Ülök a fodrászszékben, s míg a hajamat nyírják, beszélgetünk. Az étkezésre terelődik a szó, Andi elmondja, neki bizony naponta friss étel kell.

No, nem azért, mintha finnyás lenne, hanem mert hisztaminintoleranciája van. Én meg tudatlanságomban csak pislogok, mint hal a szatyorban, mert olyat még nem hallottam, hogy valakinek megártana a melegített húsleves. Pedig van ilyen! És egyre több ember szenved ebben a betegségben. Andi viszont nem szenved! Megbékélt azzal, hogy van egy gyulladásos, allergiás tünetegyüttese. Valljon hát a rokonszenves Mikuláš Andrea (40, Érsekújvár)! (Fotó: Cséfalvay Á. András)

hisztaminerzekenyseg-kezdo-mikulas-andrea.jpg
Mikuláš Andrea

– Ismerted előtte is a betegséget?

– Az egyik vendégemtől hallottam róla először. Beszélt a tüneteiről, arról, hogy gyakran fáj a feje, puffad vagy görcsöl. Hamar magamra ismertem.

– Mióta tudod, hogy te is ezzel a betegséggel küzdesz?

– Három évvel ezelőtt lett bizonyosságom felőle, ám már előtte is felfújt egy-egy étel, vagy túlságosan eltelített, esetleg kipattogtam tőle. Csak akkor még az allergiás reakciók nem voltak erősek, a tejtermékekből például laktózmenteseket fogyasztottam. Ha pedig valami nem esett jól, egy darabig nem ettem.

– Milyen ételek produkáltak tüneteket?

– Nagyon szeretem a leveseket, nálam egy jó leves kitesz egy ebédet. A szalonom mellett van egy kínai étterem. Egy idő után észrevettem: ha kínait eszem, szomjazom rá. A narancs vagy az eper pedig felfújt. Ha vacsorára zöldséges tonhalsalátát készítettem, felpuffadtam, reggel pedig fájtak az ízületeim. Elég volt félpohárnyi vörösbor, reggelre már fájt tőle a fejem.

A húsleves tette fel az i-re a pontot. Az előző napi húsleves úgy felfújt, hogy nem kaptam levegőt, még a karom is belepirosodott. Nem értettem: ezzel mi lehet a gond? Úgy döntöttem, hogy kivizsgáltatom magam. Közben szigorú diétába fogtam.

– Hova fordultál segítségért?

– Bejelentkeztem egy gasztroenterológushoz, illetve az immunológus vértesztet készített. A laboreredmények kézhez vétele után megtudtam, hogy hisztaminintoleranciám van, ami laktózérzékenységgel és lisztérzékenységgel párosul. A szakorvos elmondta, hogy ez „menő“ páros, a szervezet nem termel bizonyos enzimeket. A diéta során pár napig csak főtt burgonyát ettem; attól bezzeg semmi bajom sem volt. Fokozatosan hozzáadtam más összetevőket, zöldségeket, húst. Minderről rögtön étkezési naplót vezettem, hogy visszakövethessem, mi nem esett jól. Fél év alatt tíz kilogrammot fogytam. Ha bolti szószt használtam, vagy felmelegített ételt ettem, megint kezdődtek a panaszaim. Ma már okosabb vagyok. Tudom, mit ehetek meg, és mit ajánlatos elkerülni.

minden_reggel_ujno.sk_248.png

– A szakorvos mit ajánlott?

– Igazából azt, amit csináltam: vezettem, hogy mi megy és mi marad. Ma már csak frissen készült ételt fogyaszthatok, friss gyümölcsöt és zöldséget. A tonhalnak, a vörösbornak és a rozénak igen magas a hisztamintartalma. A paradicsomban szintén sok a hisztamin, de két-három szemet azért megeszek. Viszont egyelőre elfelejthetem a paradicsomlevest és a magyar konyha paradicsomos egytálételeit. A kínai szójaszósz sem tesz jót! Vagyis minden félkész vagy készétel, amiben tartósítószer van, tiltólistára került nálam. Nem eszem felvágottat, szalámit, le kellett mondanom a pizzáról, a savanyúságokról, a kefirről, a ketchupról, a mustárról, és minden ecetes, illetve minden erjesztett ételről, italról. Ide tartozik a bor és a sör is. Mára már nem kísérletezem. A tünetek ugyanis nem múlnak el pár óra alatt, akár több napig is kínozhatnak, míg csak a hisztamin ki nem ürül a szervezetből. A pálinkától és az arany tequilától nincs semmi bajom; bár ritkán fogyasztok tömény italt.

– Lemondtál az ünnepi koccintásokról?

– Már kapható hisztaminmentes bor, és van glutén- és hisztaminmentes sör.

A hisztamin a májban bomlik le, lebontását egy enzim végzi. Akinél ebből kevesebb termelődik, az egy hisztaminban gazdag étel fogyasztása után allergiás tüneteket tapasztalhat.

– Az ételeket mivel helyettesíted?

– Kapható gluténmentes pizzatészta, feltétnek pedig könnyű mozzarellát, zöldséget, pici paradicsomot és friss rukkolát használok. A spenótot nyersen fogyasztom, mert főzeléket nem ehetek. A káposztaféléket nyersen, főve, sülve eszem, de a fermentált ételeket nem ajánlják. Ellenben a fagyasztott zöldségek nem okoznak gondot. Ezért nyáron az itthoni termést csak lefagyasztom. A zöldségekből többnyire levest készítek, de a párolt zöldség rizzsel vagy rizstésztával is finom és laktató. A bolti ételek többségében tartósítószer van. Manapság a szalonna és a sonka is gyorsérleléssel készül, gyorssót, tartósítószert tartalmaz. Persze, a házi sonkával és szalonnával nincs baj – ámde kolbászt már nem ehetek. Sok hisztamin van a füstölt árukban. Egyébként kevés húst fogyasztok. Ami az édességet illeti, nem vagyok édesszájú, elég nekem az étcsoki. Nasira magvakat fogyaszthatok.

– Hogyan tudsz naponta friss ételt enni?

– Két – villanyra működő – csodaedényem van, egy párolóedényem és egy rizsfőzőm. A rizsfőző igazi mindenes! A teflonbevonatú edényben tésztát, hüvelyeseket, húst, zöldséget is tudok sütni és főzni, és villámgyorsan elkészül a bulgur és a kuszkusz. A levesemet is ebben főzöm, ráadásul melegen tartja az ételem; így kétszer is ehetek belőle, s nem kell melegíteni. Pikk-pakk, fél óra alatt elkészül az ebédem. A rizsfőzőben könnyű egy személyre főzni, van hozzá mérőedény. Nem használok bolti fűszereket, mert azok tartósítószert tartalmaznak, még a fekete bors sem tesz jót. Főként sót, csilit használok. Lányom, Vivien sokat segít, hétvégén együtt főzünk. Buzgón alkalmazkodik az étlapomhoz.

hisztaminerzekenyseg-belso.jpg
(Kép forrása: instagram.com/tanakatatsuya)

– Mi a helyzet utazáskor, vagy egy kirándulás során?

– Egy napra gluténmentes kenyérből szendvicset készítek sajttal, zöldséggel, vegán kenővel vagy vajjal. A banánt is szeretem. Manapság a nagyobb üzletek polcain széles a választék glutén-, laktózmentes, vegán és raw élelmiszerből. Tojást is ehetek, azt bárhol tudok venni. Emellett étkezhetek vegán étteremben, de a jobb helyeken már ügyelnek az allergén összetevőkre. Különben megfigyeltem, ha szabadságon vagyok, és nem sietek, akkor a szervezetem sokkal elfogadóbb. Ha stresszes napom van, semmi sem esik jól. Summa summarum: a stressztől is óvni kell magunkat! Fontos, hogy ügyeljünk a lelki egyensúlyra, mert ha az hiányzik, akkor a szervezet azonnal reagál.

M. Ando Krisztina
Cookies