Nemesen egyszerű, mégis királynői! A fehér igazgyöngy és utánzatai látványban ugyanazt tudják. Befejezetté és ultranőiessé tenni a legegyszerűbb ruhát is.

Viselése a régmúltba nyúlik vissza, ám napjainkig sem elfeledett. Mindig jönnek korszakok, trendek, melyek felkapják. Az 50-es évekig kizárólag az elegáns, főleg alkalmi ruhák mellé társították. Napjainkban már nem furcsa, ha hétköznapi öltözékelemként bukkan fel, például farmerhez komponálva.

gyongysor-a-soron-kezdo.jpg
(© Getty Images)

Gyöngyből is készülhet bonyolult formavilágú statement nyakék. Az égszínkék blúz segíti az ékszer és viselője tündöklését.

gyongysor-a-soron-1.jpg

Hétköznapra is bevethető még az ilyen 10 soros darab is, ha jó a divatkoncepciónk! Mintha csak a sálat helyettesítené. Itt a tavasz jegyében a nyakék türkizben, a blézer sárgában tündököl.

gyongysor-a-soron-2.jpg

Ducibb gyöngyökből csak óvatosan, 1-2 soros megoldásban gondolkodjunk! A hosszabb, szinte övig érő nyaklánchossz jótékonyan karcsúsít, meg persze öltöztet.

gyongysor-a-soron-3.jpg

Az ilyen strasszokkal körülölelt, gyöngy fülbevaló már nem visel el bonyolult és nehézkes ékszert maga mellett. Egy sorocska bőven elég a klasszikus megjelenéshez.

gyongysor-a-soron-4.jpg

Jackie Kennedy kifinomult eleganciája a nem túl hivalkodó, háromsoros megoldástól oly mesteri. Napbarnított bőrszínéhez a tejfehér gyöngysor remek választás.

gyongysor-a-soron-5.jpg

Nem újdonság a klasszikus gyöngysort és az aranyozott réz vagy bármiféle fémes elemeket egymással házasítani. A hosszú láncok franciásan sikkes hangulatba ejtik a hétköznapi blézer–ing–farmer kombót.

gyongysor-a-soron-6.jpg

Jackie-s, háromsoros klasszikus újratöltve! Extravagáns, ha egy kis aranyozott „porszem” is bekerül a gépezetbe. Mert az aszimmetria izgalmas!

gyongysor-a-soron-7.jpg

hirlevel_web_banner_2.jpg

Mórocz Szilvia
Cookies