A királyfiakarcsai Kurucz Klaudia (24) elnyerte a Felvidék Szépe címet, első lett a Supermodel of the year versenyen Budapesten.

Több hétig – sok hétig – vártunk rá a fotózással, mert a világot járta. Nemrégiben Egyiptomban ő képviselte Szlovákiát a Miss Intercontinentálon. 

kukkonia-viraga-kezdo.jpg

Vérbeli profi, öröm volt őt fotózni! 

Sudár, gyönyörű lány, és okos, mint a nap. Addig nincs baj, míg a Csallóközben ilyen virágok teremnek.

– Milyen a tavaszod? Mert a tél ugyancsak mozgalmas volt... kérdezzük Klaudiától a fotózás után. 

– Szeretem a modellkedést, óriási adrenalinbomba. Rengeteg tervem van. Folytatni szeretném a tanulást, mert csak az alapképzést fejeztem be a pozsonyi közgazdasági egyetemen. Ám maradnék a divatszakmában, a nővéremmel egy közös márkán gondolkodunk. Ezért inkább a marketing szakon folytatnám a mesterképzést, egy évet ugyanis kihagytam. A modellkedés kinyitotta a világot, sok érdekes foglalkozással találkoztam. Vonz a divat, mint a mágnes.

kukkonia-viraga-piros-kabat-leveles.jpg

– Hogyan lett belőled szépségkirálynő? 

– Mindig fiús alkat voltam, kézilabdáztam, kosaraztam. Mikor elkezdtem nőiesedni, beiratkoztam balettre a zeneiskolába. Horváth Tímea volt a tanárnőm, akinek sokat köszönhetek. Megtanultam a helyes mozgást és testtartást. Tetszett a színpad, hogy a középpontban vagyok, és a közönség tapsol. A mamám is lelkesedett, és benevezett az Új Nő szépe válogatására. Nem kerültem be a döntőbe, mert bűnösen fiatal voltam, alig 15 éves.

– Ám mégsem ez volt a döntő momentum a modellkarrieremben, hanem hogy a fodrászom, Végh „Joel”, aki hobbifotós volt, készített rólam pár képet. Majd egy ruhamárkának befotóztuk az új modelleket. Ha ő nincs, talán most nem ülünk itt. Mert ezek a képek felkerültek az internetre, és az ismerősök unszolni kezdtek, hogy nevezzek be szépségversenyre. Az elején ők kapacitáltak meg a család, de aztán én is belehúztam. 

A lelki tréning talán még fontosabb, mint a testi, bár keményen dolgozunk a tréneremmel. Megdolgoztam a sikerért.

– Azt mondtad, hogy a szakmát Japánban tanultad ki. 

– Szerződést kötöttem egy magyar modellügynökséggel: ők voltak az anyaügynökségem, ők közvetítettek ki aztán egy másik ügynökségnek Japánba. Az én karakterem nem igazán keresett Japánban, ettől függetlenül tudtak munkát adni. Két és fél hónapig voltam kint. Egy teleshopban dolgoztam: ez 24 órás szolgálat volt. Minden hatvan percben más-más terméket reklámoztak: cipőket, ruhákat, ékszereket, kiegészítőket. Volt olyan, hogy éjjel kettőkor hívtak fel: „Klaudia, kapd össze magad, egy óra múlva forgatunk!“ Értem küldtek egy taxit, kisminkeltek, belőtték a hajamat, és már kezdtünk is. Néha két adást is felvettünk egymás után.

kukkonia-viraga-fekete.jpg

– Minden munkát megfizettek. Bár én nem jöttem ki jól belőle, mert az ügynökségek levették a hasznot, ám kitanultam a szakmát! Először megnézték, hogyan válunk be élő adásban, 4-5 próbafelvételt is készítettek. Megfeleltem, ezért hetente négyszer-ötször is behívtak. Oda kellett figyelni, hogy ne saját magamat akarjam eladni, hanem a rajtam levő ruhát. Mert ha bakizol, másnap már nem hívnak. Ott tolong mögötted száz új lány, aki csak erre a pillanatra vár. Nagyon résen kell lenni, és nincs megállás! Az edzőmmel Skype-on keresztül egyeztettünk, a dietetikusomnak pedig megírtam, hogy milyen ételekből lehet választani, és ő ez alapján összeállította az étrendemet. Nem mehettem ki a napra, nehogy lebarnuljak, pedig forró nyár volt. Ázsiában fontos a fehér bőr: ez mindent felülír. Elsősorban a vékony, nagyon fehér bőrű, világos hajú lányokat keresik. 

– Nem szerettél volna kint maradni?

– Igazság szerint Japán igazi kultúrsokk volt. Imádni való, nagyon kedves emberek a japánok, mindent megtesznek, hogy a vendég jól érezze magát. Már többször jártam Ázsiában, tetszett, viszont nekem idegen. Én Európát szeretem.

kukkonia-viraga-feher-kabat-kek-mintaval.jpg

– Itt, ugye, kevesebbet keresnek a modellek...

– Európában minden egyes ruhatervezőnek más az ideálja. Itt akkor is alkalmaznak, ha két kilót felszedtél, mert a fizetés itt nem olyan magas, hogy az ügynökségek annyira érzékenyek lehessenek a kilókra. Ezért a lányok nem igyekeznek, kevesebb energiát fektetnek a munkába. Én próbálom tartani a lécet. Most Pozsonyban a Fashion Weeken egy szlovén és egy román divattervező ruháit mutattam be. Egymás után következtek, de mind a két tervező azt szerette volna, hogy máshogy nézzek ki. Az egyik natúran, smink nélkül, lenyalt hajjal képzelt el, a másik pedig bordó rúzzsal és óriási göndör hajjal. A stáb a takarásban várt, pár perc alatt ledobtam a ruháimat, kisminkeltek, gyors tempóban hullámosították a hajamat. Megcsináltuk!

kukkonia-viraga-piros-katonas-kabat.jpg

– Milyen érzés végiglejteni a kifutón?

– Attól függ. Például, ha sok az ismerős arc, akkor jobban izgulok. Csak egy percig lehetsz sztár, mert alig egy perced van a ruha bemutatására. Valamikor még annyit sem kapsz: ez a kifutó hosszától is függ. A rövid kifutó nem öröm a tervezőnek, mert kevesebb ideig látják a ruháját, és a fotós is kevesebb képet tud lőni róla. Mikor kilépsz, már nincs visszaút, jelenésed van: jobbról-balról kattognak a fényképezőgépek, én meg próbálom elkapni az ütemet, a zene ritmusát.

– A ruhára is oda kell figyelni, amit viselek, mekkorát léphetek benne, hogyan tudom a legjobban felvezetni. Hiszen azért vagyok ott. Mindig arra gondolok, fontos, hogy magabiztosságot sugározzak, és hogy a járásom és a nézésem egyéni legyen, csak az enyém...

Sokszor csak az egyik testrészemet fotózzák, ha táskát vagy ékszert mutatok be. Ez is odafigyelést igényel. Például nem járok körmöshöz, mert a fotózásnál sokszor natúr körmöket kérnek, vagy valami extrém színre kell kifesteni a körmeimet.

– Jelenleg kivel dolgozol? 

– Most szabadúszó vagyok. A magyar ügynökséggel felfüggesztettem a szerződésünket, mert pakolták rám az olyan munkákat, amelyekbe én nem egyeztem bele. Most Kiss Kósa Annamária divattervező (aki Pesten él, de Somorjáról származik) a menedzserem, és jó vele együtt dolgozni. 

– Hogy kerültél ki Egyiptomba?

Jozef Oklamčák, a nemzetközi szépségversenyek szlovákiai licensztulajdonosa felkért, hogy én képviseljem Szlovákiát a Miss Intercontinentálon. 65 országból voltak lányok, két hétig voltunk kint. Közben zajlottak a fotózások és a kisebb versenyek, bikinibemutatók, ruhabemutatók. Közép-Európa lányai szinte mind ugyanazt viselték: virágok, szalagok, fejdíszek, habos-babos ruhák. Egy indiai lány nyerte meg a versenyt. Az ő nemzeti ruhája olyan nagy és nehéz volt, hogy alig bírták hárman felöltöztetni. Nekem akkor is az enyém volt a legszebb (Kiss Kósa Annamari egyik folkos vonalú modelljét viseltem), bár sok szép ruhát láttam. Igazság szerint a világ különböző részeiről érkezett lányok olyan ruhakölteményeket hoztak, hogy tátva maradt a szánk. 

hirlevel_web_banner_2_450.jpg

– Az utóbbi évben csak arattál: az álom beteljesült. Szerinted mi a siker titka?

– Én szeretem azt érezni, hogy mindent megtettem. Mikor kezdtem, bizony híján voltam az önbizalomnak. Ez mind azért volt, mert nem hittem saját magamban. Később megpróbáltam pozitívan gondolkodni: lehet, hogy az egyik divatcégnek én vagyok a megfelelő, a másik már más típusokat keres. Nem tudsz mindenkinek megfelelni, és ezt el kell fogadni. A siker senkinek sem hullik az ölébe, tenni kell érte. A fiatal lányoknak pedig azt üzenem: ne dőljenek be a nagy ígéreteknek! Sajnos, sokan kihasználják a tinilányokat, akik híres modellek akarnak lenni. És a szép álomból rémálom lesz! Ne írjanak alá szerződést anélkül, hogy ne járnának utána. Először mindig kérjék ki egy szakmabeli véleményét, ő biztosan tud jó tanácsot adni. Engem is sokszor próbáltak már csőbe húzni, de megtanultam a leckét. A munka nemesít, s ha jól dolgozol, a végén jól jársz. 

Szarka Zsuzsa (Nádszeg, SZS Design) a szalag-zsinór dizájn mestere, a kékfestő szerelmese. Nemrégiben könyvet adott ki, Gardrób címmel. Zsuzsát a tervezés játékos oldala érdekli: főleg az izgatja, hogyan menthetők át régi ruhadarabok és szabásminták a mai korba.

kukkonia-viraga-piros-szoknya-minta.jpg

Piros ruhában sétálj úgy, mintha három férfi sétálna mögötted! – ajánlja Zsuzsa egy idézetben. Úgy legyen!

kukkonia-viraga-leveles.jpg

A zsinórozással új minőség születik, hiszen a lenge pamutdzsörzével kombinált ruhák csodásan állnak a fiatal és szépséges Klaudián. A képeken az Eper kollekciót láthatjuk, melyet a tavasz ihletett.

kukkonia-viraga-piros-ruha-minta.jpg

–nagyvendégi, darnay –
Kapcsolódó írásunk 
Cookies