Mindig keresünk valamit: a bennünk élő nőt, gyermeket vagy éppen énünk férfias oldalát. Keressük Istent, az összefüggéseket, a harmóniát, a nirvánát. Keresünk valamit, ami segíthet megérteni, vajon miért megy csődbe a párkapcsolatunk, miért nem ért meg minket az anyánk, miért nem esünk teherbe.

Egyáltalában miért vagyunk olyan boldogtalanok? 
Drága ezoterikus tanfolyamokra járunk, de elmegyünk a templomba is (mikor melyikbe), járunk gyógyítókhoz, kártyavetőkhöz, javasasszonyokhoz, táltosokhoz. A rezgésekről, angyali segítőkről vásárolunk könyveket, és csodálatos eseményekről, természetfeletti dolgokról szóló képes újságokat bújunk. Mi az, amit valójában keresünk? A hitet? A természetfelettit? Azt, amit Shakespeare úgy nevezett: „Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek felfogni képes!“ Vagy mindezt együtt? Teljesen lényegtelen, minek nevezzük: maga a titok érdekel mindenkit, meg az, hogy a többé-kevésbé elszúrt életünkért kit lehetne felelőssé tenni, mondjuk, a sors akaratát. Az effajta útkereséseket egy alapos krízishelyzet szokta megelőzni. Kár is hazudnunk önmagunknak, ha ez egyszer így van. Sem a különböző hitek szerinti istenre, sem az égiekre, angyalokra nem gondolunk olyankor, amikor minden rendben van az életünkkel, ha egészségesek és fiatalok vagyunk, jól működik a kapcsolatunk, és nem aggódunk a gyerekeink miatt. Olyankor nem akarunk sem a jövőbe látni, sem a múlt sötét kútjában kutatni, hogy rájöjjünk, miért ilyen az életünk.

Táltos dobolás és idegnyugtatók
Drága barátnőm nagyon megjárta. Egy nős embert szeretett, aki hosszú éveken át hitegette. Rita, persze, hajthatatlan volt, mindent elhitt neki. A pasi egyszer csak váratlanul szakított vele, mert a rettenetes felesége (akit sosem szeretett) állapotos lett (méghozzá mesterséges megtermékenyítéssel), és Ritának meg kell értenie, hogy nincs REMÉNY: élete szerelme csakis a gyerekét és a családját választhatja. Lőttek a szép álmoknak, Rita teljesen összeroppant. Hosszú időn át szakember segítségére szorult, és gyógyszereket is kapott. Emiatt teljes nyugtató- és altatófüggőség alakult ki nála, a pirulákból egyre nagyobb mennyiséget tömött magába. Végül nem bírta tovább – és a spiritualitásba menekült. Dobolni járt, aztán egy másik csoportban sámándobokra lejtett spirituális táncot. Innen csak egyetlen lépés volt az angyaltanfolyam, ahol megtanították, hogy krízishelyzetben hogyan hívja segítségül a „személyes” angyalát. Majd gyógyítók is jelentkeztek, akik különféle praktikákat alkalmaztak, még meg is köpölyözték. Rita szerint egyedül az akupunktúra segített valamicskét a gyógyszerfüggőségén, mert VÉGÜL CSAK RÁJÖTT, hogy a lelkét senki más nem tudja rendbe hozni, csak saját maga. És mindenütt hasonló (szerencsétlen) nőkkel találkozott, akik pénzt, időt, energiát nem kímélve kerestek VALAMIT. Talán a saját lelki nyugalmukat.
Hogy mégis mire volt jó a keresésnek ez a színes időszaka? Rita szerint arra, hogy végre higgyen önmagában. Rájött ugyanis, hogy egy kívülálló nem tudja jobbá tenni az életét, csak saját maga. Az útkeresés jócskán elnyelte ugyan az anyagiakat, de nem tekinti kidobott pénznek, hiszen éppen ez nyitotta fel a szemét. Ha ő maga nem akar kimászni a gödörből, akkor ott fog csücsülni a legalján, minden egyedül csak rajta áll.

 

„Istenben nem hisznek, de minden másban igen"

 

Mindenki hisz valamiben
Persze nem Istenben, hanem mindenféle felsőbb energiában, lényben, angyalban, lélekben, világszellemben vagy éppenséggel abban, hogy nincs Isten. Itt, Kelet-Közép-Európában az elmúlt rendszer hatására államvallás lett az ateizmus. Okos ember nem hisz olyan dajkamesékben, mint a fehér szakállú isten. Krisztus legfeljebb egy történelmi személy volt, ha élt egyáltalán (legalábbis így tanították). Az ember higgyen önmagában meg abban, hogy egy jobb világot épít. A kor istene az elérhetetlen kommunizmus volt. Ma már ezekben az országokban sokan hisznek, de rengetegen ateistának vallják magukat. Például a csehek 20 százaléka, az egykori keletnémeteknek pedig csak a 13 százaléka hívő. A katolikus Lengyelországon kívül a hit nem túl erős egyik államban sem. A volt szocialista országokon kívül Skandináviában magas az ateisták száma. (Talán, mert titkon még most is a régi isteneikben hisznek, Odinban és Thorban, csak nem kötik a kérdezők orrára.) Természetesen a statisztikák sosem pontosak, hiszen csak egyetlen kérdésre tartalmaznak választ, arra, hogy a válaszadók hisznek-e Istenben. Istenben nem hisznek, de ettől függetlenül valami másban még hihetnek. A világon az egyik legegyszerűbb dolog bebizonyítani egy nem hívőről, hogy valamiben hisz. Ha nem Istenben, akkor a szerencsében, valami babonában, a kabalababája erejében, a szerencsepénzben, abban, hogy a madarak holt emberek lelkei, hogy vannak kísértetek, hogy meg lehet mondani a jövőt. Hihet egy nagy vezetőben, sztárban vagy saját magában. Az 1989-es rendszerváltás után hazánkba is betört az ezotéria – a valamiben való hit, páratlanul színes kínálatával. Az emberek mintegy 60 százaléka hisz valamiféle természetfelettiben, akár istennek, akár energiának nevezi. Ez az a legfelső akarat vagy törvényszerűség, amely a világot irányítja. Sokan keresik a kapcsolatot istennel vagy a természetfelettivel. 

De már igencsak elkényelmesedtek! Mert ha katolikusok vagy reformátusok leszünk, akkor illik rendszeresen templomba járni, a vallás szabályai szerint kell böjtölni, gyónni, nem mehetünk abortuszra, nem szedhetünk fogamzásgátlót. A ma embere pedig nem szereti, ha ennyire megmondják neki, hogy mit tegyen. Megszokta, hogy mindennek van instant változata is! Ami, ha nem is az igazi, legalább hasonlít az igazira, és sokkal kevesebb erőfeszítést igényel. Olyan hitet akar, amit bármelyik multi polcairól könnyen beszerezhet, még válogathat is a temperamentumához, hangulatához illő kínálatból. 

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

Buddhizmus – európai kiadásban
A keresztény Európát évszázadokon át elkerülte a buddhizmus tanítása. A 20. század kilencvenes éveiben aztán ez is megváltozott. A buddhisták úgy tartják, hogy hitük nem akadályozza a keresztényeket a hitük megélésében, de azért ez nem egészen így van (a kereszténység tagadja a lélekvándorlást – bár a bibliában érdekes utalásokat találunk rá, pl. Keresztelő Szent János esetében). Egy hívő keresztény csak az egyszeri földi életben és az örök üdvösségben hisz. Akit aztán a keresztény hit nem elégít ki, a buddhistáktól olyan kérdéseire kap választ, mint a karma törvénye, az előző életeiből hozott terhek vagy a meditáció. Ez a fajta instant buddhizmus nem jár kötelezettségekkel. Akár igaz, akár nem, amit megtudnak a múltjukról, csaknem mindenhol és mindenért fizetni kell: ez a nagy ezo-üzlet.

Kereszténység – túlzásokkal
Van, akit az útja a keresztény valláshoz vezet. Megismeri az ima erejét, a közösség semmivel sem pótolható jelenlétét. Nem lesz többé magányos az életében, hiszen ott lesz vele Krisztus és azok az emberek is, akikkel együtt imádkozik a templomban. Van azonban olyan helyzet is, amikor az ember csak idomul, megpróbál hinni, és a végén kiderül, hogy minden erőfeszítése hiábavaló volt. Adri amolyan belevaló csaj volt, mindent kipróbált, amit lehetett: haverok, buli, szabad szex, egyebek. Néhány év múlva aztán abbahagyta ezt az életmódot, és teljesen megváltozott. Hithű katolikus lett. Napi háromszor imádkozott, nem szedett fogamzásgátlót, néhány hónapnyi ismeretség után templomi esküvője volt, és hamarosan teherbe esett. A férjével egy kis faluba költöztek, és elhatározták, hogy csak saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt esznek és templomba járnak. Három gyermekük született. Egy szerencsétlen napon meghalt Adri férje, és az asszony nagyon megváltozott. Az embereket a gyász gyakran fordítja Isten felé, de Adri, éppen ellenkezőleg, most jött rá, hogy sosem hitt igazán Istenben. Nem tudta azt mondani a gyerekeknek, hogy az apukájuk a mennyországban van, mert nem hitte el. Úgy érezte, hogy a férje meghalt, és nincs többé, sehol sem létezik, sem testi, sem pedig lelki valójában. És Adri nem keresett többé semmiféle hitet.
Nem tudhatjuk, ki hogyan éli meg a maga ÚTJÁT. Van, aki jósoltat, más meditál, megint másvalaki minden vasárnap templomba jár. Lehet, hogy nem is a cél az érdekes, hanem maga az út. A belső meggyőződés keresése. Mert aki keres, talál, aki nem önbecsapásként használja, annak megadatik a hit kegyelme. „Kopogtassatok és megnyittatik nektek.“

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg