Néha úgy tűnik, hogy nem is a saját életünket éljük. Mintha folyamatosan olyan következményekkel találkoznánk, amelyek alig vagy egyáltalán nem vezethetőek vissza a saját múltunkhoz. Próbálunk megválaszolni egy olyan kérdést, amelyet még magunknak is csak óvatosan teszünk fel: Mi a baj velem? Miért nem vagyok boldog és elégedett? A felelet érdekében talán mást is érdemes felkutatnunk. Mondjuk a családfánkat…
Azzal valószínűleg senkinek sem mondunk újat, hogy az egyéniségünk, a valódi énünk kialakulásának egyik elválaszthatatlan része a családunk. S nem is akárhogyan, hanem mindenestül: a pozitív és negatív hozadékaival együtt. De mi a helyzet akkor, ha ezen a csodálatos felfedezésen túlmutatóan is hatással van ránk a felmenőink sorsa? Olyannyira, hogy annak önmagunktól való elválasztása egyre nehezebbé teszi a mindennapjainkat. Mit tehetünk abban az esetben, ha a sajátunkon kívül valaki más keresztjét is a vállunkon hordozzuk?
Félelmetes, de egyben gyógyító hatású lehet a felismerés, hogy valamelyik felmenőnk sorsát ismételjük ahelyett, hogy a saját életünket élnénk. A generációs sebek enyhítésére azonban van megoldás ‒ a családállítás. Ezt az alternatív terápiás módszert Bert Hellinger pszichoterápiával foglalkozó német misszionárius fejlesztette ki. Lényege, hogy miután feltárta őket, megoldást találjon azokra a negatív családi mintákra, melyek akár generációkon keresztük szenvedést okozhatnak a családtagoknak.
A családállítás módszeréről, a családi lélekről és a gyógyulás folyamatáról dr. Angster Mária (Budapest) pszichológust, klinikai gyermek-szakpszichológust, pszichoterapeutát és ericksoni hipnoterapeutát kérdeztük.
– A családállítás rendszerén belül olyan személyek is hozzánk tartoznak, akik esetlegesen nem vér szerinti rokonaink? Kik alkotják a családunkat?
– Mindenki. A testvéreink, mégpedig az összes, akivel legalább az egyik szülőnk közös. A szülők és az ő testvéreik, a nagyszülők és testvéreik, esetenként a dédszülők, továbbá a szülők, nagyszülők, dédszülők házassága előtti fontos kapcsolatok. Ez az ember-, illetve lélekcsoport az, amely tagjainak sorsa össze van kötve egymással, akár tudunk egymásról, akár nem.
dr. Angster Mária
– Milyen szabályok befolyásolják a lélekcsoport egészséges működését?
– Bert Hellinger szerint a családi lélekben szigorú törvények uralkodnak, amelyek, ha megsérülnek, generációkon átívelve lesznek negatív hatással a család tagjaira. Ezeket a törvényeket Hellinger a szeretet rendjeinek nevezi. Az első az odatartozás joga, amely szerint a család minden tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. A következő a hely törvénye, miszerint minden egyes családtagnak megvan a maga helye, és csak a saját helyén élhet jól. A harmadik mozgatórugó a kiegyenlítődés törvénye. Vagyis ha a családban valakivel valami életbevágóan rossz történik, vagy nehéz sorsra jut, akkor azt egy később született tag átveszi, mintha vele történt volna meg. Ha ez alapján vizsgáljuk meg életünk nehézségeit, gyakran kiderül, hogy megsérült a családállítás valamelyik törvénye, ezért tudat alatt próbáljuk „jóvátenni” azt.
– Hogyan figyelhetünk fel arra, hogy elmozdultunk a helyünkről? Milyen árulkodó jelei vannak a szerepcserének?
– Gyakran vagyunk feszültek, túlterheltek vagy stresszesek. Érezzük, hogy nincs rendben az életünk.
– A sorsismétlés mennyire rendszerszerű? Előfordulhat, hogy a problémák hasonló korban merülnek fel, mint az általunk képviselt személy életében?
– Az, hogy ki kinek a sorsát veszi át, úgymond szabadon választható gyakorlat.
A nők általában a nehéz női sorsokba vonódnak bele, a férfiak pedig a férfisorsokat próbálják meg magukra venni.
– Miért teszünk ennyire komoly fogadalmakat olyan családtagoknak, akikkel sok esetben egyáltalán nem is találkoztunk? Akár olyanok sorsát is megismételhetjük, akik neve soha fel sem merült?
– Egyáltalán nem kell tudnunk arról a családtagról, akinek belevonódunk a sorsába. Ők is ugyanabba a családi lélekbe, azaz rejtett információs hálóba ágyazottan élnek, amelynek mi magunk is a részei vagyunk, ezért ők is ugyanúgy ennek hatálya alá tartoznak.
– Az elveszett iker kérdése gyakran felmerül a családállítás során. Miért tartozik ez ennyire a központi témakörökhöz?
– Az embernek az ikertestvére a legszorosabb kapcsolata. Sikeresen megszületett ikrek gyakran azt mesélik, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint az anyjukhoz. Elveszíteni egy személyt, akihez ennyire szoros kapcsolat fűz, hatalmas veszteség, és a megszületett ikerben egészen biztosan kialakul a túlélők bűntudata. Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy „én élhetek, míg a másik nem”.
– A foglalkozásokon rengeteg nyers, felismeréssel teli, mégis végtelenül szívhez szóló mondatot mondatsz el az egyes résztvevőkkel. Mi alapján választod meg ezeket, s mi a fő funkciójuk?
– Nem mondatok nyers mondatokat, azt fogalmazzuk meg, ami van. Alapigazságokat közlünk, csakis a lényeget, mindezt röviden és egyszerűen. Ez a felismerés pedig gyógyító hatással van a lélekre. „Mindig is ezt éreztem, de nem tudtam így megfogalmazni” – mondják sokan a foglalkozások után. Amit pedig megfogalmaztunk, kimondtunk és megértettünk, az már nem árthat nekünk többé, nem lesznek további tünetei.
– Ha nem helyben éljük meg a katarzist, akkor milyen helyeken, illetve milyen állapotunkban érhet minket utol?
– Van, akinek helyben sikerül átélnie a felismerést, van, akinél később jön a katarzis. Ez meglehetősen „vicces”, mert általában ott szokott rájönni az emberre a hangos zokogás, ahol egy kicsit unatkozni kezd, és ahol a legkevésbé számít rá. Mondjuk a vonaton ül, ami még el is ringatja a ritmikus kattogásával, vagy pedig a munkahelyi értekezleten unja el magát, amit könnyek követnek.
– Meddig vagyunk képesek a saját terheink mellett máséit is hordozni?
– Van, aki egy életen át hordozza valaki más sorsát, és ez az élet nem jó. A szerencsésebbeknek feltűnik a dolog, megfogalmazódik bennük, hogy ez nem én vagyok, nincs közöm ahhoz az élethez, amit élek. Gyakran érthetetlenek számukra a tüneteik, bajaik és elakadásaik, hiszen semmi olyan nem történt az életükben, ami ezeket indokolná. És akkor eljönnek a családállítás egyik foglalkozására, s ha minden jól megy, a felmenőktől átvett teher vagy tünet szétpukkan, mint egy szappanbuborék, ők pedig végre megkezdhetik élni a saját életüket.
