivett
Kapcsolódó írásunk