A nőknek az élet sok területén helyt kell állniuk – az, hogy sok dologra tudjunk egyszerre koncentrálni, és több munkafolyamatot is végezni egymás mellett nagy energiát igényel. 

Kapcsolódjunk ki pár érdekes hírrel és kutatási eredménnyel, mely megszínesítheti mindennapjainkat!

hires-hirek-kezdo.jpg

A fogamzásgátlók kockázatai

A mai modern fogamzásgátló tablettáknak számos előnye létezik – ugyanakkor növelhetik a vérrögképződés valószínűségét a lábakban, a tüdőben, a szívben és az agyban is (ami tüdőembóliát vagy éppen stroke-ot is okozhat).

Nem véletlenül kavart néhány éve nagy port az a jelentés, melyet a francia gyógyszerészeti ügynökség adott ki. Az évi 20 haláleset közül az összesítés szerint hat esetben az első és a második generációs, 14 esetben pedig a harmadik és a negyedik generációs fogamzásgátlókat terheli a felelősség. A 2529 trombózisos eset közül 1751-ről az újabb generációs tabletták tehettek.

A jelentés kiemelte, hogy évente kilenccel kevesebben halnának meg, és 1167-tel kevesebb trombózis történne, ha a legújabb fogamzásgátlókat nem írnák fel az orvosok. A hatóság vezetője a jelentés közreadása után ezért kiemelten kérte a harmadik és a negyedik generációs fogamzásgátlók használatának csökkentését.

Trombózis persze nem mindenkinél alakul ki, aki fogamzásgátló tablettát szed. Hajlamosító tényezők esetén azonban mindenképpen érdemes elgondolkodni más alternatíván. Ilyen hajlamosító tényező lehet például, ha valaki véralvadási zavarban szenved – ilyenkor nem is szabad szednie a tablettát. A kockázatot a mozgáshiány, az ülőmunka, az elhízás, a dohányzás, a hosszan tartó ágynyugalom, egy sérülés, illetve műtét is növelheti. Valamint, akármilyen furcsán hangzik is, akár az is, ha valaki nem fogyaszt elég folyadékot.

A már kialakult trombózis tünetei

A lábban kialakult mélyvénás trombózis jellemzően a testrész megduzzadásával, illetve fájdalommal jár, amit pirosság, melegségérzés kísér. Tüdőembóliát jelezhet továbbá a légszomj, a fulladás, a köhögés, a szédülés, illetve a mély lélegzetvételre súlyosbodó mellkasi fájdalom.

A vérképvizsgálat elengedhetetlen

Mielőtt bárki fogamzásgátló tablettát szeretne felíratni, a lelkiismeretes orvos első lépésként vérképvizsgálatra küldi el a pácienst. Ezt nálunk azonban nem mindig teszik meg az orvosok, pedig akár speciális hematológiai vizsgálatot is kérhetünk.

web-bannerek-instagram.jpg

A hasonló a hasonlót szereti

A párkereső nők szinte kivétel nélkül elvárják leendő társuktól az anyagi függetlenséget. Ráadásul a legtöbben az aktuális partnerüket sem támogatnák szívesen pénzügyileg – derült ki az egyik társkereső legfrissebb felméréséből. A kutatás arra is választ adott, hogy mennyire számít manapság, ha a párunk a sajátunktól eltérő vallási vagy politikai nézeteket vall.

Arra a kérdésre, hogy gondot okoz-e, ha a partnert anyagilag támogatni kell, a nők mindössze 1%-a válaszolta, hogy nem, és csupán 5%-a, hogy inkább nem. A férfiak több mint fele ezzel szemben úgy gondolja, hogy beleférhet a pénzügyi támogatás. Érdekes adalék, hogy minél magasabb szintű oktatásban részesült valaki, annál kevésbé hajlandó a másik anyagi segítésére.

A férfiakat – a közvélekedéssel ellentétben – nem zavarja, ha partnerük többet keres náluk. A megkérdezett urak csupán 15%-a mondta, hogy nem szívesen randevúzna olyannal, aki jóval magasabb fizetést kap, mint ő. A nőknél ez az arány azonos.

A felmérés rámutatott: minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál fontosabb szempont a párkeresésnél, hogy a másik hasonló szintű oktatásban részesült-e. Az is kiderült, hogy a nőknek ez némileg fontosabb, mint a férfiaknak. Társkereséskor a hölgyek 73%-a, az urak 51%-a veszi figyelembe ezt a jellemzőt. A kutatás arra is rákérdezett, hogy mennyire számít problémásnak az, ha a partnerünk vallási és politikai nézetei erősen eltérnek a sajátunktól. A párkeresők 53,7%-ának ez gondot okoz.

–varga–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies