Horvátország a mediterrán térségek egyik gyöngyszeme. Természeti szépségeinek semmi sem szab határt – homokos, sziklás tengeröblök, szigetek, túrázásra csábító hegyek, elbűvölő nemzeti parkok – mellett, romantikus városok, hangulatos halászfalvak is bőven akadnak itt, több közülük az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. 

Ezerféle látnivaló és pihenés várja azokat, akik velünk tartanak. Jöjjön velünk Horvátországba!

1920_0.jpg

Program:

1. nap: Indulás Dunaszerdahelyről a reggeli órákban a kötelező pihenőkkel az alig 300 km-re fekvő horvát főváros, ZÁGRÁB felé. A város a Medvednica-hegység déli lábánál, a Száva bal partján, fontos közlekedési útvonalak mentén, a Dinári-hegység és az Alpok között fekszik. Dél-Európa egyik legforgalmasabb fővárosa, a nyugati és keleti kultúra találkozóhelye – a térség egyik legizgalmasabb nagyvárosa. Számtalan műemlék, palota, katedrális díszíti, sőt nem hiányoznak a csendes, romantikus kis utcák, kávéházak, cukrászdák sem, amelyeket a közös városnézés alkalmával nemcsak megcsodálhatunk, hanem az ebédre elkülönített szabadprogram alatt ki is próbálhatunk. A délutáni órákban elindulunk a tenger felé, a CRIKVENICA nevű üdülőközpontba, ahol négy éjszakán keresztül a szállásunk lesz. A szálláshelyek elfoglalása után a szálloda medencéjében nyerhetünk felfrissülést. Aki a tengert részesíti előnyben, a hotelben ránk váró vacsora előtt rövid sétát is tehet a tengerparton.

crikvenica.jpg

2. nap: Ezen a napon felkeressük Horvátország számtalan szigete közül a második legnagyobbat és legnépesebbet, KRK szigetét. Történelme mozgalmas volt: 1480-tól a Velencei Köztársasághoz tartozott, a napóleoni háborúk után a nagy császár birtokolta, majd Napóleon bukása után, a 19. század folyamán osztrák uralom alatt állt. 1867-től 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. A 2. világháborút követően Jugoszlávia, később az önálló horvát állam része lett. A hasonló nevű KRK városka az Adriai-tenger egyik legrégebben lakott települése, 12. században épült erődje középkori hangulattal árasztja el a városka utcáit. Vára a 15. században épült, román kori katedrálisa érdekes látnivaló. A szabadprogram keretében közelebbről is megismerkedhetünk vele. PUNAT községből 15 perces hajóúttal jutunk el KOŠLJUN szigetére. Itt mintha megállt volna az idő. A pici szigeten nem is fér el más, mint a kolostor és a hozzá tartozó kert. A könyvtárban értékes 15. századi könyveket őriznek a szerzetesek. Az ebédidőre szabadprogram van beiktatva, majd sajtkóstoló következik. Vendéglátóink hazai különlegességekkel, házi készítésű sajttal és olívabogyóval, fügével és ízletes helyi borral kínálnak meg bennünket. Estefelé térünk vissza a szállodába, ahol vacsoráig fürdőzhetünk a medencében, a tengerben, esetleg sétálhatunk a tengerparton. Vacsora a szállodában.

jojojojo20200418horvatorszag-vrbnik-tengerpart-varos-adria.jpg

3. nap: Reggeli után az Isztriai-félsziget északkeleti partján fekvő OPATIJA, azaz a monarchiabeli híres-neves üdülőhely, ABBÁZIA megtekintése következik, amelyet a dél-franciaországi Nizzához hasonlítanak. Az egykori kis halászfalu nevét a 15. században alapított apátság után kapta (a horvát opatija és az olasz abbazia = apátság). A város legjelentősebb épületeinek egyike ma is az Opatija központjában található gyönyörű Szent Jakab-templom. Mára az egykori névadó kolostorból csak ez az 1420-ban épült templom maradt, melyet 1506-ban, majd a 18. században is felújítottak, végül 1937-ben kibővítettek. Az osztrák császár, Ferenc József  nagy hódolója volt a városnak, beleszeretett arisztokrata arculatába, és ide költöztette téli rezidenciáját. Itt telelt az osztrák császári udvar, maga a császár a Kvarner Hotelben lakott. A Lungomare nevű tengerparti sétány a város egyik híres látványossága. Ezt a 12 km hosszú parti sétányt az Adria egyik legszebb sétányának tartják. Abbázia jelképévé vált a Leány sirállyal című szobor. A városban mediterrán növényzetet, gyönyörű parkokat találhat a látogató: babér, leander, pálmák nyújtanak kellemes környezetet. A városban tett séta alkalmával nem mulasztjuk el megtekinteni a Villa Angiolina parkját, sem a Szent Jakab-parkot. Opatija nemcsak elegáns történelméről és építményeiről híres, hanem arról is, hogy klimatikus gyógyhelyként szolgál. A reumás, asztmás és szívbetegeknek is nagyon ajánlott e gyönyörű város. Opatija Horvátország egyik szimbóluma. Ma is azt jelenti, mint 150 évvel ezelőtt, a fényűzést és a luxust. Nyaranta tehetős turisták strandolnak a hotelek előtt, ősszel céges konferenciákat rendeznek a hotelekben. – A városnézés után ebédszünet, utána visszatérünk a szállodába. Lehet fürdeni, sétálni, pihenni tetszés szerint. Este vacsora a szállodában.

4. nap: Egész délelőtt szabadprogram, pihenés. A kora délutáni órákban autóbusszal vagy kisvonattal visszatérünk a városba, kísérővel bejárjuk az óvárost, amelynek valóban gazdag történelme van. A közös városnézés után szabadprogram, amelynek keretében meg lehet tekinteni a helybeli akváriumot. Kora este hajókirándulás következik, amelynek során végighajózunk a káprázatos tengerparton, miközben pezsgővel vendégel meg minket a hajó személyzete. Este vacsora a szállodában.

27704117_2125131_635f0e80fa21c48079d9302d08b9e7c5_wm.jpg

5. nap: A reggeli után búcsút veszünk Horvátországtól. Útközben még egy nevezetességet megnézünk, a világhírű Postojna-barlangot, amelyet Szlovénia legnagyobb nevezetességének, a világ legismertebb cseppkőbarlangjának tartanak. Egyedülálló attrakcióval rendelkezik, a több mint 4 kilométeres barlangvasúttal és a világ egyetlen föld alatti postahivatalával. A kétszáz éve látogatott barlangot évente több százezer turista keresi fel, legnevesebb látogatója a kezdetek éveiben Habsburg–Lotaringiai Ferdinánd főherceg, később Ausztria császára és V. Ferdinánd néven magyar király volt 1819-ben. A barlangban lejátszókészülék magyar nyelven tájékoztatja csoportunk tagjait a barlang történetéről. Érkezés Szlovákiába az esti órákban.

Időpont: 2022. június 15. – 19.

Részvételi díj: 529 EURO

Mit tartalmaz az ár?

– klímával ellátott kényelmes autóbuszos utazást,
– idegenvezetést (Brogyányi Mihály), csődbiztosítás
– 3***-os szálloda Crikvenicában + félpanziót,
– sajtkóstolót(5 fajta házi sajttal), olívaolaj-, füge-, lekvárkóstolót egy pohár borral,
– a hajójegy árát Košljun szigetére + belépti díjat a kolostorba,
– pezsgőkoccintásos tengerparti hajókirándulást.

Mit nem tartalmaz az ár?

– Union utazási biztosítást (2,50 euró / nap),
– Union Pandemic A1 biztosítást (4 euró / nap),❊
– egyágyas szobafelárat (50 euró / egész kirándulásra),
– turistailletéket (körülbelül 6 euró),
– a belépti díjat a Postojna-barlangba + a Prejama várba (38,50 euró).

Jelentkezni lehet: office [at] ujno.sk vagy 0905 975 880.

 

❊Pandemic A1

Utazási irodánk az UNION biztosítóval együttműködve a hagyományos utasbiztosításon kívül egy új biztosítási csomagot is ajánl Önnek A1 PANDEMIC néven 4 €/nap áron.

Az új A1 PANDEMIC csomag magára vállalja mindazon kezelések költségeit, amelyek a WHO besorolása szerint a világjárvány okozta betegségekkel vannak összefüggésben (pl. a Covid–19), vagy ennek gyanúja fölmerül – ez vonatkozik azokra az országokra is, amelyeket a Szlovák Köztársaság Külügyi és Európai Ügyekkel Foglalkozó Minisztériuma, illetve az államigazgatás más vonatkozó szervei kockázatosnak (utazási szemafor) ítélnek. A biztosítás konkrétan ezekre a tételekre vonatkozik:   

• a szállásra fordított kiadások a kötelező karantén ideje alatt,
• a karantén utáni hazautazás költsége,
• a kirándulás lemondása kötelező karantén elrendelése és a szállító vagy az utazási iroda feltételeinek teljesíthetetlensége miatt.

Az A1 PANDEMIC csomag a legfeljebb 69 éves személyek számára rendelhető meg.
 

Új Nő csapata
Cookies