Kisgyermekes anyukaként az életem állandó versenyfutás: amikor minden percem be van táblázva, az énidő ritkán élvez prioritást… Ezért is fogadtam megváltásként Heni barátnőm ötletét, aki – miközben hajam állapotán keseregtem – felvetette: „Miért nem hívod házhoz a fodrászt?”
Tippje is volt: az unokahúgát javasolta. „Igaz, Timi nem a szakmájában dolgozik, hanem eladó egy drogériában, de nagyon ügyes! Sok házhoz kijár, az összes kliense dicséri!” – áradozott Heni. Végül is, legalább nem kell gyerekfelügyelőt intéznem! – gondoltam, s elkértem Timi telefonszámát.
(© Karen Kananian)
Portörlés és egyebek
A nappalink a széthajigált gyerekjátékok miatt időnként olyan, mintha tornádó száguldott volna rajta végig. Mivel ez most sem volt másként, a fodrásznő érkezése rendrakásra sarkallt. Porszívóztam, port töröltem, suvickoltam. Mire a lány csengetett, úgy megizzadtam, hogy másra se vágytam, mint hogy leülhessek, s kezdetét vegye a szépítésem. Már éppen elhelyezkedtem volna a széken, amikor Timi egyszer csak kibökte: jó lenne, ha a vágás előtt még megmosnám a hajam.
„Úgy érted, menjek fel?” – néztem rá kérdőn, mire a legnagyobb természetességgel azt felelte: „Hát, ha fent van a fürdőszoba!” Az illem azt diktálta, hogy mielőtt elvonulnék fürdőszobánk magányába, főzzek egy kávét Timinek. Mellé egy pohárkába szénsavas ásványvizet töltöttem neki, de a lány fintorgó arckifejezését látva rögtön tudtam: előbb célszerű lett volna kérdezni…
Így hát visszasiettem a konyhába a vizet buborékmentesre cserélni, majd felcaplattam a lépcsőn megkezdeni az „énidőmet”.
Öngondoskodás kicsit másképp…
Éppen a fürdőkádban álltam és samponoztam a hajam, amikor neszekre lettem figyelmes a nappali felől. Timi volt az: telefonált. Jobban mondva: önfeledten vihogott és röhögcsélt. De jó kedved van! – fortyogtam magamban. Biztosra vettem, hogy legalább akkor észreveszi magát, ha visszaérek a szobába, de Timi jókedve még ekkor sem csillapodott. Végül egy diszkrét köhécseléssel voltam kénytelen jelezni, hogy most már ideje lenne belekezdeni abba is, amiért idejött.
A nagy procedúra
„Tényleg tíz centit szeretnél vágatni? Az nagyon sok!” – hüledezett Timi. Hiába kardoskodtam, a lány ragaszkodott minden egyes hajszálamhoz. Végül öt centiben egyeztünk ki. Miközben dolgozott, a gyerekeim a mese helyett minket bámultak hatalmas szemekkel: nem tudták hova tenni a látványt, hogy anya haját a nappali közepén nyírják.
Mihelyt Timi végzett (vagyis levágta mind az öt centit), regeneráló pakolást javasolt száraz, szalmaszerű hajamra. Ecset segítségével vitte fel, majd egy hajvasalószerű géppel átfuttatta a hajhosszon. „Ez egy olyan komplex hatóanyag, ami csodát tesz majd, meglátod!” – magyarázta, majd megkért, hogy mielőtt kiöblíteném (igen, én!), várjak húsz percet. Ezalatt ő elintézett még pár hívást, majd egyszer csak a mobilját a fülétől eltartva odaszólt: „Most már felmehetsz lemosni a pakolást!”
Akciós ajánlat
„Véletlenül otthon felejtettem a hajszárítómat! Visszaszaladnál a sajátodért?” – fogadott Timi, amikor törülközővel a fejemen másodjára is beállítottam a nappaliba. Ekkorra már fortyogott bennem a düh, de türtőztettem magam. Miután harmadjára is visszatértem, a lány megszárította, majd átfésülte a hajamat, s angyali mosollyal rám nézett: „Kedvezményesen 30 euró lesz, de csak mert Heni barátnője vagy!”
Mint akit leforráztak: úgy kísértem ki a hajbarbárt, százszor is elátkozva magamban a percet, amikor az otthoni hajvágásba beleegyeztem.
S hogy mi fogadott, amikor a nappalinkba (aznap ki tudja, hányadszor) visszaértem? A gyerekeim a hajszárítóval kergették egymást, szerteszét rugdalva a lenyírt hajkupacokat.
Soha többé otthon nyírást!
Hogy mit fogadtam meg magamban, miközben az utolsó hajszálamat is felporszívóztam a földről? Legközelebb – amikor csinosan kiöltözve, gyerekeimet felvigyázóra bízva – belibbenek majd a fodrászszalonba, duplán értékelek majd mindent. Ha megkérdezik, mivel kínálhatnak, szemrebbenés nélkül elfogadom a kávét, s adjanak hozzá bármilyen vizet, megiszom. Imádni fogom, amikor besamponozzák, bebalzsamozzák a hajam, s hogy olyan fejbőrmasszázst kapok majd, amire csak egy fodrász képes.
Miközben arra várok majd, hogy a festék felszívódjon, kényelmesen leülök az egyik fotelba, s míg a kávémat szürcsölgetem, az ott lévő magazinokat lapozgatom. Amikor pedig végre elkészül az új frizurám, önbizalommal telve lépek ki a nagyvilágba, s eszembe sem jut keseregni a szolgáltatás árán. Hiszen ennyi énidő, ennyi környezetváltozás nekem is jár! S persze nemcsak nekem, hanem minden nőnek – beleértve az összes kisgyermekes anyukát!
