Bármennyire is úgy véltem, hogy majd ellenállok a karácsonyi és ünnepi finomságoknak, természetesen bűnbe estem. Megkóstoltam a bejglit, ettem majonézes salátát, rántott húst, és a legborzasztóbb, hogy lágy és krémes tejszínhabbal ittam még a kávémat is. Sőt, kakaóporral is meghintettem. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Ünnepek vannak! – mondtam, miközben azt hallgattam az ismerőseimtől, hogy biztos terhes vagyok. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy egy kis tojáslikőrt sem ihattam, ugyanis december 22-én kihúzták az egyik bölcsességfogamat, s hiába mondogattam, hogy erős antibiotikumot szedek, akkor is ráfogták, hogy már biztosan a terhes vitaminokat szedem.

Nem értem. Miért nem elégednek meg azzal a válasszal, hogy felszedtem?! Ha már egyszer megkérdezik, tényleg ennyire elhíztam... Igen, nagyobb a pocakom, mint általában, kerekded az arcom és fodros vagyok, mint egy kis habos-babos szoknya. Ez van. Jön a szép új év, s majd leadok a kilóimból. Persze, ha én és a fittség nagy istene is úgy akarjuk majd.

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

Másrészt még mindig úgy gondolom, hogy a szépség és a nőiesség belülről fakad, nem gátolja meg ezt néhány felszedett kiló vagy egy csöpp bébiháj. Nekem magamnak kell elszámolnom a saját süteményes bűntetteimmel, és a közérzetemen is csak én magam javíthatok. Nem kell erre még néhány lapáttal rádobni. Pont ezért nem akarom másoknak azt bizonygatni, hogy „így van..., elhíztam” és hogy „igen, felszedtem néhány kilót, már a nadrágomat sem tudom begombolni”. Miért is kéne ezt magyaráznom mindenkinek? Ezáltal csak úgy érzem, állandóan el kell számolnom valami olyannal, ami tulajdonképpen egészen biztosan mindenki számára magánügy. (Vagy már tényleg nem az?) 

Egy idő után annyira megszoktatják ezeket a pimasz kérdéseket az emberrel, hogy tényleg magyarázkodni kezdünk. Legalábbis én. Aztán elszégyellem magam helyettük. és jól helyreteszem magam. 

A két ünnep között pont erről beszélgettünk barátnőimmel, hogy egyszerűen az a legfelháborítóbb, amikor távoli rokonok, ismerősök, de akár a barátok is, szemrebbenés nélkül ecsetelik azt, hogy hogyan nézünk ki. Miközben a tejszínhabos kávét szürcsöltük, nagyokat kacagtunk ezen, hiszen mást úgysem tudunk ezzel mit kezdeni. 

Vannak emberek, az úgynevezett megmondó emberek, akik egyszerűen kényszeresen nekünk fogják szegezni újra és újra ezeket a kérdéseket (Felszedtél? Meghíztál? Terhes vagy?). A válaszaink pedig igazából úgysem számítanak, mert kövérek lettünk! Kész, vége. Vagy megtanulunk ezzel együtt élni, vagy kórosan soványra fogyunk majd, amikor meg majd azt mondogatják (ha egyáltalán észreveszik): „Te jó ég, nagyon lefogytál! Beteg vagy?”

Derzsi Bernadett

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg