Rovatunkban azokat a közöttünk élő nőket szólítjuk meg, akik kitartó munkával, kemény akarattal, szorgalommal és igyekezettel kimagasló eredményeket érnek el, és akik példaértékűek lehetnek számunkra. A dunaszerdahelyi Oľga Seregiová (41) is közéjük tartozik.
Oľga, vagy ahogy mindenki szólítja, Olinka, Csehország egyik gyönyörű városának, Jindřichův Hradecnak a szülötte. A cseh lányt a szerelem hozta magyarlakta vidékünkre, 1987-ben házasodtak össze csallóközi származású férjével. A fodrászlány ma egy nagyfiú édesanyja, és egy színvonalas szépségszalon, a Salón Lady’s Plus tulajdonosa és vezetője. (Nála készítik a szépségversenyünk résztvevőinek csinos frizuráját is.) Mi sem bizonyítja jobban a sikert, mint az a tény, hogy a fodrászatot nemcsak a környékről, hanem a távolabbi helységekből is felkeresik.
— Menjünk egy kicsit vissza az időben, a kezdetekhez! Hogyan indult a pályája?
— Hetedikes koromban nyírtam meg először az egyik osztálytársam haját, aztán sorban a többiét is. Tizenöt éves koromtól részt vettem a különböző fodrászversenyeken. Szerettem a versenyzést, mert tökéletesíti a tudást, csiszolja a stílust, és persze alaposan fel kell készülni rá. Tizenkilenc évesen már egy szakkomisszió értékelője és a prágai országos szakmai testület legfiatalabb tagjai közé tartoztam. Szülővárosomban öt évig dolgoztam egy fodrászüzemben. Dunaszerdahelyen is fodrászüzemben kezdtem a munkát.
Aztán megszületett a fiam, majd mikor egyéves lett, újra dolgozni mentem. Szerencsére a férjem is műszakokra járt, így meg tudtuk oldani a gyereknevelést. A forradalom utáni változások miatt a munkahelyem megszűnt, így egy saját kis fodrászüzletet nyitottam. Kezdetben egyedül dolgoztam, a vendégkör azonban egyre nőtt. Nem terveztem nagyobb fodrászszalon üzemeltetését, de a körülmények magukkal hozták a változtatás kényszerét. Úgy gondoltam, az új helyen nyújtsunk valami mást is, többet, ezért kozmetikával, manikűrrel és pedikűrrel bővítettük szolgáltatásainkat.
— A szépségszalonba lépve az embert kellemes környezet fogadja, és valahogy nyilvánvaló, hogy itt nemcsak a vendéggel törődnek maximálisan, hanem az alkalmazottak is jó viszonyban vannak egymással.
— Az egyes számú szabályunk, hogy a vendég a legfontosabb, mindent őérte teszünk. Ügyelni kell a tisztaságra, az alkalmazottak küllemére, megjelenésére, a kedves viselkedésre, megnyerő modorra, halk beszédre is — és a precíz munkára. Nagyon fontos, hogy a kolléganők ne egymással vagy a saját személyes dolgaikkal foglalkozzanak, hanem csakis a vendéggel. Egy munkahely alapvető kívánalmai, hogy emberséges legyen a légkör, jó legyen az alkalmazottak kapcsolata, működjön köztük a kommunikáció, mindenki ki tudja hozni magából a képességeit, és érvényesülni tudjon.
A pihenőhelyiség faliújságára idézeteket szoktam írni, hogy jókedvűen induljon a napunk, vegyük észre az élet szépségeit, és ne hagyjuk, hogy a kellemetlenségek elrontsák a kedvünket. Fontosnak tartom azt is, hogy gondoljunk egymásra, törődjünk egymással. Megtartjuk a születésnapokat és a karácsonyt is. Általában valami aprósággal kedveskedünk egymásnak.
A leggyakrabban könyvet ajándékozom, és mindig beleírom az én mottómat: „Hiszek a Napban, akkor is, ha nem süt, hiszek a szeretetben, akkor is, ha rejtőzik, hiszek Istenben, akkor is, ha hallgat.“
— Ön a tulajdonos, a szalon vezetője és fodrász is egyben. Hogyan lehet ezt a három munkakört összehangolni, hiszen sok mindenre kell egyszerre odafigyelni.
— Megerőltető feladat dolgozni, vezetni és irányítani is. Szerintem a legfontosabb,hogy a munkaadó példakép legyen, inspirálja a beosztottakat, és képes legyen átadni a tudását. Soha nem úgy tekintek a velem dolgozókra, mint az alkalmazottakra, hanem mint a kolléganőimre, hiszen arra kell törekednünk, hogy jó közösségként színvonalas munkát végezzünk. Azt a célt tartom szemelőtt, hogy ha a szalonunk neve elhangzik valahol, párosuljon a jó minőségű munkagaranciájának képzetével. Öröm látni, ahogya lányok a kezdeti tapasztalatlanság és ne-hézségek után a szakma mestereivé válnak,és ahogy kialakul a saját vendégkörük.
— Mi van akkor, ha mégis felüti a fejét a békétlenség?
— Ha esetleg valami probléma adódik a munkatársak között, abból a vendégnek semmit sem szabad érzékelnie. Havonta egyszer értekezletet tartunk, amikor mindent megbeszélhetünk, és ha esetleg váratlanul kialakul valami gond, azzal rögtön foglalkozunk, természetesen zárt ajtók mögött. Engem bármilyen problémával felkereshetnek a kollégáim, személyes vagy szakmai kérdésekben egyaránt. Nem szokásom eltitkolni a szakmai fogásokat, vagy visszamondani a hallottakat, mert szerintem a megbízhatóság alapkövetelmény az emberi és munkakapcsolatokban.
— A fodrászok nemcsak a vendégek hajával, hanem a lelkével is foglalkoznak. Szüksége van a szakmabelinek valamiféle pszichológiai tudásra?
— Természetesen az iskolában tanulunk pszichológiát, de csak alapfokon. A klienssel való bánásmódhoz gyakorlat és adottság is kell. Vannak vendégeink, akik mindent őszintén megosztanak velünk, mások keveset vagy egyáltalán nem beszélnek. Nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, hiszen az a legfontosabb, hogy aki a fodrászszékbe ül, jól érezze magát. Ha problémái vannak, akkor el tudja mondani, vagy meg tudja beszélni velünk, és biztos lehessen abban, hogy tőlünk nem szivárog ki semmi. Nem szabad pletykálkodnunk, minden információt diszkréten kell kezelnünk.
— Ennyi teendő mellett vajon mivel foglalkozik a szabadidejében?
— Szabadidőm alig van, számomra a szombatok is munkával telnek. A vasárnapon kívül egy napon nem dolgozom, akkor a hivatalos intéznivalókkal foglalkozom. Nagyon szeretek olvasni, de sajnos alig van időm rá. Korán kelek és későn járok aludni — tucatszámra hevernek az ágyam mellett az olvasatlan könyvek. A legelérhetőbb kikapcsolódás számomra a zenehallgatás: a zenében mindig feloldódom, megnyugszom, ellazulok. Nagyon érdekel az emberi lélek, tudat és gondolkodás, szeretem az ilyen témájú könyveket és programokat — bár nagyon ritkán nézek tévét. És szeretek a kertben dolgozgatni. Szabadságra a leggyakrabban Csehországba megyünk, az anyukámhoz a hétvégi házikóba.
— Honnan merít erőt ahhoz, hogy ilyen tökéletesen meg tudja szervezni az életét, és meg tudja oldani a feladatokat?
— Szerintem minden feladat megoldható, és minden akadály leküzdhető. Hatalmas erőt ad, ha az ember harmonikus családban él. Nekem a férjem mindenben a segítségem, társam és támaszom. Másrészt imádom a munkámat, számomra ez a legcsodálatosabb szakma, és ebből merítem az energiát.
Amikor a vendég leül a székbe, és megérintem a haját, megmozdul a képzeletem, beindul a fantáziám. Próbálom megfejteni, milyen egyéniség, kitalálni, mi lehet a foglalkozása, és aszerint készítem el a frizuráját.
Nincs annál jobb dolog, mint amikor a fáradtan vagy rosszkedvűen érkező vendég megpihenve, jókedvűen távozik tőlünk.
— Ön szerint mi lehet a sikerének a titka?
— Szerintem még várnom kell a sikerre, de az is lehet, hogy minden, ami körülöttem van, már az. Ha pedig már ez a siker, akkor talán azért, mert szenvedélyesen szeretem a szakmámat. A fodrászat már-már művészet, hiszen a fodrász önmagából, a lelkéből, a tudásából alkot egy művet, amely igaz, hogy nem marad meg sokáig, de örömet okoz másoknak. Úgy vélem, a sikerhez vezetőúton fontos a munka iránti tisztelet és alázat.
Egy Indiáról szóló könyvben olvastam, hogy a szerzőnek csak nagy nehézségek árán sikerült felmásznia az elefánt hátára. Amikor aztán végre feljutott, megijedt, és elkezdett aggódni, hogyan kerül majd ismét le. A választ az elefánt hátán találta meg, mert odaírták: Nyugtasd meg az elmédet, lefelé minden sokkal könnyebben megy! Ha az életemben egy olyan pontra jutok, ahonnan, úgy érzem, könnyen le lehet esni, vagy nem tudom, hogyan tovább, erre a történetre gondolok: megnyugtatom az elmémet, úgy könnyebb lesz a lefelé vezető út, vagy el tudok mozdulni a holtpontról.
— Vajon mi vezethetett odáig, hogy a szülőföldjétől távol sikerült egy jó hírű, elegáns fodrászszalont létrehoznia és működtetnie?
— Az embert mindig a kitűzött célok elérésére való törekvés viszi előre. A szalon nem a semmiből nőtt ki, kemény munka van mögötte, sok csalódás és lemondás, ugyanakkor öröm és jó érzés is. Amikor Jindřichův Hradecból idejöttem, nem tudtam, mi vár rám. Más nyelvi közegbe csöppentem, ahol idegenek voltak a szokások és az emberek mentalitása. A kezdeti nehézségek leküzdésében nagyon sokat segített a férjem. Az anyósom és az apósom is mindenben támaszt nyújtanak. Még sok mindent meg kell tanulnom, de már itt van a másik otthonom. Azt hiszem, azért még tart a beilleszkedési folyamat, ám nagyon sok ismerősöm van már.
Hiszen a vendégeim többsége bizonyos fokig a „hozzátartozóm“. Ismerem az életük eseményeit, történeteiket, véleményüket. Ez a szakma, éppúgy, mint az élet, örömről és szomorúságról szól, és a fodrásznak lelkileg is felkészültnek kell lennie. Talán a következő történettel érzékeltetni tudom, mire gondolok. Az egyik vendégemnek éveken át ápoltam a gyönyörű haját. Egy alkalommal azonban beült a székbe, és arra kért, nyírjam kopaszra, mert kemoterápiára jár. És ahogy nyírtam a haját, és potyogtak a földre a tincsei, ugyanúgy potyogtak a könnyei is.
Póda Erzsébet
Fotó: Dömötör Ede
