Barátnőm gyűjti a régi divatlapokat. De csak azokat, amelyeknek a címoldalán olyan modell szerepel, aki valamiben különleges: szeplős, vörös hajú, fiúsra van vágva a haja, vagy túl nagy a szája.

Mi tetszik neki rajtuk? Hát csak az, hogy nem egy tucatarc néz vissza rá, hanem másféle: a képek azt tükrözik, milyen sokfélék vagyunk. mi, nők.

igazi-no-kezdo.jpg
Sophie Dahl az Yves Saint Laurent reklámarcaként is szerepelt – annak ellenére, hogy sem arcra, sem alkatra nem volt besorolható a klasszikus modell-sémákba. (© tumblr.com)

Az utóbbi tíz év modelljei

Mellbevágó, hogy a kifutókon látható lányok mennyire egyformák. Serdületlenek, fejletlen testtel, s ha letakarnák a fejüket, tök egyformák lennének. Hova tűnt az emberi faj változatossága, a sokszínűség, amitől szépek vagyunk? Hová tűnt az igazi Nő? A nádszálvékony manökenek azért élnek kávén, nyalókán és (némelyek) kábítószeren, hogy elérhessék a vágyva vágyott dupla nullás méretet. A 00 nem más, mint a legkisebb női (amerikai) méret, ami a mi konfekcióméretünkben a 28-asnak felel meg (az átlagnő, ugye, a fellegekben jár, ha beszuszakolja magát egy 38-as ruhába).

Az ördög pradát visel című könyvben azt olvashatjuk, hogy a világ legismertebb divatmagazinjánál minden alkalmazott „két nullával” szaladgál, a normális ebéd arrafelé egy kis adag brokkolis-balzsamecetes jégsaláta egy kis gyümölcslével. A normális világ a nők számára a Vogue szerint tehát az lenne, amelyikben nem szokás enni?! Ezek szerint igen. 

Manapság a divat(ipar) hatalma óriási. A divatlapok azt sugallják (és hány nő el is hiszi!), csak akkor lehetünk elégedettek magunkkal, ha olyan a külsőnk, mint a zörgő csontú modelleké.

Nagyon kevesen vannak, akik beleférnek ebbe a sablonba, hiszen a legtöbb nőnek gyereke van, jóval elmúlt harminc, és rendes ételeket eszik, nem pedig répát és öt szem mogyorót. Hol van az az idő, amikor Sophie Dahl tizenöt kilóval nehezebb volt, mint ma, mégis Yves Saint Laurent reklámarca volt? Egy interjúban Nick Knight, az egyik legkiválóbb brit divatfotós ezt nyilatkozta: „a divatvilágban vannak dolgok, amelyekről még mindig nem beszél senki. Például arról, miért nem fényképezünk olyan nőket, akik úgy festenek, mint a feleségem.” Nick Knight formás telt asszonynak mondja a feleségét: „Szó, ami szó, a legszebb nő a világon.” Egy nő, aki úgy néz, ki mint egy igazi Nő.

Mostanában pedig a másik véglet, a „plus size dundiság” van divatban. A Vállald a tested! jelszó jegyében megjelentek a duci modellek. Amerikában, persze, a duciság teljesen mást jelent, mint nálunk. Ott valóban kimondottan nagyméretű, testes modellek sétáltak a kifutókon. Pedig a zsírrétegekkel jócskán kipárnázott (magyarán: kórosan kövér) női test sem számít a természet által megálmodott optimálisnak. Egy szó mint száz: az utóbbi években az alultáplált és a túltáplált női test is divatban volt már, csak egyvalami nem: az egészséges nő teste.

minden_reggel_ujno.sk_340.png

Női formákat akarunk!

Hinnék, hogy a mai divattervezők nem ismerik a 38-as és a 40-es méretet, és igazából nem is tudnak ilyen méretű ruhákat tervezni? Pedig ez a szomorú igazság! Haladásnak (!) számított, amikor Robert Duffy, a Marc Jacobs márka elnöke bejelentette, hogy a közeljövőben a nagyobb méretszámú (mármint a 38-as!) modelleket is beveszi a portfóliójába.

Mark Fast kanadai divattervező londoni divatbemutatóját pedig renitens módon egy hús-vér modell nyitotta meg. A bemutatónak remek visszhangja volt, és Mark Fastot a nőbarát divat modern képviselőjeként kezdték emlegetni. Az angliai sajtó nem győzte dicsérni a kollekciót, darabjai a kultikus Browns divatbolt slágerévé váltak.

Ben Berry, a cambridge-i egyetem professzora, aki a női viselkedés és a divat kapcsolatát kutatja, kijelentette: „Ha a nők olyan modellt látnak a reklámokban, aki korban, külsőben, bőrszínben hozzájuk hasonlít, vásárolni kezdik az adott márka ruháit.”

A változás jeleit láthattuk akkor is, amikor maga a nagy Karl Lagerfeld – aki annak idején úgy nyilatkozott, hogy „egy divatbemutatón senki sem akar pufi nőket látni” – a Chanel-kampány számára a híresen túlsúlyos Crystal Renn modellt hívta meg. Ne feledkezzünk meg a Gossip együttes elragadó énekesnőjéről, Beth Dittóról sem, aki Jan-Paul Gaultier-modelleket mutatott be.

A Mad Men sorozat tette híressé (és a férfiak imádatának tárgyává) a bronzvörös istennőt, Christina Hendrickset (lenti képünkön), akinek keble és feneke aligha férne bele a 38-as méretbe. Ennek a sorozatnak egyébként is nagy hatása volt az utóbbi évek divatjára. Nem erőszakolt az állítás, hogy a benne látható pazar ruhák, amelyek az 50-es és a 60-as éveket idézték, nagy hatással voltak a Prada, a Louis Vuitton és a Zara kollekcióira is. 

igazi-no-christina-hendricks.jpg
Christina Hendricks (© AMC/EVERETT COLLECTION)

A fiatal nők már öregek

Kik számítanak ma menő modellnek? A tizennégy-tizenhat éves tinédzserek (akik, ugye, még fiatalkorúak, szinte gyerekek, s már keményen dolgoznak), de ez eddig még senkinek sem tűnt fel, egyetlen hivatalos szervnek sem, amely a gyermekek illegális foglalkoztatását vizsgálja, bünteti. A serdülőkorú modellek évek óta monopolhelyzetben vannak a mólón, de azért már megjelent egy-két fecske, ami reményre ad okot.

Louis Vuitton 2010. őszi bemutatóját Elle Mcpherson zárta, Francisco Costa és Calvin Klein pedig harmincon túli modelleket is szerepeltetett a kifutón.

igazi-no-tome.jpg
A Tome márka a bemutatóján igazi nőket szerepeltetett (© Getty Images for New York Fashion Week: The Shows)

Az angol Giles márka 2011-es tavaszi–nyári bemutatóján a hetvenegy éves Veruschka jelentett üdítő változatosságot. Tom Ford is olyan nőkkel dolgozik, akik nem felelnek meg a mai „normáknak”: Beyoncéval, Julianne Moore-ral, Lauren Huttonnal, Stella Tennanttal. Apró lépések ezek, de jó irányba vezetnek.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy mindez egyáltalán nem irányul a sovány, fehér bőrű fiatal lányok ellen, akik ma láthatók a kifutókon és a folyóiratok lapjain. A mai nők mindössze azt kívánják, hogy a haute couture-ban is jelenjenek meg a teltebb, idősebb modellek, azaz a divatvilág tükrözze az emberek sokféleségét, hogy szélesebb körben lehessen választani, és hogy a nők többé ne gyötörjék magukat esztelen diétákkal, ne essenek depresszióba amiatt, hogy nem olyanok, mint a címlaplányok. Nagy-Britanniában

2009-ben elindult az All Walks Beyond the Catwalk nevű mozgalom, amely ugyanezt a célt tűzte ki maga elé. A London Fashion Weekkel és számos más neves angol divattervezővel együtt (Vivienne Westwood, Stella McCartney, Giles Deacon, Hussein Chalayan) sikerült beiktatniuk a kampányba és megjelentetni a kifutón más modelleket is, akiknek életkora 18-tól 80-ig terjedt, méreteik pedig a 36-ostól a 44-esig. 

Alice Temperley dizájntervező ezt mondta az All Walksról: „Kölönböző alakú, méretű, bőrszínű és magasságú nők vannak. Épp az a szép bennük, hogy mindegyikük más. Reméljük, hogy segítünk a nőknek abban, hogy azzal legyenek elégedettek, amilyenek!”

A kérdés: Hogy lehet az, hogy pont ők beszélnek így, akik arra kényszerítenek bennünket, hogy soványak, magasak és örökké fiatalok legyünk? A válasz egyszerű: nem ők kényszerítik a nőket, hanem inkább a divatipar. A ruhákat hagyományosan 36-os méretben varrják, a híres divatszabászati iskolákban a leendő tervezők mindent 36-os méretben készítenek, ezért az a legegyszerűbb, ha a bemutatókra is olyan modelleket választanak, akiknek 36-os a méretük. (mint már írtuk, a mai tervezők nem is igen tudnak más méretben gondolkodni!) Elsősorban persze a nők fejében kellene elfordítani egy kapcsolót, hogy szeressék magukat olyannak, amilyenek.

Varga Klára
Cookies