Ha ősz, akkor szüret. Ahol pedig pincesor van, ott nem messze szőlőhegy is van. Ezt diktálja a logika. Ám a világ nem mindig a logika mentén működik. Füleken például évszázados pincék vannak, a hangulatuk különleges – szőlő viszont nem sok. Hogy lehet megoldani ezt a feladványt?
Füleken keskeny ösvény vezet fel a pincékhez. A domboldalt, a nevezetes Kakashegyet valamikor szőlő uralta, és nem kevesebb mint 90 pince sora szegélyezte. Ezek ma már legfeljebb krumplispincének volnának jók. Pedig mennyi bor készült itt az évszázadok során! Pár pincében azért már forr az újbor: a Pincesor Polgári Társulás tagjai életet csempésznek a pincesorba.
Tudnivaló, hogy Fülek régen a savanyú, fanyar borával adott magáról (nem igazán hízelgő) hírt. Petőfi Sándor palócföldi úti jegyzeteiben így írt: „Fülek sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, melyet én itt a kocsmában ittam: fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlök.” Pedig a török ostrom idején Jumurdzsák népe is megízlelte a bort, Allah minden tiltása ellenére. És szerfelett ízlett is nekik! Sőt, olyannyira megszerették, hogy jókedvükben a cigánnyal húzatták a magyar nótát. Lementek ők bizony „a pince fenekére”. Akkor mégsem lehetett annyira rossz a füleki bor. Ám, hogy milyen szőlőfajtát termesztettek régen, arról nem készült írásos feljegyzés.
Matthias Miles krónikás egy nappal Fülek büszke várának török kézbe kerülése előtt írta: „Ma mindenkit szabadon beengedtek a porig égett várba. Itt tudtuk meg, micsoda jó boruk van... A törökök megtalálták a városi pincét. Ez az egész a föld alatt volt, és azt a jó bort kihordozták és szétöntözték. Én magam is küldtem a városba Johannes Pankratius urat a tolmáccsal és néhány szolgával, hogy hozzanak ki 2 hordót, hogy legalább 2 hétre elegendő borunk legyen.” Ebből is látható, hogy a füleki borászatnak jól hangzó történelme van.
A pincesor régen sok vígságnak adott helyet. A Pincesor társulás tagjai ezt a hagyományt szeretnék feléleszteni. Mert a palóc vidéken nincs még egy olyan város, ahol ilyen sok pince épült volna a századok során, legyen az vájt lyukpince, mélypince vagy préspinceház. Hasonló pincesorok csak az Ipoly mentén (Ipolynyék) találhatók még.
Tehát a füleki pincesor akár közkincs is lehetne, ám nem az! A tarthatatlan állapoton szeretne segíteni a Pincesor Társulás két oszlopos tagja – Bolyós Attila és Karkusz Gyula –, akikkel a riportbeszélgetésünk készült:
– Ma javarészt összeomlott, gazdátlan, elhanyagolt pincéket találunk itt – meséli Attila, az egyik elszánt pincegazda. – Mintha a szőlészek védőszentje, Szent Orbán űzne játékot velünk... Kétségkívül kevés olyan szőlőfajta van, mely szereti ezt a vidéket. Sokáig különböző betegségek tizedelték a szőlőt, így szűkült a fajták száma. Csak a legszívósabbak maradtak fenn, melyekből nem éppen a „legek bora” készül. Ám vannak érdeklődők, akik nem az itteni rezisztens fajtából készítik boraikat, hanem magyarországiból.
– Én a Csomán élő nagybácsikám szőlőjéből készítek bort, mely direkttermő szőlőfajta, s íze a labruscáéhoz, a vadszőlőéhez hasonló. Ez felidézi a múltat, amikor még patinás élet volt a pincesoron! – teszi hozzá Gyula.
– Én már tíz éve borászkodom itt – mondja Attila. – Kisgyerekként nagyapámtól sokat ellestem. Ő mesélte nekem, hogyan köszönték meg a szőlőszüret sikerét a régiek Szent Orbánnak, aki a szőlőtermés védőszentje, és akinek szobra Füleken is ott áll. Ha jó volt a szezon, akkor borral áldoztak a szobornál. Ha pedig lefagyott a szőlő, a parasztok dühösen nekirontottak. A háború után egyszer annyira elszabadultak az indulatok, hogy letörték Orbán szobrát. Az egyik atyafi, aki nem bírt uralkodni magán, éjjel elfordította Síd felé. A nyakába pedig táblát akasztott a következő felirattal:„Sz...k Fülekre, megyek Sídre!” Hogy ebből mi igaz, nem tudhatjuk. Viszont több leírás arról tanúskodik, hogy a Szent Orbán-szobrok sokat megéltek. A fülekiek 1796-ban emelték a szobrot a Kakashegy alatt.
A monda szerint Orbán, mielőtt itt hagyta volna a földi létet, a halálos ágyán megkért néhány embert, hogy hozzanak neki szőlővesszőt, mert meg szeretné szentelni. A szőlőművesek viszont málnavesszőt vittek neki. A monda szerint azért olyan szívós a málnabokor, ellentétben a szőlővel, amelyik lefagy. Azóta büntetik szegény Orbánt a fagy miatt. Mert ha megóvta a szőlőhegyet a fagytól, akkor bort vittek neki, ha nem, akkor vesszővel verték, vízzel öntözték.
Azt mondják, hogy „jó bor, jó egészség, szépasszony, feleség...”, sokan viszont nem tudják, mennyit szabad inni a borból. Füleken ezt is megtudtuk: az első kancsó bor az egészségünket szolgálja, a második a jókedvet hozza, a harmadik a bút, a negyedik kancsó pedig a gyalázatot. Tehát úgy kell „kóstolgatni” a bort, hogy a negyedikig ne jussunk el soha.
– Én nem tudok ilyen mondákat, viszont sokáig szeretném még Isten italát készíteni – mondja nevetve Gyula. – Remélem, lesz mit hátrahagyni az utókornak. Azért mondom, mert szőlőt készülök telepíteni, s tudnivaló, hogy a szőlőtermesztésről 4050 éves távlatban kell gondolkodni. Bízom benne, hogy utánam is lesz majd, aki kapálja, gondozza a szőlőskertet. S nem fogja benőni a gaz, mint most a pince felett a régi szőlősligetet.
– A ligetet mindenképpen szeretnénk kitisztítani, és építeni egy sétányt, mely felvezet majd a dombtetőre. Jó lenne kilátót húzni a domb legmagasabb pontjára, ahonnan be lehet látni a széles vidéket, és ahonnan a bortól jókedvűen integethetnénk a szemben lévő Bebektoronyban időző turistáknak. Ez egyelőre álom, ami reményeink szerint egyszer valóra válik. Azon dolgozunk, hogy megismertessük az emberekkel a borkultúrát, bevezessük őket a szőlőtermesztés és borkészítés titkaiba – árulja el Attila.
Nekünk pedig nem marad más, mint kikiabálni a világba a szép kezdeményezést, fényképeken megmutatni a szép emlékezetű pincéket – és szorítani a Pincesor Polgári Társulásnak, hogy vigye sikerre a borkultúrát Füleken. Mert mi bizony megkóstoltuk, és meghazudtoltuk Petőfit: nem is savanyú a füleki bor!
Fotó: Schnelzer Zoltán
