„Van az az ősz, amelyből a lüktető színek – a narancs, a bíbor, a zöld – maradnak meg az ember emlékezetében, és van az az ősz, ami, ha lehunyod a szemed, barnán, sárgán és szürkén jelenik meg előtted. Lényeges különbség valójában nincs: mindkettőben más a szép.”

Ezt a néhány sort tavaly októberben írtam le a mobilom jegyzettömbjébe egy városligeti séta után. Azt hiszem, ott, a parkot járva tudatosult bennem először, hogy a változásra készülődő természet: a színesbe öltözött lombkoronák s a bokáig érő avar milyen elementáris erővel hat az ember lelkiállapotára.

oszi-versek-kezdo.jpg

Nemcsak azért, mert az ősz az elmúlás és az elengedés mindenkori metaforája, hanem azért is, mert minden egyes lezárás magában hordozza valaminek a kezdetét. Nehéz ugyan szavakkal kifejezni, mennyire csodálatos ez az ember és természet alkotta egység, ugyanakkor mind a magyar, mind a világirodalomban rengeteg nagyszerű példát találunk rá. Az alábbiakban ezért tíz olyan költeményt gyűjtöttünk össze klasszikus és kortárs költőktől, amelyek hol közvetlenül, hol tágabb értelemben kapcsolódnak az őszhöz.

Teát, forró csokit elő, kellemes őszre hangolódást kívánunk!

Radnóti Miklós: Szeptember

Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat,
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

nevtelen_terv_18.png

Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt,
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé,
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

level_elvalaszto.png

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra...

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

level_elvalaszto_0.png

Kosztolányi Dezső: Októberi táj

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

level_elvalaszto_1.png

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad
s a szeleket ereszd a földre már.

Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára
éjszaka olvas, folyton levelez
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja.

(Komlós Aladár fordítása)

oszi-versek-belso.jpg

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tûnt kéj kél.

Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)

level_elvalaszto_2.png

Tóth Krisztina: Őszi sanszok

Ősz újra. Kong
a park. Na mondd,
beláttad?
Van-e tovább?
Van tétovább
tenálad?

Teszek-veszek,
szőlőt veszek,
miegymást,
szél kavarog,
cibál, ahogy
mi egymást:

becsap, kitér, kitár…
Oly elhagyott, sivár
a lelkem,
csak zümmög kétkedő
hangon, mint az eső,
mi ver lenn…

level_elvalaszto_3.png

Weöres Sándor: Marasztalás

Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad.

Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!

level_elvalaszto_4.png

Fodor Ákos: Ősz

avarban állok:
rajtam nőtt, rólam hullott
levélözönben

level_elvalaszto_5.png

Závada Péter: Indián nyár

Mint napsütötte reklám-indián,
oly barna most az árnyas Orczy tér.
Folt egy fakó dagerrotípián
– s csak állsz, ahogy a lábadon kifér.

Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér.
A szeptemberre külön színvilág van:
összekutyulva barna és fehér,
rumos kóla egy részeg indiánban.

hirlevel_web_banner_1_10.jpg

Olláry Ildikó