Olyan régen vagyunk együtt, hogy nevetségesnek érezzük a gyengédséget, a kedves szavakat, a simogatást, a csókot? Az együttlét megszokott rutin lett? Akkor itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Ám nem könnyű visszahozni a szikrázást, a vágyat, ami kezdetben annyira természetes volt.

Megőrizni a szerelmet sok éven keresztül gyakorlatilag lehetetlen. Még ennél is nehezebb ébren tartani a vágyat. De nem megvalósíthatatlan! Csak egy kicsit mélyebbre kell ásni, és újra kell fogalmazni az intimitást.

tuz-felelesztese-kezdo.jpg
(© Stocksy / Ulas&Merve)

A simogatás, becézés ereje

A mindennapos rohanás, a gondok miatt elfeledkezünk arról, hogy a párunk is ember, aki vágyik a megértésre, vigasztalásra, dicséretre. Mind a három közel hozza egymáshoz az embereket – minél többet kapunk belőle, annál közelebb érezzük magunkat a másikhoz. Ha ez a három dolog hiányzik a kapcsolatból, akkor a kezdeti vonzódás visszaidézése nem lesz könnyű. Elsősorban gondolni kell a fokozatosságra: cseppenként kell adagolni, nehogy elriasszuk a másikat. De minden csepp számít, sőt sokat jelent!

A gyakorlati megvalósítás kezdődhet azzal, hogy megfogjuk kedvesünk kezét, vagy adunk az arcára egy röpke puszit. Ezek az apróságok sokat jelentenek, többet, mint gondolnánk, hiszen megalapozzák a régi érzelmek újraélesztését. Kedvesség nélkül ugyanis a szex csak tornagyakorlat!

Tudod, mit szeretnék?

A vágy igazi gyilkosa az unalom. Biztos, hogy hiba történt valahol, ha a szex már nem örömforrás, és nem érdekel bennünket. A vágy motorját azonban egy egészen egyszerű dolog is beindíthatja: ha kedvesünk előtt nem titkoljuk el titkos kívánságainkat és elképzeléseinket. Mindannyiunkban élnek fantáziaképek, csak nem merünk előrukkolni velük. Talán tartunk tőle, hogy mit szól hozzá a párunk, vagy félünk, hogy kinevet bennünket. Az igazság egészen más. Ha felül tudunk kerekedni a szemérmességünkön, a hatás pont az ellenkezője lesz.

Felrázza a másikat, mégpedig alaposan. Főleg a férfiak mindent szeretnek vizualizálni: felizgatja őket, ha kedvesük elárulja rejtett erotikus fantáziaképeit. Emellett örülnek annak is, hogy partnerük annyira megbízik bennük, hogy erről is tud beszélni velük. Már maga az elképzelés is felpezsdíti a vérüket. Egy ilyen bizalmas beszélgetés ugródeszkául szolgálhat ahhoz, hogy a pár újra felfedezze a szeretkezés örömét. Egy kísérletet mindenképpen megér.

Fontos az is, hogy tisztázzuk: mi az, ami miatt a másik már nem vágyik a szexre. Őszintén el kell mondani a kedvesünknek, hogy fáradtak vagyunk a sok munkától, kimerít bennünket a gyerekekkel való szünet nélküli törődés, és ezért nem marad erőnk a hancúrozásra. Ha szeret bennünket, akkor majd tesz róla, hogy ne legyünk mindig fáradtak.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Fontos a megértés

Egyáltalán tudják a nők, hogy mi viszi a férfiakat a hivatásos szeretők karjaiba? Ó, persze, hogy tudjuk – mondjuk gyakran –, hiszen egyértelmű. Pedig a szex sokszor csak a második helyen szerepel. Az első helyen a megértés áll. Ha a nőknek alkalmuk lenne beszélni a szeretőkkel, megtudnák, hogy a férfiaknak nagyon hiányzik az a valaki, aki előítéletek nélkül meghallgatja őket, megérti a gondjaikat, együttérez velük, megsimogatja őket, és igyekszik megoldást találni a gondjaikra. A férfiaknak is szükségük van a bátorításra, sajnálatra, vigasztalásra. Persze, erre nekünk, nőknek is szükségünk van. És ha nem találjuk meg otthon, akkor máshol keressük. Otthon is észre kell vennünk, hogy erre szükség van, tehát beszélni kell róla. Beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni… és igyekezni, hogy megértsük a másikat, hiszen szeretjük őt. A beszélgetés hihetetlenül erősíti a kapcsolatot, tehát néhány lépéssel ez is közelebb visz az örömteli szexhez.

Szavak nélkül

Minden embernek vannak hibái, ez világos. De tudjuk-e, mi különbözteti meg a végig együtt maradó párokat azoktól, akik elválnak? A szavak nélküli kommunikáció. Az a készség, hogy szavak nélkül, tettekkel, mozdulatokkal, mindössze egy pillantással ki tudják fejezni azt, amit éreznek a másik iránt. Emily Jamea párkapcsolati tanácsadó ezt a kommunikációt egy zenekar tagjainak összjátékához hasonlítja. A zenészek nem hagyják abba a muzsikálást, hogy közöljék a másikkal: „Tudod, milyen rosszul éreztem magam, amikor hamisan játszottad az F-et?” Semmi ilyet nem mondanak, csak felhúzzák a szemöldöküket. És ebből a másik rögtön tudja, hogy a kolléga mit akart mondani.

A partnerek között a beszéd nagyon fontos, de az is kell, hogy szavak nélkül is megértsék egymást. Ez nagyban javítja a kapcsolatot és persze a szexet is.

„A jól kommunikáló párok sokkal gyorsabban, sokkal ügyesebben oldják meg a konfliktusaikat. Nekik elég annyi, hogy egy kissé változtatnak a viselkedésükön, és a szóváltás után gyorsan visszazökkenek a korábbi harmóniába – mondja Emily Jamea. – Ez a módszer sokkal hatásosabb, mint a véget nem érő veszekedés.”

Adjunk szabadságot

Semmi sem fojtogatóbb érzés, mint az, ha állandóan ráakaszkodunk a kedvesünkre. „Előbb legyen búcsúzás, hogy később lehessen fogadtatás” – foglalta össze a lényeget egy humorista. Mennyire igaz. Előbb szabadon kell engednünk, hagynunk kell lélegzethez jutni a párunkat, hogy aztán örülni tudjunk a találkozásnak. Gondoljunk csak vissza, mennyire vártuk a randevút, hogy végre újra láthassuk a kedvesünket, és vele tölthessük az estét. Nehéz dolog hétről hétre a nap huszonnégy órájában együtt lenni a másikkal, folyton beszélni, elmondani a napunkat, meghallgatni tőle a híreket, állandóan ellenőrizni egymást. Ez egyenes út a pokolba. Az egyedül töltött idő néha jót tesz, ezért praktizálnunk kellene – magunk és a kedvesünk esetében is. A szenvedély felkeltéséhez ez a legnagyobb ajándék, amit adni tudunk a másiknak.

tuz-felelesztese-belso.jpg
(© Stocksy / Ulas&Merve)

Együtt, egymás mellett

Előfordul, hogy azért maradunk meg a párunk mellett, mert nem együtt, hanem egymás mellett élünk. A pár egyik tagjának ez jobban megfelel, a másiknak kevésbé, de szemrehányást tenni emiatt a társunknak teljesen fölösleges. Ugyanis egyikünk sem hibás – vagy mind a ketten. Ez valójában természetes folyamat, és a legtöbb párt nem kerüli el. De ha újra fel akarjuk éleszteni a vonzalmat és a vágyat, akkor néha-néha próbáljunk változtatni mindennapi szokásainkon. Néha sikerül. Jelöljünk ki egy időszakot, amikor időt töltünk egymással – ám félretesszük a telefont, nem nézzük a tévét, és nem azon töprengenünk, mi vár ránk holnap a munkahelyünkön, milyen feladatokat kell még elvégeznünk. A legtöbb kapcsolat amiatt szürkül el, hogy az emberek nem beszélgetnek egymással, nem hallgatják meg a másikat.

Csak a legszükségesebbet beszélik meg, azután mind a ketten fáradtan lehuppannak a foteljukba, és hallgatnak. Az ágyban is. Az rendben van, hogy időről időre mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre, de nagyon közel tud hozni egymáshoz két embert, ha meg tudják osztani egymással a bánataikat, örömeiket. És ha ez megtörténik, megint jól érzik magukat egymás társaságában. És talán meg is kívánják egymást.

Jancsó Bernadett
Cookies