A „hordozni vagy nem hordozni” kérdés olyan téma, amely manapság a kisgyermekes édesanyák körében parázs vitákat tud kirobbantani. Te is hordozol?
Afrikából indult
A hordozás segíti a kötődés kialakulását anya és gyermeke között – vallják a hurci hívei. Akár 2-3 éves gyereket is hordozhatunk hordozókendőben vagy a csatos megoldást választhatjuk. A hurci Afrikából indult hódító útjára, és a szükség szülte. Afrikában az anyukák járnak vízért, ők dolgoznak az ültetvényeken. Szülés után is menni kell, útra kelni és dolgozni, s az anyukák még a nagyobb gyereket is ezzel a módszerrel – hordozókendőben – viszik magukkal.
A régi Európában a kisgyermek hordozását másképpen oldották meg
A kisbabák és a már totyogó gyermekek biztonságos elhelyezése nálunk is sokáig fogas kérdés volt. Nézzük hát, miként küzdöttek meg a problémával a letűnt korok asszonyai – a pólyázástól kezdve a „hordozókendőkön” át egészen az első babakocsik megjelenéséig. Egy valami leszögezhető: a kérdést sokkal inkább befolyásolta a szükség, semmint a neveléselmélet.
Pólyában a babák
Megszületésük után a kisbabákat egészen a 17-18. századokig pólyázták. Már az ókori Görögország területén is kerültek elő sírokból bepólyázott gyermekeket ábrázoló szobrok, illetve Lukács evangéliumában is szó esik a jelenségről: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” A pólyázás azonban egykoron, különösen a 16. századtól kezdve, nem azt jelentette, amit ma jelent. Akkoriban a csecsemők testét (hogy törzsük és végtagjaik egyenesen fejlődjenek) vászoncsíkokkal szorosan körbetekerték, megakadályozva őket bármiféle mozgásban.
A műhelyben vagy a házban szorgoskodó parasztasszonyok a kicsiket (bepólyázva) egyszerűen felakasztották egy gerendára, hogy ne legyenek útban.
Egy kifejezetten merev burokba került így a gyermek, akit ezután bölcsőbe fektettek… A szegényebb anyáknak a gyermekágy napjai után vissza kellett térniük a munkához. A műhelyben vagy a házban szorgoskodó parasztasszonyok a kicsiket (bepólyázva) egyszerűen felakasztották egy gerendára, hogy ne legyenek útban. Vagy éppenséggel ne érhessék el őket a háziállatok. Ne feledjük, hogy a parasztság nagy része nem engedhette meg magának, hogy külön ólat építsen az állatai számára, így azokkal egy élettéren osztozott. Ha pedig a földekre kellett kivinni a gyermeket, erre a célra – a képi ábrázolások tanúsága szerint – kosarat vagy egyéb, merevebb anyagból készült alkalmatosságot használhattak. Ezt a háton rögzítették, hogy az anya vagy éppen akár az apa keze szabadon mozoghasson.
Léteznek, persze, a mai hordozókhoz hasonló kendőket ábrázoló képek is!
Érdekes azonban, hogy míg a mai hordozókendőkkel a gyermeket az anya elöl is tudja hordozni, addig a ránk maradt festményeken, miniatúrákon csak jómódú hölgyek esetében találkozunk ilyen ábrázolással. Nekik ugyanis nem volt szükségük arra, hogy két kezükkel munkát végezzenek. Sőt, a gyermek Jézust is felfedezhetjük ilyen hordozókendőben: őt Mária minden esetben elöl hordja, a művészek ezzel a szent asszony méltóságát fejezték ki.
A 18. században már egyre több orvos fejezte ki nemtetszését a szoros pólyázással szemben (amit általában a gyermek nyolc-kilenc hónapos koráig alkalmaztak). A felvilágosodás élharcosa, a francia J. J. Rousseau az Emil, avagy a nevelésről című művében hangsúlyozta a szabad mozgás fontosságát a kisdedek esetében. Így a felvilágosodás korára a pólyázás gyermekbarátabb formát öltött. A cseperedő kisgyermekek számára pedig már a régi időkben is léteztek a szabadabb „járókák“ vagy akár „állókák“ is.
És akkor a babakocsikról
Az első babakocsit, vagyis a leginkább ahhoz hasonló alkalmatosságot, William Kent, Devonshire hercege készítette el gyermekei számára, 1733-ban. A gondos édesapa maga tervezte meg a kagyló formájú, pónikkal húzható bájos járművet.
Az első tologatható babakocsikat Amerikában kezdte árusítani egy bizonyos Benjamin Potter Crandall, akinek a fia több szabadalommal – fékberendezés, tárolásra alkalmas kosarak vagy napernyőtartó – is bővítette a találmányt. Az 1840-es évektől a babakocsik töretlen népszerűségnek kezdtek örvendeni. Viktória királynő a walesi herceg születésekor maga is hármat rendelt a Hitchings babaáruháztól.
Szellőztető ketrec
Végezetül pedig szóljunk egy érdekességről, a „szellőztető ketrecről”. Az 1920-as, 30-as és 40-es évek Angliájában és Amerikájában alkalmazták. A munkásnegyedekben ugyanis egyre nehezebben lehetett megoldani, hogy a kisgyermekek friss levegőhöz jussanak. Állítólag a fiatal Elenaor Roosevelt, a későbbi amerikai elnök felesége volt úttörő az ügyben, aki egy ablakba szerelt tyúkketrecben oldotta meg gyermeke levegőztetését. A szomszédok, persze, elborzadva fenyegetődztek, hogy értesítik a hatóságokat. De az ötletet hamarosan szabadalmazták.
–néva–
Kapcsolódó írásunk: Hétköznapi fasizmus
