Kinek ügye-dolga a család? Sokan még ma is azt mondják, a nőé. Pedig ez hazug vélelem. A család a nőről is szól, és a férfiról is, az anyáról és az apáról is.
Milyen a jövő férfija? Olyan, aki ott áll a felesége mellett a szülőszobában, és ég a keze alatt a pelenkázás? Valami lehet benne, mert tény, hogy kialakulóban van az új „férfiimázs”. Úgy is hívhatjuk: új apaság. Felnőtt ugyanis egy érzékenyebb, rugalmasabb nevelést kapott férfigeneráció, amelynek megerősödött a gyerekeihez való kötődése. Amelyik tudatosítja, hogy családot tartani felelősség. Az ő felelőssége is. Az ugyanis szemenszedett hazugság, hogy a férfiak genetikailag alkalmatlanok lennének a gyereknevelésre. (Ezt azok az anyukák és anyósok találták ki, akik másként nem tudják bizonyítani saját fontosságukat, mint ellátó szerepben.)
A férfi ugyanúgy át tudja pelenkázni a babát, mint az anya. (Ahogy porszívózni is tud, csak éppen nem szeret – de a takarító szerepére abszolúte alkalmas.) Ez abból is látszik, hogy mind több férfi vesz részt aktívan a család ellátásában. És a nevelésben is. Felértékelődött a férfiak szemében az apaság. Ragaszkodásukban egy új motiváció is szerepet játszik: nem szeretnék elveszíteni a gyerekeiket. Nem véletlen, hogy válás esetén egyre több apa kéri a gyerekfelügyelet jogát.
A modern emberre jellemző, hogy azt hiszi, azok a dolgok, amik vele megtörténnek, sose történtek meg ezelőtt. Pedig a történelem megismétli önmagát. A régmúltban is voltak időszakok, mikor nem volt „divat” az apaság. Az ókori Egyiptomban például egészen az „eretnek” Ehnaton fáraóig nem volt szokás a gyerekek iránti gyengéd érzelmekről nyíltan beszélni. Először a történelem folyamán őt ábrázolták kisgyerekek (lányai) társaságában. Az ő hagyományszakító korából maradtak fenn az első harmonikus családi jeleneteket tükröző ábrázolások. Az Ehnaton és felesége, Nofretete (Nefertiti) családját ábrázoló reliefek az első bizonyítékai annak, hogy az apa is tudja gondoskodóan, bensőségesen és gyengéden szeretni a gyermekeit. E korszak után hosszú évezredekre ismét eltűnt a szerető apa képe – maradt a szigorú, tekintélyt parancsoló apa, aki megközelíthetetlen gyerekei számára.
A nevelésben az apának éppolyan fontos feladata van, mint az anyának. Fia, lánya számára ő jelenti a férfimintát, tőle lesik el, miben más a férfi, mint a nő. (Vigyázat! Nem abban, hogy ő nem főz vagy mosogat.)
De nézzünk kicsit szét a mai felmérések világában! Egyelőre igazolhatóan alacsony azon apák száma, akik kiveszik a részüket a gyermeknevelésből – mondjuk, segítenek gyermekük öltöztetésében és az iskolai feladatok megoldásában. Az apák a kellemesebb nevelési feladatokat részesítik előnyben: a játékot, a szabadidős tevékenységet (foci, barkácsolás), a kapcsolattartást a tanárokkal. Az apák zöme nem érzi úgy, hogy a család ellátása az ő feladata (is). Szerintük ők úgy segítik a legjobban az anyákat, hogy bebiztosítják az anyagi hátteret. (Ami viszont ma korántsem elegendő. Hiszen ma az anya is dolgozik, sőt! És már ne az legyen, hogy a férjhez menéssel csak újabb műszakokra váltunk jegyet...)
A nők szerencsére egyre kevésbé kényszerítik magukat az önfeláldozó anya szerepébe. Már nem nagyon akarják egyedül viselni a gyereknevelés összes terhét – mutatják a vizsgálatok. Nem is csoda, hisz egyéb terhek is rakódnak rájuk jócskán.
Túl sokáig uralkodott az „apai autoritás és anyai szeretet” elve. Az anya szeret és kiszolgál, az apa számon kér, és szigorú. Pontosabban: ezt a leosztást várta el a közvélemény. Mostanra viszont, mint minden, ez is megváltozott. Még nem terjedt ugyan el széleskörűen, de egyre több férfi nézi más szemmel a családját. Szívesen követi figyelemmel felesége terhességét, mellette van a szüléskor, megfürdeti a csecsemőt, megcumiztatja, ringatja, sétálni viszi, sőt éjjel felkel a babához. Vagy orvoshoz viszi a gyermeket, mesét olvas neki.
A férfiak közül sokan elfogadják a családi feladatok megosztását – ám kevesen a hagyományos szerepek felcserélését! Egy felmérés szerint a férfiaknak csupán 17 százaléka maradna otthon a gyerekkel, míg a felesége a megélhetésért dolgozna.
Pedig miért „gyenge” az a férfi, aki gyereknevelésre vállalkozik, és miért megvetendő az az anya, aki bölcsőringatás helyett a karriert választja? Egyik feladat sem könnyebb a másiknál.
Tudomásul kell venni, hogy az eddig szigorúan szétválasztott női és férfiszerep közeledik egymáshoz. Az „anyai szeretet” nemcsak a nők kiváltsága: az apák éppúgy tudnak szeretni, mint nevelni! A gyereknevelés pedig két embert követel: anyát és apát!
– A mai fiatalok komolyabban veszik az apaságot – mondja Haid Katalin pszichológus. – Leginkább az iskolázottabb rétegek szakadtak el a hagyományos felfogástól. Készülnek az apaságra, időben is eltolják, mert tudják, hogy az ellátásban is részt kell venniük. Az apáktól egyszerűen ma többet várunk! A gyermek pici korától az apáé is – nem úgy, mint régen, amikor az apát kitiltották a szülőszobából. Az anyának nagy segítséget jelent, ha számíthat az apára. Ha az apa nagyon elfoglalt, lazul a kötelék.
– Mikor érett a férfi az apaszerepre?
– Ha van felelősségérzete, és nagyjából fel tudja mérni, mit tud adni a gyermekének. De ez nem életkorfüggő! Egyesek már 20 éves korukban alkalmasak a szülői szerepre, mások 40 évesen sem.
– Milyen szerepe van az apának a gyermek életében?
– A gyermek hároméves kora után kezdi látni, mi a különbség az anya (a nő) és az apa (a férfi) között. Ekkor kezdődik a nemi érdeklődés és az úgynevezett ödipális időszak. A kislány az apának akar tetszeni, rivalizál az anyával, a kisfiú pedig az apával. Az apa szenteljen elég figyelmet a kislányának: mondja el neki, milyen szép, kedves, ügyes! Így a kislány a női szerepében nem sérül. Nem véletlen, hogy azok a kislányok lesznek bulimiásak, akik gyerekkorukban nem kaptak elég szeretetet, akikkel elégedetlen volt az apjuk. Az apától függ, hogyan viszonyul majd lánya később a férfiakhoz, vagy hogy fog a fia küzdeni az életben. Ha lekezelően bánik a gyerekeivel: a fiú nem fog tudni teljesíteni, a lány viselkedése pedig gátolt lesz a másik nem felé. Ha az anyával szemben erőszakos, a gyerek védeni kezdi az anyát, harcba száll az apa ellen (lehet, hogy később minden férfival harcolni akar majd), vagy azonosul a bántalmazott anyával (a lány is verekedős férjet választ).
– Kisfiúk esetében az apa követendő mintaként is szolgál.
– Az apa példakép, egoideál. Ha túl magasra helyezi a mércét, neurotizálhatja a gyermeket („én ilyen soha nem leszek, a lába nyomába se érek”). Az apának meghatározó szerepe van abban, milyen apa és férj válik a fiából. Ha a gyermek azt látja, hogy az apa törődik a családjával, partnerként kezeli az anyát, nem lesz semmi gond. De ha mindig az apa akarata érvényesül, vagy fordítva (az anya bánik lekezelően az apával), ez valamiképpen rögzül. Persze a múltból hozott apai kép változhat. Ideális esetben a fiú valami újat tanul, és jobb apává válik.
Póda Erzsébet
