A Blue Sky Thinking avagy a Kék Ég Gondolkodás

Ha felnézünk az égre, akkor a végtelen kékséget látjuk. De vajon a végtelen lehetőséget is felismerjük abban, ha csak meredünk magunk elé, arról ábrándozva, hogy milyen ruhákat szeretnénk viselni, milyen házban akarunk élni, és kivel is képzeljük el a mindennapokat? Ugye, hogy nem sűrűn gondolunk arra, milyen hasznos is lehet az álmodozás? Pedig a vizualizáció valójában segíthet abban, hogy elérjük a kék égen úszó felhőket!

indito_18.jpg

Amikor kislány voltam, arról álmodoztam, hogy egy nap majd eljön értem Kevin Costner, halálosan belém szeret, feleségül vesz, együtt repülünk Amerikába, és boldog család leszünk. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen hasznos dolgot művelek éppen: az ilyesfajta álmodozás az egyik legjobb pszichoterápia is lehet.

Türelmesnek kell lennünk, el kell fogadnunk a dolgok történésének dinamikáját. Buddha azt mondta: „Minden a gondolat. Azzá válunk, amire gondolunk.”

Az álmodozás az élet megrontója

Ezt a bölcs mondást ismételgette mindig Klára édesanyja (Vörösmarty után szabadon), amikor látta, hogy Klára nem csinál semmit, csak múlatja az időt, ül, és meredten néz a maga elé. Legalább olvasna! Klára édesanyja nem tudta, amit a pszichológusok ma már gyakran hangoztatnak: az álmodozás az egyik legkreatívabb módja annak, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, és aztán el is érjük őket.
Klára gyakran nézte a mennyezetet a kanapén fekve, és elképzelte, milyen lesz az élete. Bár lelke mélyén tudta, hogy Kevin Costner sohasem fog eljönni érte, nagyjából úgy alakult a jövője, amilyennek kislánykorában megálmodta. A vizualizáció, a szép jövő elképzelése egy olyan technika, amely hozzásegíti az embert jövőbeli céljai megfogalmazásához, fejleszti képzelőerejét és támogatja abban, hogy legyőzze a stresszhelyzetek okozta traumákat.

A repülő is a földről indul a kék ég felé

A Blue Sky Thinking, vagyis a Kék Ég Gondolkodás egy olyan szellemi folyamatra irányuló kifejezés, amelynek lényege, hogy merjünk akkorát álmodni, amekkorát csak tudunk. Alapító atyja az amerikai Brian Tracy, aki ezzel kezdi előadásait: „Helyezkedjen el kényelmesen, és gondoljon a végtelen kék égboltra, a határtalan lehetőségekre. Mit szeretne? Egy kis házat szép kilátással, a küszöbön egy kismacskával, kutyával? Ha az ember tudja, mit akar, már sokkal könnyebben indulhat el a megvalósítás felé. A legkisebb feladattal kezdje: a legtöbb ember első lépésnek nagy dolgot választ, és ez szarvashiba, mert gyakran olyan falakba ütközünk, amely elveszi a kedvünket a próbálkozástól. A legegyszerűbb célt kell megkeresni, például azt, hogy körülnézünk az ingatlanpiacon. S ha alaposan tájékozódtunk, biztosan találunk egy megfelelő házat, amelynek a hitelét már könnyedén ki tudjuk fizetni.”

Az álmainknak egyedül mi magunk szabhatunk határt. A kék égen úszó felhőket pedig soha semmi nem akadályozhatja.

Ötéves terv

Brian Tracy élete sem kezdődött zökkenőmentesen. Nem fejezte be a középiskolát, és érettségi nélkül sokféle munkára rákényszerült: kutat ásott, fát vágott, éttermekben mosogatott, végül folytatta a tanulást. Egyre feljebb és feljebb lépett a társadalmi ranglétrán, mígnem milliomos lett, és hatalmas San Diegó-i házát most már golfpálya is díszíti. Ő azt mondja, a gazdagsághoz egyetlen dolog kell: az, hogy legyenek álmaink, és dolgozzunk is ezeknek a megvalósításán.
Képzeljük el, hogy semmi sem lehetetlen: éppen olyan könnyen átlendülhetünk a problémákon, ahogyan az égen úszó felhőknek sem áll az útjába semmi. S mikor visszatérünk a valóságba, tegyük fel magunkban a kérdést: mit kell tennünk, hogy megálmodott jövőnk valóra váljon? Ha sokat gondolkodunk rajta, és valóságosnak tudjuk elképzelni álmainkat, a megoldások is jönni fognak. És lépésről lépésre munkához láthatunk.

kep1_1.jpg

Hajlamosak vagyunk rá, hogy csak azt képzeljük el, ami egy éven belül megtörténhet, pedig ez nagyon rossz beidegződés, hiszen egyáltalán nem gondolunk arra, ami, mondjuk, öt éven belül megvalósulhat. Mindent azonnal akarunk, nincs türelmünk várni, hosszabb távra tervezni. S ami nem sikerül azonnal, azt félretesszük, és azt mondjuk: nincs értelme. Pedig a diófát, amelyet felnőtt fejjel elültetünk a kertben, az unokáink fogják teljes pompájában látni…

Szeretünk rövid távon gondolkozni: mi lesz holnap, mi lesz a jövő héten. Arra soha nem gondolunk, hogy vajon hol leszünk öt, tíz vagy húsz év múlva, pedig annak a jövőnek az alapját most kéne lefektetni.

A világegyetem ereje

Az álmodás és vizualizáció nemcsak az életünket indíthatja el, hanem akkor is segít, amikor válsághelyzetbe kerülünk, és megoldásokat kell keresnünk. Az ábrándozás javíthatja munkahelyi viszonyainkat, párkapcsolatunkat, egészségi állapotunkat, segíthet megszabadulni rossz szokásainktól, beidegződéseinktől. A gondolatnak hatalmas ereje van, akár tárgyiasulhat is a valóságban. Ha pozitív képeket vizualizálunk, akkor pozitív dolgokat kapunk vissza – mindenesetre a kedvünk biztosan jobb lesz tőle. Mindenki abban hisz, amiben szeretne, azonban abból semmilyen hátrányunk sem származhat, ha néha csak bámulunk ki az ablakon egy kávésbögrével a kezünkben, és álmodozunk a szőke hercegről fehér lovon.
Kevin Costner ugyan nem jött, de kaptunk helyette egy másik férfit a szomszéd utcából. Aki nem vitt minket Amerikába, csak a közeli tóhoz, de van két sikerült gyerekünk, akiket öröm nézni, és szeretjük egymást. Tulajdonképpen kislánykorunkban ezt vártuk az élettől: kis változásokkal meg is kaptuk azt, amiről olyan gyakran álmodtunk.

Kapcsolódó írásunk: Mit is akartam...

web-bannerek-hirlevel-02_1.jpg

Cookies