Megjelent az Új Nő magazin JÚLIUSI száma! 76 oldal boldogság!

"Kell egy nap, mikor szívből tudunk örülni egymásnak. Kell egy nap, mikor szívből tudunk örülni az Új Nőnek."

fb-fejlec-julius-sarga1_masolat.jpg

Nyári kirándulásaink az életörömből fakadnak: az Új Nő kis csapata most is útra kel, az országot járjuk majd, augusztus végén pedig Rómába indulnánk. Júliusban Selmecbányát nézzük meg, az út már betelt.

1820-1024_5.jpg

Augusztusban Komárom, Párkány és Helemba a cél. Komárom a magyar királyság 5. leggazdagabb városa volt, itt van Közép-Európa legnagyobb várrendszere. A belvárosban megcsodáljuk a szép palotákat is – és a huszárt, amelyik a Városháza tornyában minden órában megmutatja magát. Utána párkányi indulással a három folyó medrét járjuk be hajóval, meghallgatjuk az esztergomi bazilika történetét. Helembán pedig az ország legszebb kilátású borászatában a VilágiWinery vendégei leszünk egy hangulatos borkóstolón.

Római repülős utunkat szeptember elején indítjuk, 4 napot töltünk az olasz életöröm, az „édes élet” fővárosában. Legyen részünk újra örömben, élvezetben.

nevtelen_terv-51.png

Falusi kertben

Igazi falusi kert ez, hiányzik belőle minden flanc, nincsenek formára nyírt bokrok, tűhegyes vonalak. Itt-ott kilógó rózsaág, lehullott virágszirmok, egymásba kapaszkodó növények adják a báját. A hosszú tornácon Sanyi macska nyújtózik lustán, lesi a füsti fecskéket, akik évek óta visszatérő bérlők..

kepernyofoto_2021-07-21_-_14.00.28.png

Rituáléból van bőven. Kati minden reggel kisétál a fűre Sándor macskával, akinek megmutatja a szomszéd bárányait. Sanyi pórázon van, nehogy eltekeregjen, aztán kiszaladjon az útra... Leülünk a kertben, és csak vagyunk. Tudjuk, nem kell sokáig várni, lassan elősétál minden élőlény, fecske és bogár, kutya és macska, hogy lencsevégre kapjuk.

nevtelen_terv-51.png

Levendulakifutó
Tallóson selymesen kék levendulamezőben kaptuk lencsevégre a kánikuladivatot. Ahogy a háttér is a természetesen szépet, a ruhák is a természetes női szépséget emelik.

1536-1024_18.jpg

A levendula illóolaja

Rengetegféle levendulaolajat árulnak, ám a többség hamisítvány. Rémes Ferenc tallósi levendulái illóolajként hasznosulnak. Vajon hogyan készül a hamisítatlan illóolaj? Valóban lila színű a levendula olaja? A titkot első kézből tudtuk meg!

nevtelen_terv-51.png

A NAGY KÉRDÉS, amire képtelen vagyok válaszolni (annak ellenére, hogy harminc éve kutatom a női lélek rejtelmeit), a következő: Mit akar a nő?” Az idézet Sigmund Freudtól származik.

kepernyofoto_2021-07-22_-_9.04.44.png

Ezek szerint a férfi is tudni akarja, milyen a nő... Ám egy férfi soha nem iratkozik be nőmegismerő tanfolyamra, csak a nők iratkoznak be a különböző férfiszelídítő tanfolyamokra. Miért van az, hogy a férfi mindig tudja, hogy neki van igaza? A nő meg azt éli, hogy „Igazad lehet, de pasid nem...”

nevtelen_terv-51.png

Önálló estek

Otthon a levegőben most babaillat úszik, Récsei Noémi új szerepre készül. A Carlton teraszán azért megtartotta júniusi beszélgetőestjét, budapesti vendége volt, mégpedig Háy János író. Arról kérdezzük, hogy tudott ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres „énmárkát” felépíteni.

kepernyofoto_2021-07-22_-_9.17.39_0.png

nevtelen_terv-51.png

A TikTok sztár

113 ezren követik a TikTokon – és ez a lány itt él egy kis gömöri faluban, Rimaszombat mellett. Csak Gyöngy vagyok! Simán Gyöngy – mutatkozik be a huszonegy éves lány. Kezdetben meglep az öntudat, amellyel teljes neve elhallgatását kéri. Mihelyt beszélgetni kezdünk, belátom: Gyöngy esetében a név valóban részletkérdés. Hiszen kis zöld szobáját az egész világnak megmutatja. Ez vagyok én. Pont azért szeretik több mint 110 ezren, mert mindig csak magát adja. Követőit kézimunkáin, „Csináld magad!” tippjein és receptjein túl Gyöngy társadalmi szerepvállalása is lenyűgöz

gyongy1536-1024.jpg

nevtelen_terv-51.png

kepernyofoto_2021-07-22_-_11.24.07.png

További érdekes tartalmak az Új Nő júliusi számában! Már kapható az újságárusoknál!

www.ujno.sk

Új Nő csapata
Kapcsolódó írásunk 
Cookies