AZ ÚJ NŐ KONYHÁJÁBÓL! Megkértük szerkesztőségünk tagjait, hogy válasszák ki kedvenc receptjüket, s osszák meg a titkos hozzávalókat és elkészítési módokat mindenkivel! Sorozatunk 2. részében mindegyikük boszorkánykonyhájába bepillantást nyerhetünk!

Bár a varjúszem, a kígyóháj és a békamáj ezúttal nem szerepel az összetevők között, azért még varázslatosan finom – és rendkívül változatos – ételek kerültek válogatásunkba!

receptek-masodik-resz-kezdo.jpg

Király Anikó ajánlása: Paradicsomos káposzta

Azt hiszem, hogy egy kezemen meg tudnám számolni azokat az embereket, akiknek a kedvenc étele a paradicsomos káposzta. És ebben a számban már én magam is benne lennék. Szerintem ez az az étel, amihez ugyan kevés hozzávalóra van szükség, de nagyon profi ízlelőbimbókra, ahhoz, hogy finom legyen. Nálunk a legprofibb ízlelőbimbója az édesapámnak van. Ha otthon paradicsomos káposzta készül, akkor addig eszem, amíg el nem fogy az összes. Még szerencse, hogy a paradicsomos káposzta sokáig eláll a hűtőben. Nem mintha az én társaságomban lenne erre esélye.

Hozzávalók:

2 nagy fej vöröshagyma
1 fej káposzta
0,5 kg darált hús
só, bors
babérlevél
paradicsomlé
víz
1-2 kanál liszt a rántáshoz
cukor

Elkészítés:

Felraksz két nagy fej vöröshagymát zsiradékon a tűzhelyre, rádobsz fél kiló darált húst, megsózod, megborsozod, adsz hozzá babérlevelet. Utána felengeded paradicsomlével (a legjobb a házi) és vízzel. A káposztát felmetéljük és azt is hozzáadjuk. Addig legyen a paradicsom és a víz, hogy minden elbukjon benne. Puhára főzzük a káposztát (legalább egy óra). Rántást is készítünk hozzá. A végén pedig adjunk hozzá cukrot, hogy az étel végeredményében édeskés legyen.

paradicsomos-kaposzta.jpg

Kórósi Lilla ajánlása: Gútai paprikás kattancs

Az én anyai nagymamám, Magdi mama már vagy ötven éve elköltözött szülővárosából, de szívében mindmáig hamisítatlan gútai asszony maradt! Tőle tudom, hogy a gútai emberek nem sírnak, hanem ,,rínak”, hogy a köntös arrafelé pongyola, és hogy a gútai dédnagyapámnak nyelvújító kezdeményezései voltak, mivel a dzsúszt töretlenül ,,snyúrnak” hívta. Minden mamától származó fogalmat és történetet szeretek, de a kedvenc – és egyben legízletesebb – Gútáról származó örökségem mindörökre a paprikás kattancs receptje marad, melyet most ország-világ előtt önként kikotyogok, hogy másoknak is jusson ebből az egyszerű, de mennyei finomságból!

Hozzávalók:

3 dkg élesztő
3-4 dl tej
1 db tojás
1 kk. cukor
60 dkg liszt
fél margarin vagy 1 ek. zsír
1 kk.
10 dkg fűszerpaprika őrlemény (pirospaprika)
olaj

Elkészítés:

A lisztet bekeverjük a margarinnal és a sóval. A tejet langyossá forraljuk, majd beleszórjuk a kristálycukrot és az élesztőt. Miután az élesztőt felfuttattuk, hozzáadjuk a margarinnal és sóval bekevert lisztet, majd összedolgozzuk! Ne legyen a tészta se túl kemény, se túl lágy! Addig dagasztjuk még el nem válik a kezünktől, majd félretesszük amíg megkel! (Fél vagy háromnegyed órára.) Miután megkelt, a tésztát négyzet alakúra sodorjuk el, méghozzá egy vagy másfél centi vastagságúra.

A négyzet alak megformázása után megolajozzuk, majd sót és fűszerpaprika-őrleményt szórunk rá, ezután behajtjuk a két oldalát!

Ezen a ponton megismétlődik az előző művelet: olaj, só, pirospaprika, végül megint behajtjuk! A végén megolajozzuk a paprikás négyzeteket és mint a mama, villával megbökdössük a tetejét. Előmelegített sütőben 200 fokon 30 percig sütjük. Egy pohár hideg tejet ajánlok hozzá, és voilà, összeállt a tökéletes, könnyed és mégis laktató nyári reggeli! Jó étvágyat kívánok a tradicionális gútai paprikás kattancshoz!

gutai-paprikas-kattancs.jpg

M. Ando Krisztina ajánlása: Brassói aprópecsenye

Az egyik kedvenc családi ételünk, bármikor telitalálat! Anyukám, aki nagyon szeret főzni, még Benke Laci bácsi főzőműsorából látta ezt a receptet (sokszor együtt néztük). A magyarság Laci bácsija oly sokak háztartásában tartott főzőbemutatót, ízes magyarázataival pedig sok jó tanácsot hallhattunk tőle. Anyukámtól örömmel átvettem a receptjét és szeretettel készítem a brassói aprópecsenyét. Laci bácsival pedig nyolc éve személyesen is találkoztam. Az interjút követően pedig ételekről, receptekről csevegtünk. Neki is elárultam, hogy a családunk egyik kedvence az ő fincsi aprópecsenyéje. Emlékezzünk tisztelettel Benke Laci bácsira, aki egy éve már az égieknek főz mennyei lakomát!

Hozzávalók:

60-80 dkg csirke- vagy sertéshús
10-15 dkg szalonna
2 nagy fej hagyma
ketchup (paradicsomszósz)
pirospaprika
só, bors
1-2 gerezd fokhagyma
csilipor vagy csiliszósz ízlés szerint

Elkészítés:

A húst felkockázzuk és a szalonnát csíkokra vágjuk, a hagymát megpucoljuk és felaprítjuk. Edényben egy kis zsíron megsütjük a szalonnacsíkokat. Miután megpirultak, kiszedjük és a meglévő zsíron a hagymát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a feldarabolt húst. Sózzuk, borsozzuk. A hús miután megsült, hozzáadjuk a sült szalonnát, pirospaprikát szórunk rá, elkeverjük és ketchuppal vagy paradicsomszósszal ízesítjük (mindkettővel finom lesz az ételünk, csak a paradicsomszósz több fűszert igényel).

brassoi-apropecsenye.jpg

A ketchup/paradicsomszósz egyben szaftot is ad az ételnek, úgyhogy ne sajnáljuk. A szaft egyet-kettőt rottyan és az ételt levehetjük a tűzről és frissen őrölt borssal ízesítjük. Az áttört fokhagyma és az ízlés szerinti csilipor teszi fel az I-re a pontot. Sült vagy grillezett burgonyával és uborkasalátával mennyei.

hirlevel_web_banner_2_28.jpg

Új Nő csapata
Cookies