Kamasz gyerek szülőjének lenni nem egyszerű. Leírom, amit látok, hallok, hogy a szülők érezzék: nincsenek egyedül a bajban. Hogy tudják, nem ők rontották el. A kamasz homlokára ki kéne írni: „Átépítés miatt átmenetileg zárva.”

Az egyik kamasz begubózik, a másik kőkeményen lázad. Nos, ez a cikk a lázadókról szól. Azokról, akik szemtelenek, akik nem tanulnak, akik a szülő arcába káromkodnak, isznak, cigiznek vagy füveznek. A pszichológusok szerint mindez normális, legyen a szülő nyugodt, elmúlik.
Mindezt értjük, csak a családban mégiscsak valahogy élni kell, és mégse lehet megengedni MINDENT. Az anya, az apa igenis kétségbeesett! Hogy miért? Mert szereti és félti a gyerekét. 
Én mindjárt fölrobbanok! – mondja Kriszta, miután vérvörös fejjel lehuppan a kávézó foteljába. 
– Én ezt egyszerűen nem bírom! Vagy megfojtom a leányt, vagy megbolondulok. Nem tudom, mit csináljak, de elegem van!!! Ezt figyeld, most mit talált ki. Azt mondja nekem, hogy neki Calvin Klein melltartó kell. Nézek rá: nooormális?! Elfelejti, hogy egyedül nevelem őket? 12 órákat húzok le abban a hülye gyárban, hogy valahogy fenn tudjam magunkat tartani. Hogyan jut eszébe 40 eurós melltartót meg 20 eurós bugyit kérni?! Mit kérni, KÖVETELNI! A drágalátos 16 évesem nem tudja, hogy van még egy testvére? És mindezt úgy, hogy a hónap elején vettem neki egy 80 eurós cipőt, hogy ne járjon gagyiban, miközben nekem lyukas a cipőm, és a kínainál veszek cipőt a fájós lábamra. Értem persze, hogy ő tini, ezért is vettem meg neki azt a topánt. Ám most meg azt hiszi, mienk az aranytojást tojó tyúk! – Barátnőm itt kicsit megáll, belekortyol a kihűlt kávéba, majd ugyanazzal a hévvel folytatja. 
– Mondtam neki: ha 60 eurós alsónemű kell neked, akkor eredj, és keress munkát nyárra. Na, erre kitört a háború, hogy hogyan lehetek ilyen. Hát nem értem? MINDEN lánynak az osztályban menő cuccai vannak, ő meg szégyenkezik tornaóra előtt... Elmondott mindenféle büdös k.-nak, szó szerint a képembe üvöltött

 

Egyetlen dolgot tehetsz: szeresd a gyereked. Úgy, ahogy van, lila hajjal, bukottan. Hogy tudja, hozzád bármikor visszajöhet. Mert szereted.
 

Kriszta lánya egyébként igazán jó kislány. Jól tanul, és ha az anyja megkéri, kitakarít (kisebb-nagyobb veszekedések árán). Nem viszi túlzásba a bulizást, és nem is iszik. Nem úgy, mint Peti. Peti szülei a teljes kétségbeesés határán vannak. Fiuk igazi nagymenő, aki hétvégenként részegen jár haza. Fogalmuk sincs, kivel barátkozik – úgy tűnik, mindenkivel, aki az éjszakában él és mozog. Tegnap a falu közepén szedték össze, csontrészegen feküdt a háborús emlékmű mellett. Micsoda szégyen! A szüleinek hazudozik. Az apja az anyját marja miatta, és fordítva – mert mi más ronthatta el ezt a gyereket, ha nem az anyai kényeztetés. Az anya viszont azt gondolja, Peti azért lett ilyen, mert az apja túl szigorú. Állandósult a feszültség náluk. Ha nem engedik ki a drágalátost? Kitör a ribillió. Peti csapkod, fenyegetődzik. A múltkor földhöz vágta a seprűt, az meg kettétört, majd „Elhúzok innen a p.-ba!” csatakiáltással bevágta maga mögött az ajtót. 

web-bannerek-instagram.jpg

Gábor meg nem tanul. Ha a szülei benéznek a szobájába (ahol egetverő rendetlenség van, a büdös zokni vígan megfér a tegnapi tízórai maradékával), komoly arccal ül a könyv fölött. Közben meg majd mindenből négyese van, két tantárgyból pótvizsgázott a nyáron. Az apja majd beledöglik, úgy szégyelli magát. Nem csoda, hiszen tanár. Úgy érzi: ez a „veszett kölök“ az ő személyes kudarca. Hiába mondanak a fiúnak bármit. Beszélhetnek neki a felvételi pontokról, a felelősségről, bármiről. Gábor szerint a tanárok hülyék, és pont. Velük együtt persze az apja is. Gyakran megesik, hogy el sem akar menni iskolába. Anyja és apja reggelente vigyázban áll az ajtónál, hogy Gábor legyen olyan szíves, üljön már be abba az autóba, mert megint elkésik.

 

Ha a gyerekkel baj van, általában a családdal is baj van! Többnyire a gyerek a tünethordozó, mert ő a legérzékenyebb. Ám nem az a cél, hogy pellengérre állítsuk a szülőt. Nem igaz, hogy minden a szülő hibája, és kezdjen a kamasszal, amit tud. Ilyenkor olyan családi dinamika alakul ki, ami nem szolgálja a benne lévők fejlődését. A gyerekét sem és a szülőkét sem. 

 

Ezek még vidám dolgok ahhoz képest, amit Gyula él át. Gyula hatalmas, szakállas figura, két karján jókora tetoválással. A minap teljes depresszióban görgette le a torkán az üveg pálinkát. Utána már nem érdekelte, hogy férfias dolog-e a panaszkodás, vagy sem, könnyes szemmel öntötte ki a szívét. Gyula egyedül nevelte föl a lányát. A felesége otthagyta őket, amikor a kislány négyéves volt – új és „izgalmas“ életet kezdett Angliában. Félévente jelentkezgetett, olyankor aztán megbolondította a gyereket (Imádlak téged, kicsikém!) – s egyben jól megtáncoltatta az exét. – Borzasztó nehéz anya nélkül felnevelni egy lányt. Mindent megtettem, feláldoztam magamat, más nőre rá se néztem, hogy csak az övé legyek. Tinikorában aztán az én édes-aranyos, csillagszemű lányom kifordult magából. Rocker lett. Csak amit a mai „rockerek“ művelnek, az egészen más, mint a mi időnkben. Kati hajában lila-zöld csíkok virítanak, a szájában, orrában, szemöldökében piercing, a nyakán nyakörv. Fájt, fájt, de lenyeltem. Aztán egyszer beállított valami nyikhaj fiúval. Annak még a nyelvén is piercing volt, a haja lógott, vékony volt, mint az ujjam, és szörnyen, de szörnyen idétlen! Ilyen semmirekellő az én lányom közelében? Azt már nem! Majdnem puskával hajtottam el! Azt hittem, vége a románcnak. Kiderült, az orromnál fogva vezettek. Az én édes kislányom megszökött. Elment ezzel az izével, hozzájuk költözött, a fiú szüleihez. Merthogy én nem értem meg őket! És érettségi előtt teherbe esett, s nem is nekem mondta el, hanem a nővéremnek! Mert én egy nagy senki vagyok. Semmit se értek azok az évek, amiket rááldoztam. A lányom most teszi tönkre az életét, én meg nézem tehetetlenül. Ki fogja most megvédeni? Miből fognak élni? Abból a fiúból semmi jót nem nézek ki. Igyekeztem megnyugtatni: most ez így alakult. Attól még, hogy szül egy gyereket, még tanulhat. Nehéz az ügy, de megoldható. Ha meg vége a szerelemnek? Harmincéves korában már lesz egy nagy gyereke, ő meg találhat egy új társat magának... Nem tudtam jobbat mondani. Magamban meg azt gondoltam: Lehet ezt fokozni.

festekes_arc3.jpg

Mária lánya ugyanis egy másik lányba szerelmes. A kis Elvira kijelentette, hogy ő leszbikus, amitől roppant különlegesnek érzi magát. El lehet képzelni, hogy Mária mélyen hívő katolikus családja hogyan fogadta a románcot. Elvira tudja, hogyan kell borzolni a család idegeit. Ahol csak lehet – a kivilágított főtéren, a tóparton, az iskolaudvaron –, elmélyült ölelkezésbe, csókolózásba bonyolódik kedvesével.

Konklúzió
A fentebb felvonultatott kamaszok szó szerint lázadnak. A tanár gyereke nem tanul, a katolikus család sarja leszbikus, a szegény anyuka csemetéje márkás cuccokat követel, az extraférfias apuka lánya meg lelép egy nyikhajjal.  Igazából akkor nyugodtam meg, amikor meghallottam a következő történetet. A minap egyik kolléganőm interjút készített egy református pappal, aki családsegítő írásairól volt ismert. Nos, interjú közben becsörtetett a pap lánya: miniszoknyában, lila hajjal, az orrában karikával... Roppant flegma stílusban odaszólt valami butaságot az apjának (mit se törődve azzal, hogy az épp el van foglalva). Az újságíró elképedt, a pap meg csak ennyit mondott: „Kamasz. Mikor lázadjon, ha nem most? Egyszer mindenkinek fellázad. S inkább most, mint negyvenéves korában!” Az újságíró szívéről erre egy kisebb kő gördült le. Mert ő is a kamasz fiával kínlódott: már a második középiskolából tanácsolták el. Ha a pap lánya ilyen..., akkor talán az övé is rendben lesz egyszer. Mindenesetre ez jó régen történt. Azóta a pap és az újságíró gyereke is felnőtt. És teljesen normális felnőttek lettek, tisztes családapák, családanyák.

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Ki vagyok én, most keresem
Ujpál Emőke pszichológus (Komárom): Nincs könnyű dolguk a serdülőknek, hiszen mindenki „utálja” őket. A kamaszkor egy normatív krízis, azaz a fejlődés természetes velejárója. Egyik feladata az identitás (ez vagyok én) megtalálása. Ennek érdekében a kamasz sok mindent kipróbál: „megkóstolja“ a rosszat, elmegy a végletekig. A szülő leesik a piedesztálról, a parancsolgatással, a tekintélyelvű szólamokkal már semmire nem megy. Ezért a szabályokat rugalmasabbá kell tenni. A legfontosabb, hogy a két szülő erős szövetségben álljon a gyerek mellett (ha együtt élnek, ha nem). Hisz ők jelentik azt a biztonságot a gyereknek, amire a gyereknek – bármennyire is állítja az ellenkezőjét – nagyobb szüksége van, mint valaha. Ők döntsék el, mi fér bele nekik, és mi nem, mit engednek meg a kamasznak, mit várnak el tőle. Legyenek kiszámíthatóak és stabilak, akármennyire lázad is a gyerek. Lázad, mert ez a dolga. Az ég akkor szakad le, ha eléri, hogy miatta kiboruljon a család. Ekkor bizony azt fogja gondolni, hogy ő erősebb, mint a szülei. Ekkor borul fel csak igazán a rend, ami egyre agresszívebb viselkedésre sarkallja a kamaszt. A rosszaságok egyik rejtett üzenete épp az, hogy „állítsatok már meg!”. Fontos tehát megtapasztalnia, hogy a szülő erősebb nála, és határt tud neki szabni.

Szintén kulcsfontosságú, hogy a szülők hallgassák meg a fiatalt, hogy az kifejthesse érveit. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy úgy lesz, ahogy ő mondja, hanem az ítélkezésmentességet. Az ítélkezésre nagyon-nagyon érzékeny a „nagy hang és nagy arc” mögött megbúvó, bizonytalan kamasz. Ne minősítsünk, inkább kérdezzünk! Ezzel segítjük őt önmaga körvonalazásában. A necces érzelmi helyzetekben támaszkodjuk arra, hogy mi (remélhetőleg) érettebbek vagyunk kamasz gyermekünknél, és ne akadjunk fenn minden érzelmi hullámán. 
Ma a kamaszok az influencereket követik. Ebben az életszakaszban jellemzően a saját kortársaik felé fordulnak, az odatartozás igénye nagyon erős. Ennek magyarázata: így tudnak csak leválni a családról, a szüleikről, így tudnak önálló életre elindulni. Azonban ez csapda is lehet, mert a nagyhangú véleményvezérek nem mind „jó emberek“.

Dráfi Anikó
Kapcsolódó írásunk: Nem lehet dühös

Új Nő csapata