Veszélyben a fák és a parti aljnövényzet! Emberi szemmel rögtön látni, merre járt a hód és kisebbik pajtása, a nutria – s nem csupán a lábnyomok miatt. A hód például igazi mérnök. Úgy rágja körbe a fát, ahogy neki tetszik, s még a dőlésszöget is kiméri! Töméntelen mennyiségű elhullott fatörmelék és kidőlt fa szegélyezi az útját...
A hol víz van és vízpart, ott biztosan megjelennek a part menti rágcsálók: a hódok és a nutriák.
A hód őshonos volt nálunk, de a nutria (vagyis a mocsári hód) Dél-Amerikából került hozzánk. Ma már nyilvánvaló, hogy túlszaporodásuk rengeteg kárt okoz a természetben. A vízparti fákat és a part menti aljnövényzetet lassacskán tönkreteszik.
Hód úrfi, a mérnök
Pedig néhány évtizeddel ezelőtt a hód majdnem kipusztult nálunk.
1988 szeptemberében A Hét című hetilap azt írta, hogy az utolsó hódot a Csallóközben 1858-ban ejtették el. „A dunai hód végső kipusztulása rendkívül gyorsan zajlott le. Az emberi zsákmányszerzés a túlvadászás, az értékes gerezna és hódpézsma birtoklása a hódok teljes kipusztításához vezetett. Mondhatnók, hogy a dunai hódoknak csaknem hírmondójuk sem maradt” – írta dr. Stollmann András.
A hód a 20. századra szinte teljesen eltűnt, csak a hetvenes években sikerült visszatelepíteni őket. Az illetékesek szerint a hód őshonos létét helységneveink is igazolják, mint a csallóközi Nemeshódos vagy az árvai és liptói Bobrov, Bobrovček, Bobrovec települések. A hódokra nem csupán a gereznájuk (prémjük) és a húsuk miatt volt nagy a kereslet, hanem a fartőmirigy-váladékuk, a castoreum miatt is, melyet orvosi célokra használtak fel.
A régi szép időkben a hód egyenesen főúri eledelnek számított. Főként a böjt ideje alatt fogyasztották, egyházi zsinat ajánlotta „hal“ gyanánt a híveknek. Eme hatalmas rágcsáló csakis növényi táplálékot vesz magához. Sőt mi több, a hódfarkat eleink igazi ínyencségként fogyasztották, amit számos, ma is fennmaradt hódfarokrecept bizonyít. Apropó: a hód a „biohúsa“ miatt valószínűleg ma is a trendi étkek listáján szerepelne. S hogy nem így van, annak egyetlen oka az, hogy nálunk védett állat.
A nutria (más néven mocsári hód vagy hódpatkány)
A hóddal szemben egy tenyésztett faj, melyet sokáig a bundája és a húsa miatt tartottak. A harmincas években került hozzánk, hatalmas telepeken tenyésztették a bundája végett. A sikertörténet a háború után csak folytatódik: a nők körében divatba jön a nutriabunda. A szocializmus alatt – mikor az egyenlő bér elvét vallották, s több munkával nem lehetett nagyobb jövedelemre szert tenni – prémjének leadásával kiegészítő jövedelemhez jutottak az emberek.
Az Új Szó 1985-ös márciusi számában már egy szakolcai nutriafeldolgozó üzemről adnak hírt. A cikkből kiderül, hogy sokan otthon tenyésztik ezt az igencsak igénytelennek mondható rágcsálót, finom, fehérjékben gazdag húsa és gereznája miatt. A nyolcvanas évek végére azonban már túltermelés van, becsődöl a prémpiac – és a szőrös rágcsálókat a kistenyésztők egyszerűen szélnek eresztik. Az emberek ekkor már finnyásabbak voltak, és ódzkodtak a nutriahús fogyasztásától.
– A nutria Szlovákiában idegenhonos, invazív fajnak számít. Tilos a tartása, szállítása, behozatala, tenyésztése, szaporítása, és tilos kereskedni vele. Az adott terület tulajdonosa, kezelője vagy bérlője, illetve a vadász- és halászterület használója köteles eltávolítani az idegenhonos egyedeket – mondja Sólymos László környezetvédelmi miniszter.
Egyszóval, a nutria ma már levadászható!
Felborult a rend!
Jozef Habara, a Szlovák Állami Erdőgazdaság bősi osztályvezetője szerint a hódok és a nutriák túlszaporodása miatt jelenleg felborulni látszik a természet egyensúlya. Az erdészek hiába próbálják elkeríteni az egyes erdőrészeket, ma már ez nem megoldás. Az óra ketyeg, a helyzet romlik, az erdők és az aljnövényzet pusztul.
– Rengeteg hódcsalád él a vízpart mellett, és hiába kerítjük el a fákat. Amint leszedjük a kerítést, terített asztala lesz a partmenti rágcsálóknak. Igaz, örülnünk kéne, hogy a hód újra visszatért hozzánk. Viszont a mosoly az arcunkra fagy, mert a hódpopuláció környezetvédelmi szempontból nagy gondokat okoz – konstatálja az erdészigazgató. Azt is elárulja, hogy hiába tesznek kárbejelentést az államnál, és kapnak kártérítést (a törvény szerint ugyanis az állam felelős a védett állatok okozta károkért), attól még az erdő és az aljnövényzet nem nő vissza gyorsan-gyorsan a helyére.
– A hódnak teljesen mindegy, mekkora területet fal fel. Ha fészket, várat vagy gátat épít, akkor megesik, hogy 2-3 fát is felaprít egy éjszaka alatt. A nutria pedig a nádasokat kedveli, vagyis a vízi növényzetet károsítja. Mohóságával veszélyes több védett vízimadár fészkére, tojásaira.
Nyomot hagynak!
Emberi szemmel rögtön látni, merre járt a hód és kisebbik pajtása, a nutria. Éktelen sok elhullott fatörmelék és kidőlt fa szegélyezi az útjukat – bár a lábnyomuk is felismerhetővé teszi őket. – A hód egy igazi mérnök. Pontosan úgy rágja körbe a fát és dönti ki, ahogy az neki megfelel. Még a dőlésszöget is kiméri! Szó se róla, okos állat, csak éppen erdőket tüntet el – teszi hozzá az erdészigazgató.
Nem csupán kárt tesz!
Fodor Péter biológus és természetfotós szerint nem szabad elfelejteni, hogy a hódnak számos pozitív hatása van az ökoszisztémára: elősegíti a vizek öntisztulását, javítja a vizes élőhelyek állapotát.
Emellett a biodiverzitás (vagyis az élővilág sokfélesége) szempontjából is értékes állatról beszélünk. A hód visszatelepítése a legtöbb országban csupán az utóbbi 20-30 évben vált jelentőssé, és egyike a természetvédelem ritka sikertörténeteinek. A hódnak tájalakító hatása van – gátakat, torlaszokat épít, melyek megbízhatóan tartják a vízszintet, s ugyanakkor vízszűrőként és tisztítóként is funkcionálnak. Gátjaikkal azonban erdőket, mezőgazdasági területeket és utakat is eláraszthatnak, ami szintén problémát okoz.
Létezik-e jó megoldás?
A legnagyobb baj az, hogy a Csallóközben a hódnak és a nutriának nincs természetes ellensége. Nincsen se farkasunk, se medvénk. Jól látható mindez abból, hogy a hód nálunk már nem épít várat (ez inkább kanadai rokonára jellemző) és duzzasztót, megelégszik a part menti luxusvillájával (ezek a vízpart mentén lévő járatok és vájatok). Itt aztán szépen leélheti az életét, minden félelem nélkül. Az esztétikára hód úr nem sokat ad, hiszen a környezetében lévő fákat és aljnövényzetet mind megdézsmálja. Egyszóval: több a kár, mint a haszon, ezért is indokolt a kompromisszum.
– Előbb-utóbb szükségessé válik a redukálásuk. A szemközti oldalon, a magyarországi Szigetközben már engedélyezetten csökkenthető az állomány, vagyis a vízgazdálkodási károk elkerülése érdekében – szigorú feltételek mellett – kilőhetnek 250 hódot. – Ők is ugyanezzel a problémával küzdenek, mint mi, ám korábban felismerték a veszélyt – mondja Jozef Habara.
A dél-amerikai jövevények, a nutriák esetében „könnyebb” a dolgunk, hiszen nem védettek. A Komárom melletti Vág-Dunánál szinte már látványosságnak számítanak, hiszen rendkívül emberbarátok. Nappal előbújnak az odújukból, úszkálnak, sütkéreznek, és a helyiek a csodájukra járnak...
Derzsi Bernadett
TANULSÁGOK
A BETELEPÜLT NUTRIA
Más néven hódpatkány, illetve mocsári hód: hossza 30-45 centiméter, súlya tíz-tizenöt kilogramm. Növényevő rágcsáló. Hosszú farka viszont nem bírja a hideget, gyakran lefagy, és ekkor maga az állat is elpusztul. Az őshonos természet nem képes hatásosan védekezni a „betelepültek” ellen, ezért veszélyeztethetik nálunk a nutriák a természetet. Folyópartok és töltések instabilitását okozhatják, mivel üregeiket ezek alá ássák. Sok ritka madár és hal került veszélybe miattuk.
- A nutria a harmincas években került hazánkba. A prémje miatt kezdték telepeken tenyészteni.
- A nutriából sokáig még a kolbászba is jutott nálunk. Aztán az ember kezdte nem szeretni a húsát...
- Nincs se farkasunk, se medvénk, ezért a nutriának nincs természetes ellensége... A nutria aláássa a töltéseket, és sok ritka madárfaj élőhelyét megsemmisíti. Komáromban a Vág-Dunánál ma látványosságnak számít a kedves nutriacsalád... A nutria egyszerűen imádja a csallóközi vizes és ártéri részeket!
AZ EURÁZSIAI HÓD
12 millió éves, tehát kiválóan alkalmazkodó élőlényről van szó. A vegetáriánus rágcsáló hossza 130 cm, súlya a harminc kilogrammot is elérheti. Nagy lapátfarkának köszönhetően remekül tud kormányozni a vízben. Hátsó lábán úszóhártyák találhatóak, és bizony negyedóráig is kibírja víz alatt, miközben ágakat rág és szállít. A rágcsálósors velejárója, hogy a metszőfogai nagyok és nőnek, így koptatni kell azokat. (Sajnos, koptatja is, mégpedig azzal, hogy megkezdi és szépen felaprítja fáinkat.)
Sok emberi vonás fellelhető a hódok viselkedésében. Konzervatívak, egész életen át hűek maradnak a párjukhoz, s a kedves, sokszor ölelkező hódpár közösen neveli fel a kis hódcsemetéket. A példás szülői gondoskodásnak hála, magas az utódok túlélési aránya. Nem alszanak téli álmot, a zordabb időkre élelemraktárt létesítenek lakóüregük bejáratánál. A nyugodt vizeket szeretik, és a legtöbbször éjjel munkálkodnak: ekkor építenek várakat, gátakat és duzzasztókat...
- Régen a hód főúri csemegének számított. Sőt, egyházi zsinat ajánlotta „hal“ gyanánt a híveknek a böjtben. „Biohúsa“ van, csakis növényekkel táplálkozik.
- Az állam a felelős a védett állatok, így a hódok okozta károkért is! A kártérítés azonban nem növeszti vissza a fákat. A hód egyetlen éjszaka alatt 2-3 fát is felaprít! Hód úrfi imigyen koptatja híres metszőfogait...
- A hód védett állat! „Az Állami Természetvédelmi Hivatal becslése szerint Szlovákia területén mintegy 2600 hód él, és számuk csak nő. Köszönhető ez a fajvédelmi programnak is. A törvény értelmében fejlődésük bármely szakaszában tilos a védett állatokat természetes élőhelyükön szándékosan háborgatni, a párzás, költés, téli álom, illetve utódnevelési időszakban vagy a migráció idején tilos a védett állatok szaporodási és pihenőhelyeit megsemmisíteni, élőhelyükben kárt tenni“, tájékoztat bennünket Sólymos László környezetvédelmi miniszter.
- Fodor Péter természetfotós szerint a hód a turizmusban is bevethető, hiszen már több ország szervez hódszafarikat, és létesít tanösvényeket a hódok élőhelyén.
1969-ben az Új Szóban egyenesen felszólították a vidékieket, hogy tenyésszenek nutriát. A nők imádták a még megfizethető (félnemes prémnek számító) nutriabundát, s kezdetét vette a nagy „nutriabumm”! A kisállattenyésztők leadásra tenyésztették a nutriát, amivel egy kis pénzmaghoz jutottak. A korabeli újságcikkekből azt is megtudhatjuk, hogy a holicsi Movis vállalat az élő példányok felvásárlása és feldolgozása mellett rendszeresen rendezett szakmai napokat. A nyolcvanas évek végére azonban a piac felborult, nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet, és a szocialista külkereskedők már csak áron alul tudták értékesíteni a prémet. A felvásárlás egyik napról a másikra akadozni kezdett. A nyolcvanas évek közepén az illetékesek még arra biztatták a kistenyésztőket, hogy a nutriahúsból tojótápot készítsenek a tyúkoknak. A tanácsot azonban kevesen fogadták meg. A falusiak egyszerűen szélnek eresztették a nutriákat, de nem számoltak a következményekkel, hogy az állat túlszaporodik, és szétrág mindent, amit ér.
VIGYÁZAT!
A nutriát nálunk gyakran összekeverik a pézsmapocokkal (régies nevén pézsmapatkány) és hódpatkánynak titulálják. A pézsmapockot a prémje miatt egy cseh grófnő telepítette 1905-ben uradalmában, és innen terjedt el: szinte lerohanta Európát. Szaporaságuk miatt hamar elrendelték irtásukat. Sok forrásban ma is hódpatkánynak nevezik a pézsmapockot, de tévesen.
–derzsi, néva–
