Munkát vállalni újdonsült anyukaként sokszor lehetetlen küldetésnek tűnik, a cégek többsége ugyanis mindjárt őket ejti ki a rostán. Pénzt keresni ugyanakkor az anyáknak sem árt, hiszen egyetlen keresetből – s a kevéske támogatásból – nem tud minden család egyformán kijönni. Erre nyújthat megoldást a távmunka. Lássuk, milyen ajánlatok közül válogathatunk a munkaerőpiacon 2023-ban! 

Napjainkban egyre több cég kínál otthonról is végezhető munkalehetőségeket, így a kisgyermekes anyák is szert tehetnek némi bevételre. Fontos ugyanakkor, hogy csakis ellenőrizhető hátterű, megbízható cégeknek küldjük el az életrajzunkat – hiszen ebben a szegmensben is akad bőven csaló!

tavmunka-kisgyerekes-kezdo.jpg

Mi kell a távmunkához? 

Elsősorban széles sávú internet-hozzáférés, laptop és mobiltelefon – s minden egyéb, amit megkövetel a pozíció! Természetesen a komolyabb cégek ezeket maguk is biztosítják, kölcsöntárgyakra ugyanakkor nem alapozhatunk. Fontos továbbá, hogy az együttműködés formáját (alkalmazottak vagy magánvállalkozók leszünk?) előre tisztázzuk, ahogyan azt is, hogy mennyit fizetnek majd a hónap végén az elvégzett munkáért. Legyünk hát elővigyázatosak, hogy ne utólag kelljen bosszankodnunk!

Vegyük sorra, hogy manapság milyen típusú távmunkák közül válogathatunk! 

  • Szövegírás
    Ha ügyesen forgatjuk a tollat, máris előnyben vagyunk, hiszen számos cég keres alkalmi vagy hosszú távú szövegírót blogbejegyzéseik, reklámszövegeik, könyvajánlóik, közösségi médiás posztjaik készítéséhez. A szerkesztőségek szintén szívesen dolgoznak együtt jó íróvénával rendelkező szabadúszókkal, így akár még újságírói babérokra is törhetünk az anyasági alatt.
  • Grafikai tervezés
    Ha van némi jártasságunk a grafikai programokban, akár könyvborító-készítéssel, fotóretusálással, közösségi médiás bejegyzések képszerkesztésével, prezentációk „csinosításával” vagy akár teljes weboldalak dizájnolásával is megpróbálkozhatunk.
  • Webshop-üzemeltetés
    Számos olyan webshop létezik, amelyet anyukák üzemeltetnek részmunkaidőben: ráadásul a megrendeléseket és a logisztikát kiszervezik, így nem kell naponta postára rohangálniuk. A többi pedig egy laptoppal is megoldható! Nem kell tehát más, mint némi számítógép- és marketingismeret, valamint egy jó téma- és termékötlet. 
  • Kézművesség
    Ha valakinek remek a kézügyessége (jól bánik a textillel, a festékkel, a kerámiával vagy a ragasztóval), esetleg kiváló gasztronómiai érzékkel áldotta meg a sors, akkor tehetségét a kézműves termékek világában is kamatoztathatja. Készíthet például egyedi ajándékokat (lakásdíszeket, rongybabákat, ékszereket stb.), de házi süteményeket, pékárut, tésztákat, zöldség- és gyümölcskrémeket, na meg persze tortákat is. A kivitelezésben kiélhetjük minden kreativitásunkat, határ a csillagos ég! Fontos ugyanakkor, hogy a marketingről se feledkezzünk meg, vállalkozásunk ugyanis még mindig az interneten jut el a leggyorsabban az emberekhez. Készítsünk Facebook- vagy Instagram-oldalt, esetleg saját honlapot, ahol bemutatkozhatunk. Az apróhirdetési felületek, valamint a kézműves és termelői piacok ugyancsak nagy segítségünkre lehetnek!
Hogy mi a különbség a home office és a távmunka között? Home office-ban akkor dolgozunk, ha alkalmazotti minősítésben feladataink egy részét távolról látjuk el, a munkaidő jelentős részét (a felénél többet) azonban az irodában töltjük. A távmunka pedig az, amit kizárólag otthonról végzünk, általában kötött munkaviszony nélkül (erről külön írásos megállapodás is születik).
  • Fordítás
    Ha jól ismerünk egy idegen nyelvet, akár fordítást is vállalhatunk. Ma már számtalan cég terjeszkedik külföldre, melyeknek fontos, hogy weboldalaikat angol vagy német nyelven is üzemeltessék. Ha kacérkodunk a fordítással, az ő portájukon mindenképp érdemes lehet körülnézni! 
  • Jógaoktatás
    Amennyiben szeretünk mozogni, és szeretnénk fizikailag és lelkileg egyaránt fitten tartani magunkat (és ismerőseinket), érdemes lehet jógaoktatói képesítést szereznünk. Ha csak heti kétszer tartunk órát mondjuk 10 fős csoportoknak, már az is klassz jövedelemkiegészítést jelenthet! 
  • Virtuális asszisztencia
    Azoknak, akik az anyasági előtt adminisztratív munkakörben dolgoztak, kétségkívül a virtuális asszisztencia lehet az egyik legkecsegtetőbb távmunka. Hogy mi is ez pontosan? Nem más, mint különféle vállalkozások és elfoglalt üzletemberek – amelyek vagy akik korlátozott idővel, hellyel és költségvetéssel rendelkeznek – ügyes-bajos, adminisztratív munkakörbe tartozó dolgainak elintézése. Nagy előnye, hogy a feladatok lényegében a világ bármely pontjáról elvégezhetőek, s hogy az asszisztensek az idejükkel saját maguk rendelkeznek.
  • Rendszergazda
    Programozókat, SAP-rendszer-specialistákat (vállalatirányítási program – a szerk. megj.) és rendszergazdákat ugyancsak folyamatosan keresnek online munkára. Ha valakinek ez a szakmája, garantáltan nem lesz nehéz dolga ráakadni a megfelelő állásra, amit ráadásul kiemelkedően jól meg is fizetnek. 

elofizetes_uj_no.png

És szándékosan a végére hagytam az utolsót…

  • Piramisjáték
    A network marketing – ismertebb nevein MLM (multi-level marketing) vagy hálózatépítés – egy világviszonylatban elterjedt, vásárlásra ösztönző kereskedelmi forma. Az értékesítés hálózatépítőkön keresztül, ismerősök felé történő ajánlás útján történik. Vagyis az MLM-ügynökök arra törekednek, hogy minél több új tagot vonjanak maguk alá a rendszerbe; akiknek vásárlásai után ők maguk is profitálnak. A központban látszólag valamiféle „csodatévő” termék áll, ami nem biztos, hogy haszontalan, ugyanakkor kétségkívül a piramis csúcsán állók meggazdagodását szolgálja. A hálózatépítést lényegében bárki elkezdheti, nem kell hozzá semmilyen végzettség vagy tudás, ugyanakkor nem nehéz rossz lóra tenni, mert ebben az iparágban néhányan már-már művészi szintre fejlesztették a manipulációt. 

Szinte biztos, hogy mindannyiunknak van legalább egy olyan ismerőse, aki network marketinggel foglalkozik, és megkörnyékezte már valamiféle együttműködés lehetőségével. Bizonyára vannak, akik MLM-esként szép sikereket érnek el: jókor regisztráltak, sok ismerősük van, hisznek a termékekben, remek a beszélőkéjük stb.; ugyanakkor az is tény, hogy ők vannak kevesebben. 

Friss anyukák számára erről a területről érkezik a legtöbb munkalehetőség – hogy sajnos vagy szerencsére, az már egyéni döntés. 

Bugyuta ajánlatok tömkelege

Olvasónk, Klaudia (38) hónapokig keresgélt a távmunkák között, ami meglehetősen sok idejét emésztette fel, miközben számtalan negatív tapasztalatot szerzett. Összességében viszont megérte, hiszen így talált rá álmai lehetőségére! 

„A legtöbb állás, amibe botlottam, hiteltelennek bizonyult. Előfordult, hogy hiába végeztem el több havi adminisztrációs feladatot, illetve ültem éjjel-nappal a laptop mellett telefonálgatva, mire elküldtem az anyagot, közölték: csak akkor fizetnek ki, ha a cég megkötötte a szerződéseket az ügyfelekkel. Azt mondták, ha nincs szerződés, nincs pénz!” – meséli Klaudia bosszúsan. „Aztán szembejött egy másik ajánlat, ahol rövid úton kiderült: 500 euró befektetése után havi 200-at keresnék. Egy másik lehetőségnél pedig nem volt alapbér, maximum az eladott termékek utáni jutalékot tehettem volna zsebre. Aztán szembejött a „kecsegtető” ajánlat: ügyfélszolgálati munkakör napi hat órában, kiemelkedően szép bérért. Az első érdeklődő hívásom után viszont kiderült: szextelefonálásról lenne szó” – húzza a száját Klaudia. „Már kezdtem végképp elkeseredni, amikor láss csodát: rám talált az ideális munka! Egy külföldi cég keresett virtuális asszisztenst, s most már egy éve annak, hogy együttműködünk. A feladataimmal és a keresetemmel maximálisan elégedett vagyok, ráadásul ha beteg a gyerek, nem kell azon aggódnom, ki marad vele otthon.” 

Nem fenékig tejfel

Talán senkinek sem nehéz elképzelni egy olyan életet, melyben a napi ingázás, rohanás, idegeskedés helyett kényelmesen, otthonról dolgozhatunk. Miután felkelünk, ráérősen megreggelizünk, még pizsamában bekapcsoljuk a számítógépünket, és lám, már végezzük is a dolgunk. Sőt, ha már otthon vagyunk, munka közben még a szennyest is bedobálhatjuk a mosógépbe, s bármikor megfőzhetünk a családnak. Csodálatos! Mintha nem is dolgoznánk, a hónap végén mégis elégedetten számolgathatjuk a pénzünket… Sajnos azonban a valóságban ez korántsem ilyen egyszerű.

Az otthonról dolgozó nőknél például nagy a kockázata, hogy párhuzamosan a házimunka és a gyereknevelés is őket terheli. Pedig az otthon végzett munka sem gyengébb értékű, ráadásul ugyanakkora – ha nem több – időráfordítást igényel, mint a klasszikus 8 órás felosztás. Szóval mielőtt belevágnánk a távmunkába, fontos, hogy az egyenjogúság alapelveit a családunkkal is tisztázzuk! 

tavmunka-kisgyerekes-belso.jpg

Az Új Nő tippjei

Végezetül íme néhány tanács, amely jelentősen megkönnyítheti a távmunkát: 

  1. Ha kisgyerek mellől dolgozunk – s nem napi 1-2 óra munkáról van szó –, próbáljuk megoldani a gyermek felügyeletét!
  2. Készítsünk ütemtervet, hogy mit mikorra kell elkészíteni, s legyen egy B tervünk arra az eshetőségre is, ha valamivel nem végeznénk időben. (Már ha nem akarjuk közelebbről megismerni az éjszakai munkavégzés utáni „reggeli kómát”.)
  3. „Munkaidő” alatt ne görgessünk a Facebookon, ne válaszolgassunk kétpercenként a személyes üzeneteinkre, ne takarítsunk, süssünk-főzzünk és mossunk, hanem koncentráltan dolgozzunk. (Célszerű kialakítanunk magunknak egy dolgozósarkat, ahol kizárólag csak a munkánkra fókuszálhatunk.)
  4. A nap végén írjunk listát az elmaradt teendőinkről, és másnap indítsuk azokkal a sort! (A határidős feladatokat mindig vegyük előre.)
  5. Tartsunk ebédszünetet, s legyen időnk egyet kávézni is – a köztes időt azonban próbáljuk hasznosan eltölteni! 

+1. Mivel egyedül dolgozunk, néha kifejezetten jót tehet, ha beülünk egy könyvtárba vagy kávézóba a laptopunkkal, hogy némi inger is érjen bennünket. 

Ha otthonról dolgozunk, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, ha lejárt a saját magunk által kiszabott munkaidőnk – s akár az éjszaka folyamán is rá- rápillantanunk az e-mailjeinkre. Ezzel csak magunk alatt vágjuk a fát, s ezt fontos tudatosítanunk! Távmunka esetén a titok valójában egy szigorú, egyéni munkarend kialakításában rejlik, amit épp annyira embert próbáló betartani, mint amennyire egyszerűen hangzik. Érdemes ugyanakkor megpróbálkoznunk vele, hiszen ha jól vesszük az akadályokat, az egész életminőségünk – s vele a családunk élete is – megváltozhat. 

Kunyik Szilvia
Cookies