A Diamond Princess szállodahajón egy nemesócsai zenész fiú is ott hegedült, Banyák Robi. Január 20-án Jokohamából hajózott ki – Robi a kéthetes japán turnusokat hegedülte volna végig, május közepéig szólt a szerződése. Ekkor még senki nem sejtette, hogy alig két hét múlva örökre beíródik a Diamond Princess neve a járványtörténelembe…

A japán partok mellett vesztegzár alá vont szállodahajón 3771-en utaztak, és húsz százalékuk megfertőződött a koronavírussal. Ami nagy gond volt, hogy sok utast elengedtek, akik maguk nem voltak betegek, de mint később kiderült, tovább fertőztek.

6sopnoiw.jpeg

Mit mesél Robi? 

A nemesócsai származású Banyák Róbert (32) hat éve dolgozik zenészként a Princess Cruises nevű vállalat luxushajóin. Új-Zélandtól Perun át a Hawaii-szigetekig számos egzotikus országot bejárt, s mostanra tapasztalt tengeri medveként vág neki egy-egy hajóútnak. Nem volt ez másképp idén januárban sem. Egészen addig, míg megszokott kényelmes világunk egy szempillantás alatt fenekestül fel nem fordult…

A Diamond Princess – a tizennégy emeletes, háromezer utast és ezerfős személyzetet szállító luxus-óceánjáró – a koronavírus-járvány második legnagyobb gócpontjává lett (a legtöbb beteg ekkor még a kínai Vuhanban volt). Fedélzetén összesen 705 személy fertőződött meg, és az óceánjáró több mint két héten át vesztegelt karanténban Jokohama partjainál…

Japán – ahol nem mellesleg magas fokon áll az orvoslás tudománya – később elismerte, hogy szarvashibát követett el. A hajó személyzetét a járvány kirobbanása után azonnal evakuálni kellett volna. Ám ők tovább dolgoztak, az utasok meg szórakoztak, így igazából semmi nem állt a tüskés koronaszörny terjedésének útjába.

Robi – aki közvetlen közelből volt részese az eseményeknek – a hajón átélt élményeiről, a rögtönzött vészforgatókönyvről mesél nekünk. Illetve skype-interjúnk során azt is megtudhattuk, hogy miképp sikerült megbirkóznia a később eléje háruló akadályokkal…

robi.jpeg

Január 20-án minden a terv szerint indult. Robi  azzal a reménnyel szállt fel a Diamond Princess fedélzetére, hogy május közepéig kéthetes japán turnusokon hegedül majd.

– Nehéz időszak van mögötted. Épségben hazaértél Japánból?

– Épen és egészségesen (nevet). Egyébként most Írországban vagyok a barátnőmnél, itt fogom kivárni a járvány lecsengését. Először szerettem volna visszatérni Szlovákiába, a családomhoz, azonban körülményes lett volna hazautazni. Két lehetőség közül választhattam: vagy lehúzok két hetet Bősön a karanténban, vagy hazamegyek Nemesócsára, ám ebben az esetben minden családtagom házi karanténba kerül. Bősre nem vágytam, mert őszintén szólva nem volt kedvem napidíjat fizetni a „fogságért”, az otthoniakat pedig nem akartam kellemetlenségeknek kitenni. S persze a pletykákat is szerettem volna elkerülni, hiszen a média rengeteg rémhírt közölt a hajóval kapcsolatban: nem tudhattam, hogy a falubeliek hogy reagálnának a hazaérkezésemre. Gyanítom, nem mindenki fogadott volna tárt karokkal… 
Így átmenetileg Budapesten szálltam meg az egyik jó barátomnál, majd jegyet váltottam Dublinba. Hivatalos pecséttel ellátott orvosi igazolással rendelkezem arról, hogy van két negatív koronavírustesztem, ezért tudtam még három hete is szabadon repkedni a világban…

„Ahogy a járvány egyre több áldozatot követelt Kínában, kezdetét vette az óceánjárók kontrollja. Ha belegondolunk, észszerű döntés, hiszen ha egy izolált térbe bejut a vírus, rohamtempóban képes terjedni.”

– Januárban, amikor kiutaztál Japánba, mit tudtál a koronavírusról?

– Tulajdonképpen semmit. Akkor még Európában nem volt regisztrált beteg, és a hazai média nem foglalkozott behatóan a témával, Kína belügyének tekintették. Meg aztán elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyesmi mifelénk elszabaduljon. Január 20-án Jokohamában abban a hitben szálltam hajóra, hogy majd egy kellemes szezon vár rám. A fedélzeten téma volt ugyan a koronavírus, de nem sejtettük, hogy bármi gond lehet belőle. Igazából sebezhetetlennek hittük magunkat – és nem csupán mi, hanem az egész civilizált világ. Aztán ahogy egyre több információ jutott el hozzánk, ahogy egyre több ember halt meg Kínában, már éreztük, hogy bedurvul a világ. Azt viszont nem sejtettük, hogy a koronavírus már ott van a Princess fedélzetén…

– Melyik volt az a momentum, amikor kiderült, hogy sokan közületek megfertőződtek? Mikor kezdték el tesztelni az embereket?

– Ahogy a járvány egyre több áldozatot követelt, kezdetét vette az óceánjárók kontrollja. Ha belegondolunk, észszerű döntés, hiszen ha egy izolált térbe bejut a vírus, rohamtempóban képes terjedni. Pontosan így történt a Princessen is. Február 5-én a Princesst Jokohamában még a kikötőbe sem engedték be, az öbölben kellett lehorgonyoznunk. Itt felszállt két védőruhába öltözött orvos, akik hőkamerával ellenőrizték az utasokat. Az utas elsétált a szerkezet előtt, és egy pirosan világító sáv jelezte, hogy hőemelkedése van. Az ilyen rögtön gyanús esetnek számított, ezért elvégezték rajta a koronavírustesztet. Előbb az utasokat ellenőrizték, utána bennünket: igazából nem tudtuk, hogy mi zajlik a színfalak mögött. Végül azokat, akiknek szervezetében kimutatták a vírust, rögtön eltávolították a hajóról, a Princesst pedig azonnali hatállyal karantén alá vonták. Az utasok két hétig nem hagyhatták el a kabinjukat.

– Ha jól tudom, a karantén nem tudta megállítani a járvány terjedését…

– Sajnos, nem. Az a személy, aki a járványt felhurcolta a hajóra, egy hét alatt tulajdonképpen végigfertőzte az egész hajót, majd január végén Hongkongban leszállt. Több mint hétszázan fertőződtek meg. Visszás helyzet, hogy a hajótársaság sokat ad a biztonságra – tudjuk, mit kell tenni, ha süllyed a hajó, tudunk menteni, rendszeresen gyakorlatoztunk –, ám hogy mi a teendő vírusfertőzés esetén, arról semmit nem tanultunk. Erre a vészhelyzetre senki nem készített fel bennünket. Galibák sora következett, és a helyzetet az sem könnyítette meg, hogy a média elkezdte gyártani az álhíreket…

tnrd1fbq.jpeg

– Mi volt a legnagyobb hoax?

– Hogy sorra halnak meg az emberek a hajón. Ez butaság. Nekem két idős japán utasról van tudomásom, akik a hajóút után, a szárazföldön hunytak el. A kapitány minden este szólt hozzánk, persze csak mikrofonon keresztül, és megosztotta velünk a nap legfontosabb eseményeit. Ő folyamatos kapcsolatban állt a japán hatóságokkal, a háttérben ugyanis nagyon komoly logisztikai folyamatok zajlottak, hogy a hajón valamiképp normalizálódjon az élet. Napról napra, lépésről lépésre alakult ki a karantén alatti napirend.

– Igaz, hogy a személyzet nem került karanténba?

– Miután átestünk a hőkamerás ellenőrzésen, szabadon közlekedhettünk a hajón – persze szigorúan csak maszkban és kesztyűben. A lázunkat rendszeresen mértük, s kértek bennünket, hogy szűkítsük le a mozgásterünket, amennyire csak lehetséges. A nap legnagyobb részét mi is a kabinban töltöttük, és csak a közös étkezésekre vonultunk át az ebédlőbe. Azt is megszabták, hogy melyik részleg mikor étkezik, hogy feleslegesen ne csoportosuljunk. Illetve nekünk is be kellett segíteni a munkákba az utastérben, napi két-három órában. Tudnivaló, hogy több ezren a kabinjukba zárva várták a karantén feloldását.

– Mi volt a feladatotok?

– Mi, zenészek inkább csak a folyosón őrködtünk. Felügyeltünk a rendre és a nyugalomra, s ha valaki el akarta hagyni a kabint, szépen visszatessékeltük a fülkébe. Különféle unaloműzőket – szudokut, kártyát, újságot – hagytunk az utasok ajtaja előtt, hogy megkönnyítsük számukra a bezártságot. A japánok hihetetlenül szabálykövető emberek, óriási fegyelmezettséggel tűrték a karantént. Az esetleges szabályszegőkkel szemben egyébként a hajó biztonsági őrei lépnek fel, mert elsősorban ők a felelősek a rendfenntartásért.

web-bannerek-instagram.jpg

– Beszéljünk egy kicsit a karantén lelki oldaláról. Mentálisan hogy élted meg ezt a helyzetet?

– Nem pánikoltam, bár nyilván negatív forgatókönyvek is lepörögtek a szemem előtt. A kollégák ugyanígy voltak vele. Az első napokban filmeket néztem, így próbáltam elterelni a gondolataimat. Aztán rájöttem, hogy muszáj valami hasznosabb elfoglaltság után nézni.  Mivel júniusban lesz a szigorlatom a zeneművészetin, nekiálltam gyakorolni. Eleinte napi három-négy órát hegedültem a hajó színházában, de elment a kedvem a gyakorlástól, mikor egyre több rossz hírt kaptam. Így hát visszatértem a filmnézéshez. Hajnalokig fent voltam, az időeltolódás miatt csak ilyenkor tudtam beszélni a családommal és a barátaimmal. Még szerencse, hogy szabad internet-hozzáférést biztosítottak.

– Tartottad a kapcsolatot a szlovák nagykövetséggel? Számíthattál a segítségükre?

– Abszolút! Azonnal kapcsolatba léptek velem, s folyamatosan tartottuk az összeköttetést, naponta érdeklődtek a hogylétem felől. Felajánlották, hogy a karantén végén egy charterjárattal hazarepülhetek, de ekkor még nem tudtam, hogy mi lesz a sorsom. Az igazat megvallva még csak két hét telt el a szezonból: szerettem volna tovább dolgozni. A Princess Cruises megpróbált segíteni, de aztán a járvány más hajókon is megjelent, így nem volt esélyem maradni.

– Nem féltél a járványtól?

– Megmondom őszintén, én nem éreztem magam veszélyben. Egyrészt mert nem tartozom a veszélyeztetett kategóriába, másrészt voltak haverok, akik elkapták a vírust. Egy negyven körüli magyar pincér srác tesztje például pozitív lett, őt azonnal a megfigyelőközpontba szállították. Még a legapróbb tüneteket sem produkálta, végig egészségesnek érezte magát. Hetekkel később gyógyultnak is nyilvánították. Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon milyen fura vírus ez, valakire hat, s valakire nem. Olyan, mint egy kés, ami, mondjuk, az én kezemet levágja, de a tiédet nem… 

Tudtam, benne van a pakliban, hogy az eredményem esetleg pozitív lesz, de azt mondtam: ha meg kell történnie, akkor megtörténik. Két nap múlva megérkezett a tesztem: ismét negatív. Nagyon örültem, mert ekkor már megvolt a repjegyem visszafelé, a Princess Cruises mindent elintézett.

– Mikor kezdték meg a hajó evakuálását? Mi történt, miután lekerültetek a hajóról?

– A karantént február 19-én oldották fel, s az egészséges utasok február 22-ig elhagyták a hajót. Mi, a személyzet tagjai február 27-ig fent maradtunk. Ekkor kötelezően elvégezték a tesztet mindenkinél: a pozitív eseteket elkülönítették, a negatívokat pedig szárazföldi karanténba szállították. Mi, negatívok egy egyetemi kollégium épületében laktunk Tokió és Jokohama között, egy kisebb településen. Tiszta, rendezett szobákat kaptunk, viszont sokkal szigorúbb szabályok vonatkoztak ránk, mint a hajón. A szobánkat – ahol egyesével voltunk elszállásolva – nem hagyhattuk el, és nem érintkezhettünk egymással. A Princess Cruises nagyon odatette magát: naponta háromszor meleg ételt kaptunk, s az sem jelentett problémát, hogy nem szeretem a szusit: hoztak helyette mást! Emellett kötelező jelleggel mérték a lázunkat szkafanderbe és védőruhába öltözött egészségügyisek. Ekkorra már mentálisan kicsit elfáradtam, de szerencsére velem volt a hangszerem, és gyakorolhattam. Sokat segített, hogy a Facebookon tarthattuk a kapcsolatot a családdal és a haverokkal, lelket öntöttünk egymásba.

– Mi történ ezután?

– Két hét után ismét leteszteltek bennünket, orr- és torokkenetet vettek tőlünk. Tudtam, benne van a pakliban, hogy az eredményem esetleg pozitív lesz, de azt mondtam: ha meg kell történnie, akkor megtörténik. Két nap múlva megérkezett a tesztem: ismét negatív. Nagyon örültem, mert ekkor már megvolt a repjegyem visszafelé, a Princess Cruises mindent elintézett. A reptéren tudták, hogy kik vagyunk, kaptunk egy hivatalos orvosi igazolást arról, hogy egészségesek vagyunk. Benyomtak bennünket a gép hátuljába, de nem volt probléma a hazaút során.

– Könnyű volt később kijutni Írországba?

– A magyar és a szlovák nagykövetségen is bejelentettem a kiutazási szándékomat. Figyelmeztettek, hogy karanténba kerülök, ha visszatérek, ezért próbáljam meg kint átvészelni a járványt. A reptéren egyébként semmiféle egészségügyi ellenőrzés nem volt, könnyen bejutottam az országba. Azért az írek komolyan veszik a karantént: amikor megérkeztem, jóformán egyedül voltam az utcán. Sajnos, a barátnőm egy élelmiszerboltban dolgozik, de minden biztonsági előírást betartunk.

– Mi a terved a járvány lecsengését követően? Ezután is folytatod a hajós zenélést?

– Igen, visszatérek a hajózáshoz. A Princess Cruises szerintem abszolút korrekt módon járt el velünk szemben, megkaptuk a bérünket és a többi. Most nem tudunk mást tenni, mint várni. Várni és reménykedni, hogy a járvány mihamarabb elvonul...

Olláry Ildikó

Kapcsolódó írásunk: Karanténban a Diamond Princess fedélzetén I. 

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

Robi fényképeit tekintsék meg galériánkban: 

Új Nő csapata
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Mentőautók sora a Diamond Princess előtt
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Fedélzet
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Így várta az egészségügyiseket Robi
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Szoba a szárazföldi karanténban
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Fürdőszoba a szárazföldi karanténban
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Élelemkészlet is várta a karanténba érkezőket
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Ha nem ízlett a szusi, más ételt szolgáltak fel helyette!
Karanténban a Diamond Princess fedélzetén II.
Kilátás a karanténként funkcionáló egyetemi kollégiumból
Cookies