A hormonális fogamzásgátlás káros lehet egészségünkre, sőt, bizonyos vélemények szerint halált is okozhat. A veszélyes pirulákat némely országban már ki is vonták a forgalomból.

A lavinát egy fiatal francia nő, Marion Larat indította el. Bár még csak huszonöt éves, de volt bátorsága ahhoz, hogy beperelje az egyik gyógyszeripari konszernt. A gigantikus vállalat gyártotta azt a fogamzásgátlót, amely Marionnak súlyos egészségkárosodást, agyvérzést okozott, aminek következtében 65 százalékos rokkant lett. „A bírósági eljárás rajtam már nem segít, az egészségemet nem adja vissza, de harcolnom kell a többi nő miatt” – jelentette ki a bordeaux-i születésű fiatal nő, aki tavaly az év végén hanyagságból elkövetett egészségkárosítás címén perelte be Párizsban a céget. 

kell-e-felnunk-a-fogamzasgatlotol-kezdo.jpg

Hogyan kezdődött?

A fiatal lány 2006-ban felkereste nőgyógyászát, és hormonális fogamzásgátlót kért. Az orvos egy harmadik generációs szert, a Meliane nevűt írta fel számára. Három hónappal később az addig makkegészséges fiatal lány agyvérzést kapott, kórházba került, és kilenc súlyos műtéten esett át. Milyen ma az állapota? „Epilepsziás lettem, a jobb kezem béna, és sántítok. Nagyon gyorsan kifáradok.” Marion ma már tudja, hogy egy rendkívül ritka genetikai rendellenessége is van, amely a váralvadást befolyásolja. Ezzel a rendellenességgel nem szedhette volna ezt a fogamzásgátlót.

„Engem senki nem figyelmeztetett, a nőgyógyász sem végeztetett semmiféle vérvizsgálatot. Pedig ez a betegség a nők nyolc százalékát sújtja, de talán nem is tudnak róla. Pedig kellene” – mondja elszántan Marion Larat. Tavaly júniusban igazat adott neki a regionális felülvizsgáló bizottság, amely orvosi műhibák esetén a betegek és az orvosok békéltetését intézi. Döntése szerint Marion jelenlegi egészségi állapota összefüggésbe hozható a javallt hormonális fogamzásgátlóval.

Halált okozó tabletták?

Éppen ezért Marion ügyvédje nem érti, miért írják fel még ma is a nőknek a harmadik és negyedik generációs fogamzásgátlókat, és miért nem vonják ki azokat a forgalomból. Elszántan harcol, mivel azóta, hogy tavaly december közepén végigsöpört a botrány Franciaországon, további tizennégy nő nyújtott be keresetet a bíróságokon a gyógyszeripari cégek ellen. Alexandra, Vanessa, Juliette, Martine és Ariane – ezek a fiatal nők szintén egészségkárosodást szenvedtek a tabletta szedése miatt.

Ők tüdőembóliát kaptak, négyen agyvérzést, egy további betegnek pedig agyi érgyulladása volt, ami nagyon súlyos kórkép. Az említett betegek 18–46 évesek, szintén harmadik és negyedik generációs fogamzásgátlót vagy azok generikumait szedték.

A legrosszabbul a tizenhét éves Theodore Markarian járt, aki 2007-ben meghalt a fogamzásgátló szedése miatt. Egy szép napon éppen iskolába ment, amikor a járdán összeesett. A tüdőembólia pár hónapi gyógyszerszedés után érte utol. „Hatalmas megrázkódtatás volt ez számunkra, de senki nem kapta fel a fejét, és nem is tett semmit” – mondja a fiatal lány elkeseredett apja, Pierre Markarian. Ő maga is orvos, neurológusként dolgozik. Lánya halála után egy társulást hozott létre a tüdőembóliát szenvedett áldozatok hozzátartozói számára. Kis győzelem gyanánt könyvelheti el, hogy a francia egészségügyi minisztérium néhány héttel ezelőtt utasítást adott a Diane 35 nevű fogamzásgátló visszavonására. Az említett gyógyszeripari cég szlovákiai szóvivője, Lele Zeman nyilatkozata szerint a gyógyszergyártó cég elindította az eljárást a fogamzásgátló és generikumai törlésére a nyilvántartásból.

 „Cégünk kész együttműködni a gyógyszerek biztonságát ellenőrző bizottsággal, hiszen nagyon komolyan ügyel arra, hogy gyógyszereink biztonságosak legyenek. Nincs tudomásunk olyan újabb tudományos kutatási eredményekről, amelyek ismeretében meg kellene változtatnunk eddigi pozitív véleményünket a Diane 35 nevű fogamzásgátló megbízhatóságáról és lehetséges kockázatairól.” Az említett fogamzásgátló a világ 116 országában kapható, sehol nem vonták ki a forgalomból, és ilyen radikális lépést a szlovákiai Állami Gyógyszerellenőrző Intézet sem tervez. Várja az Európai Gyógyszerügynökség által végzett vizsgálatok eredményeit. Ott kezdték el a gyógyszer és generikumai felülvizsgálatát. 

minden_reggel_ujno.sk.png

Milliárdos nagyságrendben gyártják 

A bátor francia nők azonban nem hagyják abba a harcot, és tovább küzdenek azért, hogy több információ kerüljön napvilágra a fogamzásgátlóban található hormonok kockázatairól. Tüntetéseket szerveznek, és tudják is, miért: a statisztikák szerint Európában a gall kakas országában szedik a nők a legtöbb hormonális fogamzásgátlót. A nőknek több mint ötven százaléka bízik a tablettában, sőt a francia tizenévesek (a 15-18 éves korosztály) ingyen jut hozzá a hormonális fogamzásgátlóhoz. Erről persze itt, Szlovákiában csak álmodhatunk, mert a fogamzásgátló árát az utolsó centig le kell perkálnunk. Ennek ellenére a szlovákiai patikák az utóbbi kilenc hónapban több mint hatezer doboz olyan fogamzásgátlót adtak ki, amelyet Franciaországban már kivonnak a forgalomból! Sőt, további hatvanezer doboz olyan negyedik generációs fogamzásgátlót is eladtak, amelyet Amerikában már rossz szemmel néznek, hiszen több mint 190 nő halálát okozta. 

S ha ez még nem lenne elég, a British Medical Journalban két egymástól függetlenül megjelent tanulmány szerint ezek a tabletták háromszor gyakrabban idéznek elő a trombózist, mint a második generációs fogamzásgátlók. Ennek ellenére ezekből a szerekből 2010-ben világszerte több mint másfél milliárd dobozzal adtak el, tehát nem meglepő, hogy az amerikai nők több mint tízezer keresetet nyújtottak be a gyógyszeripari cégek ellen azzal az indoklással, hogy egészségügyi panaszaik lettek a fogamzásgátló szedése miatt.

A szlovákiai vitafórumokon számtalan panasz hangzik el a hazai nők szájából, miszerint a fogamzásgátló szedése óta légzési panaszaik vannak, görcsöl a kezük és a lábuk, sőt ismert az az eset is, amikor egy pozsonyi nő a fogamzásgátló többévi szedése után szélütést kapott.

Vannak előnyei is 

Nem tagadhatjuk, hogy a pici tabletták biztonságosan megóvják a nőket a nem kívánt terhességtől. Ez határozottan jobb megoldás, mint a terhességmegszakítás vagy az esemény utáni tabletta, amely teljesen összezavarja a menstruációs ciklust. A fogamzásgátlóknak köszönhetően a küretek száma körülbelül a felére csökkent. A tabletta másik nagy előnye, hogy rendezi a menstruációs ciklust, rendszeressé teszi a rendszertelenül jelentkező havivérzést, sőt, hozzájárul a mellrák megelőzéséhez. Eltünteti a hangulati ingadozásokat, megszünteti a mértéktelen szőrösödést. 

Minden gyógyszernek vannak mellékhatásai. Ezekre a gyógyszerekhez csatolt használati utasítások figyelmeztetik a gyógyszerszedőket, de az orvos is felhívja rájuk a beteg figyelmét. Csakhogy a nőgyógyászok nemigen beszélnek a fogamzásgátlók hatásairól, arról pedig egyáltalán nem nyilatkoznak, hogy megalapozott-e a forgalmazás felfüggesztése Franciaországban. A mi orvosaink a gyógyszergyártó cégek érdekeit képviselik, amelyek nem akarják, hogy tudjunk a veszélyekről. 

kell-e-felnunk-a-fogamzasgatlotol-belso.jpg

  • Mit jelent az, hogy 4. generációs tabletta?
    A legtöbb fogamzásgátló két női hormont, ösztrogént és progeszteront tartalmaz. A 2., 3. és 4. generációt a bennük levő hormonok mennyisége szerint különböztetjük meg.  
  • A 3. generációs fogamzásgátlók kockázatosabbak, mint a többi?
    Ezek a fogamzásgátlók fokozottabban (kétszer gyakrabban) idéznek elő embóliát és szívinfarktust, mint a többi tabletta. Ha a nő nem szed ilyen fogamzásgátlót, akkor előfordulási esélye egy a tízezerhez. Ha 2. generációs fogamzásgátlót szed, akkor előfordulási esélye kettő a tízezerhez, ha 3. generációsat, akkor az esély négy a tízezerhez. Még nagyobb kockázatnak teszi ki magát az a nő, aki elmúlt 35 éves, dohányzik, vagy a családjában előfordulnak szív- és érrendszeri betegségek. A 4. generációs tablettákkal kapcsolatban még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű statisztikai adat, hogy mennyire kockázatosak a fenti betegségek tekintetében.
  • Ha 3. generációs fogamzásgátlót szedek, azonnal abba kell hagynom?
    Semmi esetre sem, főleg akkor nem, ha több mint 6 hónapja szedi, és eddig semmilyen panaszt nem okozott. Az esetleges egészségügyi tünetek leggyakrabban az első hat hónapon belül jelentkeznek. A hormonális fogamzásgátló szedését nem szabad abbahagyni egyik napról a másikra. Ezzel nemcsak egy nem kívánt terhességet kockáztatunk, hanem a havi ciklus rendszertelenné válását is. Ha be akarjuk szüntetni a hormonális fogamzásgátlást, feltétlenül konzultáljunk a nőgyógyászunkkal. 
Varga Klára
Cookies