A külvilág egyre nagyobb nyomást gyakorol ránk és a külsőnkre. A megannyi szépségtipp és -tanács közepette pedig fogalmunk sincs, milyen kozmetikai csodaszerhez nyúljunk, és mire van szüksége valójában a bőrünknek. Ruff Angéla kozmetikus most elárulja nekünk, hogy miként tudjuk a szépségünkből kihozni a legtöbbet. Szó lesz a legütősebb kozmetikai kezelésekről, bőrápolási technikákról, na meg arról is, hogyan tudjuk megőrizni saját énképünket a sablonos szépségideálok világában.
„Szomjazunk a külső megerősítésre, ami miatt nem mi döntjük el, hogy mi a jó számunkra, hanem a külvilág, mivel ennek akarunk megfelelni. Belenézünk a tükörbe, és azt gondoljuk, hogy ha megváltoztatunk valamit magunkon, akkor jobb lesz. De a változtatás után sem lesz jobb. Nem mindig javul az énképünk a különféle szépészeti beavatkozásoktól, sőt!” – figyelmeztet Angéla.
Ruff Angéla (Fotó: Dömötör Ede)
– Mióta foglalkozol a kozmetikával, és milyen irányt képviselsz a szakmádon belül?
– Több mint két és fél évtizede, az idegenforgalom területéről tértem át erre. Szép lassan alakítottam ki azt a filozófiát, ami most a munkámat jellemzi. Inkább a bőr megfiatalítását, egészségessé tételét szeretem a kozmetikában. Csinálok száj- és szemöldöktetoválásokat is, de a mértékletesség határán belül maradva, így azt mondanám, hogy én még a természetesség vonalát képviselem.
– Hogy látod, nálunk a nők mennyire tudatosak a bőrápolás terén?
– Napjainkban inkább az a gond, hogy a nők túlápolják a bőrüket. Egy kicsit átestünk a ló túloldalára, és a semmiből a többlépéses bőrápolást próbáljuk otthon, de nem biztos, hogy a megfelelő hatóanyagokkal! Ezért mindig érdemes megkérdezni egy kozmetikust vagy egy bőrgyógyászt arról, hogy az általunk használt rutin megfelelő-e a bőrünknek.
– Milyen korosztály fordul meg nálad, mik az elsődleges problémák vagy célok, melyekkel felkeresnek?
– Általában anti-aging kezelésre jönnek hozzám, a harmincévesektől egészen a nyugdíjasokig. A fiatalabbak általában bőrirritáció, hegek, aknés vagy rosaceás problémák esetén látogatnak el hozzám, a megelőzésre viszont nem annyira fektetnek hangsúlyt.
– Szerinted a hölgyek mennyire tudják elfogadni a bőröregedést?
– Úgy gondolom, hogy a nőkben eleve van egyfajta megfelelési kényszer. Ennek valószínűleg evolúciós okai vannak. Mi egy csoport tagjai szeretünk lenni, a csoport normáit szeretjük elfogadni, és ez vonatkozik a külsőségekre is. Gondoljunk csak a különféle törzsekre vagy népcsoportokra, ők is a külsejükkel kommunikáltak, illetve kommunikálnak.
Minden kornak és égtájnak megvannak a maga szépségideáljai, melyekhez a nők igazodni próbálnak. Ezek a sokszor lehetetlent előíró ideálok globálisan is elterjedhetnek, majd nagyon ügyesen meglovagolják őket a reklámok, és tovább mélyítik a nőkben a saját magukkal szembeni bizonytalanságot.
– Ha elkezdesz foglalkozni a vendégeiddel, javul az énképük?
– A szépség ott kezdődik, hogy belenézek reggel a tükörbe, és azt mondom: meg vagyok elégedve önmagammal. A nők nagy része azonban nem így érez. Gyerekkorunktól kezdve azt tanuljuk a média és mások visszajelzései által, hogy nem vagyunk úgy jók, ahogy vagyunk. Szomjazunk a külső megerősítésre, ami miatt nem mi döntjük el, hogy mi a jó számunkra, hanem a külvilág.
– Látod a vendégen, ha a rossz lelkiállapota hozta el egy-egy beavatkozásra hozzád?
– Rá van írva a nőre. Amint belép, látom a testtartásán. Ha valaki nagyon rossz lelkiállapotban van – mondjuk válás vagy egyéb tragédia miatt –, akkor egy kezeléssel én sem tudok az életében nagy változást hozni. Ilyenkor inkább beszélgetek vele, ő pedig kiöntheti a lelkét. Javaslok egy-két megoldást, de sokszor már az is segít, ha a kezelés közben elmondhatja a gondjait, s a lelke mellett a bőre is gyógyulásnak indul.
– Mi számít egészséges bőrképnek?
– Objektívan nézve olyan bőrt értünk alatta, amin nincsenek foltok vagy aknés problémák; nem száraz, de nem is zsíros. A bőrnek kell hogy legyen egyfajta fénye, tehát ha matt a felülete, akkor nem egészséges. Régen divat volt mattítani a bőrünket, de most már nem az, hála Istennek.
– Az 50 fölötti korosztály egészséges bőrképe érdekében milyen kozmetikai kezeléseket ajánlanál?
– Nem győzöm hangsúlyozni a megelőzést. A fényvédelem például már nullaéves kortól ajánlott, ezzel tudjuk biztosítani, hogy majd 50-60-70 éves korban is egészséges legyen a bőr. A felkent fényvédőt viszont le is kell mosni, nem maradhat rajta a bőrön a gyerekeknél sem! Azt vallom, hogy 20-26 éves kor között nem kell bonyolult bőrápolást végezni. Ahogy a szervezet ebben a korban még épül, úgy a sejtek is folyamatosan cserélődnek és újjáépülnek. Fényvédő, hidratálókrém és egy jó arclemosó untig elég ebben a korban. Azután szépen fokozatosan be lehet építeni a savakat vagy egyéb hámlasztókat a rutinunkba. A savakat 20-30 százalékban heti egyszer vagy tíznaponta alkalmazzuk ‒ akinek kicsit érzékenyebb a bőre, annak a tejsavat, zsírosabb bőrre pedig a szalicilsavat ajánlom. Ezeket már 28-30 éves kortól érdemes használni a hidratálókrém és a fényvédő mellett, és innentől kezdve ki lehet majd egészíteni a C-vitaminnal és a retinollal is.
Fényvédő, C-vitamin és retinol – ha mást nem is teszünk a bőrünkkel, csupán ezzel a három termékkel is sokáig szép és egészséges bőrünk lehet.
– Hogyan lehet megtalálni a megfelelő fényvédőt? Nagyon sokszor az a probléma velük, hogy zsírossá teszik a bőrt, vagy pedig maszkhatást képeznek az arcon…
– Csakis próbálkozással találhatjuk meg, mivel mindegyik fényvédő más-más bőrtípusra jó. Ne féljünk azonban kísérletezni! Megkülönböztetünk kémiai és fizikai fényvédőket. Ez utóbbit azoknak ajánlom, akik azonnali fényvédelmet igényelnek. A kémiai fényvédők abban különböznek, hogy feltétel után 20-30 percig kell várni, hogy hassanak, mielőtt kimennénk a napra. Ezek használata egyébként sokkal könnyebb, jobb a konzisztenciájuk, s mivel felszívódnak, lehet rájuk sminkelni. A Beauty of Joseon koreai márka fényvédőit nyugodt szívvel ajánlom.
– Mely kezelések a legnépszerűbbek nálad?
– Általában az anti-aging kezelések. A bőrproblémák nagy része a bőr öregedésével függ össze. A hatóanyagok bevitelére az úgynevezett tű nélküli mezoterápiát alkalmazom. Az ultrahangos kezelések évtizedek óta léteznek, amelyek minden bőrre alkalmazhatók attól függően, hogy arcunknak milyen hatóanyagra van szüksége. Ami viszont szerintem a legjobb, az a tűvel történő rádiófrekvenciás beavatkozás, mint például a Thermal, a Morpheus 8 vagy a Scarlet RF kezelés. A technológia ugyanaz, csak más neveken működik. Kis tűkkel juttatjuk a rádiófrekvenciás energiát a bőr alá. Nagyon szeretem azokat a kezeléseket, melyek a bőr saját működését próbálják felturbózni, és ez is ilyen.
– Mitől függ az, hogy egy kezelés az orvos vagy a kozmetikus feladata?
– Vannak olyan kezelések, melyeket orvosok és kozmetikusok is csinálnak, de azokat a beavatkozásokat, melyek megsértik a bőr integritását, a kozmetikusok nem végezhetik. Tehát például nem csinálhatunk olyan peelingeket, amelyek vérzéssel járnak, és nem juttathatunk tűvel hatóanyagot a bőr alá (ez alól kivétel a tetoválás). Így ha a Thermal-kezelés mélyebb rétegeket érint, akkor az már az orvosok hatáskörébe tartozik. Nem szedhetünk le ezek mellett bőrkinövéseket sem, ez is mind orvosi kompetencia.
– Milyen gyakran ajánlott ismételni ezeket a kezeléseket?
– Attól függ, hogy milyen típusú kezelésről beszélünk, s mire használjuk azt. A lézereket például sok mindenre alkalmazzuk: szőrtelenítésre, peelingre, aknékezelésre. Ezeket általában hetente, havonta ismételjük, és utána abbahagyjuk. A rádiófrekvenciás kezeléseket két csoportra lehet osztani. Az első a klasszikus rádiófrekvenciás kezelés, ami csak a bőrön dolgozik, és akárhányszor el lehet végezni. A tűvel történő rádiófrekvenciás kezelést, ami tűszúrásokkal juttatja be a bőr aljába a rádiófrekvenciás energiát, évente háromszor szoktam javasolni, utána jó ideig pihentetni kell a bőrt. Fontos kiemelnem, hogy nem fog azonnal ragyogó arccal távozni tőlem a vendég. A szép bőrnek időre van szüksége.
– Hogyan térképezed fel a vendéged bőrét?
– Először is, aki sminkben érkezik, annak le kell mosnia az arcát. Ezután megnézem a bőr rugalmasságát, felmérem a ráncokat. Megérintve a bőr felszínét még sokkal többet megtudhatok annak állapotáról. Megkérdezem a vendéget, hogyan él, hogyan táplálkozik, vannak-e betegségei. Amikor beszél, látni, miként mozgatja az arcát, mely izmait használja többet, s melyiket kevésbé. Az arc mozgása során azt is észrevenni, van-e töltve bele hialuronsav vagy botox, illetve hogy mely területeken és miként kell dolgoznom. Nagyon sokszor előfordul, hogy a kuncsaft eljön egy problémával, én viszont más kezelnivalót is találok az arcán, ilyenkor kompromisszumra kell jutnunk.
– Mi a teendő, ha az arcba hialuronsav vagy botox van töltve?
– Nem mindegy, hogy mikor történt a kezelés. Botox után két hétig nem szoktam csinálni semmit az arccal. Várni kell, amíg az ki nem ürül a szervezetből, hiszen célja az izom lemerevedése, ezért nyilván nem fogok ilyenkor izomstimulációs kezelésbe kezdeni. A hialuronsavat pedig a rádiófrekvenciás eljárások bontják jobban.
A hialuronsavakról régebben úgy vélték, hogy másfél-két évig maradnak csak az arcban, MRI-vizsgálatok során azonban bizonyították, hogy a bőr alatti maradékai akár nyolcszor hosszabb ideig is megőrződnek.
– Hogyan nézzen ki otthon egy szakszerű arctisztítás?
– A nők gyakran nyomkodják otthon az arcukat, úgyhogy én azt szoktam mondani, hogy ha már nyomkodod, akkor csináld jól! Az első és legfontosabb, hogy gyulladt, piros és fájó pattanásokhoz semmilyen körülmények között ne nyúljunk. Viszont a fekete fejű mitesszereket nyugodtan kinyomhatjuk egy tiszta zsebkendővel gőzölés vagy egy meleg zuhany után, amikor puha a bőrfelszín. A smink lemosása nagyon fontos! A smink mellett normál esetben fényvédőt is használtunk aznap, ezért ilyenkor az úgynevezett double cleansinget, azaz kétlépéses lemosást szoktam javasolni. Tehát bőrtípustól függően valamilyen olajos vagy krémes termékkel fellazítjuk a sminket és a fényvédőt, ezt letöröljük egy nedves, mikroszálas kendővel, majd pedig egy habzó lemosóval újra áttisztítjuk az arcunkat. Otthoni használatra ajánlom még az ultrahangos peelinget, valamint a LED-maszkot ‒ ez alá nem szabad semmilyen krémet kenni, különben visszaveri a fényt a bőrről, amivel hatástalanná válik.
– Milyen a te bőrápolási rutinod?
– Az említett kétlépéses sminklemosást alkalmazom én is, amit a C-vitamin, a retinol és az éjszakai krém követ. Reggel nem használok semmilyen arclemosó terméket, mert az egészséges bőr megtermeli magának a szükséges hatóanyagokat. Teljesen kontraproduktív, ha lemosod vagy mással helyettesíted azt, amit a bőröd nehéz munkával az éjszaka folyamán megteremtett. Így reggelente csak a fényvédőt és a sminket teszem föl. Különféle rollerekkel és jádekövekkel is ápolom az arcom, melyekkel nagyon jó nyirokmasszázst lehet végezni. Annyi a lényeg, hogy a középső résztől kifelé haladva átmasszírozzuk a bőrt.
– Hogyan tudhatjuk, hogy mit mivel használjunk?
– Ha például kétféle savunk van otthon, nem szabad mindkettőt egyszerre használni. A savakat és a hámlasztó anyagokat soha ne keverjük egymással! Olyat se csináljunk, hogy először egy olajos, utána meg egy zselés terméket kenünk a bőrünkre, mert így nem tud a zselés beszívódni. Inkább próbáljuk meg úgy összeállítani a rutinunkat, hogy először a vizesebb, hígabb termékeket visszük fel az arcunkra, megvárjuk, míg beszívódnak, majd a végén a zsírosabb krémekkel zárunk.
– Vannak olyan helyzetek, amikor azt ajánlod a kliensnek, hogy ne tegyen semmit sem az arcára?
– Igen, ezt nullterápiának nevezem. Akkor szoktam ezt javasolni, amikor valaki beleesik abba a csapdába, hogy egyik napról a másikra belevág egy tízlépéses rutinba. Ilyenkor célszerűbb, ha a kliens félretesz minden terméket, és arra fókuszál, hogy a bőr visszaépítse a károsult bőrfelszíni emulziót. Ideális esetben ilyenkor a sminket is mellőzni kell egy ideig, amit azért kevesen tudnak betartani.
– Életmód szempontjából mit tehetünk azért, hogy minél tovább szép maradjon a bőrünk?
– Az elsődleges, amit ismét szeretnék kihangsúlyozni, az a fényvédelem. A napsugarak mellett a dohányzás is borzasztóan árt a bőrnek. Nem tesz jót a folyamatos stressz sem, mivel ahogy a gyomrunk is reagál a szorongásra, úgy a bőrünket is megviselik ezek a helyzetek. Fontos a stabil táplálkozás is. Nemcsak a szervezetnek, de a bőrnek sem tesz jót, ha ilyen-olyan diétákba kezdünk, vagy valamilyen tápanyagoktól megvonjuk magunkat. Viszont az időszakos böjtölés állítólag pozitívan hat a testünkre és a bőrműködésre is. A helyes táplálkozás mellett mozogjunk rendszeresen. Elég az is, ha kimegyünk a kutyával egy tempósabb sétára, esetleg eljárunk piláteszre.