A két címlap sztorija

Nem tudom, képtelenség dönteni! – csattanok fel, miközben erősen szuggerálom a szerkesztőség falára kiragasztott két címlaptervet. – Bájos és kedves, vagy szexi és vagány. A kérdés, hogy mit akarunk: biztosra menni egy bájos mosollyal, vagy előrukkolni valami formabontóval. A virágos bájos, a fehér provokál, ha emellett döntünk, lesznek, aki meghökkennek – fogalmaz tömören Kiki, a lapmenedzser.

Nagy dilemmában vagyunk a szerkesztőségben: ki az egyik, ki a másik mellett tart kortesbeszédet.

Reggel, mikor először rápillantottam a két címlaptervre, habozás nélkül rávágtam, hogy a zöld címlap a nyerő: Noémi mosolya tündéri, a Pálma virágüzlet jácintcsokrának pedig párja nincs. Tökéletes harmónia, kockázat nélküli vállalás. Mihelyt meghallgattam az érveket és ellenérveket, szöget ütött a fejemben a kérdés: miért baj az, ha a járt utat járatlanra cseréljük? Miért másért, ha nem pont ezért akartam én két évvel ezelőtt az Új Nő magazinnál dolgozni?

Múlt számunkban két címlapunk volt! Két címlapunk, melyeken keresztül megmutattuk, miképp erősíti egymást a hagyományos és a modern, a konvenciókhoz ragaszkodó és a formabontó. Ne feledjük, egy nőnek számtalan arca lehet, szolid énünk mellett ott lapul a csábító.

Csillagállások

Ha a beállítottságomról kérdeznek, Puzsér Róbert megfogalmazásával tudok leginkább azonosulni: „Ideológiailag liberális, kulturálisan konzervatív vagyok.” Ez számomra szakmai szinten annyit jelent, hogy csak olyan lapnál tudok motiváltan dolgozni, amelyik nem pártolja a dilettantizmust, ahol magas szintű a tartalmi és a vizuális üzenet. Ugyanakkor mellőzi „a dobozban“ való gondolkodást, s van benne úttörő hajlam – számomra ugyanis a nyitottság az egyik legfontosabb alapérték.

Pályakezdőként arról álmodtam, hogy olyan magazinnál fogok dolgozni, melyik figyelembe veszi az olvasói igényeket, ugyanakkor kész edukálni, megújulni és utat mutatni. Nem célja a szándékos megbotránkoztatás, időnként mégis vállalja, hogy egy-egy rendhagyó felvetés miatt pellengérre állítsák. Ma már azt is tudom: ahhoz, hogy eme szellemben tudjon működni egy szerkesztőség, igencsak szerencsés csillagállásra van szükség. Egyfelől „kell egy csapat,“ másfelől egy haladó szellemű vezető, aki a szándékokat és szinergiákat képes szakszerűen összefogni.

Noémi bájos mosolya mindenkit levesz a lábáról

Ezek az „újnősök“ már megint mit találtak ki?!

Már a felvételi beszélgetések alkalmával kirajzolódott előttem, hogy az Új Nőnél lehetőségem nyílhat a kísérletezésre. Viszont álmomban sem gondoltam volna – amíg csak nem lettem a csapat része –, hogy egy havilap tartalmi és vizuális szerkesztése mekkora háttértudást, milyen széles körű tájékozottságot igényel. Voltaképp akkor döbbentem rá, mikor láttam, hogy az igazgatónőnk, Éva mennyi hazai és külföldi forrást, világszinten élen járó magazint olvas. S hogy az új trendek és irányzatok közül milyen jó ízléssel képes disztingválni, majd az Új Nő profiljához igazítani azokat a motívumokat, melyek aztán avantgárd elemekként köszönnek vissza a lap hasábjain. Ahogy ő fogalmaz: „A divatban sem ragadtunk le a krinolinnál. Az Új Nő is keresi az új utakat: ilyenkor a fénysugár, ahogy hirtelen ráesik, duplán tükrözi vissza a valóságot.” A világ halad, mindig új és új gondolatokat tudunk meggondolni.

Kell ez egyáltalán?

– Miért van erre szükség, ha egyszer a hagyományos már bevált? – merülhet fel a kérdés az olvasóban. Hogy egy kicsit közelebb hozzam a szemszögünket, két felvetést tennék:

• Vajon mi vetíti előre a haladást: ha az ember meglátja és elfogadja, hogy a világ állandó mozgásban van, vagy ha zsigerből elutasítja a változást?
• Melyik magazin tud fennmaradni: amelyik kész a határait feszegetve kísérletezni? Vagy amelyik marad a megszokott sémáknál?

Míg az előbbi magában hordozza az ismeretlen izgalmát és a világra való újbóli rácsodálkozást, addig az utóbbi biztonságérzetet nyújt, de egyben korlátok közé is zár. Elveszi ugyanis annak lehetőségét, hogy tiszta szemüvegen keresztül szemléljük az életet – ami egy magazin esetében akár végzetes lépés is lehet.

Ám téved, aki azt hiszi, hogy a nyitottság azt jelenti, hogy az ember felül az összes divathullámra, s kritikus gondolkodás nélkül tapsikol minden újításnak. Ezt én inkább stílustalanságnak nevezném. Nyitottnak lenni annyit tesz, mint „nem elvetni elvből“ mindent, ami kicsit is eltért a megszokottól. Rácsodálkozni egy dologra, majd kíváncsian mögé nézni, s ezek alapján leírni vagy értékelni (nem pedig a fecsegő felszín, vagy rögzült sztereotípiák alapján)...

Dögös és bájos: két címlapunk van!

Sokáig képtelenek voltunk egyezségre jutni az áprilisi címlappal kapcsolatban. Az én szívem töretlenül a mosolygós felé húzott, ám hosszas gondolkodás után mégis úgy éreztem, hiba lenne a dögöset elvetni. Nemcsak azért, mert Klaudia gyönyörű, a kutyusa pedig eszméletlenül édes, de azért is, mert a kompozíció túlmutat azon, hogy más vagy újító. Klaudiával, aki megformálta a nőiség csábító oldalát, végre megtörhetnénk a sémát, hogy egy magazinban csak mosolygós, barátnőtípusú karaktereket „illik” szerepeltetni.

Egyik címlapunkon Kurucz Klaudia

Hiszen a nőnek nemcsak egy, hanem sok arca van: lehet kedves, mogorva, szende, de rámenős, kacér vagy buja is. Utóbbi ritkán kap teret egy női magazinban, mert a legtöbben úgy vagyunk kódolva, hogy más, vonzó vagy vagány nők látványa azonnal benyomja nálunk a vészcsengőt. A fedetlen hát, a kacér tekintet és a vörös rúzs tudat alatt olyan pontokat ingerelnek, melyek hatására máris védekező üzemmódba lendülünk. S azon kapjuk magunkat, hogy épp haditerveket dolgozunk ki, hogyan óvhatnánk meg a párunkat a galád nőszemély tekintetétől...

Pedig, ha belenéznénk a tükörbe – s nemcsak néznénk, de látnánk is! –, azt látnánk, hogy akivel versengünk, az igazán mi vagyunk. Mert bennünk is ott bújik az édes hajfonatos lány (talán van is ilyen gyermekkori képünk), mi is sokat mosolygunk, és nekünk is van kötött pulcsink és kutyusunk, vagy legalábbis vágyunk rá. Mi is szerettünk vagy szeretnénk provokálni, kikezdeni az egész világgal, nekünk is van egy vagány arcunk, amelyik arra vár, hogy megmutassuk. Ha pedig mindezt felfedeztük, és bánni is megtanulunk vele, többé nem fogjuk fenyegetőnek érezni, hogy ez az ősi ösztön – amit úgy hívnak, hogy csábítás – megtalálható más nőkben is.

Hisz ez is csak egy képi séma: a nő csábító, a férfi vadászó. „A kérdés, mit akarunk: biztosra menni egy bájos mosollyal, vagy előrukkolni valami formabontóval?” – hangzott el az értekezlet elején a kérdés. Vezetőnk bölcs válasza pedig az volt, hogy nem kell döntenünk, mert adott a lehetőségünk, hogy egymás mellé tegyük a kettőt. (Ahogy az életben is.)

Hogy megmutassuk: miképp egészíti ki egymást a hagyományos és a modern, a konvenciókhoz alkalmazkodó és a formabontó. Hogy szemléltessük: tökéletesen megfér egymás mellett a nőiség két ellentétes pólusa, de akár a női lét száz másik arca is – hiszen csodálatos mennyire komplexek vagyunk. Sem a tradicionális, sem az újító vonal mellé nem kell hát letenni a voksunkat, hisz a mi erősségünk éppen ebben rejlik: hogy a kettőt ötvözni tudjuk.

S bár mindig lesznek ideológiai különbségek és ízlésbeli eltérések, egyet fontos tudatosítani: az Új Nő célja nem a menőzés, csupán a kísérletezés, és a világ változásaira való hiteles reflektálás. Az értekezleten én emellé tettem le a voksom. Alább pedig elolvashatjuk Éva véleményét, aki a lapterveket készíti és összeállítja. Miért fontos, hogy megmutassuk a nő több arcát is?

Például teltkarcsú!

Nagyvendégi Éva (lapterv):

Oldalainkon is egy „másik“ nő mutatkozik be. Szakítottunk a sztereotípiával, hogy a modell csak 36-os méret lehet. Hiszen már Cindy Crawford sem fért bele a 36-os ruhákba, a szupermodellek nemzedéke még 38-as méret volt. Utánuk jöttek a botsáskák, a gyereklányok tömegei, most pedig a plus plus size modellek.

Egyiket sem kell túl komolyan venni, a nőiség sok száz arcát testesítik meg. Egyiket sem kell ideálnak venni, és mikor felvonulnak a kifutón, hellyel-közzel ők képviselik a reális nőket. Hiszen nem lehet az aktuális trendek szerint háttérbe szorítani nők tömegeit. Persze, ezentúl is érvényes lesz, hogy a ruha a vállfa alkatú manökeneken áll a legjobban (ezt már anno Chanel is megmondta): a divattervezők ezért keresik a csontos, karcsú lányokat. Számukra a modell egy élő próbababa, bionikus vállfa.

Réka a címlaptervünkön

A tekintet azonban egy másik mutató! A nők azt szeretnék, ha a modell azt sugározná magából, amilyen imidzset ők szeretnének kisugározni az életükben. A cégek pedig rájöttek, hogy eladhatóbb a termék, ha olyan nő mutatja be, aki eleven ruhafogas helyett valódi nőnek látszik. Ezért a fehérneműmodelleket teltebbre retusálják, mert ma már nem soványabb, hanem szexisebb akar lenni a nő.

Divatmodellünk, Réka okos, szép és teltkarcsú. Hibátlanul nőies, telt idomokkal rendelkezik – és a fotózás végére végre elhitte, hogy minden a tekinteten múlik. A reális nő is lehet a legszebb, ahogy a 34-es, csontsoványra retusált modell is, ha sugározni tudja magából azt a pluszt, ami megérint.