A Gömörben mindig is nagy hagyománya volt a csigakészítésnek. Hogy félreértés ne essék, a „csigacsinálás tudománya” nem mutat rokonságot az éticsiga-tenyésztéssel, mert a gömöri csiga a tésztafélék családjába tartozó ünnepi étek.

Margó nénitől megtudtuk, hogy a tészta fán terem, egészen pontosan: a levesbe való tészta. Hiszen nyújtófa nélkül igazi levestészta nem készül. Sajógömörbe (Tornaljától pár kilométerre) utaztunk, hogy megismerjük a valódi finom lakodalmi csigatészta receptjét, melyet Barna Margó néni mutat be nekünk.

gomori-csiga-kezdo.jpg

– A lagzi elképzelhetetlen tyúkhúsleves nélkül. S ha már leves, akkor abba csigatészta kerülhet. A Gömörben nem csak a lagzira készítettük a csigát. Más családi összejövetelekkor (disznótor) vagy nagyobb ünnepekkor is asztalra került – meséli lapunknak Margó néni.

– A csigatésztát az asszonyok mindig közösen készítették?

– Kisebb mennyiség esetén mindenki magának csinálta, de egy 100 fős lakodalomra már összeültek az asszonyok. Régen a lagzi hetén a koszorúslányok feladata volt, hogy elhívják a rokonokat a lagzis házhoz csigát készíteni. Kedden hívogattak, és csütörtök késő délután, mikor mindenki elvégzett otthon, akkor ültünk össze, és addig dolgoztunk, míg készek nem lettünk a csigákkal. Volt, hogy csak hajnalvirradáskor kerültünk haza, mert annyira „meglocsoltuk” a tésztát – nevet Margó néni.

Mert, ugye, nagy esemény volt ez, olykor 40 asszony is összejött tésztát gyúrni. A férfiak nem jártak ekkor, kivéve a vőlegényt, aki a menyasszonnyal meglátogatott minket. Hozott magával édes pálinkát, a leányzó pedig selyemcukorral kínálta a csigacsinálókat. Azért kínáltak édes finomságokkal, hogy a közös életük egybekelésük után is édes legyen.

– Persze, munka közben dalolgattunk, és ha úgy adódott, még muzsikust is hívtunk. Én Kőrösből származom, és Berzétén volt egy nagyon jó cigányzenész, Figur Jancsi bácsinak hívták. Na, ő olyan hangulatot teremtett, hogy a dolgozó asszonysereg mindjárt táncra perdült, ha meghúzta a vonóját. Ilyenkor már nem „úgy” nyúlt a tészta, ahogy kellett volna, és bebeszólt egy-két nagyobb szájú asszony a vőlegénynek: „Nem nyúlik a tészta, meg kell locsolni!” Ezzel arra utalt, hogy öntsön már a vőlegény. Nálunk huncutkodtak a vőlegénnyel. Orsót akasztottak a nadrágjára úgy, hogy észre ne vegye. Óvatosan rákötöttük hátulról a gatyájára, miközben ő kínálgatta az asszonyokat. Majd aztán valaki hangosan felkiáltott közülünk: „Hej, vőlegény, vőlegény! Az orsót haza ne vidd!” Így viccelődtünk egymással. Akkor énekeltünk nagyon sokat. Mivel én kőrösi lányka vagyok, nem kérdés, melyik nóta a kedvencem. A férjem is mindig ezt dalolta nekem:

„Hallod-e te kőrösi lány, no de kőrösi lány,
no de kőrösi lány!
A te szoknyád fodros-e már, de fodros-e már,
de fodros-e már?
Nem fodros, hanem tunikos,
Cigánylegény a szeretőm, híres muzsikos.”

– Ezek szerint a csigacsinálók ellátást is kaptak!

– Bizony! Volt enni- és innivaló, hisz legalább 100 főre dolgoztunk. Mint már említettem, volt úgy, hogy pirkadatig dolgoztunk. Vacsorát készítettek, és leves mi más lehetett, mint csigatésztás. Került az asztalra kelt kalács, túrós lepény, mákos kemencés kalács, attól függően, milyen gazdánál jöttünk össze. A tehetősebb házaknál már kávéval is kínáltak, de akkoriban még nagy luxusnak számított. Nem volt minden háznál. Emlékszem, dollárért vettük Kassán a „DAREX”-ban. A szüleim a háború után Franciaországba emigráltak – három testvérem ott született, csak én idehaza –, s ők mindig küldtek nekünk haza kávét.

csiga-vagas.jpg

– Egy nagy lagzira volt mit beszerezni a lányos háznak. Hogy győzték a csigakészítéshez beszerezni a hozzávalókat?

– Úgy, hogy a csigakészítő asszonyok vitték magukkal a belevalót, amit épp otthon találtak. Mély porcelántányérban a lisztet, kendőben a tojást. Segítettünk egymásnak, mindenki azzal, amivel tudott.

GÖMÖRI CSIGA 

Hozzávalók 1 kg csigatésztához

1 kg rétesliszt (durva liszt)
10 db házi tojás

Elkészítés:

Elmaradhatatlan kellék a borda, ill. az orsófa. A liszthez hozzáadjuk a tojásokat, a tésztából cipót formázunk, s vékonyra nyújtjuk. Régen a síkárolást a fiatalok csinálták, a többi asszony pedig formálta a csigát. A nővérem anyósa nagyon jó szakács volt, gyakran hívták csigát készíteni. Emlékszem, mindig ő gyúrta a tésztát, ő volt a csapat „főnökasszonya”. A fiatalabbak pedig formálták a csigát. Ha elkészült a tésztaalap, melyet szép vékonyra kell kigyúrni, akkor hozzáfoghatunk a csigák felszeleteléséhez. A szeletelés derelyevágóval történik. Négyzetformára szabdaljuk, s kétféle csigát készítünk belőle: kisebbet és nagyobbat.

csiga-gyuras.jpg

– A nagyobb csigatésztához akkor fogunk hozzá, mikor már elkészültünk a többivel. Azt hagytuk mindig utoljára, melyet a vőlegénynek és a menyasszonynak szántunk a lakodalmi asztalra. A mi vidékünkön az ifjú pár egy tányérból evett, hogy szerencsés legyen az életük, egész éltük során együtt legyenek, s tudjanak majd osztozkodni mindenen. Így a húslevest és a nagy csigát is együtt kellett hogy elfogyasszák. A csigakészítés legfontosabb eszköze a bordázott deszka és az orsó, melyet régen szövéshez használtak. Ezzel formáztuk régen a csigát. Az orsóra föltekert tésztát a bordázott deszkára nyomjuk, s egyenként pödörjük, majd a kész csigát terítőre tesszük.

hirlevel_web_banner_1_102.jpg

De ismert egy másik receptúra is a csigára. Na, az nálunk kiváltképp kedvelt étek. Egy edénybe szórom a frissen megformált csigákat, s azt a masina (sparhelt) szélére teszem, majd lassan elkezdem pirítani. Teljesen más az íze a pirított csigának. Voltak olyanok is, akik lagzira is pirították a csigát. Ez már régi recept. Nem is tudom, honnan származik, de a környéken így is készítették a csigát – meséli Margó néni.

Na, ha megvagyunk a csigákkal, akkor fogunk egy terítőt, és rátesszük, majd úgy hagyjuk néhány órára, hogy kiszáradjon. Régen a szárítás és a tészta tárolása a menyasszony és a vőlegény dolga volt. Rájuk bízták, hogy vigyék fel a csigákat a padra. Ők azt a padon kiterítették egy nagyobb vászonponyvára, s azon szárították a csigákat.

– Több olyan szerszám van, amelyet két vagy három művelethez is alkalmaztunk. A szátyva (szövőszék) bordáját és az orsót két munkához is fel lehetett használni. A szövéshez és a csigacsináláshoz. Ezt is szakember készítette. A mi környékünkön is volt olyan ember, bordás embernek hívtuk. A bordát nádból csinálták, és a náddal tudni kell bánni. Nem mindenki tudta azt úgy hasítani. Az orsót pedig mogyorófából faragták. Igaz a mondás, hogy keményfából faragták. Bizony, nehezen lehetett azt eltörni. Nálunk ezeket a kellékeket a „tótok” árulták – folytatja Margó néni.

csigateszta-kesz.jpg
(Fotók: Schnelzer Zoltán)

– Miért adtak csigaformát a tésztának?

– Azt mondják, a tésztának lelke van! A tésztát ahányféleképpen vágjuk, annak annyi íze van. Legyen az csiga, kocka, metélt, galuska, reszelt tészta. Az alapanyag ugyanaz, de amilyen erőt fejt ki a gazdasszony gyúrás közben, olyan az íze is a tésztának. Ez így van. Elég, ha a kockát és a csíkot hasonlítjuk össze. Az alapanyag ugyanaz, de az íz mégis más. Azért is készítünk többféle levesbe való tésztát. Csináltunk nagyobb ünnepekre – karácsonyra, húsvétra – is csigát. Már kislányként beletanultam, hiszen befogtak bennünket  a házimunkába. Télen volt több idő a tésztakészítésre, ezért olyankor több csigát csináltunk, s  kiszárítva vászonzsákokba tettük, és a kamrában tároltuk. Sokáig elállt így. Disznótorra  csak elővettük, és kifőztük a levesbe.

Egyöntetűen kijelenthetjük, hogy csigát készíteni nem könnyű feladat! Viszont régen ezek a munkák nagyszerű közösségi alkalomnak számítottak. A közösségi jelleget nem lehet eléggé hangsúlyozni. Még egy csigacsináló összejövetel is megannyi boldog emléket adott a régi idők embereinek!

Varga Henrietta
Galéria